Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-26 / 149. szám
A Magyar Polgári Párt aggodalmai / / Megalakult a Szövetségi Gyűlés Új kurzus a szlovák politikában A Szlovák Nemzeti Tanács történetében először fordul elő, hogy a parlamentnek nincs magyar nemzetiségű alelnöke — jelentette ki a Magyar Polgári Párt tegnapi sajtótájékoztatóján A Nagy László pártelnök. — Ez és számos további jelenség aggodalomra ad okot a nemzeti kisebbségek és az etnikai csoportok emberi jogainak tiszteletben tartását illetően. Az SZK új hatalmi struktúráinak fellépését követően felszámolták, illetve összevonták a kisebbségi és emberjogi bizottságot más bizottságokkal a Szlovák Nemzeti Tanácsban, s minden jel arra utal, hogy ez a többi központi szervben is folyta-KDM-sajtóértekezlet tódni fog, tette még hozzá. Utalt arra is, hogy vannak olyan jelek, hogy a politikai káderezést a nemzetiségi váltja fel, ezért le fogják váltani többek közt Tóth János oktatásügyi miniszterhelyettest is. A Nagy Lászlót nyugtalanítja az a tény is, hogy a Szlovák Köztársaság belügyminiszterének Jozef Tuchyna altábornagyot nevezték ki. „Katonai rangja nem ébreszt jó érzéseket az emberben” — mondta. A szövetségi állam még létezik Tegnap Prágában megtartotta alakuló ülését a Szövetségi Gyűlés. A volt parlament két kamarája elnökének kezébe letették az esküt a választásokon bizalmat nyert képviselők, ezt követően pedig külön alakuló ülést tartott a Nemzetek Kamarája, illetve a Népi Kamara. A választásokon legerősebbnek bizonyult két politikai párt — a Polgári Demokrata Párt, illetve a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom — előzetes megegyezése szerint a Nemzetek Kamarájának elnökévé Roman Zelenayt, a DSZM alelnökét, a Népi Kamara elnöki tisztébe Václav Bendát, a KDP elnökét választották meg. A Nemzetek Kamarájának alelnöke Václav Peficha (PDP-KDP) lett, a kamara elnökségének tagjai pedig Frantisek Cupr (KDUCSSZNP), Libor Kostya (BB), Jozef Murgas (DBP), Ofga Pavúková (SZNP) lettek. A Nemzetek Kamarája ezt követően kilenc bizottságról szavazott és megválasztotta azok el-A CSSZSZK pénzügyminisztere az illetékes köztársasági minisztériumokkal megegyezve kihirdette a vagyonjegyes privatizáció második fordulójának kezdetét. A második forduló 1992. július 8-án veszi kezdetét, vagyis e naptól kezdődően lehet megtenni a megrendeléseket a második privatizációs hullámban privatizálásra kerülő részvénytársaságokban. A második forduló megrendelési időszakának vége 1992. július 23-a, a második forduló végének időpontja pedig 1992. augusztus 18-a. Az első forduló részvénytársa-Ezzel cáfolta a szlovákiai tömegtájékoztatási eszközökben közzétett információt, mely szerint Rudolf Filkus, a DSZM Tanácsának tagja e poszt várományosa. Az alelnök fontosnak tartotta leszögezni, hogy a PDP és a DSZM vezetőségi tagjainak tárgyalásai során megegyezés született arról is, hogy a választásokon győzelmet szerzett párt, illetve mozgalom képviselői a megbeszélések eredményei alapján tánökét is. Az alkotmányjogi bizottság elnöke Jón Cuper (DSZM), a külügyié Ábel Krár (DSZM), a védelmi és biztonsági bizottságé Jón Répásig (SZNP), a pénzügyi és költségvetésié Jiff Schneider (PDP-KDP), a gazdaságié Zdenék Maiina (PDPKDP), a környezetvédelmié Pavel Mérók (BB), a szociálisé Ludmila Gajdosíková (DBP), a mandátumvizsgálóé Michaela Freiová (PDPKDP) lett. A Nemzetek Kamarája cseh és szlovák része ezt követően 20-20 főt választott meg a Szövetségi Gyűlés elnökségi tagjává, a magyar koalíció tagjai közül e kamarán keresztül jutott be az elnökségbe Duray Miklós, az Együttságainak jegyzékét és a megtörtént jegyzéseket, valamint a második fordulóra kijelölt részvénytársaságok listáját, illetve a jegyeztethető részvények számát és árfolyamát a Kuponová privatizácia c. közlöny hetedik számában teszik közzé, melyet legkésőbb július nyolcadikétól fognak árusítani a regisztrációs helyeken és az iktatóként szolgáló postahivatalokban. Az első privatizációs fordulóban elért eredményeikről az állampolgárokat írásban tájékoztatják majd. A leveleket július 2-áig meg kell kapnia minden érintettnek. mogatják a Szövetségi Gyűlésben előterjesztet jelölteket. Az alelnök szerint félreértették Jan Stráskynak azon kijelentését, mely szerint a PDP és a DSZM közötti tárgyalásokon szóba sem került az államjogi elrendezéssel kapcsolatban a népszavazás kiírása. Elmondta, az igaz, hogy a közös nyilatkozatban nem említették a népszavazást, ám ez nem jelenti azt: a PDP, illetve a DSZM kizárja a referendum kiírását. élés Politikai Mozgalom elnöke. A Népi Kamara alelnöke Éva Mitrová (DSZM) lett, a kamara elnökségének tagjai pedig: Stanislav Grohmann (DBP), Miroslav Richter (PDP-KDP), Halina Dordová (BB), Jaromír Kuca (CSSZSZDP). A Népi Kamara tagjai is megválasztották maguk közül azt a húsz képviselőt, aki a Szövetségi Gyűlés Elnökségének tagja lesz. Ebből a kamarából a magyar koalíció képviseletében Pázmány Péter került az elnökségbe. A Népi Kamara bizottságai is megválasztották vezetőiket, figyelemre méltó talán csak az névsorukban, hogy a környezetvédelmi bizottság élére a Szlovák Nemzeti Párt hírhedt volt elnöke, Vífazoslav Móric került. Kijelentették, nem tartják szerencsésnek azt a megoldást, amely a szövetségi kormány nemzetiségi összetételében jelenleg kirajzolódóban van, mivel az összes pénzügy cseh kézen folyna keresztül. Jozef Prokes pártelnök elmondta azt is, hogy Ludovít Cérnák (SZNP) gazdasági miniszteri funkciója Meéiar kormányában nem jelent koalíciót; Cérnák mint szakértő kapta meg e tárcát. Jozef Tuchyna belügyminiszteri jelölésével kapcsolatosan megemlítette, sok év után újra hivatásos katonatiszt kapta e tárcát, holott szerintük katonának nem szabadna ebben a funkcióban lennie. A Szlovák Nemzeti Párt támogatja Meőiarnak a szövetségi televízió- és rádióadás megszüntetésére irányuló törekvéseit, mert objektí-Tv-vita Jirí Kantúrek, a Csehszlovák Televízió központi igazgatója tegnapi sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy a szövetségi adás nélkül elképzelhetetlen az ország lakosságának tárgyilagos tájékoztatása. Vladimír Meéiar szlovák kormányfő kijelentésére reagálva elmondta, hogy a szövetségi tévéadó az érvényben lévő szövetségi gyűlésbeli, illetve illetékességi törvény alapján sugározza műsorát. A megszüntetésére tett kísérletek ezért egyértelműen alkotmányellenesek. Az igazgató kifejtette, hogy az érvényben lévő szabályoknak megfelelően a Csehszlovák Televízió központi vezetőjét csakis a szövetségi kormány nevezheti ki, illetve hívhatja vissza. Pozsonyban sajtóértekezletet tartott a Kereszténydemokrata Mozgalom. Ján Carnogursky elnök, exkormányfő reagált Vladimír Meciar régi-új miniszterelnök kijelentésére, mely szerint a leköszönt kormány nem 270 millió koronás deficittel, hanem annál jóval nagyobb költségvetési hiánnyal adta át hivatalát. Cáfolta a kormányfő állítását, s hangsúlyozta, hogy az általa közölt államháztartási hiány tükrözi a valós helyzetet. Elmondta, hogy június 23-áig ugyan valóban 2,5 milliárd költségvetési hiányt mutattak ki, ám figyelembe kell venni azt az összeget, melyet a szövetségi költségvetésből utalnak át Szlovákia részére, valamint azt: a pénzügyminisztérium 1,1 milliárd koronát utalt át a bősi vízerőmű munkálatainak finanszírozására. Ha minden kiadást és bevételt egyaránt figyelembe veszünk, akkor vabbnak tartaná a tájékoztatást, ha mind a cseh, mind a szlovák médiumok adása fogható lenne Csehszlovákia egész területén. A Szlovák Sajtóiroda munkatársának adott interjújában ProkeS élesen támadta a magyar politikai mozgalmakat, kiváltképpen a Magyar Polgári Párt azon nyilatkozatát, hogy „ nemzetiségük alapján káderezik az embereket”. Skizofréniának nevezte, hogy a párt nevében egyszerre szerepel a „magyar” és a „polgári”, hozzátéve, bizonyos csoportosulások itt a lakosság egyes csoportjainak „többletjogaiért” harcolnak. A magyar politikai erők autonómiatörekvéseivel kapcsolatosan kifejtette, ha az valamiféle politikai elkülönülést jelentene, keményen fel Feszülő kapcsolatok Tegnapi prágai sajtóértekezletén Pithart kifejtette, így akarja demonstrálni Prága nemtetszését a bajor kormány csehszlovák—német szerződés ügyében elfogadott álláspontjával szemben. Streibl kabinetje ugyanis június 23-án úgy döntött, a mai szövetségi tanácsi ülésen a csehszlovák— német szerződés ratifikálása ellen valóban „mindössze” 270 milliós a deficit. Fontosnak tartotta megjegyezni: a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom képviselői azért keresnek bűnbakot, mert tudatában vannak, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között nem fogják tudni megvalósítani a választási kampány során tett meggondolatlan ígéreteiket. A volt kormányfő szerint az elmúlt időszakban sokan vádolták a Kereszténydemokrata Mozgalmat azzal, hogy totalitárius módszereket alkalmaz politizálása során, s hatalomra tör. Carnogursky megjegyezte, hogy most a közvélemény meggyőződhet arról, hogy ki és milyen hatalomra tör. A Vladimír Meéiar által bejelentett módosításokra a kormány szervezeti felépítésében szintén reagált. Elmondta, hogy ő amikor átvette (Folytatás a 2. oldalon) iskoláikat!” fognak lépni ellene. Az ellen azonban semmi kifogásuk, hogy a magyarok kulturális autonómiát kapjanak, „amennyiben maguk fogják fenntartani, finanszírozni saját nemzetiségi iskoláikat”. Prokeá azt is bejelentette, tegnap az SZNP képviselői benyújtották az SZNT iktatójába saját önálló szlovák alkotmánytörvény-javaslatukat az SZK szuverenitásáról és függetlenségéről, törvényjavaslatukat a Szlovák Köztársaság elnevezésének és felségjeleinek megváltoztatásáról. Hangsúlyozta, e javaslatokat a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal sem konzultálták. Törvényjavaslatuk azt is tartlamazza — mondta az elnök —, hogy a szövetségi szinten hozott törvények Szlovákiában csak akkor lépnek érvénybe, ha azokat a sajátjaiként kihirdeti a Szlovák Nemzeti Tanács is. ProkeS szerint csak így akadályozható meg, hogy gazdaságromboló törvényeket kényszeríthessenek rá Szlovákiára. szavaz. Pithart a bajor döntést szerencsétlennek nevezte, és megjegyezte: Streibl álláspontja és a közelmúltban a müncheni szudétanémet napokon elmondott véleménye, mely szerint a „szudétát” mint egy egységes európai régiót értelmezi, nem jó irányban mozdítja el a két ország ügyeit. Vagyonjegyes privatizáció Nyolcadikén indul a második forduló Ki lesz a szövetségi kormányfő? Macek-nyilatkozat Miroslav Macek, a Polgári Demokrata Párt alelnöke a sajtóiroda munkatársának adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a szövetségi kormányfői posztra a PDP, illetve a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom előzetes megállapodása szerint a Polgári Demokrata Párt jelöli képviselőjét. (Folytatás a 2. oldalon) Jozef Prokes a kisebbségekről „Tartsák fenn maguk az A Szlovák Nemzeti Párt — mely „csendestársa” Meciar mozgalmának a szlovák parlamentben és kormányzatban — tegnapi sajtóértekezletén visszautasította azokat a találgatásokat, melyek a köztársasági elnök válásztásával kapcsolatosan a napokban lábra kaptak. A párt vezetői kijelentették, semmiképpen nem fognak szavazni a köztársasági elnök személyére, mégha több jelöltet állítanak, akkor sem. Tüntető távolmaradás A cseh miniszterelnök, Petr Pithart elutasította, hogy részt vegyen a Cheb környéki eurorégió Bajorországban tartandó tegnapi szimpóziumán, mely felett őésa bajor elnök, Max Streibl vállalták a védnökséget. v Bűnbakkeresés