Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-19 / 143. szám
1992. június 19. 5 Szabad ÚJSÁG Vándorúton Ki csapja be a méhészt? A száraz május után a június végre meghozta a várva várt esőt. Akkor jött az égi áldás, amikor a Rimaszombati járás déli részén legbőségesebben mézelt az akác. A csapadékos időszak alatt elvirágzott, pedig az akácméz mennyisége minden évben meghatározója a méhészkedés jövedelmezőségének. „Ahol nincs akác, ott nem is érdemes méhészkedni“ - hallottam idős méhészektől, pedig a Rozsnyói járásban nincs, mégis régi hagyománya van ott a méhészkedésnek. Egy 1825- ben feljegyzett kimutatás szerint 56 rozsnyói polgárnál 2763 kanna mézet találtak, amely után a város (valószí-Nagy István és felesége nüleg adó formájában - a szerző megj.) 138 forint és 9 krajcárt kapott. Ahol nincs méhlegelő, onnan főleg akác- és málnavirágzáskor elvándorolnak a méhészek. A vándorlás szintén a Rozsnyói járásra jellemző. Erdélyi János már 1842-ben felfigyelt erre s a következőket jegyezte be útinaplójába: ......A rozsnyói népnek tulajdonképpen nincs is házi élete, hanem úti, mivel ritkán van otthon. . ." Napjainkban, százötven évvel Erdélyi megállapítása után gyakorlatilag semmit sem változott a helyzet. Az akácvirágzás alatt megkérdezett vándorméhészek kivétel nélkül mind Rozsnyó környékéről érkeztek a Rimaszombati járásba. Abba a járásba, amelyben engedélyezték a vándorlást, mivel a Losonci járást - ahová eddig szép számban jártak vándorméhészek - ez évben a járási állatorvosi szolgálat lezárta, csak járáson belül engedélyezte a méhcsaládok áthelyezését. „Tiltani tudnak, segíteni nem“ Ennek „köszönhetően“ a Rimaszombati járásban eddig nem tapasztalt zsúfoltságnak lehettünk tanúi idén. Az Óbást melletti Nagypásalj völgybe például ezernél több méhcsaládot telepítettek akácvirágzás előtt. Itt beszélgettem el néhány méhésszel. Nagy István Pelsöcröl érkezett, hatvan méhcsaládot hozott a völgybe. A városi méhészszervezet elnöke, még a fiatalabb korosztályhoz tartozik, bár már húszéves „vándorlási“ tapasztalat áll mögötte. Odaérkezésemkor feleségével készítették fel továbbutazásra a méhcsaládokat.- Tévéjavító a szakmám - kezdi a fiatalember - eddig a szabadságom rovására méhészkedtem. Tavalytól magánvállalkozó vagyok, így már könnyebb a helyzetem, nem kell számolgatnom, hogy mennyi szabadságom maradt meg a beteleltetés után. Ilyen gyönyörű akácvirágzásra, mint az idei, nem emlékszem. Sajnos, kezdetben - hiába volt a sok virág - nem mézelt. A júniusi első hét azonban kárpótolta a rossz kezdetet, még a leggyengébb család is összegyűjtött egy fél kanna mézet. (Egy kanna méz 35 kg - a szerző megj.) Eddig Ragyolcra jártam akácvirágzáskor, de most a Járási Állatorvosi Szolgálat zárt körzetté nyilvánította a Losonci járást. Azt ne kérdezze, hogy miért, azt szerintem ők maguk sem tudnák megmondani. Ha úgy vesszük, én nem bántam meg, hogy ide jöttem, de nézzen csak szét a tetőről! Amerre a szem ellát, tele van méhészkocsival. Mégis jutott mindenkinek bőven nektár. Itt az emberek, de még a szövetkezet is másképpen viszonyul a méhészekhez, mint másutt. A permetezéshez repülőgépet rendeltek, meg is jött, lepermetezte a vetést. Kivéve a közeli búzatáblát, amelyet ránk méhészekre való tekintettel óvatosságból traktorral permeteztettek le.- Itt az akác elvirágzott - folytatja a felesége szedelődzködünk, megyünk tovább Besztercebánya felé- Pontosan még nem tudjuk hová- vesz' át a szót ismét a férj. - Nézze- mondja és egy körlevelet vesz elő a zsebéből a Szlovákiai Méhészszövetség február 28-án kelt körlevele szerint az a terület nincs zárttá nyilvánítva, a besztercebányaiak mégsem engedélyezik a méhcsaládok bevitelét. Higgyen nekem, olyan bürokratikus hozzáállást mint idén, a vándorlásaim alatt eddig még nem tapasztaltam. Tiltani most mindenki tud, segíteni senki sem akar. Vegyük példának a mézfelvásárlást! Errefelé csak két módja van: vagy eladja a mézet az első felvásárlónak - bármennyit is ígér érte -, vagy nem tud kipergetni, hiszen a méhészek többségének nincs elegendő kannája. Természetesen, inkább eladja olcsón, mint veszni hagyná az egészet. A hirdetésekben megjelenő mézárak pedig agyon ígéretesek. Én nem is adtam oda 47 koronáért kilóját, mint a többi társam. A törvény én vagyok A hetvenhét éves Boros István Rozsnyóról érkezett. Pergetés közben köszöntem rá. Pontosabban: ő csak segédkezett, a munka dandárját a fia végezte, így volt idő vele elbeszélgetni egy kicsit. Pista bácsi negyven éve vándorol méhcsaládjával, ez alatt számos kellemes és kellemetlen élményben volt már része. írja csak meg a tavalyi esetemet - mondja indulatosan hadd tudják meg, milyen (gaz)emberek is élnek közöttünk. Tudja, én huszonöt éve járok Uhornára (Iglói járás), minden évben ugyanannak a családnak a kertjében helyezem el a kaptárakat. Faluszéli ház, zárt kerttel, zárt udvarral. Nagyon rendes család él ott, a negyed század alatt megismertük egymást. Tavaly a polgármester - egyedüli méhész, a faluban - kijelentette, a faluban az a törvény, amit ő mond és nem engedi méhcsaládjaim bevitelét. Megfenyegetett, ha tilalma ellenére mégis beviszem, annak rossz vége lesz. Mivel a család beleegyezett, én elhelyeztem a kaptáraimat a szokott helyen. Másnap reggelre „valaki“ felforgatta a kaptárakat, a kijáratokat bezárta, a lépeket beszórta mésszel. Kilenc méhcsaládom teljesen elpusztult, harmincegy pedig hetven százalékig. Mivel méheimet minden évben biztosítom, a kárt jelentettem Rozsnyón, a Szlovák Biztosító Rt-nél. Kiszámolták a kárt, 29 ezer 600 koronát állapítottak meg, de hozzátették, a pénzt csak akkor kapom meg, ha a tettes kézre került. A nyomozás ígéretesen indult, de egy idő után teljesen leállt. A biztosító meg a mai napig egy fillért sem fizetett.- Errefelé - folytatja - másak az emberek, de a mézfelvásárlás sajnos, itt sincs megoldva. Ha nem jár erre az iglói felvásárló, bizony vihetem haza a mézet, ami csak emelné az amúgy is magas költségeket. Az ideszállításért 2 ezer 400 koronát fizettem, a visszaút ugyanennyibe kerül. Illetve többe, mert még nem megyek haza, virágzik a málna, szeretnék északabbra vándorolni. Azt ne kérdezze, hogy hová, mert még magam sem tudom. Nagyon sok a lezárt terület...- Mondja már meg nekem, hogy milyen rovar a méh? Miért az állatorvosok döntik el, hová lehet vándorolni és hová nem? Nem tudnak ők gyógyítani, csak tiltani! Lezárják fél Szlovákiát és slussz! Különös egy gyógymód, nemde? „Mint a lakodalom zene nélkül“ * 2 Orbán Gyula Krasznahorkáról 28 család méhet hozott a völgybe. Először négy éve járt itt, akkor ugyanenynyi családtól 22 kanna akácmézzel tért haza, most jóval kevesebbet pergetett. Felesége beteg, ő infarktuson esett át, ebben az évben gyenge méhcsaládokkal érkezett. A legerősebb, a legjobb kondícióban lévő méhcsaládokat Kovács Jenő jabloncai méhésznél láttam. Ő a „szakmát“ még gyermekkorában leste el egy állami méhésztől, akinél időnként segédkezett. Jutalmul ezért két méhcsaládot kapott, amit aztán felszaporított-A prágai Transgas Vállalat 2. számú kompresszorállomásának az építkezési felügyelője vagyok - mutatkozik be röviden -, minden szabadidőmet a méhek mellett töltöm. A feleségem nincs munkaviszonyban, ő tavasszal szinte állandóan a méhesben tartózkodik. Tíz éve méhészke-Nagypásalja dünk, ez idő alatt még egy méhcsaládunk sem pusztult el. A méhek nagy odafigyelést igényelnek és sok törődést, persze ennek megvan aztán a jutalma is. Itt most minden méhcsaládtól kipergettünk egy-egy kanna mézet. Negyven családot hoztunk el, de még odahaza is maradt. Mi csupán hat éve vándorolunk, de ez alatt a rövid idő alatt észrevehetően romlott az emberek viszonya a vándorméhészekhez. Főleg az állatorvosi szolgálat dolgozóira gondolok - akik gyakran méhészek is bizony sok esetben indokolatlanul zárnak le körzeteket. Ha nyitva hagyták volna a Losonci járást, itt, a Rimaszombatiban nem alakul ki ilyen tumultus. Nálunk, a Rozsnyói járásban nincs akác, a méhészkedés akác nélkül pedig olyan, mint a lakodalom zene nélkül. Tudniillik, a méhcsaládok május végére - akácvirágzásra - megerősödnek, fontos foglalkoztatni őket. Ha a méh nem dolgozhat, a méhésznek gyűlik meg vele a baja.- Ami a mézfelvásárlást illeti, egy cseppet sem javult a helyzet. Ma, amikor a méh egészségi állapotának megőrzésével több baj van, mint valamikor az egész méhészkedéssel volt, és a cukor ára is emelkedett, alacsonynak tartom a mézárat.- Visszatérve a zárlatra: mi, méhészek sem megyünk olyan helyre, ahol fertőzésveszélyt észlelünk. De kérdem én, milyen zárlat az, amely csak a járáson kívüliekre vonatkozik, de járáson belül lehet vándorolni?! Ez egyértelműen ellenünk irányul, nem?! A 37 éves Tóth István helybéli, negyven méhcsaládja szintén a nagypásaljai völgyben gyűjtögette a nektárt. Ha valakinek, neki aztán igazán lehetnének ellenvetései, panaszai, hiszen méhészkocsiját szinte körbe zárták a vándorméhészek kaptárai. Gondoltam, panaszkodni fog, de rosszul számítottam. - Jól érzem magam közöttük, szakmai dolgokról beszélgetünk, átadjuk egymásnak tapasztalatainkat. Ami a mézfelvásárlást illeti, enyhén szólva „gyatra“. A Jednotának nincs kannája - állítólag a MEDOS szedte össze -, ha nem jár erre egészen véletlenül az iglói méhész és nem vásárolja fel tőlünk a mézet, most, azt hiszem, bajban lennénk. Csak ebben a völgyben több mint ötszáz kanna mézet pergettünk ki, nem beszélve arról, hogy a környéken még mennyit. Ennyiért még a Golden Nektárnak is megérte volna felvásárlót küldeni ide! Jelenleg ugyan ők ígérik a legmagasabb felvásárlási árat, de mit érünk vele, ha csak Lontóban van átvevőhelyük?! Én legalább is így tudom. Mi oda nem visszük fel, az túl költséges, ráadásul bizonytalan is. Az út sokba kerül, a felvásárló pedig ott már kényére-kedvére diktálhatja az árakat. Tudják, ha felszállítjuk, inkább olcsón is otthagyjuk, mint újabb költségbe vernénk magunkat. Zárszó előtt A riportban megszólaló méhészek vázolták a mai méhészkedés minden gondját-baját. Hogy a jövőben javul a helyzetük, csak remélni lehet. Népes tábor a méhészeké, igényeik, kéréseik tulajdonképpen kis odafigyeléssel megoldhatók lennének. Hiszen nem pénz kérdése, állami támogatás sem kell hozzá, csupán jóakarat, és megértés. Abban is csak reménykedni tudok, hogy a piacgazdálkodás érdekében rövidesen megoldódik a helyzetük, hogy előtérbe kerülnek a termelést serkentő intézkedések és háttérbe szorulnak a bürokratikus eljárások, valamint a helyi kiskirályok önös érdekei. De addig - bárcsak ne lenne igazam - még sok bosszúság ér(het)i a méhészeket. Az érem másik oldala A vándorméhészek - ahogy nyilatkozataikból is kitűnt - nincsenek megelégedve az állatorvosi szolgálat munkájával. Sajnos, a fogadó, a hazai méhészek sem. Ugyanis egy-egy vándorlási hullám után bizony nem egy alkalommal fertőző betegségek tizedelik meg a hazai méhészek méheseit. Pedig a vándorméhészek hivatalos állatorvosi igazolással érkeznek. .. és mégis? Igen. Négy-öt évvel ezelőtt az egyik vándorméhész két járásban hordta szét a fertőző költésrothadást. Saját bevallása szerint, indulás előtt nem nézte át a méheket, nem volt ideje, mert építkezett a fia. Hogyan kaphatta meg az állatorvosi igazolást? - Ismeretség útján -, mondta, nála eddig nem fordult elő semmilyen betegség. Amikor az állatorvosok saját kollégáik igazolásaiban sem bíznak, az már sejtet valamit. És területeik lezárásával tulajdonképpen saját kollégáik bizonyítványát állítják ki. FARKAS OTTÓ Tóth István és Orbán Gyula
