Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-17 / 141. szám
Szabad ÚJSÁG Hadsereg kontra város Csak beszólnak, hogy hadgyakorlat... 1992. június 17. Gyógyszer nélkül is Legyőzhető és elűzhető GONDOLAT • PATIK A . NORMAN D. FORD FEJFÁJÁS A FEJFÁJÁS I8 TERMÉSZETES ELLENSZERE A TKRMÉSZFTGYÓGYÁSZ JAVAI I ATA Talán emlékeznek még az olvasók a királyhelmeci Nagyhegy körüli problémákra. A Nagyhegyre, ahol a hadsereg katonai objektumot tervezett fölépíteni, alig pár méterre Királyhelmec Legszélső házitól, egy szigorúan védett természetvédelmi körzet kellős közepén. A választások előtti feszült hangulatban talán kicsit elfelejtettük ezt a problémát. Nem úgy a hadsereg képviselői, akik ez idő alatt is szorgosan tevékenykedtek. S hogy a királyhelmeci polgárok se felejthessék könnyen a merész katonai terveket, meglepetésként összehoztak számukra egy hadgyakorlatot. A Nagyhegyen, pár méterre a város szélső házaitól, a természetvédelmi körzet kellős közepén. Az ügy legújabb fejleményeiről ismét Pásztor István, Királyhelmec polgármestere tájékoztatott:- Mi is történt legutolsó találkozásunk óta?- Jelenleg az eperjesi katonai hírszerző alakulat hadgyakorlata folyik a Nagyhegyen, amely május közepétől június 15-éig tart. Amint közölték, a fölöttünk húzódó légi folyosót ellenőrzik.- Hogyan szereztek tudomást erről, hogy az említett időpontban hadgyakorlat lesz a hegyen?- Az eperjesi katonai alakulat tagjai voltak itt és közölték, hogy ekkor és ekkor hadgyakorlatra kerül sor. Az a szóbeszéd, hogy az önkormányzat engedélyezte volna a gyakorlatot, nem igaz. A katonák engedélyt nem kaphattak, mert nem is kértek, egyszerűen közölték a hadgyakorlat helyét és idejét. írásbeli értesítést nem is kaptunk.- Önök nyilván tiltakoztak ellene.- Személyesen adtam át a képviselőtestület tiltakozását, ugyanis hoztunk egy határozatot, amelyben tiltakozunk bármilyen hadgyakorlat ellen a város területén.- Hogyan reagáltak a katonaság képviselői?- Egy ideig csönd volt, talán azt várták, hogy változtatunk a döntésen. Ez idő alatt kapcsolatban voltam a bélyi emberükkel, tehát az elképzelt katonai létesítmény parancsnokával, aki rendszeresen érdeklődött, hogy változott-e a helyzet. Az álláspontunkon nem változtattunk.- A hadgyakorlat ennek ellenére folyik. Hogyan reagált a lakosság?- Volt egy tiltakozó akció a kórház fölötti lakótelepen, két-háromszáz ember részvételével. Ezen a peticiós bizottság ismertette a lakossággal ennek a tiltakozó nyilatkozatnak a szövegét, amelyet átadtunk a hadgyakorlat vezető parancsnokának.- Volt eredménye a tiltakozásnak?- Semmi. Az egy héttel későbbi önkormányzati ülésünkön viszont megjelentek a prágai vezérkar képviselői és a Keleti Katonai Parancsnokság főnöke.- Milyen céllal jöttek?- Megint megpróbálták meggyőzni az önkormányzatot a katonai létesítmény fontosságáról. Ez nem sikerült nekik. Ugyanaznap a peticiós bizottság tiltakozó nagygyűlést szervezett itt, a városháza előtt. Nagyon sokan eljöttek. Bevonultak az ülésterembe is, ahol nyílt eszmecsere alakult ki a katonák és a lakosság között.- Milyen hozzászólások hangzottak el?- Az emberek egyértelműen elítélték mind a tervezett létesítményt, mind a hadgyakorlatot. Egyetértettek a város szlovák, magyar és cseh nemzetiségű polgárai és a kassai zöldek képviselői is, akik szintén jelen voltak.- Hogyan fogadták a katonák ezt az összefogást, a polgárok egyértelműen elutasító magatartását?- Egy ideig állták a rohamot, próbáltak argumentálni a szokásos érveikkel, végül is nem bírták tovább cérnával, fölálltak és elhagyták a termet.- Tehát ismét üres kézzel távoztak.- Nem tudtak kompromisszumot kötni a lakossággal, mint ahogy nem tudtak az önkormányzattal sem, hiába tárgyaltak külön-külön az építésügyi bizottsággal, a környezetvédelmisekkel... A hadsereg képviselői azzal vádoltak, hogy én szerveztem az egészet. Most, mikor benyomult a tömeg, láthatták, hogy itt egyáltalán nem csak az én személyes véleményemről van szó. Azzal is vádoltak, hogy államtitkokat árulok el... mikor a prágai találkozó után beszéltem az elhangzottakról... Nyilván nem beszéltek volna előttem, ha államtitokról lett volna szó. Különben elismerték, hogy három verziójuk van az objektum lehetséges színhelyeire, de úgy látszik, mindenáron ehhez ragaszkodnak.- Nagyon szívükhöz nőhetett ez a város...- Úgy látszik. Pedig ők maguk is elismerték, hogy a kiválasztott helyszín túl közel van a városhoz. Légvonalban talán ha száz méter a város központjától.- Azóta csönd van, csak a hadgyakorlat folyik?- A hadgyakorlat folyik, a katonák nem vonultak el. Mindenféle antennákat állítottak föl, „passzív elmeket“, ahogy ők mondják vagyis nem adnak, csak lehallgatnak. Azt hiszem, most nagyon kiéleződött a helyzet a katonaság és a város között, mert az emberek nagyon keményen felszóláltak a gyűlésen... Hát igen. A hadsereg tisztjei, úgy látszik, valóban megkedvelték a várost. Hadgyakorlatot pedig ott és akkor tartanak, ahol és amikor nekik tetszik. Csak beszólnak a városházára, hé, fiúk, csinálunk egy jó kis hadgyakorlatot, és már mennek is... Akár a választások alatt, akkor nem figyelnek föl rá ennyire. Gyakorlatozgatnak és hallgatóznak a hegyen a nagy radarfüleikkel. Pedig hallgatózni nagyon csúnya dolog ám, katona bácsik, hát ti ezt nem tanultátok az oviban? Csak úgy mellesleg: Rio de Janeiroban zajlik a környezetvédelmi világkonferencia, ahol a kelet-közép-európai államokat a környezetszennyezés elrettentő példáiként emlegetik. És nemrég volt a környezetvédelmi világnap. Politikusaink Európa felé kacsingatnak, s közben nemzeti-nemzetiségi kérdést kreálnak a bős-nagymarosi tragédiából, katonáink pedig természetvédelmi objektumokban tartanak hadgyakorlatot. Ez a fajta magatartás korántsem Európába vezet. Inkább a Balkán felé. TÓTH FERENC A fejfájás legalább is, amely miatt napjainkban nagyon sokan szenvednek. Ez a 196 oldalas kézikönyv feltétlenül sikeres lesz tehát a hazai könyvpiacon, bár elég drágán, kötetenként 64 koronáért fogják árusítani. Elöljáróban még azt is kötelességemnek tartom, hogy megmagyarázzam, miért is vettem kézbe és olvastam végig különös érdeklődéssel ezt a könyvet, holott ritkán, csak rendkívüli alkalmak szokták megfájdítani a fejem. Bácsikámat ugyanis az orvos és a patikus - mintegy negyven évvel ezelőtt - szokatlanul drasztikus módszerrel „nevelték meg“ egészségesnek. Amikor a bácsikám már ott tartott a gyakran jelentkező fejfájása elleni küzdelemben hogy naponta öthat porított aszpirint is lenyelt, elárulta neki a patikus: másfél éve orvosi rendelésre és vényre korántsem valamiféle hatékony keverékkel szolgálnak neki, hanem egy kevéske, szaliciles porral... Szóval, a bácsikámat amolyan sokkterápiával szokatták le a felesleges és nagy mennyiségű gyógyszerfogyasztásról meg a fejfájásról is. Otthon ugyanis a bácsikám kiszámolta, hogy mit fizetett a másfél év alatt az orvosnak, meg a patikusnak, és egyszeriben elmúlt a fejfájása, illetve ha jelentkezett is a fejgörcs, leküzdötte azzal a másféle ideggörccsel. Megnyugtathatom olvasóinkat, ilyen féle javallat nem található ebben a könyvben. Sót, a szerző a második fejezetnek ezt a címet adta: Amikor feltétlenül orvoshoz kell fordulnunk. És nem ok nélkül, hanem a betegségekkel kapcsolatos egyéb tünetek felismerése céljából. A következő fejezetben a fejfájás különféle jelentkezési módját írja le. Vigyázat, aki hajlamos a mély önvizsgálatra, csak sietősen, futólag olvassa el a leírásokat, mert akaratlan önszuggeszció nyomán előbb, vagy utóbb megfájdul majd a feje. Kihagyni sem tanácsos ennek a fejezetnek a olvasását, mert a fejfájás folyamatának megértése, kulcs a leküzdéshez. Ilyen, mintegy 70 oldalas bevezetés után kezdi el a szerző a könyv alcímében is jelzett 18 ellenszer, javallat leírását. Különfélék ezek a javallatok, mert hiszen Amerikában 25 klinika szakosodott a fejfájás leküzdésére, és a szerző ezeknek a klinikáknak a gyakorlatát tanulmányozva gyűjtötte össze a javallatok leírását. Egyébként nem is 18, hanem jóval több javallatról van szó, mert jóformán mindegyiknek van A, B C változata, és esetenként a változatok is többféle módot, eljárást ajánlanak. Kezdve a táplálkozási-, viselkedési-, életviteli módtól az akupresszúráig és a kognitív pozitívizmusig. Természetesen, a módszerek ismertetésének sorában a gyógynövények, illetve azok kivonatainak alkalmazása is említésre méltó, hiszen a könyv hatodik fejezetének címe: A gyógynövények kincsesládája. Eigondoikodtató viszont a hazai olvasó számára, amikor az amerikai szerző az őszi margitvirág (Chrysanthenum parthenium) kivonatából készített kapszulákról ír, mert nálunk ugyebár minden kiskertben megterem ez a növény... Szóval, mi csak a szovjet kőolaj-származékokból gyártott vegyi anyagokat használhattuk gyógyszerként, és nálunk még ma sem vásárolható gyógynövényekből készített kivonat, vagy kapszula. Könnyen elolvasható ez a könyv, akár egyetlen este is, mert a szöveg jól fogalmazott, a fordítás pedig jól sikerült, rendkívül magyaros. A kiadó, a budapesti GONDOLAT szervező-szerkesztő munkáját pedig az dicséri, hogy Tárgymutató is található a könyv végén. Aki az első, a tájékozódó olvasás után vissza szeretne lapozni valamelyik témához, könnyen megteheti. Hasznát veheti tehát ennek a könyvnek, akinek fáj a feje, de az is, akinek talán holnap fájdulna meg. HAJDÚ ANDRÁS Mi, Királyhelmec és környékének lakói, a tiltakozó gyűlés résztvevői nyomatékosan kérjük a védett Nagyhegy területén folyó katonai tevékenység beszüntetését, mert ez a tevékenység ellentétben áll a környezetvédelmi törekvésekkel, semmibe veszi a városi elöljáróság határozatait a természetvédelemről, károsítja a város és így a polgárok vagyonát és akadályozza a polgárok mozgását az adott területen. Egyúttal felháborodottan tiltakozunk a Szövetségi Védelmi Minisztérium azon szándéka ellen, hogy a város területén, a Nagyhegyen katonai objektumot építsenek. Felhívjuk az illetékes szervek figyelmét, hogy tartsák tiszteletben a városi önkormányzat határozatát, a polgárok akaratát és értékeljék át döntésüket. Köszönjük az illetékes szervek megértését. A peticiós bizottság tagjai A_ idén sem fukarkodtak újdonságokkal az információtechnológia éllovas cégei, sót a szakmai kiállításokra sereglök részvételi rekordokat döngetnek. Ennek ellenére érezhetően véget ért a számítástechnika hőskora, és ezt azok tudják a legjobban, akik egyre-másra veszteségeket kénytelenek elkönyvelni: a legnagyobb amerikai és japán, de mindenekelőtt az európai cégek. Az európai számítógépipar jó ideje azon erőlködik, hogy az „európaiságot“ minőségi kategóriaként elismertesse, de eközben szembe kell néznie a tengerentúlról érkező, egyre keményebb versenytársakkal és az európai piacot sújtó recesszióval. A „benszülött“ vállalatok az egységes európai piactól várják a csodát. Reménykedve emlegetik, hogy az iparág szétfeszíti a nemzeti kereteket, és a nagyobb mozgástérben a vállalkozások is erősebben támaszkodnak majd az információs rendszerekre. Csupán egy a baj: a növekvő lehetőségek a japán és amerikai gyártók harci kedvét is felszítják, ráadásul az iparágban elérhető profit sem a régi már. Igaz, rövid időn belül Európa lesz a világ legnagyobb piaca, és az nyer, akinek jobban sikerül megvetnie itt a lábát. A mintegy 545 milliárd „dolláros“ információtechnológiai világpiacból Európa részesedése már most is 34 százalék, s ez az arány várhatóan Versenyfutás Európa elrablása? gyorsan növekszik Ám a reményt, hogy egy majdani európai óriáscég képes lesz felvenni a harcot az IBM- mel vagy a DEC-kel, a tények ma még kevéssé táplálják. Az amerikai cégek a világpiac 42 százalékát uralják, és a világ tíz legnagyobb cége között csak három európait találunk (ezeket is csak a nyolcadik, kilencedik és tizedik helyen). Az álmodozókat hidegzuhanyként érte például, amikor 1990- ben a Fujitsu megvette az angol ICL-t, az egyetlen nyereséges európai gyártót (ez pedig röviddel ezután a finn Nokia Datát). Az amerikai DEC sem tétlenkedett, és megszerezte magának a német Kienzlét, amely addig a Mannesmann csoporthoz tartozott. A három európai közül a legnagyobb a Siemens-Nixdorf 7,73 milliárd dolláros forgalmával, öt követi az Olivetti 6,4 milliárddal, a világranglista tizedik helyén pedig a francia Bull csoport áll 6,35 milliárd dolláros forgalommal. A Financial Times szerint mindhárom cég veszteséges, és európai bevételeik 1990-ben együttvéve is alig érték el a 16,8 milliárd dollárt, ami az IBM itteni értékesítéseinek csak 63 százalékát, az egész világról származó bevételeinek pedig mindössze negyedét teszi ki. Annak a ténynek, hogy a legnagyobb európai vállalatok is eltörpülnek az amerikai és japán riválisaik mellett, nagyrészt az európai piac történelmi szétaprózódása az oka. A legnagyobb Németország belső piaca (23,9 milliárd dollár), a második helyen Franciaország áll (19,4), a következő Nagy- Britannia (16,3), a negyedik hely pedig Olaszországé (11,4). A tengerentúli cégek szorítását nehezebben viselő európai cégek előtt elvileg két út áll: vagy kormányaik próbálják meg mesterséges intervenciókkal stabilizálni helyzetüket, vagy kereskedelmi és üzleti megfontolásokon alapuló saját stratégiával sikerül talpon maradniuk. Máris biztos azonban, hogy nem érdemes pénzt pumpálni a gyengélkedő cégekbe, és a cégfúziók is csak ritkán vezetnek eredményre. A közös európai chipgyártásba vetett remények is összeomlottak, amikor a Siemens hátat fordított szövetségeseinek, felismerve, hogy számára előnyösebb, ha az IBM-mel fog össze egy új memóriachip kifejlesztésére. A Siemens példáját nem sokra rá a Bull is követte, és partneri szerződést irt alá ugyancsak az IBM-mel. Az eredmény nem is maradt el: a Bull kezdi visszaszerezni korábban elvesztett tekintélyét. Egyedül az Olivetti próbál az ár ellen úszni, önmaga megnyesegetésével. A cég vesztesége 1991-ben elérte a 242 millió dollárt, így radikális megoldásokra van szüksége, ha stabilizálni akarja magát. Az idén például megválnak a munkaerő 11 százalékától, és kénytelenek emiatt a szakszervezetekkel is szembe szállni. Az európai cégek azonban mégsem adták fel a reményt, hogy - legalábbis Európában - náluk marad a kezdeményezés. Szeretnék elérni, hogy az EK-beli stratégiai szerződések odaítélésének döntő feltétele az európai többségi tulajdon legyen. Három cég szövetkezett az amerikai-japán hegemónia ellen: a Bull, az Olivetti és a Siemens, s a szövetség BŐS néven épül be a szakmai köztudatba. Nem késtek az ellenérvek sem: protekcionizmust, japánellenességet kezdtek el emlegetni. A BŐS azzal védekezik, hogy a szűk nemzeti határokból és a történelmi adottságokból származó hátrányokat csak erőteljes preferenciákkal lehet enyhíteni. A „csak európai terméket vásárolni“ program kikiáltása az Amerikára és Japánra jellemző helyzet kialakulásához vezethet, ahol a kormányzat és a nagy vállalatok kizárólag hazai cégektől vásárolnak. Néha persze nehezen dönthető el, mitől is európai egy cég. Az IBM - állítja a Wall Street Journal - azzal támadja a BŐS kivételezettségét az EK-ban, hogy maga is legalább annyira európai cég, mint e hármas szövetség tagjai, hiszen termelésben az első helyen áll Európában (is), ráadásul a felhasznált alkatrészek 90 százalékát is itt gyártatja, nem pedig másutt, mint a „tősgyökeres“ európai cégek. A japánok is sértve érzik magukat amiatt, hogy a BŐS elfordult például az angol ICL-töl, arra hivatkozva, hogy az 80 százalékban átkerült a Fujitsu tulajdonába. Az ICL-t csak mint japán vállalatot emlegetik, és azzal is „megbüntették“, hogy kizárták az EK nagyszabású kutatási-fejlesztési programjából. Ami már csak azért is furcsa, mert a Bull is részben idegen tulajdonban van - 4,7 százalékát a japán NEC birtokolja.
