Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-18 / 142. szám

1992. június 18. Szabad ÚJSÁG A lízing Idegenek nélkül nem megy Középtávú beruházási eszköz A lízing, mint a piacgazdaság pénzügyi rendszerének annyi más kategóriája — illetve intézménye — sokáig csak hírből volt ismert Európa keleti felén. "Mégis megjelent már a tervgazda­ság korszakában, feltehetően azért, mert a lízing kész­­pénzkímélő beruházási forma. Általában az a kép él róla, hogy a lízingbe vevő meghatározott ideig és időközönként díjat fizet a lízingbe adónak, majd a futamidő végén saját tulajdonába ke­rül az eszköz. Ennél is fontosabb az az ismérve, hogy a lízingdí­jat költségként számolhatják el a vállalkozók. A lízing állítólag már az időszámí­tás előtt is ismert forma volt; egyes feljegyzések szerint az ókorban rabszolgákat adtak bérbe részlet­re, illetve hajóhorgonyokat lehe­tett ilyen formában bérelni. A múlt század végén egy amerikai te­lefontársaság a készülékeket lízin­gelte az előfizetőknek. Feltehető­en a Ford cég lépése hozta az áttö­rést, amikor az 50-es évek elején be­vezette az autólízinget. A kész­pénzhiány, illetve a nagy kamatok visszafogták a fizetőképes keresle­tet, így olyan pénzügyi eszközt kel­lett találni, amely mind a gyártónak, mind a vásárlónak elfogadható. Ez a lízing. Közvetlen lízingről akkor beszél a szakirodalom, ha maga az eszköz­gyártó adja lízingbe saját termékét. Ennek ellentéte a közvetett lízing, amikor a gyártó és a lízingbe vevő közé egy harmadik személy, a lízing­be adó ékelődik. Ez a leggyakoribb formája a lízingnek. Tipikusnak mondható az a megoldás is, amikor a lízingbe adó bankhitel segítségével megvásárolja a gyártótól a lízingbe vevő által meghatározott eszközt, majd azt tovább adja neki. Ezt a megoldást pénzügyi lízingnek is ne­vezik. Elég gyakori megoldás az úgyne­vezett víszlízing (Sale and Leade Badk). Ennek keretében a lízingbe vevő a saját tulajdonát képező esz­közt egy adás-vételi szerződéssel el­adja a lízingbe adónak, majd ugyan­abban az időpontban egy másik szerződéssel lízingbe veszi. A gépek meg sem mozdultak, csak a jogi sor­suk változott: a lízingbe adó tulajdo­nává váltak. A korábbi tulajdonos — most lízingbe vevő — pedig ezzel a húzással likvid pénzeszközhöz ju­tott. E példa kapcsán nyilvánvaló, hogy a lízing egyik meghatározó jel­lemzője a tulajdonjog fenntartása. Az eszközöknek ugyanis mindaddig a lízingbe adó a tulajdonosa, amíg a lízingbe vevő az utolsó lízingdíjat is ki nem fizeti. Ekkor vagy automati­kusan, vagy egy névleges maradvá­nyértéken kerül a lízing tárgya a bér­be vevő tulajdonába. A lízing fajtái még hosszasan so­rolhatók, de ezúttal csak egyet em­lítünk, egy olyan típust, amely ma még nálunk ismeretlen, de Nyugat- Európában széles körben használ­ják. Ez a visszatérő lízing. Ennek során a lízingbe vevő havonta fizet egy meghatározott összeget és évente — vagy kétévente — egy el­őre meghatározott autómárka le­gújabb típusát kapja. Németországnak kell a vendégmunkás Európa lízingszövetsége A volt nyugatnémet tartomá­nyokban tartósan megtelepedett idegenek létszáma az 1973-as 3,9 millióról 1990-re 5,9 millióra nőtt. Százalékosan ez azt jelenti, hogy a nyugati tartományok lakosságának mára a 8,2 százalékát alkotják. Ahogy a kölni Német Gazdasági Intézet tanulmányából kitűnik, a vendégmunkások a nyugatnémet gazdaságban foglalkoztatott szemé­lyek összlétszámához képest már kevesebben vannak ugyan — 1973- ban minden 8. foglalkoztatott kül­földi volt, tavaly már csak minden 12. —, de még mindig szükség van rájuk. Ami a vendégmunkások nemzetiségi összetétejét illeti: az 1973-as állapothoz képest jelentős eltolódás játszódott le a törökök ja­vára. Ők a nyugati tartományokban dolgozó idegenek egyharmadát ké­pezik (kb. 630 ezer), s ugyancsak egyharmadát teszik ki az ott élő kül­földieknek is (kb. 1,7 millió). A kölni gazdasági intézet számí­tásai szerint Nyugat-Németország­­ban kb. 1,9 millió olyan idegen dol­gozik, aki társadalombiztosítási hoz­zájárulás fizetésére kötelezett. Kö­rülbelül a felük az iparban, egy ötö­­dük pedig a szolgáltatásokban (munkások). A bruttó nemzeti össz­termékből, mely tavaly a nyugati tartományokban 2200 milliárd már­kát tett ki, 200 milliárd esik a ven­dégmunkásokra. A külföldi munkások több mint kétharmada — elsősorban a fő munkaerő-exportáló országokból, Görögországból, Törökországból és Spanyolországból — 15 évnél hosszabb időt tölt Németországban, de a kutatók nem feltételezik, hogy ott-tartózkodásuk lényegesebben hozzájárulna „kollektív szakmai gyarapodásukhoz”. Németországban is, mint a többi fejlett országban, megfigyelhető, hogy az idegenek bizonyos fajta munkákra vagy szakmákra „állnak rá”, melyek a hazai, háklis, elkényez­tetett munkások számára teljesség­gel elfogadhatatlanok, vagy csak ne­hezen elfogadhatók. A németek egyszerűen nem haj­landók bizonyos munkákat elvégez­ni, mivel számukra az szociális le­csúszást jelentene, ezért inkább a munkanélküliséget választják, ha kell. így aztán bármekkora lesz is a munkaerő-ínség az országban, az idegenekre, a vendégmunkásokra akkor is szükség lesz. A Leaseurope A Leaseurope 18 európai lízing­­szövetség egyesülése, általuk ösz­­szesen 836 tagvállalatot képvisel. Ezek a cégek 1990-ben 95,2 milli­árd ECU értékben kötöttek új üz­letet. A szervezet feladata az in­formációscsere az egyes tagorszá­gok lízingszabályozásáről, a sta­tisztikai anyaggyűjtés és a lízing­­szakma érdekeinek képviselete az EK központi testületéinél, külö­nös tekintettel a megvalósulóban lévő egységes európai piacra. Az EK-tagállamokban jelenleg eltérnek a lízing keretfeltételeinek számító polgári-, adó- és társasági jogszabályok. A közösségben dol­goznak rajta, hogy megszüntessék a különbségeket az egységes piacon, a Leaseurope pedig arra törekszik, hogy eközben a lízing ne veszítsen jelentőségéből, előnyei érintetlenek és minden országban hozzáférhetők maradjanak. A Leaseurope munká­ja főleg bizottságokban és munka­­csoportokban folyik. Ilyen a Jogi Bi­zottság, a Mérlegkészítési- és Adó­bizottság, a Statisztikai Bizottság, az Ingatlanlízing Munkacsoport és az EK-Munkacsoport. A szervezet egyre inkább bekapcsolódik az EK vezető testületének, a brüsszeli bi­zottságának a tevékenységébe. Jó példa erre a lízingszervezet 1991-es Sevillai Nyilatkozata, amellyel állást foglalt a brüsszeli bizottságnak azzal a törekvésével kapcsolatban, hogy egységesítsék a lízing megjelenítését a vállalati mérlegben. A Leaseurope szerint a lízing tárgyát a polgári jog szerinti tulajdonosnál, a líznigbe adónál kell a mérlegnek tartalmaz­nia. Az angolszász módszer — amely a lízingtárgyat a lízingbe vevő­nél szerepelteti — a nyilatkozat sze­rint nincs összhangban a kontinens nemzeti jogrendszereivel. IIN Az éves munkaidő Németországban Megjegyzés: a heti munkaidő órában, a szabadság napokban George Bush reményei Vérszegény gazdasági kilátások Amerika az elnökválasztás lázában él. A nép azonban nem hisz a „prófétáknak”. A múlt hónapban váratlanul felszökött a munkanélküliek száma az Amerikai Egyesült Államokban. Május végén a legutóbbi nyolc év legmagasabb szintjét érte el: 7,5 százalékot. Ez pedig nemcsak megkeseríti Bush elnök éle­tét, hanem esélyeit is rontja a választási kampányban. Az elnök és kampányvezetői százaléka nyilatkozott úgy, hogy tö­nern a bérlistákon szereplő emberek névsora gyarapodik, hanem a mun­kaidő, kommentálta lakonikusan a helyzetet az elnök egyik tanács­adója. A feldolgozóiparban pillanat­nyilag a munkaidő heti 41,3 óra, ami 1966 óta a legmagasabb. Nem kell már injekcióstűvel szúr­­kálni az újszülötteket. Ha újszülött sárgaságban szenvednek, a vér billi­­rubin tartalmát már tűszúrás nélkül is meg tudják állapítani azzal a be­rendezéssel, amelyet a Minolta Air- Shields cég ajándékozott a pozsonyi Dérer kórház nőgyógyászati és új­szülöttosztályának. A berendezés a bőrhöz való érintéssel képes megál­lapítani a szükséges adatokat. A Mi­nolta úgy döntött, további két ilyen berendezést ajándékoz Szlovákia két kórházának, a besztercebányai­nak és a kassainak. TKSR ugyanis arra a feltételezésre építet­ték a választási kampányt, hogy az amerikai gazdaságélénkülés még november előtt bekövetkezik, s azt követően már nem lehet kétséges, ki ülhet az elnöki székbe. A legutóbbi közvéleménykutatások azt mutat­ják, az amerikaiak zöme sokkal job­ban érzi a gazdasági hanyatlást, mint a statisztikai hivatalok által jelzett kis mértékű növekedést. A fogyasz­tók elsősorban a saját tapasz­talataiknak hisznek, nem a kormány által előterjesztett számsoroknak. Azt inkább fenntartásokkal fogad­ják az emberek. Bush elnököt ez bántja is. Június eleji sajtótájékoztatóján keserően meg is jegyezte: a statisztikai hivata­lok által megkérdezettek hetven vább romlik a gazdasági helyzet. A jelenlegi kampány-kínokat Bush elnöknek tehát a vérszegény gazdaság okozza. Bármennyire sze­retné is, nem mutatkozik látványos növekedésa húzóágazatokban sem. A washingtoni munkaügyi miniszté­rium közzétette, hogy munkahelyek ugyan teremtődnek (főleg a szolgál­tató szférában), de nem annyi, amennyire a munkanélküliség fel­számolásához kellene. A munkahe­lyek száma májusban 68 ezerrel 108,45 millióra nőtt ugyan, csak­hogy a munkaerőpiacra kilépett újabb 331 ezer ember. A produktív korban lévő népes­ség száma az elmúlt fél évben 1,8 millióval nőtt. Az Amerikai Egyesült Államok feldolgozóiparában viszont Környezetvédő autópályák Suttogó aszfalt, zajvédő fal Az autópálya-építők valahogy úgy képzelik el a környezetvédel­met, hogy ha „suttogó aszfalttal” meg zajvédő fallal látják el az utat, akkor máris garantálták a lakosság nyugalmát, s egy csapásra mindent megoldottak. Ez éppen olyan tév­hit, mint az, hogy az autópályákon az egyenletes haladás miatt kisebb a légszennyezés a településeken át­haladó utakéhoz képest, mivel ott az állandó fékezés—gyorsítás mi­att több kipufogógázt bocsátanak ki. Ennek az előnynek a nagy része ugyanis elvész azzal, hogy az autó­pályákon megengedett 120 kilo­méteres sebességnél a szén-mono­­xid és a nitrogén-oxidok kibocsátá­sa körülbelül duplája a 80 kilomé­tereshez képest. Sajátos módon azonban a sebességhatárok vissza­állításáról nem esik szó, s a környe­zetvédelmi tárcák ritkán nyilvání­tanak ellenvéleményt kontinen­sünkön az autópálya-fejlesztés vas­út rovására való erőltetéséről. Az autópályákkal tehermentesí­teni vélt alsóbb rendű utakon álta­lában rövid időn belül visszaáll a korábbi zsúfoltság, s a tapasz­talatok szerint az sem igaz, hogy általuk új munkahelyek teremtőd­nek. Az autópálya-építés döntően gépi szakmunka, a kivitelezési terv pedig szellemi munka, mindennek túlnyomó részét pedig külföldről hozzák be a befektetők. A hazai munkanélküliséget legfeljebb az útkaparók, az úttisztogatók, a pá­lyadíjszedők, az esetleges magálló­kon épített szállók vagy vendéglők alkalmazottai enyhítik. A Minolta az újszülötteknek

Next

/
Thumbnails
Contents