Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-10 / 135. szám
Monológ „Magyarnak érzem magam ../1 !____________________________________Szabad ÚJSÁG A választási kampány megkezdése előtt a Szlovák Rádió Magyar Adása „Fórumot" rendezett, amelyben a hazai magyar pártok és mozgalmak képviselői válaszoltak a hallgatók kérdéseire. Akik hallgatták az adást, bizonyára még emlékeznek rá, hogy Kelemen József részéről elhangzott egy meghívás, a losonci telefonáló többek között elmondta, hogy ő vak és eddig még nem döntötte el, melyik pártra, illetve mozgalomra adja le szavazatát. Végezetül megjegyezte, hogy minden képviselőjelöltet szívesen vár politikai eszmecserére losonci otthonába. A választási kampány vége felé felkerestem az idős embert, hogy megtudjam hány „politikusjelölt“ csengetett be hozzá.- Egy sem - válaszolta tömören - s ezzel gyakorlatilag pontot is tehetnék az írásom végére, ha a házigazda nem kezdett volna el önmagáról beszélni. Lapunkban már többször szólaltattunk meg olyan személyeket, akiket deportáltak. Kelemen József is megjárta Csehországot, bár ő önként hagyta el otthonát, mivel családjával együtt Magyarországról települt át a háború után. Az előzményeket és a történteket imigyen mondta el Kelemen József. anyámnak a lehetőséget. „Adok én neked Szlovákiát! Mit gondolsz, de, én magyar vagyok!“ - förmedt rám édesapám. „Édesapuka“ - könyörögtem neki - ott rendbe hozzák a szemet... Látni fogok“ - majd elkeseredve hozzátettem: „Ha nem iratkozik be, én amíg élek, soha nem bocsátom meg ezt magának.“ Mit tehetett édesapám, beleegyezett.- Ami igaz, az igaz, más miatt is kezdett elegem lenni Magyarországból. A sok nyilas testvérből egyszeriben elvtárs lett, ugyanazok jártak hirdetni a szocializmus építését, akik néhány hónappal ezelőtt még Szálasit éltették. Meggyűlöltem őket, azt mondtam, ha egyszer átkerülök Szlovákiába, még azt is letagadom, hogy valaha magyar voltam. Átkerültem, de ezt soha sem tudtam megtenni. Amikor bekapcsoltam a rádiót és Budapestről magyar nóta szólt, mindig megmozdult bennem valami.- Szóval átköltöztünk, de nem Szlovákiába adtak helyet nekünk, hanem Csehországban. Azt mondták,, ott kell a munkaerő. „... akkor döbbentem rá..- Azt talán mondanom sem kell, hogy a szememet ott sem tudták A szerző felvétele 1992. június 10. • átlagos hektárhozam a növénytermesztésben nálunk 40 százalék- Ü7 kai alacsonyabb, mint nyugaton • A privatizációs minisztérium nem volt képes az első hullámban privatizálni az állami gazdaságokat • A programnak a mezőgazdaság fejlesztését, nem pedig a visszafejlesztését kell tartalmaznia • A beavatkozások fájdalmasak, de szükségesek Alois Canek gyümölcs- és szőlőtermesztési szakember, aki gyakorlati, majd középszintű irányítói munka után tavaly novemberbe^ a Cseh Köztársaság mezőgazdasági miniszterhelyettese lett. Szűkebb szakterülete a termelésirányítás. A Óeskoslovensky Profit c. hetilap munkatársa őt faggatta arról, ami ma a falu emberét foglalkoztatja. S mivel a falu népe tele van bizonytalansággal és rendkívül csalódott, indulatosan, szavait nem megválogatva teszi fel kérdéseit. Az újságíró sem akart másként fogalmazni, mint az egyszerű emberek. • Miniszterhelyettes úr, gyilkosnak érzi magát?-Nem. Miért kellene annak éreznem magam? Hogy gondolja? gazdaságoknak nincs pénzük a bérekre, sokuknak még vetőmagra sem volt, nem csávázták, amit elvetettek, s most nem tudják, ez a lutri hogyan ér véget. A bankok nem adnak hitelt. A helyzet kilátástalan. Mindenki a privatizációt várta, most meg kiderült, hogy az első hullámban nem kerül rá sor. Nem ér fel ez egy hátbaszúrással?-Nem minden gazdaság helyzete egyforma. A földtörvény hatálybalépése óta az állami birtokok minden vagyona a földalapé. Ezáltal haldoklásuk csak elmélyült és megnyúlt. De azt is tudni kell, hogy nem minden birtok vezetői akarták a helyzet megoldását, nem kezdtek vállalkozni, csak az állami támogatásra vártak. Még olyan esetek is akadnak, hogy szándékosan rontottak a gazdaság helyzetén. Az már csak A dühkitörések is megérthetők Gyilkosság vagy fiatalítás? Egy családban három vak- Háromhónapos voltam, amikor édesanyám észrevette, hogy valami nincs rendben a szememmel, mert állandóan lefelé néztem. Orvoshoz vitt, aki megvizsgált, és kijelentette: „Irén, ne akard, hogy egy háromhónapos gyerek már a bányába menjen dolgozni“ - mivel Etes, ahol laktunk bányászfalu volt. Elmúltam hároméves, kezdtem járni, de nekimentem mindennek. Édesanyám újra elvitt az orvoshoz, aki akkor már belátta, hogy tévedett. Beutalt Salgótarjánba, onnan utaltak tovább Balassagyarmatra, végül Budapestre, de nem tudtak a szememen segíteni. Aztán született egy húgom, ő sem látott, később egy öcsém, ő látott, végül még egy kisöcsém, aki szintén vak volt. Tehát a mi családunkban három vak gyerek született. Hétéves lehettem, amikor egy tanítónő felkereste a szüléimét és elmagyarázta édesapámnak, hogy Budapesten létezik olyan iskola, ahol megtanulhatok írni, olvasni és valami mesterséget is kitanulhatok. Beírattak, kitanultam a kefekötő szakmát.- Nagyon rossz gyerek voltam, a kefekötőből áthelyeztek hát a kosárfonóba. Akkor már kezdett bennem „érni“ a férfi, tiltakoztam ellene, mert a kosárfonóban nem voltak lányok. Nem ettem meg az ételt, úgy tiltakoztam az áthelyezés ellen. Az igazgató megtudta, hogy éhezek, magához hivatott, visszahelyezett a kefekötőbe.- Közeledett a front. 1944. március 30-án hazakerültem Budapestről. Akkoriban jött divatba, hogy nem szabad Londont hallgatni, nem szabad Amerikát hallgatni, nem szabad Moszkvát hallgatni a rádióban, de én csak azért is hallgattam, mert nem volt szabad. Egy napon beállítottak hozzánk a csendőrök és elvitték a rádiónkat.- Vége lett a háborúnak. Mi Etesről átköltöztünk Petőfibányára. Jöttek agitálni- Petőfibányára szlovák agitátorok jöttek. Jól beszéltek magyarul, tehát megértettük egymást - mert én egy szót sem tudtam szlovákul -, hát elbeszélgettem velük. Azt mondták, ha átköltözünk Szlovákiába, házat adnak, rendbe hozzák a szememet, mert Csehszlovákiában már fejlettebb az orvostudomány. Nagyon megörültem, csak volt egy „bökkenő“. Kelemen család... A Kelemen az ugye magyar név. „Az édesanyja lánykori neve?“- kérdezte az egyik agitátor. Lehoczky- mondtam. Azt megfelelőnek találták, így jelentkezhettünk.- Hazamentem, újságoltam édesmeggyógyítani, sót munkát sem kaptam. Mit dolgozhat egy vak, mondták, s ez nagyon elkeserített. Intézetbe vittek, Nagyszombat mellé, Báhonyba kerültem. Nősülni szerettem volna, családot alapítani, igaz, voltak ott lányok, de az intézet vezetősége nem engedélyezte a komolyabb udvarlást. Nagyon elkeserített, mert világ életemben szerettem a nőket. Még ma is megdobban a szívem, ha szoknyasuhogást hallok, hát még fiatal koromban! Az intézetben mindenféle emberek laktak. Verekedtek, kiabáltak, éjszaka a nagy ordítozástól nem lehetett aludni. Ott és akkor döbbentem rá, hogy mit is csináltam.- Szüleim közben Losoncra költöztek, bár erre előzőleg nehezen sikerült rábírni édesapánkat. Évekig lelkiismeret-furdalás gyötört miatta. Ugyanis olyan lakást kínáltak fel neki, amelyben a háború előtt egy zsidó család lakott... A mi etesi házunknál a losonci jóval nagyobb volt, nem is lehetett a két házat egy napon említeni. Tejcsarnok, mészárszék, fűszerüzlet, kocsma, mulató volt a házban, az udvaron lebetonozott tánchely. Édesapám meg csak azt hajtogatta: „Mi lesz, ha a tulajdonos visszatér?" Végül más lakás nem lévén, beköltöztek, - én pedig továbbra is az intézetben maradtam.- Egy időre Prágába költöztem, ahol többek között még a miniszterelnökhöz is bebocsátást kértem. A vakok ügyéért vitába szálltam vele, a tárgyalás után úgy elkeseredtem, hogy megmérgeztem magam, bevettem 60 darab tablettát. Kórházba kerültem, aztán vissza Báhonyba, végül Losoncra. Ott ugyanis nyílt egy kefegyár, s mivel én kefekötőnek tanultam ki, fel is vettek. Kevés fizetést kaptam, de mivel mindig a nősülésen járt az eszem, kitanultam telefonkezelőnek. Jelentkeztem a Pofanába, az üzem akkori igazgatója - aki egy szerencsétlen robbanás folytán egyik szemére megvakult, de a másikra sem látott sokat - kijelentette, hogy a gyár nem jótékonysági intézmény, nem arra való, hogy ott vakokat foglalkoztassanak. Megharagudtam, felhívtam a besztercebányai KNB szociális osztályát, ők elintézték, hogy bekerüljek a Poranába. Csehül már tudtam, ott szlovákul is megtanultam, de a magyarságomat soha nem tagadtam meg. Nősülés- Nagyon szerelmes lettem egy lányba. Mivel telefonkezelői fizetésem lényegesen magasabb volt, mint amennyit a kefegyárban kaptam, nem volt akadálya annak, hogy megnősüljek. Megismerkedtem egy lánnyal, gyönyörű szép hangja volt. Megkértem a kezét, de nemet mondott. Ő sem látott jól, félt a házasságtól. Azt mondta nekem, hogy a házasság családalapítással jár, ő pedig nem képes arra, hogy gyerekeket neveljen. Elutasított, én pedig abba belebetegedtem. Még epilepsziám is jelentkezett. Kórházba kerültem, a mellettem lévő ágyon egy asszony feküdt, aki nyugtatgatott. Azt mondta, hogy nem is olyan szép az a lány, ő ismer egy sokkal szebbet, aki el is jönne hozzám. Szóval azt aztán feleségül vettem, született egy egészséges, látó lányunk.- Hatvannyolcban én is kinyitottam a számat. Negyvenkét éves voltam akkor, olyan szám volt, mint aki ki tudja zavarni az oroszokat. Hetvenig még dolgoztam, aztán idegileg tönkre tettek. Az orvos eltanácsolt a munkától, azóta nem dolgozom sehol. Feleségem öt évvel ezelőtt meghalt, most a lányommal és a két unokámmal élek. Azon gondolkodom - szeretnék valakitől tanácsot is kapni -, hogyan tanítsam meg az unokáimat magyarul. A nagyobb már tízéves és bizony csak szlovákul beszél. Előre láttam...- Azt, ami itt most nálunk zajlik, én előre megláttam. Tudtam, hogy drágaság lesz, hogy szaporodik a munkanélküliek száma...- Visszatérek még a rádióadásra. Amikor Duka Zólyomi Árpád megköszönte a meghívást, bíztam benne, hogy valaki azért ellátogat hozzám. Azon gondolkodom, hogy egyáltalán elmenjek-e szavazni. Ma még gondolkodom rajta, de ha arra kerül a sor - ahogy magamat ismerem -, biztosan ott leszek. Ugyanis nagyon szimpatikus nekem Duray Miklós. Személyesen nem ismerem - bár bízom benne, hogy egyszer személyesen is megismerhetem -, de sokat hallottam róla a Szabad Európa Rádióban. Mert és kiállt akkor is a magyarságért, amikor büntettek érte. Őt is meghurcolták. Akikre én adom a szavazatomat, azoktól nagyon sokat várok. Önnek el is árulom, hogy mit: főképpen emberséget és megértést velem szemben, mert akárhogy vesszük is: papíron én reszlovák vagyok. LEJEGYEZTE: FARKAS OTTÓ • Mert az ön minisztériumáról azt beszélik, hogy megöli a mezőgazdaságot.- Ezzel nem értek egyet. Úgy gondolom, az ilyen kiszólásokban az indulatok és a tájékozatlanság fogalmazódnak meg. • Jó, akkor maradjunk az indulatoknál. Szerintem teljesen természetes reakció az indulat a jelen állapotokra, amikor is a fát sokkal jobban visszavágják, mint ha az egészséges lenne. • Ha elfogadom a hasonlatát, akkor azt kell mondanom, a fát muszáj volt teljesen lebotolni, megszabadítani fölösleges ágaitól, hogy megfiatalodjon. És még vissza is kellett nyesni. Minden ilyen beavatkozás fájdalmas, de minden azon múlik, mennyire tehetséges kertész az, aki a megfiatalítást végzi. • De most még a tájékozatlanságról is szóljunk. Nem gondolja, hogy ez a minisztérium hibája?- Sok esetben a minisztériumé. De ez az egyes alkalmazottak ambícióinak következménye, politikai és szakmai elkötelezettségük függvénye. De hibáztathatok a tömegtájékoztató eszközök is. Hasonlítsa csak össze, mennyi teret szenteltek a vagyonjegyes privatizációnak és mennyit a szövetkezetek transzformációjának! Mert rengeteg új törvény született ám, sőt egy részüket még módosították is. • Lehetne konkrétan is?- Például a földtörvény ilyen. • Más törvényeket meg elfogadtak ugyan, de a végrehajtásuk késlekedik, mondjuk a törvényé a földalapról. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy amíg nem lesz rend a telekeladások körül, más téren sem lesz rend. Mikor kezdődik a változás?- Csak akkor, amikor a földalap alkalmazottai megkezdik munkájukat közvetlenül a járásokban is. • Az mikor lesz?- Ha az is úgy folyik majd le, mint a kilenctagú Földalap Elnökség megválasztása a Cseh Nemzeti Tanácsban - ez három hónapig tartott akkor talán az idei év végén. De talán nem tart majd olyan soká, mivel az alap végrehajtó bizottságának kinevezése után megkezdhetik munkájukat a járási kirendeltségek is. • Ha az ember összehasonlítja a cseh és a szlovák mezőgazdasági minisztérium dotációs szabályzatait, azt állapíthatja meg, hogy a csehországi a mezőgazdaság viszszafejlesztését támogatja, míg a szlovákiai a termelést. Ezért is likvidátornak bélyegezhetik önt, például fejőstehenek, bikák, nyájak, pulykanyájak százezrei gyilkosának.- Ránézésre igen. De a cseh dotációs politika a szerkezetváltást támogatja, és közvetett formában juttat támogatást a termelőknek. A döntő szempontok közé tartozik a vállalkozás célja, mely segíti a szerkezetátalakítást. És ami meg a fejőstehenek ezreit illeti, annak is megvan a logikája. A józan ész és a gazdaságosság érvei ellen való, hogy 1,2 millió tehenünk legyen napi tízliteres fejésátlaggal, amikor lehet nyolcszázezer is tizenöt literes napi hozammal. Azt is el kell érnünk, hogy a szarvasmarha újra visszatérjen a legelőkre, mint mindenütt a világban, mert ezzel még számos ökológiai kérdés is megoldható. • De ez gyakran a mezőgazdasági termelés rovására megy. És sokszor derekasan. Nekem meg ez nem tetszik.-Ezzel egyetértek. De ez szerintem csak azt tükrözi, hogy soha nem volt a szektorunkban olyan koncepció, amely összekapcsolta volna a termelést a feldolgozó iparral. És ez a kérdés máig megoldatlan, mivel az élelmiszeripar a vagyonjegyes privatizáció első hullámában kerül átalakításra, de az állami gazdaságok privatizációja még nem történt meg, ugyanúgy a szövetkezetek transzformációja sem. • S látja mihez vezet ez?! Az állami másodlagos jelenség, hogy a bankok sokuktól megtagadták a hiteleket. S ezen sem lehet csodálkozni. Hisz gondot okozott a bankoknak, mit tegyenek, amikor a gazdaság 80 százaléka, vagy még több is visszakerül eredeti tulajdonosához. Ez tehát nem gyilkosság, viszont nagyon rossz az, hogy a privatizációs minisztérium nem volt képes arra, hogy az állami gazdaságokat az első hullámban privatizálja. • Járhatunk-e mi is úgy, mint a volt NDK, ha ilyen a hozzáállás?- Nem hinném, mivelhogy nincs egy gazdag bátyánk, aki mindennel ellátna bennünket - ráadásul szívesen, mert soká feleslege -, ha élelmiszerről van szó. Arra meg, hogy mindent úgy hozzunk be az országba, egyelőre nem futja. És még jó sokáig nem lesz rá pénzünk. • Bush és Kohl Camp David-i megbeszélésén nem született válasz arra a kérdésre, hogyan védik majd az európai mezőgazdaságot a külső konkurencia ellen. Mert védelem nélkül az európai mezőgazdaság nem lesz képes a túlélésre. A mi országunkban viszont 12 százalékra csökkent a támogatás, míg a többi országban mindenütt negyven százalék körül mozog.- Ez megint csak olyan, hogy a számokat nézzük. Vissza kéne térnünk ahhoz, amit az elején mondtam, a megfiatalításhoz. A mi mezőgazdaságunkban sok minden felesleges. Ennek kiküszöbölésére pedig muszáj volt gazdasági érveket bevetni, másképp nem változna meg semmi. De ennek a nyomásnak összhangban kell lennie a hosszú távú elképzelésekkel. • S van a minisztériumnak hosszú távú elképzelése?-Ezt mindkét kormány - a cseh is, a szövetségi is - lebecsülte. Ez meglátszott a minisztérium munkáján is. De tudatosítani kell, hogy talán már senki soha nem fogja lediktálni senki, mit, mikor és hogyan kell csinálnia, bár rengeteg ember szeretné. • Az ilyeneknek ön mit mond?- Hogy gondosan dolgozzák ki vállalkozói elképzeléseiket, keressenek piacot, mert termelni tud mindenki. S ha a vállalkozói elképzelések összhangban vannak a szerkezetváltás elveivel, mi azért vagyunk, hogy támogatást biztosítsunk nekik. • Térjünk vissza mégis legalább egyszer még a számokhoz. Azokhoz, amelyeken megmutatható, hogyan is állunk valójában a világhoz mérten. Valóban olyan „világiak“ vagyunk, ahogy azt többen is hirdetik?- A növénytermesztési átlagos hektárhozamok negyven százalékkal alacsonyabbak nálunk, mint a fejlett országokban. Ezen belül krumpliból például 80 százalékkal termelünk kevesebbet, cukorrépából 40 százalékkal, gabonafélékből 20 százalékkal. Csehszlovákiában a tejhozam csak hetven százaléka a nyugati átlagnak, a súlygyarapodás a vágóállatok esetében csak 85 százaléka. Nem csoda hát, hogy az ebből származó veszteségeket az európai termelők átlagárain számítva évi négymilliárd USA-dollárra teszik. A nagy európai és amerikai farmokon dolgozónként évi 500 000-1 000 000 liter tejet fejnek, tehát 10-20-szorosát annak, mint nálunk. A gázolajfogyasztás nálunk évi 150 liter hektáronként, náluk 100 liter. • Lát ön kiutat e helyzetből?- A legfőbb a transzformáció. Nem számít, hogy a kereskedelmi törvényben megfogalmazott vállalkozási formák, társaságok melyike jön létre. A piacgazdaság majd megmutatja, hogy melyik forma az életképes. Egy dolgot azonban mindig is állítani fogok: A programnak a mezőgazdaság fejlesztését kell tartalmaznia, nem a visszafejlesztését, leépítését. Nem voltam és nem akarok az ágazat gyilkosa lenni, csak szeretném, ha jó kertésze lennék. JAN HÁBIK
