Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-24 / 147. szám
MAI SZAMUNKBAN: tévé- és rádióműsor MELLÉKLET Várkerti találkozó a cseh politikusokkal r Gazdasági és érdekvédelmi napilap SZERDA 1992. június 24. II. évfolyam 147. szám 4ra 2,30 korona Havel és a hetek Az új Szlovák Nemzeti Tanács alakuló ülése • • Önrendelkezés júliusban (?) • Demokrácia szlovák módra • „Magyar nap” a parlamentben • „Ádám, válassz magadnak feleséget!” • Beindult a DSZM-szavazógépezet • Színész mint pénzember... Pozsonyban tegnap megkezdődött az újonnan választott SZNT alakuló ülése. A június eleji választásokon a szlovák parlamentbe került 150 képviselőből, mint ismeretes, 74 a DSZM „színeiben” ülhetett a honatyai székbe, 29 helyet kapott a DBP, 18-at a Kereszténydemokrata Mozgalom, 15-öt a Szlovák Nemzeti Párt, míg az MKDM—Együttélés koalíció képviseletében 14-en ülnek a honatyák között. Miután a képviselők letették az esküt az SZNT elnökének, alelnökeinek, az SZNT-bizottságok elnökeinek, valamint az SZNT Elnökségnek tagjainak megválasztására került sor. Amikor elkezdődött az ülés, még nem lehetett tudni, hogy „magyar nap” lesz a parlamentben. Kezdődött azzal, hogy Dobos László az SZNT Elnökségét 17, illetve 16 tagra történő bővítését javasolta, valamint azt, hogy legyen magyar nemzetiségű alelnöke is a legfelsőbb szlovákiai törvényhozó szervnek. A szavazások során beindult a „DSZM-henger”, s természetesen „alkotmányosan” elutasították Dobos László javaslatát... Amikor az SZNT elnökének személyéről folyt a szavazás, az egyetlen jelöltet, Ivan Gasparovicot (DSZM) a titkos szavazás sor^n 124:24 arányban elnökké választották. Ugyancsak egyetlen jelöltje volt az SZNT első elnökhelyettesi tisztségének Peter Weiss (DBP) személyében, őt 102:40 arányban hagyták jóvá. A további alelnöki tisztségeket Augustin Marián Húska (DSZM) és Jozef Prokes (SZNP) tölthetik be, mindkettőjüket 113:32 arányban fogadták el. Ezután az egyes bizottságok elnökeiről szavaztak, valamennyit elfogadták, kivéve Duka Zólyomi Árpádot (Együttélés), aki a környezetvédelmi bizottság elnökségét pályázhatta meg. Miután személyét nem hagyták jóvá, szünet következett, hogy az MKDM—Együttélés megtehesse újabb javaslatát. Ami egyébként az egész szavazást illeti, az egykori, nem éppen sikerült kabarétréfa csattanóját juttatta az eszünkbe. Abban ugyanis a „megboldogult” szocializmusban bevett szokásként alkalmazott szavazási gépezetet állították pellengérre, merthogy egy-egy tisztségre, egy-egy jelölt volt, s arról kellett szavazni, a kabarétréfa poénjának szellemében: „Ádám, válassz magadnak feleséget!” (Folytatás a 2. oldalon) Hétfon este magánkihallgatáson és vacsorán fogadta a cseh parlamentbe bejutott hét politikai párt vezetőit Václav Havel köztársasági elnök. Michael Zantovsky elnöki szóvivő tegnap a sajtó képviselőinek megerősítette ezt a tényt, részleteket azonban a megbeszélések témájáról nem árult eL Václav Benda, a Kereszténydemokrata Párt elnöke mondta el, hogy a cseh parlamenti „hetek” elnökeivel tartott magánjellegű megbeszélést Havel. „Kölcsönösen tájékoztattuk az elnök urat és egymást a Csehszlovákia jövőjéről folyó tanácskozásról és annak kilátásairól, valamint arról, milyen perspektívái vannak a mi köztársaságunknak az elkövetkező hónapokban” — mondta. Benda szerint Havel megkérdezte mindenki véleményét a témával kapcsolatosan, illetve tanácsot kért; majd tájékoztatást arról, milyen pártközi megbeszélések folynak Csehországban. A legtöbb szó Benda szerint arról a veszélyről esett, amelyet a lehetséges egyoldalú lépések hordoznak magukban az ország válását illetően. Mind az elnök, mind a hetek elmondták, alkotmányosnak csupán a népszavazást tartják. „A pártok zöme azonban figyelmeztetett arra, hogy léteznek más, az alkotmányban ugyan nem rögzített formái is az esetleges szétválásnak — hangsúlyozta Benda. — Ilyen például egy szerződés a két nemzeti tanács között.” Kitértek arra is, hogy ha az események rendkívüli módon felgyorsulnak, a népszavazás feleslegessé válhat, mivel már nem lesz miről dönteni. Az egyoldalú lépések közül Benda a legjobban attól tart, hogy bekövetkezik, amit Meőiarék választási programjukban ígértek, vagyis kikiáltják Szlovákia szuverenitását és elfogadják Szlovákia önálló alkotmányát. Strásky lesz a „ vezéráldozat”? Megtartó kormány kellene Peter Weiss esküszik. A ,, távozók” csak nézik.. (CSTK-felvétel) A Csehszlovák Sajtóiroda azon jelentését, mely szerint a PDP jelöltje a szövetségi miniszterelnöki posztra Jan Strásky jelenlegi cseh kormányalelnök, az érintett nem cáfolta, de nem is erősítette meg. Strásky tegnap azt mondta, jelöléséről hivatalosan még sehol nem esett szó, ezért nem mondhat semmi egyértelműt. Felhívta viszont a figyelmet arra, hogy a Polgári Demokrata Párt és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom között megkötött politikai szerződésben az államjogi kérdések megoldásával kapcsolatban sehol nem esik szó a referendumról. „A PDP Csehszlovákia esetleges szétválásának minél gyorsabb és problémamentesebb lebonyolítását szeretné. A népszavazás viszont nem a leggyorsabb módja a kérdés megoldásának. Sokkal gyorsabb a nemzeti tanácsok közti megegyezés” — hangsúlyozta. A leendő szövetségi kormányt Strásky nem likvidátorként, hanem épp ellenkezőleg, országot megtartóként fogja fel. Vége a találgatásoknak Ma leköszön a kabinet Duray újra frakcióelnök Prágában Coexistentia-frakció Két nappal a Csehszlovák Szövetségi Gyűlés alakuló ülése előtt találkoztak Prágában a parlamentbe jutott pártok képviselői. Mint ismeretes, Szlovákiában a koalíciós szerződés ellenére az MKDM és az Együttélés Politikai Mozgalom önálló frakciót szándékozik létrehozni. Arról, mi a helyzet Prágában, lapunk Duray Miklóst, az Együttélés Politikai Mozgalom elnökét kérdezte: Ján Carnogursky, a szlovák kormány elnöke tegnap Pozsonyban búcsúlátogatáson fogadta Shirley Temple-Black-et, az Egyesült Államok csehszlovákiai nagykövetét. A távozó nagykövetet a távozóban lévő kormányfő tájékoztatta a szlovákiai politikai helyzetről, a közös ország felbomlásának esélyeiről és a Kereszténydemokrata Mozgalom szándékairól az új szlovák parla-I Elhunyt | Hajdú András j Mély megrendüléssel közöl- | jük olvasóinkkal, hogy hétfőn, | 1992. június 22-én, Pozsony- B ban, életének 66. évében várat- I lanul elhunyt HAJDÚ AND- | RÁS, a Szabad ÚJSÁG kor- Jj rektora, akinek írásai gyakran H megjelentek lapunk hasábjain. | Személyében lelkiismeretes, I I megbízható és megértő mun- I Katars távozott sorainkból. | Temetése hétfőn, június 29- i én 14 órakor lesz a ruZinovi te- I metőben. mentben. Mindketten vázolták azon elképzeléseiket is, milyen kihatással lehet az államjogi elrendezés megváltozása a nemzetközi kapcsolatokra és a külkereskedelemre. A tegnapi nap folyamán Ján Carnogursky közölte a szlovák sajtóiroda munkatársával, hogy a kormány mai, 97. ülésén egyetlen napirendi pont szerepel: a lemondás benyújtásának megbeszélése. Ezzel eloszlatott minden olyan rosszindulatú találgatást, mely az utóbbi napokban kapott lábra, hogy tudniillik a szlovák kormány nem akar lemondani. Carnogursky szerint az alkotmány értelmében a kormánynak az új parlament első ülését követően kell benyújtania lemondását. Ázt a lehetőséget, melyet egyes parlamenti politikai erők latolgattak, hogy az SZNT első ülésén bizalmi szavazással mozdítsák el a kormányt, nem ítélte el. „Erre törvényes joga van az új parlamentnek”, tette hozzá, de a tisztesség úgy kívánja, hogy alkotmányos módon nyújtsa be lemondását a kormány. A hírek szerint az új szlovák kormány ma délután 13 órakor teszi le a hivatali esküt a parlamentben. — Telefonhívásuk előtt néhány perccel fejeződött be tanácskozásunk, s megállapodtunk abban, hogy Prágában, a Szövetségi Gyűlésben Coexistentia néven fog működni közös frakciónk. Felmerült, hogy Pozsonyban az MKDM kérésére és javaslatára talán két magyar frakció jön létre, de az MKDM prágai képviselői ez ellen tiltakoztak, s egyértelműen a koalíciós szerződésünk szellemében kívánnak velünk együtt politizálni. — Azt hiszem, ez a hír örömmel tölti el a csehszlovákiai magyarságot! Kérném, mondja el, milyen vezetőséggel dolgozik mqjd a frakció. — Megbeszéléseink értelmében a frakció elnöke én leszek, alelnöke pedig az MKDM képviselője, Bartakovics István, míg a titkári funkciót Pázmány Péter tölti majd be. Frakciónknak tizenkét tagja van, megoszlását illetően heten az Együttélés Politikai Mozgalom, öten pedig a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői. — Elnök úr! Néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta lapunknak, hogy jó az együttműködésük a csehországi politikai erőkkel. A parlamenti funkciók elosztásában is megnyilvánult ez? — Hogy megnyilvánult-e, nehéz megmondani, hiszen a szövetségi parlament még nem állt össze, nincsenek hivatalos jelöltek. Az előzetes megállapodás értelmében azonban igennel kell válaszolnom, hiszen ha minden igaz, a koalíciónak két elnökségi tagság jut, ezenfelül pedig még két bizottságban miénk lesz a titkári funkció. Az még nem dőlt el, hogy az Európa Tanács, illetve az Emberjogi Bizottság csehszlovákiai küldöttségében helyet kapunk-e, de az előzetes tárgyalások alapján úgy értékelem, jók az esélyeink. — A szövetségi parlamentben számszerűleg is kevesebben vannak, mint az SZNT-ben, arányosan pedig még rosszabb a helyzet Úgy tűnik, Prágában mégis több befolyásos pozíciót sikerült elcsípniük, mint Pozsonyban. — Ezt egyelőre korai kimondani, az viszont tény, hogy Prágában a Klaus— Meéiar tárgyalások alapján sokkal komolyabban veszik a paritásos képviseletet, mint Pozsonyban, holott a képviselet ilyen formája éppen Pozsonyból indult ki. -is-Naiv elképzelés Prágában a Liberális Szlovákiáért Mozgalom lomnak van felhatalmazá- Szociális Unió képviselői vezetőinek nyilatkozatát, sa a legfontosabb politikai ismertették az államjogi mely szerint a jelenlegi döntés meghozatalára. A elrendezéssel kapcsolatos belpolitikai helyzetet a vá- megoldást abban látják, véleményüket. Szerintük lasztásokat követően kizá- hogy az államjogi elrendeaz elavult föderáció mo- rólag alkotmányos mód- zés problémakörének tárdelijét a szövetségi állam- szerrel kell megoldani. gyalását a Szövetségi Gyűformának kell felváltania. Emellett azonban lésre kell bízni. Az LSZU örömmel nyug- hangsúlyozták, hogy nem Vladimír Meéiar e kértázta a Polgári Demokrata csak a választásokon győz- déssel kapcsolatos elkép- Párt és a Demokratikus tes pártnak, illetve mozga- zeléseit naivnak nevezték.