Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-16 / 140. szám

1992. június 16. 7 Az orvostudomány számára érdekes lehet * Uj bolygók a csillagtérképen Szabad újság_______________ Emlékező vízmolekulák Léteznek más civilizációk? Jacques Benveniste a legelis­mertebb francia tudósok közé tar­tozik. Immunológia munkásságá­val világszerte elismerést vívott ki magának. Legalábbis addig a na­pig, amikor bedobta a köztudatba az emlékező vízmolekulák ügyét A bomba 1988. június 30-án rob­bant. Egy francia kutatócsoport dr. Jacques Benveniste vezetésével a vi­lág legtekintélyesebb tudományos hetilapjában, a Nature-ben arról ér­tekezett, hogy a vízmolekuláknak emlékezetük van: "visszaemlékez­nek" azokra a molekulákra, ame­lyekkel kapcsolatban voltak, és ké­pesek jóval később is továbbadni bi­ológiai hatásukat. "Hinni kell a hihe­tetlent" - írta a közleményt kísérő szerkesztőségi cikkben John Mad­dox, a Nature főszerkesztője. A föl­fedezés persze, rendkívül szenvedé­lyes vitákat váltott ki. Hogy lehet az, hogy egy olyan, viszonylag egyszerű és igen jól ismert molekulának, mint a víz, emlékezete legyen? De miről is van szó? Nos, Jacques Benveniste immunológiai kutatásai nyomán 1972-ben bevezettek az or­vosi gyakorlatba egy széles körben alkalmazott laboratóriumi próbát az emberi bazofil granulociták (szem­csés fehérvérsejtek) szemcséinek el­tűnésén alapuló tesztet. A túlérzé­kenységi (allergiás) reakciót kiváltó anyagok, például az úgynevezett an­­ti-IgE szérum jelenlétében a bazofil granulociták elvesztik szemcséiket, de egyéb tulajdonságaik, így a festödé­­sük is megváltozik. Megváltozásuk felhasználható az embernél megfi­gyelhető azonnali túlérzékenységi re­akció laboratóriumi modelljeként. Benveniste, akár a többi kutató, már hosszú évek óta alkalmazta ezt a pró­bát, amikor egy szép napon rendkívül híg antilgE-oldattal is pozitív ered­ményt kapott. Az oldat annyira híg volt, hogy szinte tiszta víznek lehetett tekinteni, leszámítva azt, hogy mole­kulái korábban kapcsolatban álltak az aktív szérummal. Jacques Benveniste tehát közölte megfigyelését a Nature-ban egy hi­potézis kíséretében, amely szerint a víz memóriájában megőrzi a bioló­giai információt, majd továbbítja azt, valahogy úgy, ahogy a magneto­fonszalag visszaadja a rockkoncer­tet. Innen az elnevezés: "A víz me­móriája". Ma, négy évvel később, a francia Országos Egészségügyi és Orvoskutatási Intézet (INSERM) általa vezetett clamart-i részlegé­ben, szűk dolgozószobájában derűs arccal magyaráz:- Jelenleg annyit mondhatunk, hogy a víz tartós hatását három külön­böző kísérletben is sikerült kimutat­nunk, köztük egy roppant körültekin­tően megtervezett kísérletben is. Meg­erősíthetjük, hogy ha a víz képes ilyen hatást kifejteni, akkor az azért van, mert az élő szevezetekben és a bioló­giai molekulák közötti kölcsönhatá­sokban információközvetítő szerepet lát el. Képzeljük csak el, hogy egy tele­fondrótra rákapcsolunk egy telefonké­szüléket, mire a drót beszélni kezd. Lá­tott már valaki telefondrótot beszélni? Természetesen nem. A drót csupán az információ továbbítására szolgál. A víz is pontosan ilyen elektromágneses közvetítő szerepet játszik a biológiai kölcsönhatásokban. Elektromágneses tér alkalmazásával még gátolni is tud­juk a jelenség létrejöttét az Országos Tudományos Kutatási Tanács (CNRS) intézeteivel közösen százával lefolytatott kísérleteinkben. — Mindez aligha oszlatja el azt az aggályt, hogy a "memória" kizá­rólag az élőlények sajátja, és holmi magatehetetlen molekulákra alkal­mazni enyhén szólva meghökkentő.-- Ez igaz, de úgy tünteti föl a. dolgot, mintha mondjuk azt állítot­tuk volna, hogy a szőlő levele emlé­kezik a szőlőre. Nem. A szőlő levele egyszerűen része a szőlőnek. A víz ellenben a biológiai információk to­vábbítására való. Ez a feladata... Nem gondolom, hogy nagy távol­ságban is érvényesülhetne ez a me­mória. Néhány angström vagy né­hány tized angström távolságban le­vő molekulák között érvényesül. Ezek a molekulák kis energiacso­magokként felfogható elektromág­neses hullámok útján "beszélget­nek" egymással, s ebben játszanak közvetítő szerepet a vízmolekulák. Ha mesterségesen eltávolítjuk a bi­ológiai molekulákat, és csak a víz­molekulákat tartjuk meg, a csupasz információk maradnak meg csupán, ugyanúgy, mint amikor a hasnyálmi­rigyet vízbe tesszük, felrázzuk az edényt, és nem lesz többé hasnyál­mirigyünk, csak inzulinunk. Már­most az az állítás, hogy az inzulin a hasnyálmirigy "emléke", annyiban jogos, amennyiben az inzulinnak az a szerepe, hogy közvetítsen a has­nyálmirigy és a vér között. így hát egy laboratóriumi kuriózumtól - hogy tudniillik a víz bizonyos mes­terséges, kísérleti manipulációk foly­tán információt adhat át - egy telje­sen alapvető jelenséghez: a víz köve­­títette biológiai információátvitelhez jutottunk. — De miért éppen a víz, és nem valamilyen más anyag? Talán a víz­nek csodatevő ereje van? — Sző sincs róla. Úgy tűnik, minden poláris szerkezetű mole­kula képes a feladat ellátására. Minden olyan molekula, amely­nek pozitív és negatív pólusa van, azaz dipólusokból, más szóval apró mágnesekből áll, amelyek a mágneses télben megfelelően rendeződnek. Elvégeztük a kí­sérletet tiszta etilalkohollal és propilalkohollal is, bámulatos eredménnyel. Hogy miért beszé­lünk mégis a vízről? Hát azért, mert ez a legfontosabb élettani közeg, amelyben a molekulák kapcsolatba lépnek egymással. A mi bolygónkéitól eltérő körülmé­nyek között talán valamilyen al­koholon alapulna ez a rendszer. Persze valamivel bonyolultabb lenne a dolog, hiszen a nagyobb dipólusok egyben kevésbé stabi­lak és könnyebben visszarende­ződnek. No de nekünk megada­tott a víz! — Az "emlékező vízmolekulák" elmélete az alternatív gyógyászat körébe tartozó homeopátiát igazol­hatja, s érdekes módon éppen egy ezzel foglalkozó cég finanszírozza az ön kutatásait Önt azzal vádol­ják, hogy érdekelt a sarlatánok tá­mogatásában.- Ez a vád két okból is igaztalan. Először is, mi nem nyújtunk igazo­lást senkinek, mi egyszerűen egy alapvető jelenséget igyekszünk tisz­tázni. Ez a vád pontosan olyan, mint­ha - mutatis mutandis - Newtont vá­dolnák meg azzak, hogy igazolta a kő­hajító gépekkel harcoló rómaiakat, vagy az asztronómusokat azzal, hogy igzolják az asztrológiát. Ez képtelen­ség. Másrészt pedig, ha homeopátiás cégek pénzelnek bennünket, annak egyedül az az oka, hogy senki más nem hajlandó pénzt áldozni a kutatá­sainkra. De ez az ő bajuk, nem a mi­énk. A szóban forgó támogatást az INSERM által kötött és annak igaz­gatója által aláírt szerződés alapján kapom. Egyszerűen becstelenség a szememre vetni ezt a támogatást. Egyébként pedig a homeopátia egy tapasztalati alapon, mintegy véletle­nül feltárt összefüggésből táplálko­zik, némiképp hasonlóan ahhoz, ahogy az ősember, amikor elhajítot­ta a dárdáját a mamut felé, tudtán kívül Newton törvényeire hagyatko­zott. A homeopátia viszonylag kez­detleges gyakorlat, de az orvostudo­mány számára több szempontból is érdekes lehet. (WORLD MEDIA) Ki mire allergiás? Az alpesi tengerszemeket sűrű sárga réteg fedi be, a vidéki házak szobáiban a bútorokat szokatlan por lepi el. Újra eljött a virágpor okozta szénanátha szezonja. Mindenekelőtt a mintegy harminc különféle szélporozta növény virágpo­ra tekinthető különösen agresszívnak. Ma az osztrákok legkevesebb tizenöt százaléka szenved az allergiától. A bé­csi allergia-ambulancia vezetője egye­nesen "drámai növekedésről" beszél: a hetvenes években a virágpor áldoza­tainak a száma csak tíz százalék volt, a huszas években pedig alig közelítette meg az egy százalékot. A növekedést nem lehet csupán azzal megmagya­rázni, hogy az allergia időközben be­vonult a betegségek közé, és ily mó­don statisztikailag is számon tartják. Inkább arról van szó, hogy a szakértők a környezet szennyezését teszik fele­lőssé az allergikus reakciók szaporo­dásáért. A svéd, japán és svájci felmé­rések egyöntetűen azt mutatják, hogy az allergia ott tombol legerősebben, ahol a sűrű tömegközlekedés a külö­nösen erős virágporszennyezéssel együtt jelentkezik. Az ember nyálkahártyáját a szennyezett levegő erős terhelésnek teszi ki, s ez végül is csökkenti ellen­állóképességét. így aztán a környe­zeti ártalmak miatt meggyengült im-Az Amerikai Repülési és Űrkuta­tási Hivatal, a NASA tudósai bizo­nyítani tudták hét olyan ismeretlen bolygó és további űrobjektum léte­zését, amely galaxisunk hét külön­böző csillaga körül kering 450 fé­nyév távolságban Földünktől. Ezt a Nasa elöljárói jelentették be június 11-én az Amerikai Asztronómiai Társaság ohiói ülésén. A felfedezéshez egy új módszer­rel sikerült hozzájutniuk. Az űrből a Földre hulló infravörös fény elem­zésével Kenneth Marsh és Michael Mahoney asztrofizikusok kilenc olyan csillagot találtak a Tejút Tau­­rus-Aurida térségében, melyek kö­rül kozmikus testek keringenek. Mint végül is bebizonyosodott, két csillag körül már kihűlt csillagok ke­ringenek, de hét továbbinál a kísérő­­keringő bolygó lehet kialudt csillag, de akár bolygó is vagy "barna törpe", mi­vel a gázfelhők túl nagyok arra, hogy bolygókhoz, viszont túl kicsik, hogy csillagokhoz tartozzanak. Az utóbbi tíz évben legalább húsz munrendszer fokozatosan egyre ke­vesebb védekező erőt képes mozgó­sítani. A növények maguk is "felelő­sek" a szénanátha elterjedéséért, miután a környezetszennyezésre maguk is agresszívabb módon vála­szolnak. A bécsi városháza előtti park nyírfáinak virágporában egy, a közelmúltban végzett felmérés ta­núsága szerint a védőanyagként képződő "stresszmolekulának", a nyírfapollen főallergensének aránya öt-tízszerese volt annak, mint amennyit az Alsó-Ausztria kevésbé forgalmas vidékein található nyírfák esetében kimutattak. Ezek a felmé­rések a virágpor genetikai anyagai­nak kutatásán alapulnak. És mindez csak fokozhatja az új hatásos gyógy­módokba vetett reményeket is. A kilencvenes évek közepén Di­etrich Kraft, a bécsi kísérleti patoló­giai intézet munkatársa szerint már startot is vehetnek az első nagy kí­sérletek a géntechnológiai úton ki­fejlesztett készítményekkel. Addig is megpróbálják az allergiákat oltások formájában hiperérzékenységgel semlegesíteni. Öt év alatt ötven in­jekcióval próbálják meg védetté ten­ni a beteget a megfelelő virágpor el­len. A kezelés meglehetősen fárad­ságos, és persze korántsem biztos, hogy végül siker koronázza. csillag esetében hangzottak el ha­sonló jelentések bolygókról, de azok létezését soha nem tudták bizo­nyítani a tudósok. A jelenlegi csilla­gászati távcsövek nem képesek a bolygórendszerünk határain kívüli apró objektumokat észlelni, s ezek közé tartoznak a távoli bolygók is. A csillagászok ezért az új bolygókat a csillagmozgások szögelhajlásai, vagy a kibocsátott sugárzás rezgésválto­zásai alapján keresik, mivel ezeket közeli gravitációs testek okozhatják. Michael Mahoney szerint a tudó­sok hasadékokat találtak a Taurus- Aurida gáz- és porfelhő hatalmas el­lipszis-együttesében a fiatal csillagok körül. Ez pedig egyértelműen azt bi­zonyítja, hogy körülöttük valamilyen testek keringenek, mivel olyan hasa­dékokat, amely anyaghiányt idéz elő, csak egy erős gravitációs térrel bíró objektum képes előidézni. A kutatás során hasznosították az in­fravörös űrsugárzást vizsgáló mű­holdak és a földi mérőállomások eredményeit is. A leghatékonyabb terápia még mindig - jegyzik meg a szakértők --, kitérni a virágpor útjából: "be kell zárni az ablakokat, amikor a virág­por körülöttünk kavarog, és az er­dőbe kell menni sétálni a mező he­lyett"... Az osztrák virágporinformá­­ciós-szolgálat vezetője azt javasolja az allergiában szenvedőknek, hogy szezon szerint irányítsák nyaralási programjaikat. A kritikus idősza­kokról készséggel ad viszonylag pontos előrejelzést a szolgálat. Hu­szonöt különféle virágporfajtát le­het Ausztria-szerte megkülönböz­tetni, és ha ezt az időjárási előrejel­zéssel kombináljuk, úgy égy majd­nem tökéletes védekezési rend­szert tudunk összeállítani. Egy tel­jes európai virágportérkép is ké­szülőben van, amelyet Ausztria Angliával és Olaszországgal együtt készít. Az allergiától szenvedők egy szempillantás alatt kikereshe­tik azokat a helyeket, ahol semmi­féle veszély nem fenyegeti őket, azonnal átláthatják, hogy számuk­ra mely üdülőhelyek a tabuk. "Akik a fű pollenjére érzékenyek, azoknak mostanában Skandinávi­át vagy a Földközi-tenger meden­céjét javaslom" — jegyzi meg az in­formációs szolgálat irányítója. (PROFIL) Szalamandraféle volt az ősünk? A brit őslénykutatók a durnha­­mi és a birminghami egyetemről a londoni anatómusokkal együtt­működve arra a következtetésre jutottak, hogy egykori ős-őseink a szalamandrafélék családjába tar­toztak, csak rendkívül sok, éles foggal rendelkeztek. E körülbelül 4,5 cm hosszú élőlény fogazatá­nak újabb alapos elektroanalízi­­sével megállapították, olyan élő­lényről van szó, mely a primitív gerincesek minden jellegzetessé­gének hordozója volt. Az egykori élőlény maradványait 1983-ban találták Skóciában, ám mind­máig rejtély, hogyan is nézhe­tett ki valójában. Borotvaéles kétmilliméteres fogai viszont arról tanúskodnak, hogy húsevő volt. E halféle fosszilis marad­ványait már több éve vizsgálják a tudósok, de eddigi ismereteik alapján inkább valamilyen "ge­rinctelen" élőlényt gyanítottak mögötte... A növények maguk is "vétkeznek"

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents