Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-29 / 151. szám

4 1992. június 29. Szabad ÚJSÁG Rajta a falu szeme... Azt mondják róla... Annak ellenére, hogy ezerki­­lencszázhatvannyolcas születé­sű, sok helyütt megfordult már - és nagyon sok mindennel pró­bálkozott. A Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban érettségizett, 1986-ban. Egy rövid ideig „tengsz-lengsz“ következett számára, mivel a sikeres felvételi ellenére - helyszűke miatt - nem jutott be egy szakosítóba. így az­tán kénytelen volt azt vállalni, ami jött. Volt például pionírvezető Csi­­csón, majd egyszerű, ,,melós“ az érsekújvári Elektrosvitben... De volt titkárnő is, Komáromban, a valamikori nemzeti bizottságon. Csakhogy egyik beosztás sem volt istenigazából az ínyére. Ép­pen ezért állandóan böngészgette a hirdetéseket, de mint vallja, azokban óriásit csalódott (ö is). Mert volt, hogy talált is éppen megfelelő állást, csak hiába tár­csázta ám az újságban megadott számot, a vonal túlsó végén vagy süket maradt a készülék, vagy pedig egészen más jelentkezett, mint akit várt. így teltek-múltak a hétköznapok, mígnem... Laky Eleonórára rámosolygott a sze­rencse ... Az asszisztens- A nővérem szomszédja aján­lott egy helyet, külföldön - idézi a jó másfél évvel ezelőtt történte­ket. - Mégpedig Ausztriában, egészen pontosan St. Pollen mel­lett egy bárban egy bűvész mellé kerestek asszisztensnőt. Én azonnal kaptam is az ajánlaton. „Mindössze“ az volt a dolgom, hogy kiálltam egy késdobáló elé, aki teljes nyugalommal és holtbiz­tos kézzel körbedobált engem a késekkel. Persze, azért a leg­elején minden nem volt ennyire egyértelmű és egyszerű a szá­momra. Mert amikor első, máso­dik alkalommal kezdte felém haji­gálni a késeket, végképp nem volt mindegy... De néhány próbát kö­vetően teljesen megszoktam min­dent, s úgy vonultam ki a bárkö­zönség elé, mintha örök életem­ben csakis ezt csináltam volna. Egyébként a bűvész csehszlovák emigráns volt, s az említett bár­ban rajtunk kívül felléptek romá­nok, és bolgárok is. Szóval egy ilyen volt „szocialista társaság“. Úgyszólván minden este szere­peltem, s naponta megkerestem az ötszáz schillinget. Ebből fizet­tem a kosztot meg a szállást. Közben természetesen bővült az ismeretségi köröm, szinte nap mint nap más emberekkel talál­koztam. De nem „olyan“ értelem­ben. Mert idehaza, Nemesócsán ám beindultak a nagy szövegek. Hogy ilyesmire adtam a fejem, nem szégyellem magam, így ke­resni a pénzt. De a pletykázók közül sokan egyáltalán nem is tudták, hogy mit csinálok tulajdon­képpen odakinn... A mosogatólány Háromhónapos kinntartózko­­dást követően Nóra „szakmát“ változtatott. Egyszerűen úgy fo­galmaz, hogy mosogatólány volt, majd helyesbít, hogy azért nem csupán mosogatott.- Ha kellett, a főzésnél segéd­keztem, vagy éppen felszolgál­tam. Ami jött. De hadd szóljak még néhány szót arról, miért is következett be a váltás. A bűvész­­partnerem az egyik napon úgy döntött, hogy nem marad Auszt­riában, tovább megy Olaszor­szágba. Hívott, hogy menjek vele, de én úgy határoztam, maradok Ausztriában. Annál is inkább, mi­vel fülig szerelmes lettem egy osztrák srácba - no meg sze­rencsére jött az ajánlat: menjek mosogatólánynak. Tulajdonkép­pen kilenc hónapot csináltam ezt, A szerző felvétele s naponta megkerestem az ezer schillinget. Amikor hazalátogat­tam, bizony mind több volt az undorító szöveg... Azt, sajnos, nálunk föl sem tudták fogni, hogy ott ám dolgozni kellett, nem volt lézengés, ide-oda sétálgatás. Tavaly decemberben szűnt meg a munkaviszonyom, hazajöt­tem - s azóta vagyok munkanél­küli. Mivel az a tervem hogy a kö­zeljövőben ismét állást vállalok vagy Németországban, vagy Ausztriában, komolyan nekifog­tam a német nyelv tanulásának. Mert amikor tavaly év elején ki­mentem, csak angolul beszéltem - azt is csupán alapfokon. Le szeretném tenni a középfokú né­­metnyelv-vizsgát. Legalábbis egyelőre azt. Később pedig majd meglátom. Jelenleg tehát erre összpontosítok. Meg például azt fontolgatom, miképpen lehetne összehozni egy együttest. Mert módfelett szeretek énekelni meg táncolni is... Ha más nem lesz, kénytelen leszek otthon munkát vállalni. De ha csak egy módom lesz rá, in­kább külföldön dolgozom majd. Nem, nem csak a pénz érdekel. Az emberi viszonyok. Mert errefe­lé, sajnos, nagyon rosszakarók és irigyek az emberek... SUSLA BÉLA Kié a tranzit gáz- és kőolajvezeték? Hová folyik be a haszon A cseh és a szlovák gazdaság kérdéseinek boncolgatása köz­ben gyakran esik szó a tranzit kő­olaj- és gázvezetékről is, mivel ez a két fontos energiahordozó nyersanyag oszthatatlan hálóza­ton keresztül jut be országunkba. Vegyük hát most szemügyre, ho­gyan is néz ki e két távvezeték! A tranzit kőolajvezetéket jelen­leg a pozsonyi székhelyű Trans­­petrol részvénytársaság igazgat­ja. Ebbe a részvénytársaságba lett átvive a Benzina állami vállalat összes eredeti vagyona, lényegé­ben a területi elv alapján. Ebben az alapítók - a cseh, valamint a szlovák ipari minisztérium - ál­lapodtak meg. A társaság alaptőkéje 2,775 milliárd korona. A szlovák ipari minisztérium betéte 2,02 milliárd, a cseh ipari minisztériumé 0,755 milliárd korona ebből az ösz­­szegból. A Transpetrol Rt. vezéri­gazgatójának tanácsadója, Sta­nislav Capo mérnök szerint a tár­saság tavaly 122 millió koronás nyereséget ért el. Idén az olajfino­mítókkal kötött szerződések alap­ján a várható nyereség 90 millió korona lesz. Ezek a nyereségek azonban rendkívül kicsik ahhoz képest, hogy a távvezeték csallóközi sza­kaszát át kell helyezni - környe­zetvédelmi okokból -, s az áthe­lyezés költségei az előzetes szá­mítások szerint 1,5 milliárd koro­nára rúgnak. A nyereségek és a költségek összehasonlítgatása során azonban Capo mérnök arra is figyelmeztetett, hogy a Trans­­petrol csak szállítója a kőolajnak, annak megvásárlását és értékesí­tését két köztársasági vállalat, a szlovák Chemapol és a cseh Petrimex végzi. A Transpetrol privatizációs ter­vezetét a második privatizációs hullámba sorolták be. Az eredeti elképzelések szerint a vagyon 10 százalékát osztanák el a vagyon­jegyek alapján, a 90 százalékos abszolút többség továbbra is megmaradna az állam kezében, bár feltételezik, hogy ez a hányad idővel fokozatosan csökkenne, például úgy, hogy az értékpapír­­piacon részvényeket kínálnának eladásra hazai és külföldi érdeklő­dőknek. A tranzit gázvezeték továbbra is a prágai székhelyű Cseh Gáz­ipari Vállalaté, s mint annak üzeme van besorolva a nagyprivatizáció második hullámába. A hozzáfér­hető információk szerint a privati­zációs tervezet több módját is tar­talmazza a magántulajdonba adásnak. A lényeg azonban annyi hogy a Tranzit Gázvezeték szö­vetségi tulajdonként állami kézen maradna. A Tranzit Gázvezeték üzem ta­valy 16 milliárdos nyereséget könyvelt el. Az ötvenöt százalé­kos nyereségadó befizetése után az üzemnek még mindig elegen­dő pénze maradt a karbantartásra és a korszerűsítésre. Az ezen túl fennmaradó összeg fele-fele arányban a Cseh, illetve a Szlo­vák Köztársaság költségvetésébe került (1,2 milliárd korona egyen­ként). Ha a Tranzit Gázvezeték kérdését is a területi elv alapján vizsgálnánk felül, a Szlovák Köz­társaságot illetné a nyereség 52, a Cseh Köztársaságot a 48 szá­zaléka. Ezzel az elosztással azonban nem ért egyet a szlovák fél, mert arra hivatkozik, rossz könyvelési módszer alapján tör­tént a számítás, mivel az csak a várt nyereséget veszi figyelem­be, így elrajzolja a valós tranzit­szakasz után járó díjakat. A szlo­vákok szerint a bevétel kétharma­da illetné meg Szlovákiát, mivel a vezeték kétharmada az ő terüle­tére esik. Tehát ha arra keressük a vá­laszt, hová folyik be a tranzit ve­zetékekből a haszon, azt kell mondanunk, eddig egy helyre fu­tott be, a szövetségi kasszába, ahonnan az 1991-es és 1992-es költségvetési évben az előre megegyezett arányban osztódott, úgy, hogy 40 százaléka a cseh, 35 százaléka a szövetségi és 25 százaléka a szlovák költségvetés­be került. -n-A fényképésznél „Egyre kevesebben jönnek“ Rögvest az elején hangsúlyozza: egykori évfolyamtársai közül úgyszól­ván senki sem maradt a szakmában. Abban, amelyet Komáromban tanultak ki, a gépipari szakközépiskolában. És sorolja is azonnal: az egyikük zöldség­­termesztéssel foglalkozik, a másik bü­fét nyitott... Bödők János pedig jelenleg ma­szek fotós. Már két és fél éve ez a főállása. De úgy néz ki, hogy már nem hosszú ideig. Nem, egyáltalán nem a konkurencia a probléma. Mert Csicsón egyedül ó „csinálja“ a szak­mát. Egészen más jellegűek a gon­dok. Egyáltalán nem nehéz rájönni: igen, a pénz!- Sokkal kevesebben keresnek fel manapság, mint mondjuk egy-másfél évvel ezelőtt. Akkor szinte naponta jöttek az ügyfelek, hogy menjek a hét­végén, születésnap, házassági évfor­duló lesz. Vagy egyszerűen gondoltak egyet, s lefotóztatták a gyerekeket, unokákat, legyen egy szép emlék az albumba. Sajnos, ezek az idők lejár­tak. S persze, itt mindjárt szólni kell a következő nagy különbségről is. Amíg a közelmúltban mondjuk tízesé­­vel-tizenötösével rendeltek ugyanab­ból a felvételből, mostanság elegendő az egy-két kép is. Témát váltunk, mestereiről, tanítói­ról kérdezem. Akik belénevelték a fotó­zás szeretetét, akiktől ellesett egyet s mást a szakmából. Kontár Gyula nevét említi elsőként, akinek valóban sok mindent köszönhet. De még ennél is többet egy magyarországi mes­ternek...- Oroszlámos Györgynek hívják, akitől igazán rengeteget tanultam. Egyébként már régóta hobbim a fotó­zás, de komolyabban három-négy éve foglalkozom vele. Volt idő amikor min­den héten rendszeresen átjártam Ma­gyarországra, Szónybe, ahol elsajátí­tottam a szakma csínját-bínját. Igaz az ottani iskola tagjai főképpen a mű­vészfotózást helyezték előtérbe, de ugyanúgy sokat foglalkoztunk az úgy­nevezett általános, mindennapos fényképezés kérdéskörével is. Szóval a jelenlegi otthoni munka ilyen vonatkozásban nagyon is kevés. Ebből nem lehet megélni. Viszonyítás­képpen megemlíteném, hogy amíg az indulást követő hónapokban átlago­san megkerestem az öt-hatezer koro­nát, addig mostanában jó, ha kijövök ezer-ezerötszázra. Még szerencse, hogy a tanév végén több iskolába is elhívtak, hogy fotózzam le a diákokat. Ez valamicskét javított az egyébként katasztrofálisnak mondható mérlegen. Egyébként már végleg eldöntöttem, hogy főállásban nem folytathatom tovább a fényképezést. Legkésőbb ősszel váltani kényszerülök. Ezt pedig csakis másodállásként csinálhatom majd. Sajnálom, hogy így kell lépnem, de nem tehetek egyebet. Pedig itt a drága felszerelés, a laboratórium, a műterem. Csak a „színes berende­zésért“ húszezer koronát adtam, összesen vagy hatvanezerbe került a komplett felszerelés, beleszámítva a műterem rendbehozatalát is. És amikorra valóban berendezkedtem - át kell állnom... S. B. Balról jobbra: MIKE CURTIS, DAVID LESLIE és JACK FALK Zenével a népek közeledéséért A portlandi OOMPH együttes Dél-Szlovákiában Két órányi katarzis, azután tantalo­­szi kínok között landolás a hétközna­pok - népek közti viszálykodással fer­tőzött - riasztó világban. Három vér­beli amerikai muzsikus örömzenélése véget ér, és ami megmarad bennünk, hallgatókban: a vágyakozás, hogy a dallamcsokrot szirmonként szét­szórhassuk a nagyvilágban, mert min­den földi halandónak éreznie kellene az üzenetet, amit az OOMPH együttes- angol, héber, jiddis, „tört“ magyar és szlovák nyelven előadott dalaival- sugallni akar. E zene a szépségéit, a különböző nemzetiségű, nyelvű és vallású emberekért - a népek közele­déséért szól. A közelmúltban M. Mon­­tanaro és a „Keleti szél" baráti ze­nésztársaság sugallt valami hasonlót. S íme, egy újabb híd - egy újabb kapocs, amely összeköt...! Nemrég az OOMPH szívből jövő muzsikáját a komáromi és a pozsonyi zenebarátok is élvezhették, mivel a trió a MISZ komáromi helyi csoport­ja, illetve a Szlovákiai Zsidószövetség koncertmeghívásának tett eleget e két városban. Bécsi szereplése után érke­zett Dél-Szlovákiába, azután Krakkó­ban vendégszerepeit. JACK „YANKL“ FALK (szaxofon, ének), MIKE CURTIS (szaxofon, klarinét, tá­rogató) és DAVID LESLIE (zongora) főleg jazz és „rythm and blues“ zenét játszanak, melyben találhatók zsidó, kelet-európai és amerikai népzenei elemek is. Szövegeik jelentős hánya­dát zsidó imádságok, pészakhoz (zsi­dó húsvét - a kovásztalan kenyér ünnepe) kötődő dalok, tréfás zsidó ételreceptek stb. képezik. Az együttes mindhárom tagja otthonosan érzi ma­gát a népzenében, a jazzben és a ko­molyzenében egyaránt, hiszen szá­mos híres együttesben játszottak már, és külön-külön is koncerteznek az USA-ban és külföldön egyaránt. Jack - származása miatt - főleg zsidó nép­zenével foglalkozik, David és Mike pedig a közelmúltban debütált CD szólólemezzel. Komáromi koncertjükön elkápráz­tatták a közönséget bravúros szaxo­fon-, klarinét- és tárogatószólóikkal (még A. SAX is megirigyelhette vol­na!), zongorajátékukkal, váltakozva szívszorongató és mosolyt fakasztó (móka) mesteri előadásukkal. A Duna Menti Múzeum impozáns kiállítóterme méltó környezetet biztosított fellépé­sükhöz. Az együttes vezetője (Jack Falk) szerint a trió tagjai lengyelországi fel­lépésük után rövid időre elválnak egy­mástól: ö oroszországi rokonlátoga­tásra indul, MIKE szeretné körbeutaz­ni Csehországot, mivel közel kétszáz éve onnan vándoroltak ki elődei - a JANOVSKY család tagjai -, David pedig hazatér OREGON államba. Majd a szabadságról való hazaérke­zésük után folytatják nyári turnéjukat az USA-ban. Remélhetőleg egyszer még tájainkon is viszontláthatjuk-hall­hatjuköket. MISkó ILDIKÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents