Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-27 / 150. szám
1992. június 27. 9 Az Európai Unió törésvonalai Franciaország Németország Szabad ÚJSÁG______________________ Elnöki csapdák Jeles rendű EK-tanuló Nem elég, hogy a dánok „nemmel” szavaztak az Európai Unióra, Mitterrand elnök dédelgetett külpolitikai céljára, a skandináv ország futballcsapata még a nagy reményekkel induló franciákat is elbúcsúztatta a labdarúgó Európa-bajnokságon. Bár a tavasz eleje óta a francia belpolitikai élet egyik központi kérdésévé vált a maastrichti szerződés megítélése, ám a téma azt követően robbant be teljes erővel a politikai színtérre, hogy a dániai „nem” után Mitterrand elnök elhatározta: a franciák is népszavazáson döntenek az uniószerződésről. Azóta gőzerővel folyik a Maastricht körüli politikai játszma, talán a hevület lankadhat a hagyományos nyári szabadság időszakában, s újra fellángol majd a csata az ősz elejére tervezett referendumjelőtt. A tizenkettek közül harmadikként s egyúttal utolsóként Franciaországban mondhatnak véleményt a polgárok közvetlenül a maastrichti megegyezésről. Európa jövője így első számú belpolitikai kérdéssé vált frankhonban. Mitterrand elnök megérezte, hogy e témában visszaszerezhet valamit megkopott népszerűségéből, ha valaki, akkor ő hitelesen kiállhat a szorosabb európai kapcsolatok mellett. Ezáltal erősítheti a kormányzó Szocialista Párt esélyeit az elkövetkező, jövő év elején tartandó parlamenti választásokon, s talán új szövetségekre is lelhet. A most zajló csata neve tehát Maastricht, a tétje azonban inkább a Matignon, a kormánynak otthont adó palota. Kétségtelen, hogy Mitterrand haditerve eddig hibátlanul megvalósult. A felforrósodott politikai viták ellenére a nemzetgyűlés és a szenátus is jóváhagyta a maastrichti szerződés ratifikálásához szükséges alkotmánymódosításokat. A közvélemény-kutatás körében nő azoknak a száma, akik „igennel” szavaznának az Európai Unió-szerződésre. Talán a vártnál is jobban sikerült a másik fő cél, az ellenfétszítás a Mitterrand-dal szemben összefogott jobbközép ellenzék soraiban. A nehezen összekovácsolt ellenzéki [A Le Monde rajza) egység — úgy tűnik — feltartőzhatatlanul felbomlik az Európa-vitában, a Chirac-féle RPR és a Valéry Giscard d’Estaing vezette UDF képviselői a legutóbbi nemzetgyűlésbeli vitán már nyíltan sértegették egymást. Giscard és pártja ugyanis lelkesen kiáll az európai integráció elmélyítéséért, olyannyira, hogy egyesek már-már a szocialisták új partnerét vélik felfedezni a jobbközép liberális pártban. Sokkal nehezebb a gaulle-ista Chirac helyzete. A köztársasági elnöki posztra is pályázni szándékozó párizsi polgármester szíve szerint valószínűleg „igent” mondana Maastrichtra, ám pártjának „hagyományos szárnya” hallani sem akar a nemzeti szuverenitás csorbításáról. E skizofrén állapotban Chirac nemcsak az UDF-et mint szövetségest veszítheti el, ha nem vigyáz eléggé, még saját pártját is szétverheti. Mitterrand az eliezék meghasonlását látva elégedetten dörzsölheti kezét, bár korántsem előre lefutott a szeptemberre várható népszavazás. Az „igen” tábora ma jelentősebbnek tűnik, de az ellenzők is elég erősnek látszanak: „nemre” buzdít a kommunista párt, a szélsőjobboldali Nemzeti Front, a zöldek egy csoportja, az RPR jó része, de még az „igent” hirdető szocialisták, giscardisták és centralista tömörülések körében is mindenhol találhatók „szakadárok”. A dániai népszavazás is figyelmeztet azonban arra, hogy a szavazópolgárok az uniószerződés megítélésében nem követik feltétel nélkül a számukra másként rokonszenves pártok álláspontját. Különösen igaz lehet ez abban a Franciaországban, ahol annyit beszélnek manapság a politikusi réteg válságról, hitelvesztésről. így Mitterrand számára Maastricht valóságos dupla vagy semmi játék. Ha a terve továbbra is az elképzelések szerint halad, az elnök tekintélye ismét nőhet, s jó ideje mélyrepülést folytató pártjának — az ellenzék viszály miatt — több esélye lesz a jövő évi parlamenti választásokon. Egy francia „nem” azonban súlyos személyes kudarcot jelentene az elnök számára, amit az ellenzők nyilván ki is használnának. Franciaország azonban nem Dánia, a szerződés elvetése vélhetően megakasztaná, esetleg végleg eltemetné az Európai Unió folyamatát.Franciaország a német szomszéddal együtt most még azt hangoztatja, hogy akár kettesben is megvalósítják az integráció elmélyítését. A politikusok eltökéltsége szilárdnak látszik, ám mint Koppenhága példája mutatja, az átlagpolgár nem lelkesedik annyira a nehezen érthető maastrichti megállapodásért, mint a választott vezetői Kiderült, hogy az akadályok magasabbak, mint azt gondolták — vonta le a dán népszavazásból egy mértékadó német szakértő a következtetést. Pedig Bonn nagy igyekezettel és szolgálatkészséggel vett részt a maastrichti tárgyalásokon. Azok között volt, akik a teljes gazdasági közösség megteremtése és a politikai unió felé haladva a leggyorsabb tempóra készek. Más szóval hajlandók mind többet tenni, hogy a nemzeti hatáskörökből az egyes kormányok döntései jogaikból lépésről lépésre minél többet adjanak le az Európai Közösség bizottságának, illetve egy kormányközi szervek. A jeles rendű német Európa-tanulónak erre két fő oka van. Egyrészt a háború után alaposan megtanulta miként lehet, sőt kell lemondani a nemzeti szuverenitás kisebbnagyobb részéről. S meg is akarta mutatni, hogy ebben élen jár: célja Európa, s nem holmi hatalmi játék. Másrészt (rossz nyelvek szerint) ebben a közösségben az NSZK természetes súlya óhatatlan előnyt biztosít neki. Megkönnyítette a németek dolgát, hogy a kialakuló nyugat-európai föderalizmusban saját tartományi rendszerük folytatását, igazolását, kiterjedését látják (megváltoztatva a megváltoztatandókat). A maastrichti szerződés fölötti vita nem most kezdődött, és hosszú lesz. Az angolok, az Európai Közösség örök különút-keresöi már a szerződés megfogalmazásakor megtették a maguk „dán lépését”, biztosítottak kedvezményeket, kibúvókat maguknak. Német vitapartnereik (jobbára publicisták, szakértők) azt vetették azonban szemükre, hogy nincs ok aggodalomra a nemzeti érdekeket nem fenyegeti veszély: ha a tagállamok el is fogadják a föderalizmust, ha kialakul az Európai Unió — az egyes kormányok még mindig meglehetős döntési jogokkal rendelkeznek majd. Egyébként is — így számos német szakértő véleménye — a gazdasági, a pénzügyi nemzetköziesedés mögött még mindig messze elmaradt a bel-, a kül- és biztonságpolitika alakítása. S ez nem válik a közösség javára, mert így késik a demokratikus politikai intézményrendszer, a gazdasági szerveződés elengedhetetlen magas szintű háttere. Minden hajlandóság és készség mellett a dán népszavazás Németországban is katalizátorként hat, s ma már a korábbiaknál több szó esik a maastrichti szerződés gyengéiről. Túl azon a régebbi aggodalmon, hogy a pénzügyi közösség gyengítheti a márkát, elmondják, hogy a nyugat-európai vezetők a tárgyalások lezárásakor időzavarba kerültek, s a helyes elveket, a reális célt nem minden tekintetben kidolgozott és átgondolt szerződésszövegbe rögzítették. Maga a tárgyalási menet, mi több, az Európai Közösség összeforrásának folyamata a közvélemény szemében zavarossá, nehezen áttekinthetővé lett, sokakban bizalmatlanságot ébresztett. Vagy éppen erősítette. A közösségben a centralizáció és a decentralizáltság arányai cseppfolyós állapotban vannak: milyen döntési jogot adjanak majd le, melyiket tarthassák meg az egyes nemzeti kormányok? A szerződést forgalmazó jogászok, szakértők meglehetősen zavaros elaborátumot produkáltak — vélik egyesek Németországban is: „A szerződés nem meggyőző.” De vajon elképzelhető-e ma ennél jobb? S még egy — általános társadalmi — vonásra mutatnak rá. Az Európai Unió azt a nagyon is kívánatos célt szolgálja, hogy a szűk nemzeti érdekeken felülemelkedve a közös célok kerüljenek előtérbe. De a (lehet a kelleténél gyorsabb?) megvalósítás ellenérzéseket is vált ki egyes rétegekben: éppen a nacionalizmust erősíti, mint az egyes szélsőjobboldali pártok propagandájában már érzékelhető. Az európai folyamat nem áll meg. De talán nem is baj, hogy a dánok némi átgondolásra ösztönöznek. Integrálódás a biztonságpolitikában Béketeremtésre készén Jóllehet az amerikaiaknak az európai biztonság kérdéseiről olykor külön véleményük van, de még az International Herald Tribune is az európai integráció felé tett jelentős lépésnek minősítette, hogy az elmúlt héten a Bonn melletti petersbergi kormányrezidencián a Nyugat-európai Unió tagállamai tanúbizonyságát adták megnövekedett felelősségvállalási készségüknek a földrész biztonságáért. Írország, Görögország és Dánia kivételével immár az EK valamennyi tagállama részese annak a katonai szervezetnek, amelyik a jövőben tagállamai nemzeti erőiből humanitárius békefenntartó — de akár béketeremtő missziók szervezésére is késznek mutatkozik. Különösen ez az utóbbi számít lényegi új elemnek a földrész biztonsági struktúráiban. Mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung kiemelte, az ENSZ megbízásából a jövőben tehát akár harcoló egységek bevetésére is vállalkozik a N YEU, s ha akár a világszervezet, akár pedig a jövő hónapban magát várhatóan regionális szervezetté nyilvánító EBEÉ megbízást ad rá, az unió „kéksisakosai” békefenntartó szerepet vállalnak a válságövezetekben. Kétségtelen, hogy a petersbergi nyilatkozat a tagállamok közül elsősorban Németországban jelenthet lényegi változást az addigi nemzetközi szerepvállaláshoz képest. Ahhoz ugyanis, hogy Bonn is eleget tudjon tenni most vállalt kötelezettségeinek, meg kell változtatnia alkotmányát, amely jelenlegi megszövegezésében nem engedélyezi német csapatok külföldi bevetését. Rühe hadügyminiszter viszont máris közölte, készek arra, hogy akár már jövőre is ezer-kétezer Bundeswehr-katonát „kéksisakos” egységek rendelkezésére bocsássanak. „Németország részvételének a kéksisakos missziókban többé nincs akadálya, az elkövetkező hónapokban meg kell teremteni ennek politikai feltételeit.” Az elfogadott nyilatkozat szerint a tagállamok hagyományos fegyveres erőik teljes skálájából hajlandók egységeket kijelölni a Nyugat-európai Unió égisze alatt végrehajtandó akciókhoz. Egyelőre azonban pontosan még nem lehet tudni, hogy melyik ország pontosan milyen csapatokra gondol, a petersbergi dokumentum mindöszsze arra kötelezi őket, hogy „hamarosan kijelöljék” ezeket. De az aktív német érdeklődés mellett Anglia sem kíván lemaradni: Malcolm Rifkind brit védelmi miniszter a találkozót követően azt fejtegette, hogy tulajdonképpen a NATO hollandbelga-német-brit gyors reagálású nemzetközi egységeit, valamint a brit-holland kétéletű erőket is egyben a NYEU rendelkezésére, azaz kettős parancsnokság alá lehetne rendelni. S ott van még az 1995-ig felállítandó francia-német „eurohadtest”, amelyre a szervezet ugyancsak számíthat, még ha egyelőre komoly problémákat jelent is, hogy a francia erők változatlanul nem hajlandók beilleszkedni a NATO struktúrájába. Mindenesetre Joxe francia védelmi miniszter egy brit katonai szaklapnak nyilatkozva már azt fejtegette, hogy támadás esetén ezeket a közös egységeket is a NATO parancsnokság operatív hatás körébe helyeznék. Ám ezzel együtt is tény, hogy az európai integráció folyamata most már a biztonságpolitikai elemmel is kibővült, s ez az International Herald Tribune megítélése szerint is hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben a jugoszláviai eseményekhez hasonló katasztrófáknak elejét lehessen venni. A MAGYAR NI Gazdasági növekedés Németország nyugati felében 3,1 százalékos volt az idei év első negyedében a gazdasági növekedés az egy évvel korábbihoz képest — közölte a német gazdasági minisztérium a közelmúltban végzett felmérés eredményei alapján. A növekedést a szakértők elsősorban az építőipari beruházások gyors bővülésének tulajdonítják. Möllemann gazdasági miniszter ugyanakkor a szakértők elemzései alapján azt is feltárta, hogy az idei második negyedév várhatóan szerényebb növeke^ dést hoz. (MTI) ZET nyomán
