Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-04 / 130. szám
8 1992. június 4. Szabad ÚJSÁG A felvidéki magyar kisebbség sorsa Az Osztrák-Magyar Monarchia gazdasági potenciáljának jókora hányada a későbbi Csehszlovákia területén volt. így a Monarchia Lajtán túli tartományainak ipari ereje mintegy 70 százalékában az új köztársaság területén összpontosult. A szinte nyugat-európai színvonalú gazdaság nagyarányú belső felhalmozást tett lehetővé, minek következtében e régióban egyedül Csehszlovákia nem vett igénybe nagyobb összegű külföldi tőkét. Ezzel függött össze az, hogy viszont a cseh tőke nagy szerepet kapott Jugoszlávia, Románia, Bulgária, valamint Lengyelország és Litvánia gazdasági életében. Az 1929—1933 közötti évek világgazdasági válságának hatása Közép- és Kelet-Európábán legsúlyosabban Csehszlovákiát érintette. A válság mélypontján az ipar termelése az 1929. évi színvonalhoz képest 40 százalékkal maradt el. Ez a mélypont nagyarányú munkanélküliséggel járt együtt. Az 1929-ben nyilvántartott 50 ezer munkanélküli száma 1932-re 738 ezer fölé emelkedett, s ez az összes ipari munkás egyharmadát jelentette. A világgazdasági válságot ugyan föllendülés követte, de a nagy visszaesést nem sikerült pótolni. Az első köztársaság utolsó évében, 1938-ban, a csehszlovák ipar az 1929-es esztendő termelésének csak mintegy 97 százalékát adta. „Gyártemető” Az új köztársaság gazdaságpolitikája csak növelte a cseh területek, valamint Szlovákia és Kárpátalja között mutatkozó különbséget, s már-már egy gyarmati jellegű kizsákmányolással ért fel. Például a kereseti adó Szlovákiában és Kárpátalján 10 százalék, a cseh országrészekben pedig csak 4 százalék volt. A szeszadó Szlovákiában 23, Csehországban 10 koronát tett ki. Miközben Szlovákia az összadók 15 százalékát fizette be az államkasszába, a költségvetési részesedése csupán 6 százalékos volt. A vasúti tarifa diszkriminációja ugyancsak károsan érintette Szlovákiát és Kárpátalját, mert az ott működő gyáraknak jóval több fuvarköltséget, szállítási pénzt kellett Fizetniük, mint a cseh területen lévőknek. Például a Prágától Kassáig való szállítás költsége kisebb volt mint Zsolnától Kassáig. Ezeket a tarifadiszkriminációkat csak 1932-ben szüntették meg. Habár Szlovákia és Kárpátalja magyarlakta területe geopolitikailag a központi magyar terület felé gravitált (ezt mutatták a folyók, völgyek és a vasútvonalak), ez a mezőgazdasági jellegű vidék mégis viszonylag gyorsan beilleszkedett, integrálódott a csehszlovák gazdaságba, s annak számottevő ipara bizonyos fokig kedvezően hatott e terület mezőgazdaságának fejlődésére is. Mindazonáltal az új gazdasági egységbe való betagolódás igen sok és súlyos megpróbáltatással és szenvedéssel járt. Főképp a magyarlakta városok vesztették el környéküket. Azok a vasutak és országutak, amelyek mellett feküdtek, a peremekre szorultak, s emiatt maguk a városok sorvadásnak indultak, kispolgári, kézműves jellegűek maradtak. Szlovákia a magyarlakta területekkel együtt eleve elmaradottabb volt, ráadásul a cseh nagypolgárság a gyárak egész seregét állíttatta le Szlovákiában. 1919—1926 között (más adat nem áll rendelkezésünkre) a bányászat és kohászat 25 százalékkal, a fémipar 29,2 százalékkal, az építőipar 3 százalékkal, a bőripar 18,8 százalékkal, a papír és a cellulóz gyártása pedig 4,8 százalékkal esett vissza Szlovákiában. Ez az iparpolitika mérhetetlen károkat okozott a magyaroknak és a szlovákoknak egyaránt. Habár akadtak fejlődő iparágak is, összefoglalóan mégis azt kell mondanunk, hogy Szlovákiát elkerülte az ipar korszerűsítésének a két világháború közti hulláma, és Szlovákia — korabeli kifejezéssel élve — a gyárak temetőjévé vált. Földreform A magyarlakta területeknek mintegy 35 százalékát — 330 000 hektár terjedelemben — foglalták le a földreform céljaira. Ez összesen több mint hatszáz nagybirtokot foglalt magában. A régi tulajdonosoknak a területek egyharmadát hagyták meg, míg kétharmadát az ott lakó magyar parasztság kapta. Ugyanakkor a magyar területeken minegy 300 „maradék” birtok létesült, s azokat „hazafias érdemekért” nem magyar (cseh és szlovák) személyek kapták meg. A még fennmaradó területek jelentékeny részére szlovák telepeseket hoztak: a 94 szlovák telepből 64 magyar területen alakult, s az összes szlovák, illetőleg cseh telep 77 százaléka került magyar vidékre, hogy megbontsa a magyar etnikumot. Nem véletlen, hogy a legnagyobb cseh, illetőleg szlovák kolóniák a színtiszta magyar Csallóközben és a Tiszaháton épültek ki. Érsekújvártól Ógyallán át is valóságos telepesláncot hoztak létre egészen a Dunáig. Magában a Csallóközben huszonkét falut alapítottak. A hivatalos propaganda e telepeket a nemzeti élet támaszaiként népszerűsítette. A Slovenská liga támogatásával ezeken a telepeken iskolákat is létrehoztak — szlovákosítás céljával is. Ám a magyar tengerben alapított iskolákkal nem érték el ezt a kitűzött célt. Az 5 hektárig terjedő gazdaságok száma 1930-ban a 20 százalék feletti magyar lakosságú járásokban 81 480 volt, míg a 75 százaléknál nagyobb többségű magyar járásokban ez a szám 28 579-et tett ki. Egész Szlovákiában a magyar paraszti birtokok száma összesen 296 928, a birtokok átlagos terjedelme pedig 1,73 hektár volt. Minthogy azonban a föld a magyar parasztságnak egy jókora részét nem tudta eltartani, az agrártömegek egy bizonyos hányada — különösen Gömörtől Királyhelmecig — vagy kivándorolt a tengerentúlra, vagy a cseh tartományok felé igyekezett. Mégis elmondhatjuk — hála a csallóközi és a mátyusföldi magyar paraszt találékonyságának —, hogy a belterjes gazdálkodás, a kertészet, a paprika-, dinnye- és gyümölcstermesztés révén a magyar volt az egyetlen olyan csehszlovákiai nemzetiség, amelynek számaránya a mezőgazdaságban megnőtt az első köztársaság idején. A magyarok tehát — kiszorulva az iparból, a közigazgatásból és más, a cseh, valamint a szlovák elem számára előnyben részesített területekről — a mezőgazdaságban nemcsak megtalálták a helyüket, hanem fel is virágoztatták a mezőgazdasági kultúrát. Hitélet és szövetkezet A szlovák polgárság a hitéletben a dualizmus idején viszonylag számottevő előrelépést tett. így a dualizmus utolsó évtizedeiben a szlovák töke a Tátra Bank és a Szlovák Bank keretében összpontosult. 1921-ben pedig a szlovák bankok alaptőkéje meghaladta a magyarokét. Ez a folyamat később tovább folytatódott. A Prágában kiadott banktörvények ugyanis annyira sújtották a szlovákiai magyar tőkét, hogy a törvények végrehajtását követően a magyar bankok és takarékpénztárak száma az egynegyedére esett vissza. Ily módon az 1918-ban még meglévő mintegy harminc magyar bank az első köztársaság utolsó éveire hétre apadt le. Az 1919. évi 210. számú törvény értelmében Pozsony székhellyel szövetkezeti központot hoztak létre azzal a nyilvánvaló céllal, hogy megszüntessék a szlovákiai szövetkezeteknek Magyarországgal kiépített kapcsolatait. Ugyanakkor a magyarok Szlovákiában nem hozhattak létre külön szövetkezeti központot. A helyzet azonban hamarosan megváltozott, s 1925. június 18-án megkezdte működését Galántán a Hanza szövetkezeti áruközpont. Alakuló ülésén a Pozsonytól az Ipoly völgyéig húzódó vidék negyvennégy magyar szövetkezetének képviselői jelentek meg. A Hanza kibontakozását a következő adatok mutatják: 1925 végén már 75, 1926 decemberében 133, 1935-ben 186 és 1938-ban 215 fogyasztási szövetkezet tartozott hatáskörébe. Áruforgalma az 1925. évi 2 és negyed millió koronáról 1935-re 41 millióra, 1937-re több mint 60 millió koronára emelkedett. Tizenkét év alatt mintegy 430 millió korona áruforgalmat bonyolított le. A Hanza a korábbi Hangya Szövetkezet hagyományait követte, s tevékenységi köre elsősorban Nyugat-Szlovákiára terjedt ki. A szövetkezeti központ szoros kapcsolatban állt az ellenzéki magyar pártokkal. Nagy súlyt helyezett a keresztény és magyar szellemű ellenzéki kulturális munkára, amelynek bázisai a szövetkezet által számos községben emelt közművelődési házak voltak. Szlovákiában és Kárpátalján a Hanzán kívül is működött összesen 502 különféle magyar szövetkezet. E szövetkezetek nagymértékben hozzájárultak a magyar parasztok anyagi gyarapodásához. Ellenben 1937-ig egyáltalán nem engedélyezték Szlovákiában magyar hitelszövetkezetek szervezését, s utána is csak korlátozásokkal volt arra mód. VÍGH KÁROLY Cseh csapatok Kárpátalján az 1930-as években A peremre szorulva
