Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-17 / 141. szám
MAI SZAMUNKBAN: tévé- és rádióműsor MELLÉKLET Havel—Klaus találkozó a prágai várban Gazdasági és érdekvédelmi napilap SZERDA 1992. június 17. 11. évfolyam 141. szám Ara 2,30 korona Ivan Gasparovic lesz az SZNT elnöke? Ilyen a választási „matematika” Pozsonyban tegnap tanácskozást tartottak az öt régi-új parlamenti pán — o' Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, a Demokratikus Baloldal Pártja, a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Szlovák Nemzeti Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom—Együttélés Politikai Mozgalom koalíció — vezetői, hogy — amint azt Milan Zemko, a Szlovák Nemzeti Tanács jelenlegi alelnöke elmondta — megvitassák az SZNT alelnökei és a parlamenti elnökség tagjai számának a meghatározására vonatkozó javaslatokat, illetve a bi^zottságokfelállításával és az ülésrenddel kapcsolatos kérdéseket___________ A hét végéig megállapodás? Václav Havel köztársasági elnök tegnap röviddel dél után fogadta a Polgári Demokrata Párt küldöttségét, élén Václav Klaus elnökkel. A prágai várban tartott megbeszélés után nyilatkozva az államfő elmondta: lehetségesnek tekinti, hogy a Polgári Demokrata Párt és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom mai, illetve pénteki tanácskozásán megállapodást érnek el, amely alapját képezheti a további tárgyalásoknak vagy a szövetségi kormány közvetlen kinevezésének. A találkozó előtt a szlovák sajtóiroda munkatársának nyilatkozva Zemko a továbbiakban hangsúlyozta: azt a feladatot kapta, hogy „koordinálja a politikai pártok elképzeléseit, valamint az új szlovák parlament létrehozása során kifejtendő együttműködésüket”. Mint mondta, a legmegfelelőbbnek azt a megoldást tartaná, ha mindegyik parlamenti párt állítana alelnököt. A tanácskozáson a DSZM-et OFga Keltosová és Ivan Gasparovic, a DBP-t Peter Weiss és Lubomír Fogas, a KDM-et Július Brocka és Miroslav Tahy, az SZNP-t Jozef Prokes, Marián Andel és Vladimír Miskovsky, az MKDM—EPM koalíciót pedig Csáky Pál és Bauer Edit képviselte. A tanácskozás után nyilatkozva Milan Zemko közölte, hogy az új Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének tizenöt tagja lesz, a parlamentnek pedig valószínűleg három alelnöke, s még pontosítják, hogy lesz-e első alelnök is. Az előzetes megállapodás értelmében a DSZM- nek 7, a DBP-nek 3, a SZNP-nek és a KDM-nek 2-2, a magyar koalíciónak pedig 1 tagja lesz az elnökségben. A három alelnök kérdését holnap vitatják meg. A volt legfőbb ügyész, Ivan GaSparoviő — akit a DSZM megbízott az újonnan megválasztott parlament felépítéséről tartandó tárgyalások vezetésével — nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy jelölték az SZNT elnöki tisztségébe. Mint mondta, arra fog törekedni, hogy a három alelnöki funkciót a DSZM, a DBP és a SZNP egy-egy (Folytatás a 2. oldalon) A NATO figyel A' Csehszlovák Hadsereg és az Észak-atlanti Szövetség képviselőinek a részvételével tegnap a Benesovi járásban levő Mentiben tanácskozás kezdődött a csehszlovák fegyveres erők és a NATO együttműködéséről. Amint azt Dietrkh Genschel vezérőrnagy, a NATO tervezési és politikai bizottságának helyettes vezetője rögtönzött sajtóértekezletén hangsúlyozta, az Észak-atlanti Szövetség tagállamai fontosnak tekintenék, ha a Csehszlovák Hadsereg és a NATO fegyveres erői között kommunikációs és információs rendszerek jönnének létre, illetve közös „légteret” alakítanának ki, mégpedig egyebek között azzal a céllal, hogy a csehszlovák fegyveres erők, illetve a NATO egyes rendszerei kompatíbilissá váljanak. A tábornok kiemelte, hogy a nyugati hadseregekhez való csehszlovák közeledés keretében bizonyos esetekben a NATO mintájára keÚ átalakítani a Csehszlovák Hadsereg felépítését. „A NATO nagy figyelemmel kíséri a csehszlovákiai helyzet alakulását, és azt vátja, hogy civilizált megoldást találjon” — nyilatkozta Genschel az ország esetleges széteséséről. Azzal, kapcsolatban, hogy ez veszélybe hozná a közép-európai biztonságot, a tábornok megjegyezte, hogy az Északatlanti Szövetség már rengeteg európai változás szemtanúja volt. „Mindig olyan megoldást kellett keresnünk, amely nem veszélyeztette a biztonságot és a stabilitást” — fűzte hozzá. Václav Klaus hangsúlyozta: a PDP mindent megtesz annak érdekében, hogy a DSZM vezetőivel folytatott megbeszélések politikai síkon még a héten lezáruljanak. Szavai szerint a további találkozókon kizárólag szervezési és technikai kérdésekkel foglalkoznának majd. „A tanácskozásoknak nem szabad elhúzódniuk” — fűzte hozzá. Egyúttal közölte, hogy a mai PDP—DSZM megbeszélésen a Polgári Demokrata Párt a szlovák partner elé terjeszti a kormányprogram-nyilatkozatra, illetve a jövőbeli federális kabinet öszszetételére vonatkozóan kidolgozott A múlt évben, május 15-e és október 28-a között Prágában sorra került az Általános Cseszlovák Kiállítás vesztesége 1,2 milliárd korona. Ezt tegnapi sajtóértekezletén az általa vezetett kiállítási bizottság hétfői tanácskozásáról tájékoztatva közölte Jozef Miklosko szövetségi miniszterelnök-helyettes, aki azonban rögtön hozzátette, hogy ha beszájavaslatát. A továbbiakban Klaus hangsúlyozta: a PDP számára nagyon értékesek azok az információk, amelyeket Václav Havel a DSZM vezetőivel folytatott hétfői találkozójáról adott. (Erről a megbeszélésről más helyen számolunk be — a szerk. meg.) „Az államfő által elmondottak alapján megállapítható, hogy bizonyos haladás történt, amely valószínűleg a DSZM Választmányának legutóbbi ülésén született eredményeket tükrözi” — emelte ki a PDP elnöke. Václav Klaus úgy vélekedett, hogy a DSZM (Folytatás a 2. oldalon) mítják a kiállítási társaság vagyonának, illetve az esemény alkalmából tatarozott létesítményeknek az értékét, akkor a „valódi veszteség” megközelítőleg 170 millió koronára tehető. Ami az Általános Csehszlovák Kiállítást szervező társaság tevékenységét illeti, az alapítólevél értel(Folytatás a 2. oldalon) Václav Havel a hétfő esti sajtóénekezleten. A háttérben Karel Schwarzenberg a köztársasági elnök irodájának a vezetője látható (ŐSTK-felvétel)------------------------ Vonal alatt ---------Elnökválasztás ’92 Ki lesz az új államfő? lapunk ezen a helyen azokat a sajtójelentéseket közli, amelyek arról szólnak majd, hogy ki kit jelölne az államfői tisztségbe. Mint ismeretes, Václav Havel már jelöltette magát, s rajta kívül még van csaknem 20 „önjelölt" is. (Legutóbb lapunk tegnapi számában Irtunk az elnökjelölésekről, illetve arról, hogy támogatják- e a jelenlegi államfőt.) Krantisek Trnka, a Liberális Szociális Unió elnöke tegnapi sajtóértekezletén elmondta, hogy az unió nem állít elnökjelöltet. „Megállapodtunk abban, hogy parlcmenti képviselőinket nem kötelezzük egységes szavazásra. Mindenkinek meggyőződése és választóinak a véleménye szerint kell döntenie. Én nem fogok szavazni, mivel a Cseh Nemzeti Tanács képviselője lettem. Ha szavaznom kellene, akkor az elnök úrra voksolnék” — közölte Trnka. Jozef Vojtech Kasanickj, a nemzeti beállítottságú Szociális Igazságosságért Mozgalom elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján megismételte a mozgalom azon követelését, hogy még megbízatása lejárta előtt mondjon le Václav Havel, illetve Ján Éamogursky szlovák kormányfő. Veszteséggel zárt az általános kiállítás Részvényekbe fektetik az adósságot? Vladimír Meciar (végre) hétfon eleget tett az államfői meghívásnak Lapunk tegnapi számában már hírt adtunk róla, hogy Václav Havel köztársasági elnök hétfőn este megbeszélést folytatott a Demokratikus Szlovákiáén Mozgalom vezetőivel A tanácskozás után előbb Vladimír Meciar, a DSZM elnöke nyilatkozott Egyebek között elmondta: mától kezdve ő és a PDP elnöke közösen tájékoztatja majd az államfőt a szövetségi kormány felállításáról folytatandó minden egyes tanácskozás eredményeiről A továbbiakban közölte, hogy a DSZM küldöttsége tolmácsolta az elnöknek a mozgalom választmányának állásfoglalását, mely szerint a DSZM nem támogatja Václav Havel elnökjelölését Meéiar úgy vélekedett, hogy a föderatív elrendezésről a konfóderatívra való áttéréssel — amelyet az állampolgárok népszavazás útján „ratifikálnának” vagy utasítanának el — meggyorsíthatnák az államjogi elrendezést. Szavai szerint a DSZM és Havel elnök álláspontja közötti egyik lennének érvényben, vagy otyanoalapvető különbség abból ered, hogy kát, amelyek hosszabb ideig. „Mi a szlovák fél mindkét tagköztársaság- hajlandóak vágunk ez utóbbit is nak nemzetközi jog szubjektivitást akceptálni” — tette hozzá. Még azt javasol Egyúttal megállapította, is közölte, hogy az elnökjelölés hogy a DSZM hajlandó tiszteletben ügyében, illetve az államtitkári tanani az egységes államvédelmet és funkció létrehozásának a kérdéséa közös fizetőeszközt ben tovább „élnek” az ellentétek a Vladimír Meéiar a továbbiak- PDP és a DSZM között ban elmondta, hogy legiszlatív és A DSZM elnökét követően szervezési okok miatt a DSZM által Václav Havel is nyilatkozott a sajjavasolt időpontnál korábban nem tó képviselőinek. Mindenekelőtt lehet megártani a szlovákiai nép- megerősítette, hogy a legfontosabb szavazást az államjogi elrendezés- kérdésben, az államjogi elrendezés ről Szavai szerint a Demokratikus ügyében nincs egyetértés a cseh és Szlovákiáért Mozgalom megállapo- a szlovák fél között. „A DSZM dúsra juthat a Polgári Demokrata ragaszkodik a két köztársaság Párttal a szövetségi szervek felépíté- nemzetközi szubjektivitásával kapsét illetően. Mint mondta, továbbra csolatos elképzeléséhez, amely sem szűntek meg az ellentétek azok- azonban nem jelent közös állakal a politikai megállapodásokkal mot”—folytatta az államfő. Szókapcsolatban, amelyeket a két fél- vai szerint a tanácskozáson hangnek kellene kötnie. Úgy vélekedett, súlyozta, hogy első lépésként néphogy két alternatíva lehetséges: vág szavazást kellene kiírni Csehorolyan megállapodásokat írnak alá, szágban és Szlovákiában egaránt. amelyek a szlovákiai népszavazásig Ezzel összefüggésben a találkozón Havel elnök rámutatott: nem volna célszerű, ha a szlovák fél bizonyos alkotmányos lépésekkel „megelőlegezné" a referendum eredményét A szlovák fél erre egértelműen nemmel válaszolt, de egúttal védelmezte kidolgozott „forgatókönyvét”, melynek első pontjaként kihirdetik a szlovák szuverenitást „A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom biztosított engem, hog céljai és elképzelései demokratikusak" — válaszolta az államfő arra a kérdésre, vajon meg van-e gőződve arról, hog a DSZM szándékai demokratikusak Az államfő úg vélekedett, hog „könnyű” tanácskozásokra lehet számítani az új szövetségi kormány felépítéséről és úgnevezett minimális programjáról. „Mindkét tagköztársaság polgárénak érdeke, hog mielőbb döntés szülessen. A halogatás és a bizonytalanság a lakosság érdekei ellen fordul, és pótolhatatlan károkat okoz” — állapította meg Václav Havel (A DER SPIEGEL rqjza)