Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-24 / 147. szám

1992. június 24. 5 Szabad ÚJSÁG A rimaszombati Tompa Mihály Klub Három évtized Akirályhelmeci kisegítő iskola pedagógusai a maga nemében páratlan kiállítást rendeztek. A június kilencedikén megnyílt tárlat a roma folklórt, a roma hagyományokat mutatja be. A kiállított tárgyak túlnyomó többségét az iskolát látogató gerekek hozták szüleiktől, nagy­­szüleiktől, vagy pedig saját maguk készítették, néhány valóban szép munkát pedig magánszemélyektől kértek kölcsön a szervezők. A tárgyak a hagyományos cigány kézművesmesterségeket igyekeznek bemutatni a látogatóknak. Az egyszerű vályogtéglától kezdve a fonott kosarakon és a szakajtókon át a nagy hozzáértéssel faragott teknőkig sok minden megtalálható itt, de van fényesre kopott, rézgombokkal kivert bőriszák, a cigányok vándorló korszakát fölidéző ekhós szekér modellje, sőt, bekerült a gyűjteménybe néhány - nyilván féltve őrzött - családi hegedű is. A falon újságcikkek, fényképek mutatják be a romák történetét, vándor­lásukat az indiai őshazából a világ számos országába. A megnyitó után, amelyen részt vettek a járási és tanügyi szervek valamint a környékbeli iskolák képvi­selői, és persze a szülők és a gyere­kekek is, rövid műsor következett. Szólt a zene - a talpalávalót Horváth Gyula húzta a gyerekek énekükkel és táncukkal hamisítatlan cigányos hangulatot teremtettek. A magyarul a családtagok sem állítanak már be veszekedni. A korábbi állapotokhoz képest ezek nagyon nagy eredmé­nyek. Elbeszélgettem Botos Istvánnal is, aki kollégái egybehangzó vélemé­nye szerint oroszlánrészt vállalt a kiál­lítás körüli munkálatokból.- Nagyon nehezen indult a dolog A cigányfolklór szép, de alig ismerjük Az együttélés érdekében 1962-ben, 30 évvel ezelőtt, a Cse­­madok Rimaszombati Városi Szerve­zete énekkart, tánccsoportot, színját­szó kört működtetett, s megvoltak a mindenkori szólistái is. E gazdagnak mondható tevékenység ellenére is úgy véltük, hogy még korántsem teljes a paletta, hiányzik róla az irodalom terjesztése és a közművelődés rend­szeres, direktebb szolgálata. Ezen gondolatok jegyében alakítottuk meg Horváth Júlia, Mács Zoltán és én 1962-ben a Fáklya irodalmi színpadot, majd csakhamar megszületett a - kez­detben kissé önképzőkör-típusú - klub is, melyből azután a Tompa Mihály Klub lett. Közművelődési klubunk, a Tompa Mihály Klub munkája az élénk érdeklő­dés és az egyre érdekesebb előadá­sok következtében hamar lendületet vett, olyannyira, hogy nemsokára már egymást követték a belföldi és ma­gyarországi, valamint a saját előa­dóink szereplései. A „szellemi mű­hely“ jelleg kidomborodott annak elle­nére, hogy számos külső nehézséggel kellett küzdenünk, sőt az anyaszerve­zet egyes vezetőinek értetlensége is gátolta munkánkat, a helyiséggondok­ról, anyagi fékező tényezőkről, szerve­zési bonyodalmakról nem is beszélve. A tevékenység és az érdeklődés később megkövetelte, hogy a klub struktúrájában különválasszuk egymástól a természettudományi és a humán szférát. Létrehoztuk a TITSZ néven ismertté vált tudományos isme­retterjesztő szakkört, mely képes volt teljesen önállóan működni Ádám Zsolt, Veres Jánosné, és dr. Pőthe Imre vezetésével. S míg maga a Tom­pa Mihály Klub az irodalmat, a művé­szetet, a történelmet tartotta előtér­ben, ikercsoportja, a TITSZ matemati­kusokat, fizikusokat, csillagászokat, biológusokat hívott meg. A TITSZ oly jól dolgozott, hogy még az akkori Szo­cialista Akadémiát is be tudta vonni a szervezésekbe „szponzornak“, ahogy mai szóhasználattal monda­nánk, ám a TITSZ a hetvenes évek közepe táján kénytelen volt „visszaol­vadni“ a Tompa Mihály Klubba, mert már tűrhetetlenné vált a zaklattatása a Husák-rendszer ún. konszolidációját kiszolgáló Csemadok járási titkárság részéről. Azóta a Tompa Mihály Klub a természettudományokat is felvállal­ja, s tudnivaló, hogy örömmel cse­­lekszi. Fennállásunk 30 éve alatt volt a klubbnak számos kimagasló rendez­vénye. Csak kapásból említve, ilyen volt pl. Gálán Géza Petőfi-estje, Thir­­ring Viola önálló estje, Bodor Tibor első itteni szereplése (még a 60-as évek vége felé), Izsót Lilla operaária­­estje, Bánffy György műsora, Dévai Nagy Kamilla, Sellei Zoltán és Gaál Gabriella többszöri szereplése, Szent­­pétery Gabriella zongoraművésznő estje, László Gyula, Czeizel Endre, Molnár Imre, Szombathy Viktor, Bal­­czó András előadása; a hazaiakat te­kintve kiemelkedett Szeberényi Zol­tán, Koncsol László, Gál Sándor, Bauer Győző, Püspöki Nagy Péter szereplése; a saját előadókkal, sze­replőkkel rendezett műsorok sorában pl. a Halotti Beszéd-et B. Kovács Ist­ván és Bredár Gyula szereplésével, Nyitray László előadása Ferenczyről, Gaál Mátyás előadássorozata, Hor­váth Júlia Bartók-programja, kivált­képp pedig az ,,Elhervadt cédrusfa" című balladaműsorunk, hogy valóban csak egy kevésre utaljunk a sok-sok eseményből. Az író-olvasó találkozók sem hiányoztak a klub életéből, s a já­rás községeiben kallódó tehetséges fiatalokat is igyekeztünk pódiumra jut­tatni, így vált gyakori szereplővé a Tompa Mihály Klubban például So­moskői Ágnes népdalénekesnő, az or­szágos verseny kétszeres győztese. A Tompa Mihály Klub kötelékében az utóbbi években két önállóan dolgo­zó alegység is működik. A Sorsvirág kisegyüttes, Rák Magdával az élen, ők főleg dalénekléssel és megzenésí­tett versek előadásával foglalkoznak. Tarsolyukban immár három felnőtt műsort és két gyermekműsort őriznek kimunkált állapotban, s ezekkel járá­sunk községeiben vendégszerepeitek, mindenütt tetszést aratva. Másik cso­portunk, a dr. Poór János vezetésé­vel szorgoskodó Blaha Lujza Játék­szín eddig még csak egy színpadi me­sejátékot tanult be, ezzel viszont szin­tén gyömölcsöző missziót teljesített Gömör tájain. A kimagasló színvonalú rendezvé­nyek alapján joggal mondhatták olyan komoly, semleges fővárosi emberek is, mint pl. Dobos László, Mács Jó­zsef, hogy a Tompa Mihály Klub or­szágos viszonylatban is igencsak je­lentős láncszeme szellemi életünk végvárrendszerének. De elmondhat­juk nyugodtan, hogy a klub a tevé­kenység általános nívója révén is kiér­demli ezt a dicséretet, hiszen még az ún. legkönnyebb műfajokba is igye­keztünk magvas dolgokat beiktatni. Úgy érzem, a Tompa Mihály Klubot nem csupán a kerek jubileum okán tüntették ki az idén Szokolay Imre Díjjal és a Csemadok Országos Vá­lasztmányának aranyplakettjével. Ah­hoz képest, hogy a Tompa Mihály Klubnak számos műfaj és terület ápo­lását kellett felvállalnia, mindenkor meg tudta őrizni a kellő arányt és az igényességet. Sajnálatos, hogy az első két évtized nagy érdeklődésével szemben a nyolcvanas évek elejétől közönsé­günk fokozatos csappanásának va­gyunk a tanúi, noha a munka nem lankad s a rendezvényeink nem rosz­­szabbodnak, ellenkezőleg, új arcokkal iparkodtunk szolgálni a publikumnak. A negatív jelenség okát én három tényezőben látom. 1. A Husák-éra alatt a pedagógusok megfélemlítése oly mérvű volt, hogy elvesztették a rendezvényeinkre járáshoz való bá­torságukat. 2. A két középiskolából kiöregedtek, „kikoptak“ azok a taná­rok, akik ezelőtt a diákokat az estjeink­re küldték-hordták (az új tanárnemze­dék eleve más hozzáállású). 3. Törzs­­közönségünk elöregedett, kihalt, s utánpótlás nincs, mert Rimaszom­batban nincsen polgári jellegű közép­­osztály, mely a kultúrát, társaséletet a régi hagyományok szerinti értelem­ben, összefogott „tömbként“ igényel­né. A totalitárius rendszer négy évtize­de alatt össze-vissza keverte s ugyan­akkor atomizálta is a lakosságot. Vannak művelt és műveltségüket gya­rapítani vágyó egyének, de a többség nem érti kellően a Kölcsey mondást, mely szerint: „Az emberi ész és erő csak a társaságban fejük ki.“ Ezekhez a tényezőkhöz az utóbbi két évben egy további is járult, mégpedig részint a közvetlen politizálás nagyfokú térhó­dítása, részint az új viszonyokhoz kö­tődő egzisztenciális jövőformálás, jö­vőtervezés kényszere. Léteznek azonban városunkban a Tompa Mihály Klubon kívül is pozitív jelenségek. Ilyen például a Korunk Színháza fesztivál meghonosodása; a vers- és prózamondók országos döntőjének színhelye is Rimaszombat lett (már 1968-69-ben álmodoztunk ilyesmiről); a múzeumban kialakult új állapotoknak köszönhetően ma már magyar vonatkozású fontos rendezvé­nyek is zajlanak ott (Fábry-kiállítás, Izsó-kiállítás, Holéczy-emlékezés stb.); újjáéledt városunkban a magyar cserkészet, melynek az a célja, hogy a gyermekekből „minőségi“ embere­ket formáljon, s eredményeivel máris őszinte elismerést vívott ki mind a ha­zai, mind az egyetemes cserkészmoz­galom viszonylatában; a Csemadok városi szervezete jó vágányra tért, vezetőségének tevékenysége rend­szeres és ingadozásmentes; a Cse­madok (tehát a Tompa Mihály Klub is) megkapta a Petőfi-házat, melynek rendbehozatala most folyik. A kérdés az, hogy a negatív jelen­ségek és pozitív tények közepette, a bonyolult országos politikai konstel­láció ismeretében miként működjön a Tompa Mihály Klub tovább, ezután is szem előtt tartva azt, amire Fábry Zoltán és Széchenyi István egyaránt int; az ember annyit ér, amennyit használ. A logika azt diktálná, hogy a Tompa Mihály Klub tevékenysége a jövőben a kaszinó jellegű klubélet felé irányul­jon, feltámasztva a hajdani rimaszom­bati művelődési körök emlékét. Igen ám, csakhogy ennek két fontos feltéte­le van: az egyik a megfelelő helyiség, a saját otthon, meleg fészek - amivel nem rendelkezünk, s remény sincs egyelőre ilyenre. A másik feltétel: a fia­talítás, azaz egyrészt a fiatal és kö­zépkorú felnőttek (családok) bekap­csolása a rendezvényekbe, másrészt a diákság bevonása a klubéletbe. Rimaszombat gazdag hagyomá­nyokkal rendelkező város, hajdani me­gyeszékhely, most egy nagy járás székvárosa. Akik az asszimilálásunkat vették tervbe, azok nagyon jól tudják, hogy a legerősebb védőhelyek az ilyen városok, melyekben vidékenként századokra visszamenőleg a legfőbb kulturális értékek, nemzeti sajátossá­gok összpontosulnak, hogy aztán in­nen kisugározódjanak az egész kör­nyező régióra. Nem véletlen tehát, hogy mindenekelőtt a városunkat cé­lozták meg, hiszen tudják, hogy ha a régiót így lefejezik, akkor idővel majd az egész régió - fej nélkül maradva- elhal. Ennek a megakadályozását szolgálják végeredményben az olyan egyesülések, közösségek is, mint ami­lyen a Tompa Mihály Klub. Erősen bízom abban, hogy ezután is azon leszünk: úgy éljünk, s megfontoltan, de rendületlenül úgy munkálkodjunk, hogy majdan Dsida Jenővel együtt elmondhassuk fiainknak, unokáinknak - „Megtettem mindent, amit megte­hettem.“ VERES JÁNOS (Részletek a szerző felszólalásá­ból, mely a Tompa Mihály Klub 30. évfordulóján rendezett összejöve­telen hangzott el Rimaszombatban) énekelt cigánydalok szlovák népda­lokkal váltakoztak. Nem kisebb sikert arattak a modern táncok. A kötetlen hangulat megteremtésében nem kis szerepe volt a lelkes szülői-rokoni kö­zönségnek. A műsor után rövid videofilmét vetí­tettek az iskola életéről, majd dr. Sed­­lák, az eperjesi módszertani központ képviselője fejtett ki néhány érdekes gondolatot a roma folklór beillesztésé­ről az oktatási folyamatba. (Pár évvel ezelőtt az efféle gondolat még eret­nekségnek számított volna.) Miközben a földszinten az iskola rockzenekara bűvölte rajongóit, az emeleti ülésteremben szőkébb körű előadáson vehettek részt a vendégek, amelyet dr. Pribula, szintén az eper­jesi központ munkatársa tartott. Vázol­ta a kisegítő iskolák speciális problé­máit, hangsúlyozta, hogy a gyerekek nagy része, sajnos, nem mentális el­maradottság miatt kerül kisegítő isko­lába, hanem egyértelműen a szociális helyzete miatt. Hangsúlyozta: ha a gyerekek lelki fejlődésük legexpan­zívabb időszakában, tehát hat-nyolc éves koruk körül nem járnak rendsze­resen iskolába, akkor azt a lemaradást már nagyon nehéz behozni. Az, hogy a kisegítő iskolák tanulóinak túlnyomó többsége roma származású, nem vé­letlen: a kisegítő iskolák oktatási prog­ramja testre szabottabb számukra, mint az általános iskoláké, mert előre számol bizonyos adaptációs, kommu­nikációs, nyelvi, beilleszkedési és kör­nyezeti nehézségekkel. Az előadás után az iskola igazgató­ja, Vályi György válaszolt néhány kérdésemre:- Hogyan született a kiállítás gon­dolata?- Ez év áprilisában vetődött föl Eperjesen, egy módszertani értekez­leten. Más iskola nem nagyon érdek­lődött az ötlet iránt, mi belevágtunk. Számomra is meglepetés volt, mennyi anyag gyűlt össze, mi ugyanis kezdet­ben egy kis kiállítósarkot terveztünk néhány tárggyal és egy-két faliúj­sággal.- Mennyiben segíti egy ilyen kiállí­tás az oktatás céljait?- Sikerül jobban lekötni a gyerekek figyelmét. Ez segíthet az iskolalá­togatási statisztika javításában is, mert nem tagadom, voltak ilyen prob­lémáink. Volt olyan család például, ahonnan 5-6 gyereknek kellett volna iskolába járnia, de az apjuk egyszerű­en megtiltotta nekik. Pedig ha 7-8 éves korukban már rendszeresen lá­togatnák az iskolát, sokkal nagyobb esélyük lenne a beilleszkedésre.- Milyen intézkedésekkel tudnak változtatni az ilyen hozzáálláson?-A törvény értelmében írásos fi­gyelmeztetés, fölszól itás után a körze­ti hivatal jogi, illetve szociális osztályá­ra tartozik az ügy. Ez bírósági tárgya­lást is jelenthet, de ez a módszer eddig még minden esetben csődöt mondott, az az egy-két száz korona büntetés pedig semmit sem segít.- Tehát a cigány népművészet beil­lesztésével az oktatási folyamatba önök azt szeretnék elérni, hogy a gye­rekeknek legyen kedvük iskolába járni?- Igen, és elmondhatom, hogy van­nak eredményeink. Sikerült mérsékel­nünk a trágár szavak használatát a gyerekek körében, már nem dohá­nyoznak az iskola épületében, és- mondja. - A gyerekek először egy­szerűen nem értették, mire való ez az egész. De aztán beindultunk, bekap­csolódtak a szülök is és még néhány önfeláldozó ember, akik kölcsönadták magángyűjteményük darabjait, s pl. Bodnár Lajos, Rendes László, dr. Fábri Zoltán a kölcsönkért darabo­kat egyenesen nekünk ajándékozta.- Mi volt a céljuk ezzel a rendez­vénnyel?- Nyitottabbá tenni az iskolát. Ezt szolgálta a mai „kettős akció“, mert a kiállításon kívül „nyitott napot“ is tartottunk. Tettük ezt abból a megfon­tolásból, hogy az emberek egy része, akik más szemmel néznek erre az iskolára - igazságtalanul lenézik az idejáró gyerekeket, pedig ők igazán nem tehetnek róla, hogy milyen kör­nyezetbe születtek - megváltoztat­hassák véleményüket. Hogy szaba­don érvényesülhessenek a keresztény elvek, mert ha a társadalom nem ka­rolja fel, nem nyújt segédkezet, hanem eltaszítja magától ezeket a gyereke­ket, akkor menthetetlenül elvesznek. A rendezvény egyik célja épp az volt, hogy változtassunk ezen az elítélő magatartáson. Ennek érdekében a ki­állítás nem is zárul le a hónap végén, ahogy eredetileg terveztük, hanem tovább fogjuk bővíteni, és később majd alapjául szolgálhat egy királyhel­­meci tájmúzeumnak. Az összegyűjtött anyagot szívesen átadjuk majd nekik.- Gondolom az ilyen rendezvények javítják a pedagógusok és szülők kö­zötti kapcsolatokat is.-Talán sikerül elérni, hogy necsak azok a szülök látogassanak el az isko­lába, akiknek a gyerekeivel valamilyen gond van, hanem azok is eljönnek majd, akik tényleg szükségét érzik a pedagógus segítségének. Mert ed­dig inkább úgy volt, hogy mi voltunk vendégek náluk, akár négyszer-ötször is félévenként. Szülői értekezletet le­hetetlenség volt összehozni...- Ma nagyon szép számmal jelen­tek meg a szülök...- Ezzel a kiállítással sikerült áttörni a gátat.- Tehát ez egy különleges nap az iskola életében?- Valóban az, és érdemes lesz el­gondolkodni: a kiállítás mellett neki lehet kezdeni a kulturális munkának, és lehetőséget adni a gyerekeknek, hogy fölléphessenek necsak a sajátja­ik, hanem a „fehérek“, vagy ahogy ők mondják, a „gádzsók“ előtt is. Érde­kes volt megfigyelni, hogy sokkal ke­vesebb probléma volt azokkal a gye­rekekkel, akik résztvettek a gyűj­tőmunkában. Végre érezhették, hogy valamihez ók is értenek, hogy valami­hez szükség van rájuk. Nagyon örül­tünk, hogy nemcsak a szüleiknél, nagyszüleiknél talált régi holmit szed­ték össze, hanem ók maguk is meg­próbáltak modelleket készíteni a leírá­sok alapján.- Lesz-e folytatása a mai rendez­vénynek?- Folytatjuk a „nyitott napok“ kez­deményezést és igyekezni fogunk még gazdagabb műsort létrehozni. Szeretnénk kapcsolatot teremteni a roma szervezetekkel. Létre akarunk hozni egy találkozót Ravasz Józseffel, akinek most megjelent mesekönyvét fölhasználjuk a tanítás folyamán. Igyekszünk olyan kapcsolatokat létre­hozni, amelyek valóban az együttélést szolgálják. TÓTH FERENC Egy régi szép emlék... Arch ív felvétel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents