Szabad Újság, 1992. július (2. évfolyam, 153-167. szám)
1992-07-18 / 156. szám
Szabad ÚJSÁG • 17 év tortúra • Beteg-bolyongtató • Rontom-bontom állapot • Apparátcsikok a tisztviselő galaxis csúcsán • Kőművesek elmenöben • Az építésvezető aggályai A néhai kommunista párt járási bizottságának vezetői annak idején nem kis büszkeséggel rakták le az új kórház alapköveit, mondván: a szocializmus újabb nagy vívmánya hamarosan a dolgozó népet fogja szolgálni. Nem így lett! Tehetetlenségük és végtelen cinizmusuk bizonyítékaként immár 17. esztendeje vajúdnak a hegyek... Az egész ideológiai felépítményre teherként nehezedő létesítmény groteszk karikatúrája a „dolgozó népet“ csupán szolgahadnak tekintő, letűnt rendszernek. Az építkezés halogatása, a határidő-csúsztatások következtében közben tovább romlott az egészségügy anyagi-műszaki színvonala és ellátottsága, nem kevésbé a lakosság egészségi állapota. Mivel a rozsnyói „öreg“ kórház a II. típusú besorolásban szerepel - felszerelésének korszerűsítésére nem sokat áldozott az egészségügyi tárca. A komplikált kivizsgálásokra és a komolyabb felszerelést igénylő gyógyító beavatkozásokra szoruló (súlyos) betegeket mentőautón szállították és szállítják még ma is a kassai kórházba. A sok-sok huzavona, terv- és határidő-módosítás után, az elmúlt év második felében végre megkezdődhetett a Nagy Mű folyamatos átadása. Elsőként a fogászat költözött át az új létesítménybe, majd a rendelőintézet A jesztei Mag Peti tizenegy éves és kitűnő tanuló, ötödik osztályos, feleleteiért eddig kettesnél rosszabb jegyet még nem kapott. Vidám, eleven, amolyan örökmozgó gyerek, aki négy és fél éven át egy tanítási órát sem mulasztott. Húsvét után azonban egyik napról a másikra megváltozott. Fáradékony lett, az órákon elaludt, gyakran kínozta hányinger, sorra kapta a gyengébb jegyeket. Az édesanyja orvoshoz vitte, aki beutalta Petit a rimaszombati kórházba. A sebészeten megvizsgálták a fiút - vakbélre gyanakodtak az orvosok -, de semmi betegséget nem állapítottak meg. Peti állapota a hét végén sem javult. Szülei újra kórházba vitték, ahol megállapították, hogy nem szükséges vakbélre megműteni, mehet iskolába. Peti egyre rosszabbul érezte magát, nem evett, ereje fogyott.- Láttam a gyereken, hogy beteg - mondja Peti édesanyja -, éreztem, hogy nem egyszerű gyomorrontásról van szó, mint ahogy az orvosok mondták. Ők nyugtattak: „Húsvétkor biztosan teleette magát, majd elmúlik.“ Újra orvoshoz vittük, a pszichiáterhez küldtek vele, majd később kivizsgálásra bent maradt a gyermekosztályon. Utána három napig házi kezelést javasoltak - a férjem maradt itthon vele -, aztán küldték iskolába. Közben kapott egy infúziót, és közölték velünk, hogy a fiú már nem fog hányni. Pedig nem gyógyult meg, sőt egyre fáradtabbnak érezte magát. „A Peritol sziruptót és a nyugtatótól“ - mondták az orvosok, amit kapott. Elhittük, de nem nyugodtunk bele, ismét bevittük a kórházba. Szinte minden osztályon kivizsgálták, mind a hét orvos szerint - akik megvizsgálták - az eredmény negatív, tehát a betegség semmilyen jelét sem találták. Hazaengedték, mehetett iskövetkezett. Most a szakorvosi rendelők és az intenzív osztály kórtermeinek a „felavatására“ készülődnek, majd egy újabb (eddig még ismeretlen) időpontban a kórházi részt is „benépesítik“. A létesítmény teljes átadása után 1010-re emelkedik a „betegágyak“ száma. Eredetileg nem szerepelt a tervekben, de utólag sikerült megoldani, hogy egy műveseállomás is helyet kapjon az egészségügyi központban. Szóval az akár réginek is nevezhető új kórház néhány objektumában már „bevezették a gyógyítást“. A betegek szempontjából azonban ez mégsem jelent elöbbrelépést. Sőt, még az eddiginél is többet kell gyalogolniuk a város egész területén szétszórtan elhelyezkedő régi és új egészségügyi létesítmények, szakrendelők között vándorolva. Az új kórház környékén javában folynak a munkálatok, és elképesztő a felfordulás. Az eddig átadott létesítmények sem működnek megfelelően. Napirenden szerepel a bontás, átépítés. Óriási értékek mennek így veszendőbe. Az építkezés jelenlegi ütemét figyelemmel kísérve, rosszak a sejtéseim. A felépítenivalóhoz túl kevés az építő, és a munkaidő kihasználásával is bajok vannak. Oknyomozásom során Máté Tibor építésvezetőtől megtudtam egyet s mást.., A kórház építésére - kezdetben - a Poprádi Magasépítő Vállalat kólába. Közben az orvosok „jótanácsokkal“ láttak el: a betegség pszichés eredetű, a gyerek biztosan valamelyik tanítójától fél, javasolták, Írassuk át másik iskolába. Esetleg szűrjük ki, ki az a tanító, és tetessük ki az állásából. Amikor ennek ellent mondtam, azt válaszolta az egyik orvos: „Nem ér meg magának ennyit a gyermeke egészsége?"- Később újra bevittük a kórházba, és kértük, hogy ha nem tudják meggyógyítani, helyezzék át Kassára, Besztercebányára vagy az ország más kórházába. „Arra nincs szükség“ - válaszolták. A gyermek egészségi állapota azonban a kórházban is romlott. Április 27-én aztán betelt a pohár, bementünk a gyerekért. „Ma még nem adhatom ki - mondta az éppen szolgálatot teljesítő orvos (ez hétfői napon volt), jöjjenek szerdán, akkor kiadjuk". A gyerek már járni sem tudott, azt sem tudom, mit írtam alá, számomra mindegy volt, csak adják ki a gyereket. Rimaszombatból egyenesen Salgótarjánba vittük, ahol a körzeti orvos azonnal a kórházba küldött vele. Három nap, három éjszaka egyfolytában kapta az infúziót, majd a harmadik napon a főorvos közölte velünk, hogy a fiunknak agydaganata van, Budapestre kell szállítani.- Mentókocsit adtak - folytatja Pali, kapott megbízatást. Az alapok elkészülte után terhelési próbákat végeztek és megállapították, hogy tervmódosításokra van szükség. Ezt követően rövidebb-hosszabb ideig szüneteltették az építkezést, majd hogy behozzák a lemaradást, a járási pártbizottság külföldi és belföldi építöcsoportokat hívott, illetve vezényelt a helyszínre. A munkatábor jellegű építkezésnek a minőség látta kárát. A forradalom után felbomlott poprádi építővállalat rozsnyói üzemegysége örökölte meg az átkokkal sújtott építkezést. Az eleddig elkövetett, építészeti bűncselekménynek minősíthető hibákat most nekik kell kijavítani a saját költségeik terhére. Ám ezen a ponton még nem ér véget a „kórház-sztori“. Tudni kell, hogy a kórház befejezésén munkálkodó építők elkeseredettsége és áldatlan helyzete komolyan veszélyezteti az igazgatói szinten kialkudott legújabb határidők betarthatóságát. A már megnevezett építésvezető és Pavel Gallo mester által elmondottakat az alábbiakban foglalom össze: Igaz, hogy a Rozsnyói Magasépítő Vállalatot új vezetők irányítják, de munkamódszerüket, gondolkodásmódjukat és felfogásukat illetően semmiben sem különböznek elődeiktől. Miután a városban leállították a lakásépítkezést, úgyszólván egyedül a kórház építé-Peti édesapja -, én személygépkocsival mentem fel Budapestre. Hatvanban már várta a fiunkat egy speciálisan felszerelt, orvossal ellátott mentőkocsi, amelyet a budapesti Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetből küldtek. Az intézet gyermekosztályán Petit megröntgenezték, pár perc múlva a főorvos közölte velünk az agydaganat helyét, továbbá azt, hogy legyünk erősek, készüljünk fel mindenre, mert korábban kellett volna Petit hozzájuk szállítani. Megműtötték, a négyórás operáció után a műtő orvos szerint a műtét nélkül talán egy félnap, esetleg egy napot maradt volna a fiunk életben. A műtét szerencsére sikerült, azóta Peti már hazakerült.- Nem tudjuk,kell-e a műtétért fizetni, hogy a két ország között ilyen téren milyen szerződést írtak eddig alá (ha igen, csupán a röntgenfelvétel 160 ezer forintba kerül - a szerz. megj.) - veszi át a szót Anikó, Peti édesanyja. - Már a kezdetkor elhatároztuk a férjemmel, hogy kerül amennyibe kerül, nem számit. Ha a házunkat kell eladni, és mi sátrat verünk az udvarvagy a kert egyik szegletébe és abban fogunk lakni, ám legyen, csak a fiunkat mentsék meg. Az is biztos, hogy bármilyen betegség adódik a családban, a körzeti orvoshoz elmegyünk, de a rimaszombati kórházba soha! Egy életséért kapott összegből létezik a vállalat. S ahelyett, hogy csökkentenék az inproduktiv dolgozók létszámát, továbbra is hatalmas adminisztrációval „viszik“ a vállalatot a csőd felé. Minden harmadik-negyedik kétkezi munkásra jut egy irodai munkaerő. Ráadásul a prémiumot - régi jó szocialista szokás szerint - nem a munkások kapják (ők legfeljebb alamizsnára jogosultak!), hanem a tisztviselőgalaxis csúcsán helyet foglalók. Mivel a dolgozók bérét befagyasztották, a legjobb szakemberek kilépnek a vállalatból, és olyan maszek cégekhez szegődnek, ahol a dupláját keresik meg itteni jövedelmüknek. Az építésvezető jogköre legfeljebb az igazgató utasításainak a továbbadására, illetve végrehajtására korlátozódik. Egyszóval a vállalat vezetői sajnálják a pénzt azoktól, akik keményen megdolgoznak érte. Persze a szocialista bérpolitika abszurditásaként megszokhattuk, hogy ezzel a módszerrel éppenséggel az elosztható többletérték létrehozásában akadályozzák meg a „munkásosztályt“. Nem beszélve arról a „mellékhatásról“, hogy a kórház átadásának időpontja továbbra is teljesen bizonytalan. A bátor nyilatkozók abbéli aggályaiknak is hangot adtak, miszerint elképzelhető, hogy a vállalat fura urai retorzókkal sújtják, esetleg el is bocsáthatják őket, „engedélyezetlen“ nyilatkozattételüket megbosszulandó. Amenynyiben erre sor kerülne, vagyis bárminemű káros következménynyel járna rájuk nézve a cikk megjelenése; mi ismételten visszatérünk a témához, és a nyilvánosság elé tárjuk azokat az információkat is, amelyeket - egyelőre - csupán a kiszolgáltatott érintettek védelmében hallgattunk el. re elegünk lett belőle. Ismerőseink, akik tudnak az esetről, tanácsolták, hogy adjuk bíróságra őket, de mi nem tesszük. Bár megérdemelnék, mert még az operáció után is kellemetlen helyzetbe hoztak bennünket. Képzelje, Petit beíratták a szellemileg fogyatékos gyerekek közé. Gyermekpszichológus járt az iskolában, és a fiunk tanulmányi eredménye felöl érdeklődött. Továbbá azt kérdezte, hogy nem agresszív természetű-e, mivel a kórház javaslatára ezután a fogyatékos gyerekek között tartják Petit nyilván. Akkor lepődött meg a pszichológus, amikor a tanító megmutatta Peti jegyeit, a fiunknak eddig még egy kettese sem volt a bizonyítványában... Peti a második félévben sokat hiányzott, a szülei kérésére nem osztályozták, így jövőre újra az ötödik osztályban folytatja tanulmányait. Szülei félnek, hogy az elmulasztott anyagot szeptemberben kellene bepótolnia, és ez nagy megterhelés lenne a számára. Ha a megterhelés miatt lenne valami baja Petinek, soha sem bocsátanák meg maguknak. Peti ereje kezd visszatérni, már biciklizni, focizni jár a fiúkkal. Bár a jobb keze még kicsit gyenge, Budapesten kielégítőnek tartják az egészségi állapotát. Pali, a 35 éves édesapa idegei felmondták a szolgálatot. Május 5-én (az operációt követő napon) ágynak esett, még ma sem dolgozik. A rimaszombati kórházban is érdeklődnek Peti egészségi állapota iránt. Hogyan? Még nem hívatták be, ki sem jöttek megnézni; a faluból jár be takarítónő - őt kérdezték meg, hogy van Peti?!... Viszont: hivatalos nyelven... FARKAS OTTÓ Jan Klakot nemrég arról kérdezte az Ekonom c. cseh gazdasági hetilap munkatársa, milyen következménnyel járna a szövetségi adók érvényessége szempontjából, ha 1993. január elsejével a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság két önálló országra bomlana. íme a válasz: „A szövetségi állam széthullásáról szóló eszmefuttatásokat én egyelőre korainak tartom. Ha azonban mégis sor kerülne az ország kettéválására, s két önálló utódállam jönne létre, pusztán formai okokból sem maradhatnának hatályban a szövetségi törvények, így az adótörvények sem. Az adótörvények azonban bizonyos értelemben államok felett állnak és nincsenek időhöz kötve sem. Olyan szabályok ezek, melyek alapján valamenynyien részt veszünk a közös kiadások fedezésében. Ha az utód-Adózás — válás után Érvényét veszítené államok esetében olyan egyezség születne, melynek értelmében továbbra is lennének közös szükségletek, amelyeknek kielégítéséhez igazságosan és arányosan hozzá kell járulnia mindkét félnek, ezt a fedezetet a közös adócsatorna biztosíthatná. Ilyen célt szolgálhatna pl. a jelenlegi adótörvényben meghatározott szövetségi adók valamelyike (pl. a hozzáadottérték-adó, a fogyasztási adó vagy a jövedelemadó). A jövedelemadó kivételével azonban - az igazságosság és az összekapcsolhatóság érdekében - az adózási szabályoknak mindkét köztársaságban egyforma adótarifákat kell előírniuk. Ha ugyanis valamelyik köztársaság más adótarifákat akar bevezetni, a gazdasági feltételek összekapcsolhatósága és az igazságosság elve lehetetlenné válik. Az ilyen különbség óriási káoszhoz vezetne; különböző tarifarendszerű hozzáadottértékadók esetén például hatalmas mértékben megnövekedne a köztársaságok közti árukörforgás, a vásárlás viszont ott lenne lényegesen több, ahol kisebb a hozzáadottérték-adó, ezáltal alacsonyabb a fogyasztói ár. A különböző jövedelemadó-tarifák esetén pedig a vállalkozók ott tennének adóbevallást, ahol az számukra előnyösebb lenne. Ez mindkét köztársaság gazdaságát rombolná, a kölcsönös költségvetési viszonyokat pedig felborítaná. Az igazságosság elve, vagyis magyarán a „ki-ki a magáéból“ vagy csak minimális különbségeket tesz lehetővé az adórendszerben a két köztársaság között, vagy eleve feltételezi a vámhatárok meghúzását annak minden következményével együtt, tehát érintve a kivitelt, a behozatalt, az áruk vagy a vállalkozások adóztatását is. Vámhatárok kialakítását követően pedig semmi szükség nincsen olyan adócsatornára, amelyekből különböző közös kiadásokat kellene fedezni. Az egységes vagy közös gazdasági környezet (piac) megszűnhet a szövetségi adók eltörlése következtében is, de nem látok okot arra, hogy az új szövetségi adótörvényeket az esetleges szétválás után ne alkalmazzák az önálló köztársaságok a saját adórendszerükön belül.“ KORCSMÁROS LÁSZLÓ Messze még a vége! Feljegyzések a rozsnyói „új“ kórház tájékáról
