Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-23 / 146. szám
1992. június 23. 7 Attól függf hogyan nézzük Privatizáció Svédországban Szabad újság_________________ Tüzes jogarral tüzes trónuson A Szlovák Köztársaság kormányának, mely éppen a napokban mond le hivataláról, egyes vélemények szerint az lett volna a legfőbb feladata, hogy a dolgokat olyan szakaszukig juttassa el, amelyben már lehetetlenné válik a gazdasági reform visszafordítása. Nagy volt a várakozás azt illetően is a kormánnyal szemben, hogy javítsa az egyes állampolgárok és az egész gazdasági szféra anyagi helyzetét. E szempontból a 15 százalékos bruttó nemezetitermékcsökkenés, a 25 százalékos ipari termelésvisszaesés, a több mint 11 százalékos munkanélküliség úgy hangzik, mint a várt és óhajtott irányvonallal ellentétes tettek bizonyítéka. Egyre erősebben és egyre gyakrabban hallani mostanában, hogy ez az állapot a szlovák gazdaság teljes pusztulását közvetlenül megelőző lépcsőfok, ezért drasztikus változásra van szükség. Hagyományosan nem mérhető A hagyományosan bevett gazdasági mutatókkal mérve valóban reménytelen állapotot mutat a mai kép. Anton Vavro, a szlovák kormány alelnöke szerint viszont éppen az a gond, hogy a mai szlovákiai gazdasági helyzetet nem szabadna az általánosan — vagyis a gazdaságilag fejlett országokban — használatos gazdasági mutatókkal mérni. „Gazdaságunk nem a hagyományoknak megfelelően működik, transzformáció játszódik le benne — mondja —, arra tettünk kísérletet, hogy azokat az elveket változtassuk meg, melyek alapján eddig működött, méghozzá olyanokra, amilyenek alapján a fejlett országok gazdaságai működnek. Ha pedig az értékelés alapjává azt tesszük, mit értünk el ezen a téren, akkor senki nem mondhatja, hogy keveset haladtunk.” A Carnogursky-kormány tavaly áprilisban olyan szakaszban vette át a kormányzást, amikor a gazdasági transzformáció irányvonala már el volt döntve. A kormány a hangsúlyt az árliberalizáció következményeinek kezelésére és a gazdasági helyzet stabilizálására helyezte. A múlt év, főleg pedig az idei esztendő első hónapjainak eredményei azt mutatják, hogy ez az igyekezet nem volt hiábavaló. Az ársokk, vagy annak legnagyobb része 1991 első negyedévéhez kötődik, azóta az árszintnövekedés stabilizálódott. Idén januártól áprilisig mindössze 2,4 százalékkal emelkedtek az árak, vagyis elmondható, hogy az infláció a nulla százalék körül mozgott. Ha a jelenlegi gazdasági elvek továbbra is érvényben maradnak és ez az irányvonal folytatódik, feltételezhető, hogy az infláció mértéke az év végéig nem haladja meg a hat százalékot. Ez ráadásul olyan eredmény, melyet szívesen magukénak tudnának más, a miénknél jóval fejlettebb gazdaságok is. A gazdasági transzformáció eredményeit az elmúlt két esztendőben aligha ítéli meg egyformán minden egyén. Annyi azonban elmondható, hogy hozott pozitív eredményeket mind a belpiacon, mind külföld tekintetében. Belülről azonban nem tudjuk eléggé gyakorlatiasan megítélni azt a tényt, hogy tartani tudtuk a makroökonőmiai egyensúlyt a piacnak szinte minden szögletében. A piac folymatosan — bár nem fájdalommentesen — ment át a hiányból a túlkínálatba, közben csak kis mértékben nőttek a külföldi adósságok, emellett megháromszorozódtak a devizatartalékok. Tavaly és az idei hónapokban is érezhetően nőtt az export, Szlovákia külkereskedelmi passzívumát tavaly jelentős mértékben sikerült csökkenteni (már csak 12 milliárd koronát tett ki, ami húsz milliárddal kevesebb a korábbinál). Még fontosabb az a tény, hogy megváltozott a külkereskedelem szerkezete is, mivel az idei esztendőben kezdett igazán megmutatkozni, hogy a keleti piacok helyett az igényes nyugatiakra is megnövekedett a kivitel. Újra megnőtt az állampolgárok takarékossági kedve, hiszen a tavalyi év végéig a lakossági betétek Szlovákiában a korábbi 86,5 milliárdról csaknem 94 milliárd koronára nőttek. Gazdaságélénkítési tervek A kormány egyik feladata volt, hogy dolgozzon ki intézkedéseket a gazdaság élénkítésére is. A fordulat szükségessége annál inkább mutatkozott, minél erősebben tapasztalhattuk a visszaesést, a teljesítőképesség romlását. Az élénkülés többféle módon elérhető, állítja Anton Vavro. „Az egyik, napjainkban általánosan ajánlott módja a kereslet élénkítése. Gazdaságunkban azonban, mely bizonyos értelemben még mindig a monopolhelyzetű termelők csoportjaiból áll és amelyet még mindig a hibás szerkezet jellemez, a keresletélénkítés szorosan összekapcsolódik az inflációgerjesztéssel. A kínálati oldal ugyanis nem reagál rugalmasan és gyorsan az igényekre, ezért ez a módszer elsősorban óriási mértékű áremelkedést vált ki. A szlovák kormány eddig a kínálati oldal ösztönzésével próbálkozott, felhasználva közben minden olyan eszközt, amit a gazdasági transzformáció lehetővé tett.” Az eredmények mindeddig rosszabbak voltak a kívánatosnál, bár az idei évben már néhány élénkülési jelet tapasztalhattunk. Érezhetően javult a termékelőállítás. A konjunkturális szondák szerint a legtöbb vállalat javulásra számít, gyorsulás volt várható a privatizációs folyamatban is. Jelentősen javult a helyzet az építőiparban, a legutóbbi hónapokban húsz százalékkal nőtt a munkatermelékenység is ebben az ágazatban. Az élénkülés egyik jeleként könyvelhető el az is, hogy növekedtek a nominális átlagbérek, sőt a statisztikai adatok szerint enyhe mértékben nőttek a reálbérek is. Növekszik a háztartásokban a személyi fogyasztás, miközben a takarékossági kedv sem csökken. A lényeg még hátra van Nem sikerült viszont Szlovákia gazdaságában beindítani a strukturális változásokat. Kérdéses persze, ezeket a manővereket milyen mértékben kellene a kormánynak irányítania, és hogy neki kellene-e egyáltalán. A jelenlegi kormány bírálói felhánytorgatják, hogy ezért keveset tettek, miközben a kormány azzal védekezik, az ő kötelessége csupán a feltételek megteremtése a váltáshoz, azt pedig megtették. E szemléletek képviselői közül azonban egyik sem számol az állampolgárok egyfajta tehetetlenségi nyomatékával, nem még a vállalatok és üzemek nehezen változó és váltotató vezetőivel. Míg az állam és az egyén — a kisember — úgy tűnik, gyorsan reagáltak a körülmények megváltozására, addig a vállalatok és az alkalmazott-állampolgárok csak mostanában kezdenek mozdulni. A távozó és az új kormány pár napon belül jogart cserél és trónust vált, csakhogy e hatalom szimbólumai ma égetőek, tüzesek a problémáktól. Hogy mennyire, azt majd az idő mutatja meg. Európai Közösség: közös aggodalmak Kérdőjelek az olaszok és németek körül Az Európai Közösség pénzügyminiszterei arra figyelmeztetnek, hogy az olasz gazdaság akár ellenőrizhetetlenné is válhat a közeljövőben. Ezért felszólították az olasz kormányt, hozzon azonnal gyors intézkedéseket annak érdekében, hogy a költségvetése megfeleljen azon előírásoknak, amelyeket az Európai Gazdasági és Vámunió megalakulása feltételeként közösen megszabtak. Ha Olaszországnak nem sikerül teljesíteni a gazdasági közeledés feltételeit — a maastrichti szerződésben lefektetett pontokat —, nagy ellenállás lobbanhat fel a közösség többi országában is. A döntő lépések megtételét tehát nem lehet halogatni. Egy esetleges válság Olaszországban kétségessé tenné, képes lesz-e az olasz gazdaságpolitika az unió feltételeinek valaha is megfeleni — írta a Financial Times. Az intézkedést az olasz költségvetési hiány és infláció csökkentésére már a múlt év novemberében jóváhagyta az olasz parlament, de az eltelt fél év nem hozott semmiféle változást A miniszterek becslése szerint az idei tervezett költségvetési deficit 127,8 billió lírára való csökkentése érdekében 30 billió lírával kellene megnyirbálni a költségvetési kiadásokat (24 milliárd USA-dollár), a közben leköszönt olasz pénzügyminiszter szerint ez az egészségügy és a nyugdíjrendszer rovására tehető meg csupán. Az Európai Közösség pénzügyminiszterei ezen túlmenően túlzottan optimistának tartják Németország elképzeléseit is az unió feltételeinek teljesítésére vonatkozóan. T. Weigel pénzügyminiszter nemrég kijelentette, hogy az infláció — mely áprilisban 4,7 százalékos volt — az év végéig 3,75 százalékra csökken, a bruttó nemzetitermék-csökkenés pedig jövőre újra három százalék alatti lesz. Az EK többi minisztere szerint a GDP — mely jelenleg 4,1 százalékos csökkenést mutat ki — csak 3,3 százalékra csökken jövőre, 1995-ben pedig 1,9 százalékos lesz, miközben egyáltalán nem biztosak abban, hogy a német kormány tényleg képes lesz a kellő mértékben korlátok közé szorítani a keleti tartományok önkormányzatait a költekezésben, ami szintén okozhat költségvetési problémákat. Vége a skandináv szocializmusnak Svédország hatalmas mértékű privatizációba kezdett. A Svenskt Stal AB. speciális acélgyárban lévő kontroll részvénycsomagjának 310 millió dollár értékű részvényeit dobta piacra most. Ez az eladás az első azon privatizációs tervből, melyet 35 különböző céget illetően kíván végrehajtani a kormány. A jobbközép kormány, mely tavaly megígérte, hogy a szocialista kormány által kiépített állami szerepet lénygesen csökkenti, évente 10 milliárd svéd korona értékű (1,68 milliárd dollár) vagyont kíván privatizálni. A privatizációs programnak áttekinthetővé kellene tennie a kormány és az ipar viszonyát. Az állam szabja meg és ellenőrzi az ipari termelés alapszabályait, nem avatkozik viszont be a kereskedelembe. Az állam az SSAB tőkéjének 39,6 százalékát bírja, így szavazati aránya 52,3 százalék. Az eladással most tőkerészesedése 1,85 milliárd svéd koronára növekszik, mégpedig úgy, hogy 15 000 részvényt külföldiek vehetnek meg (12%), 12 000-et pedig az alkalmazottak kapnak meg fejenként két-két alkalmazotti részvény (bond) formájában. Az intézmény jellegű érdeklődők 60 000 bondot vásárolhatnak meg, a fennmaradó részt a nyilvánosságnak árusítják majd. (A bond olyan értékpapír, mely után kötött kamatot fizetnek) A kisbefektetők olyan részvényeket vehetnek majd, melyeknek értéke kisebb, mint egy értékpapíré, az egyéni érdeklődők pedig 4—7000 svéd korona értékben vásárolhatnak értékpapírt, s e vásárlásokat a nemzeti részvényesszervezet irányítja majd. Svédország, mely felvételét kérte az Európai Közösségbe, bármennyire igyekszik is, nem valószínű, hogy 1995-ig teljesíteni tud minden feltételt. De a megkezdett irányvonalat folytatja az új konzervatív kormány is. Ha a svéd korona be tudna illeszkedni az európai unió pénzrendszerébe, további fontos lépést tennének meg az integráció felé. A svéd csatlakozási szándék azonban már látható a tőkepiacokon. Svédország csökkentette az adókat is: megszüntette a forgalmi adót a tőzsdéken, csökkentette a tőkeadőt 25 százalékra, ami azzal járt, hogy a külföldiek tavaly 11,2 milliárd svéd korona értékben vásároltak értékpapírokat Svédországban. Mivel idén liberalizálták számos cég részvényeinek eladását, így azokban most már külföldiek is szerezhetnek tőkerészesedést, a külföldi befektetők akár a 2,5-szeresére emelhetik részvételüket a svéd gazdaságban. A teljes liberalizációt a kormány 1993 januárjában akarja életbe léptetni, de a vállalatok már most bővíthetik részvényeseik körét. Igaz, több svéd nagyvállalat harcol azért, hogy ezt az intézkedést még egy évvel halasszák el. A gazdasági és piaci reformokat követően kedvező fejlődés várható Svédországban, mondják a nyugati gazdasági szakértők. Az értékpapírkereskedelem felszabadítása lehetővé teszi a bevételek növelését a tőkeköltségek csökkenése mellett, a tavaly visszaszorult infláció pedig módot ad a bérek fékentartására is. Igaz, vannak szakértők, akik rövid távon stagnálást jósolnak a svéd gazdaságnak, de hosszú távon ők sem vonják kétségbe a fellendülést. Svédországnak az elmúlt években a háborút követő legnagyobb gazdasági recessziót kellett „megemésztenie”, a bruttó nemzeti termék egy százalékkal esett, idén azonban már csak 0,6 százalékos csökkenés várható. A feldolgozóipar 8 százalékos csökkenést könyvelhetett el, a munkanélküliség meghaladja a 4 százalékot, s ez hallatlan dolog abban az országban, mely nemrég még mindenkinek teljes foglalkoztatást ígért. A gazdasági szekértők szerint a döntő fordulat jövőre várható az országban. Jelenleg mind a költségvetés, mind az infláció kordában van tartva (2,4 százalékos inflációt jósolnak a londoni szakértők, ami idén az Európában várható legalacsonyabb mérték). Az inflációt nagyrészt a közkiadások redukálásával lehetett csökkenteni, Svédország pedig további költségvetési kiadáscsökkentést is beütemezett. A svéd gazdaság jövője függ az egyesült államokbeli konkurenciahelyzettől és konjunktúrától is, mivel a legnagyobb svéd üzemek — pl. az Elektrolux, a Volvo — legfőbb piacai éppen ott találhatók. Es az optimista közgazdászok mellett szép számmal akadnak pesszimisták is, akik úgy vélik, a világ gazdasági fellendülése még egy kissé odább van, s a svéd gazdaságé is, mivel Svédország is a világ része. (P.T.P.) Doktor úr és az infláció Panasz az egészségügyben mindenütt a világon akad. Nyugaton is. De a mi alulfizetett doktor uraink azért álmélkodva nézik a számokat, amikor arról hallanak, mennyit keresnek nyugati kollégáik. Mielőtt rátérnénk a számokra, előre bocsátjuk• a kereset egy évre szól, bruttó — még adót kell belőle fizetni —, és nem mindent lehet csupán koronára lefordítani, mert abból a pénzből Amerikában kell megélni, orvoshoz méltó szinten. 1990-ben az amerikai orvosok átlagkeresete 5,5 százalékkal nőtt, így átlagosan elérte az évi 164 300 dollárt. Az amerikai orvosok szervezete szerint azonban a növekedés alatta maradt az infláció mértékének (6,1%). Úgy tűnhet, túl nagy ez az összeg csakhogy az orvosok arra hivatkoznak a vágyott pálya elérése érdekében nem csupán nekik hanem családjuknak is tetemes összeget kellett kifizetnie taníttatásukra. S hozzá kell tenni azt is, hogy más szakmákkal összevetve nekik jóval hosszabb a napi munkaidejük, sokkal nagyobb lelki és testi megterhelésnek vannak kitéve. Tom Reardon Oregon államban orvos, a portlandi kórházban. Azt mondja, reggel fél hétkor már elmegy otthonról, s örül, ha este hétkor hazaér. Sok orvos dolgozik heti 80-90 órát, ráadásul az éjszakai órákban is riaszthatják őt páciensei. Az Amerikai Orvosi Kamara felmérései szerint egy orvos heti munkaideje 58,8 óra, az éves szabadsága pedig öt hét. 164 300 dolláros éves bevételüket úgy számították ki, hogy levonták belőle a segédszemélyre kifizetett kiadásaikat és a rendelő fenntartásával kapcsolatos költségeiket. A legjobban a sebészeket fizetik, az ő átlagjövedelmük évi 235 400 dollár. Őket a radiológusok követik 219 400 dollárral, a harmadik helyen a szülész-nőgyógyászok állnak 207 300 dollárral. Az általános és háziorvosok 102 700 dollárt, a gyermekgyógyászok 106 500 dollárt keresnek évente. (hu)
