Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-16 / 140. szám

2 A Polgári Demokrata Párt bírálja a csehországi kommunistákat __________________Szabad újság__________ 1992. június 16. Jlftí HORÁK, a Csehszlovák Szoci­áldemokrata Párt elnöke nyilatkozott a sajtóiroda munkatársának. Felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a tömegtájékoztatási eszközökben sokan pánikot igyekeznek kelteni a lakosság körében, mivel meg­alapozatlanul a közös állam szétverését hangsúlyozzák. Az elnök kifejtette, hogy az ország jövőjét illetően a választáso­kon győzelmet szerzett párt, illetve moz­galom mellett, a többi politikai szubjek­tum képviselőinek a véleményét is figye­lembe kellene venni. BaRTOLOMEJ KUNC, a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom alelnö­­ke tegnapi sajtóértekezletén kifejtette, hogy készek együttműködni a Demokra­tikus Szlovákiáért Mozgalom tagjaival. Hangsúlyozta, hogy több olyan terület van, ahol eredményesen együttműköd­hetnének. Elmondta, hogy mozgalma to­vábbra is távol tartja magát a Polgári De­mokrata Unió, illetve a Demokrata Párt által képviselt irányvonaltól. Z denék BECK, a Szociális Igaz­ságosságért Mozgalom elnöke támoga­tásáról biztosította Vladimír Meőiart, a DSZM elnökét. Bírálta a pragocentriz­­mus képviselőit, mivel véleménye sze­rint továbbra is információikkal félreve­zetik a közvéleményt. Hangsúlyozta, hogy mozgalma lehetőségeihez mérten a továbbiakban is támogatni fogja a Me­­éiar-vezette DSZM-et. JoZEF VOJTEK, a Szlovákiai Zöl­dek Pártjának alelnöke újságírók jelen­létében kifejtette, hogy nem változtat­nak álláspontjukon, s a jövőben is támo­gatni fogják a független Szlovákia kiki­áltását. A párt választási kudarcát a pártelnök, Peter Sabonak nyilvánította, aki — szerinte — megnyilatkozásaival sokat ártott a Szlovákiai Zöldek Pártjá­nak. Kifejezte reményét, hogy a párt rendkívüli kongresszusán sikerül megol­dani a legégetőbb problémákat. JaN KRYCeR, az Önigazgatási De­mokrácia Mozgalma—Morvaország és Szilézia Társaság elnöke brünni sajtóér­tekezletén kijelentette, hogy továbbra is a szövetségi államjogi elrendezést tartják a legmegfelelőbb formának. Hangsúlyozta, hogy a közeljövőben tárgyalni akarnak a Polgári Demokrata Párt képviselőivel, hogy tisztázhassák a Cseh Nemzeti Ta­nácsban való együttműködés lehetősége­it Végezetül cáfolta, hogy mozgalma bal­oldali beállítottságú. M iroslav macek, a Polgári Demokrata Párt alelnöke megbeszélé­seket folytatott Vladimír Petrusszal, a Cseh-Morva Szakszervezeti Szövetség vezetőjével. A találkozót követően Pet­rus azt nyilatkozta, hogy a PDP a híresz­telésekkel ellentétben semmilyen köve­teléssel nem állt elő. Hangsúlyozta, hogy a tanácskozás mindenekelőtt az in­formációcserét szolgálta. PrÁGÁBAN közvélemény-kutatást végeztek a gazdasági szakemberek köré­ben arról, hogy az ország esetleges szét­esését követően milyenek volnának a gaz­dasági kilátások. A megkérdezett szakér­tők többsége felhívta a figyelmet az or­szág szétesésének negatív gazdasági kö­vetkezményeire. Kifejtették, hogy a jelen­legi körülmények között a legjobb megol­dást a közös állam megtartása jelenti. Besztercebányán tegnap megnyflt az első szlovákiai, Ford gépko­csikat forgalmazó szaküziet, amelyet a szlovák—lengyel Eúromotor vegyes vál­lalat üzemeltet. Az érdeklődők többek között megvásárolhatják a Ford Fiestát, Escortot, Oriont, Sierrát és Scorpiót. Az Euromotor vezetői a közeljövőben szer­vizhálózat kialakításával is számolnak. JaKUB PATOÖKA, a Szivárvány elnevezésű környezetvédelmi mozgalom vezetőségi tagja tegnap sajtóértekezle­tet tartott, amelyen több ízben hangsú­lyozta, hogy ökológiai szempontból lé­nyegtelen, hogy a politikusok milyen megoldást találnak az államjogi elren­dezés eddig tisztázatlan kérdéseire. Le­szögezte, hogy a mozgalom a kormány­köröktől függetlenül végzi tevékenysé­gét. Megalakulásától kezdődően a leg­főbb környezetvédelmi problémák or­voslását igyekeszik elősegíteni. Jelzés nélküli híranyag; Í'.STK, TK SR Az államfő fogadta a DSZM küldöttségét Tegnap este hét órakor találkozott Václav Havel köztársasági elnök a prágai várban a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom küldöttségével, élén Vladimír Meciar elnökkel. Tekintettel arra, hogy lapzártáig nem érke­zett „érdemi hír” a régóta várt tanácskozásról — bár, mint ismeretes, eredetileg csak Meéiamak szólt az államfő meghívása —, az alábbiakban a megbeszélést megelőző nyilatkozatokról, történésekről tájékoztatunk. Michael Zantovsky a következő­ket nyilatkozta: „Tudjuk, hogy a PDP és a DSZM véleménye bizo­nyos mértékben eltér a kétoldalú megbeszélésekről. Helyes, hogy az elnök meghallgatja mindkét fél né­zeteit.” A nap folyamán, azaz még a talál­kozó előtt Milan Knazko, a DSZM alelnöke a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának nyilatkozva el­mondta, hogy informatív jellegű megbeszélésről van szó. Közölte, hogy a DSZM-küldöttségnek a vár­beli fogadáson kívül más programja nem volt Prágában. Megerősítette, hogy a PDP—DSZM „párbeszéd” szerdán Prágában, majd pénteken Pozsonyban folytatódik. Kfíaáko még elmondta, hogy nem fogadott el semmilyen „föderális” funkciót. „A Szlovák Nemzeti Tanács képvi­selője vagyok. Szlovákiában mara­dok” — tette hozzá. A DSZM má­sik alelnöke, Augustin Marián Hús­ka szintén hasonlóan vélekedett. (A Havel—DSZM találkozóra lapunk holnapi számában visszatérünk.) A Polgári Demokrata Párt nyilat­kozatot adott ki, amelyben hangsú­lyozza: egyetért a DSZM azon ja­vaslatával, hogy a Klaus—Meőiar megbeszélések szerdán délután, a Szövetségi Gyűlésben tartandó dél­előtti találkozó befejezése után foly­tatódjanak. Jirí Schneider szóvivő tájékoztatása szerint az újabb for­duló két órakor kezdődik a PDP Már csak bennük bízik (Folytatás az 1. oldalról) helyzet majdani alakulását, s vég­eredményben az ország kettéválásá­hoz vezetnének. Ivan Miki oá a sajtó­­értekezleten ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy a DSZM nem kapott mandátumot választóitól Csehszlovákia felosztására. A PDU első alelnöke kifejezte meggyőződé­sét, hogy a Demokratikus Szlováki­áért Mozgalom tagjai között is talál­hatók olyan emberek, akik kiállnak a közös állam megőrzése mellett. A parlamentből „kirekedt” má­sik szlovákiai párt, a Demokrata Párt tegnapi sajtóértekezletén Ján Holcík pártelnök kulcsfontosságú kérdésnek minősítette a közös ál­lam megőrzését. Hangsúlyozta, hogy mielőbb le kell zárni a PDP—DSZM megbeszéléseket, mivel a cseh politikai életben is fo­kozatosan közösállam-ellenes han­gulat alakul ki. Mint mondta, a DP követeli, hogy Václav Klaus és Vladimír Meciar tartson televíziós vitát, s így megszűnnének az el­lentmondások. Miklosko vette a kalapját... (Folytatás az 1. oldalról) előtt rámutatott, hogy sikerült meg­őrizni a szociális és vallási „békét” — ez utóbbit főleg Kelet-Szlovákiá­­ban. Emlékeztetett arra, hogy a vá­lasztások is nyugodt körülmények között zajlottak le, s az emberek azt választották, akit akartak. „Azzal az érzéssel távozom, hogy a parlament teljesítette küldetését, lerakta a de­mokrácia alapjait” — tette hozzá. A Szlovák Nemzeti Tanács El­nöksége tegnap az új pozsonyi parlament első tanácskozásának az előkészületeivel is foglalkozott. Az SZNT alakuló ülésére június 23- án kerül sor. A tanácskozás vezeté­sével Milan Zemkót, az SZNT al­­elnökét bízták meg. Az ülésen je­len lesz a távozó szlovák kormány és az eddigi parlamenti elnökség is, hogy — Mikloäko szavaival élve — „átadja a hatalmat az új parla­mentnek”. Az SZNT Elnöksége úgy döntött, hogy az új parlament újonnan meg­választandó elnöksége adja át a győztes politikai erőnek a szlovák kormány megalakítására vonatkozó megbízást. Kedvezményes nyugdíj elvetve (Folytatás az 1. oldalról) kozó törvényerejű rendeletet is, amelyet a polgári demokrata párti Karol Stome terjesztett elő. A do­kumentumot nem hagyta jóvá, mivel egy szavazat hiányzott szlovák részről. A rendelet lehetővé tette volna, hogy „idő előtt” vonuljanak nyugdíjba azok a személyek, akiket „hátrányosan érintett” a szerkezetváltás. Az elő­terjesztő szerint az intézkedés mint­egy 8 ezer emberre vonatkozott vol­na, aki 25 évet már ledolgozott és betöltötte 50. életévét. Tehát a ked­vezményes nyugdíjazás ügye az új parlamentre maradt. Mától AUTOTEC ’92 szakkiállítás Brünnben Csodaautók, autócsodák Ismert és eddig jobbára csak képeken, szakfolyói­ratokban látott hazai és szupermodern külföldi au­tócsodák, személygépko­csik, valamint teherautók, kamionok s más, személy­­szállító és teherfuvarozásra alkalmas járművek látha­tók mától a brünni vásár­város területén. Igaz, a seregszemlét, amelynek keretében szak­mai tanácskozásokra és több érdekes kísérőren­dezvényre is sor kerül, a nagyközönség csak hol­naptól tekintheti meg, ma ugyanis a szakemberek és az újságírók vehetik szem- íme, egy (a) Peugeot (Kép és szöveg:—zé-ell—) ügyre a járműveket, vala- szükséges, szerszámokat, mint a karbantartásukhoz gépeket. székházában. A Polgári Demokrata Párt szóvivője tegnap még egy má­sik nyilatkozatot is eljuttatott a Csehszlovák Sajtóirodához. A PDP ebben egyebek között rámutat: a párt nem kívánja, hogy az ország jövőjéről folytatott tár­gyalásokat ideologizálják. A PDP egyúttal bírálja a Cseh- és Morva­országi Kommunista Pártot, mivel visszaél a jelenlegi helyzettel, s a politikai élet destabilizálására, a szocialista és kollektivista utópiák ismételt propagálására, valamint a kommunista hatalom visszaszerzé­sére tesz kísérleteket. „Ez annál is veszélyesebb, mivel az államjogi ellentéteket nem a csehek és a szlovákok közötti vi­szony idézte elő, hanem megálla­pítható, hogy az ellentmondások a kommunista rezsimben és a kom­munisták vereségében gyökerez­nek — áll a Václav Klaus által alá­írt nyilatkozatban. — Meggyőző­désünk, hogy ezt a demokratiku­san gondolkodó nyilvánosság ’nem veszi be’, s ebben a fontos időszak­ban nem helyezi előtérbe a gazda­sági és politikai felfordulást, ká­oszt, hanem a szabadság és a pros­peritás mellett száll síkra.” Benes, az Benes volt, Havel pedig Havel (Folytatás az 1. oldalról) letve Václav Havel általi értelmezé­sében. „Havel elnök elutasította a ’csehszlovakizmust’. Ezzel szemben BeneS elnök az unitarizmus, az egy állam—egy kormány gondolatának a híve volt, Václav Havel pedig meg­­győződéses föderalista” — állapítot­ta meg a szóvivő. Michael Éantovsky a továbbiak­ban kijelentette, hogy véleménye szerint nem valószínű, hogy balol­dali szövetségi kormány alakul. Ez­zel kapcsolatban rámutatott arra, hogyan oszlanak fel a mandátumok a Szövetségi Gyűlésben. Végezetül a szóvivő említést tett a Cseh Kezdeményezés nevű moz­galom felhívásáról is, amelynek alá­írói követelik, hogy a Cseh Köztár­saságban mielőbb írjanak ki népsza­vazást az államjogi elrendezésről, azaz Csehszlovákia két országra va­ló felosztásáról, ami Csehország önállósulását jelentené. A kezdemé­nyezés támogatná Havel államfő csehországi elnökjelölését. Éantov­­sky közölte, hogy Václav Havel tud a felhívásról. „A petíciót még nem írták alá tömegek. A Cseh Kezde­ményezés egy olyan hang, amelynek a jelenlegi helyzetben meg kellett szólalnia, s a csehországi közvéle­mény és gondolkodás egyik irányát mutatja. De vannak más irányok is” — tette hozzá Éantovsky. A szóvivő még azt is közölte, hogy az államfő a hét folyamán ta­lálkozni kíván az összes parlamenti párt vezetőjével. (Folytatás az 1. oldalról) ták ’92 mozgalom helyi szervezeteinek vezetői múlt pénteken kezdeményezték. A hét végén Besztercebányán talál­koztak a Polgári Demokrata Párt hat szlovákiai területi szervezetének a veze­tői. A tanácskozáson elfogadott nyilat­kozatukban hangsúlyozzák, hogy a PDP mindig azt támogatta, hogy ésszerű fö­deráció formájában maradjon meg a közös állam. Egyúttal aggodalmukat fe­jezik ki a szlovákiai gazdaság egy hely­ben topogása miatt, s ezért az összes jobboldali párthoz és „jobboldalian” gondolkodó emberhez fordulnak, hogy koordináltan járjanak el a piacgazdaság felé vezető irányvonal megőrzése érde­kében. A Prágában tanuló szlovák egyete­misták és főiskolások egy csoportja a szlovák szuverenitás kihirdetését a köz­társaság önállósága kikiáltásának tekin­ti. Felhívásukban — amelyet csaknem negyvenen írtak alá — a diákok rámu­tatnak, hogy abszurd dolog, ha a nép­szavazást a szuverenitás jóváhagyása után írnák ki. A diákkezdeményezés va­sárnap jött létre, s nyitott minden cseh­szlovák állampolgár előtt, aki bízik ab­ban, hogy Szlovákia megmaradását Csehszlovákia megőrzésében kell keres­ni. A prágai szlovák diákok szerint egy ilyen Csehszlovákia szimbóluma Václav Havel köztársasági elnök. „Sohasem feledkeztünk meg azt hangsúlyozni, hogy együtt kívánunk élni önökkel közös házunkban, mégpedig azokat az elveket érvényesítve, amelye­ket mindannyiunk számára Václav Ha­vel személye jelent” — állapítja meg a Human mozgalom a Cseh Köztársaság polgáraihoz intézett levélben, amelyet a tegnap délutáni pozsonyi nagygyűlésen Peter Mariánek, a mozgalom elnöke olvasott fel. Tekintettel arra, hogy az összejövetel előtt a Human több tagját fenyegették meg ismeretlen telefoná­lók, a szervezők „eltekintettek” a terve­zett felszólalásoktól, s a levél felolvasá­sa után a mintegy 300 résztvevő távo­zott a helyszínről. Volt azonban „ellentüntetés” is, de ennek résztvevői nem kaptak figyelmez­tető telefonokat. A Szlovák Köztársaság Polgári Kezdeményezés nevű szervezete aláírásgyűjtő akciót szervezett, amellyel el kívánják érni, hogy az újonnan meg­választott parlamenti pártok következe­tesen választási programjukhoz tartsák magukat. A kezdeményezés a szlovák szuverenitáson kívül támogatja a Cseh­szlovák Televízió és a Csehszlovák Rá­dió megszüntetését, valamint elutasítja Václav Havel elnökjelölését. Devizapiaci árfolyamok Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1992. Június 16-án Deviza-(Pénz-) nem Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási árfolyam 1 egységre, koronában Közép-Angol font 52,10 53,16 52,63 50,80 53,94 52,37 Ausztrál dollár 21,20 21,62 21,41 20,24 21,94 21,09 Belga frank (100) 86,91 88,67 87,79 84,71 89,99 87,35 Dán korona 4,64 4,74 4,69 a 4,51 4,81 4,66 Finn márka 6,56 6,70 6,63 6,34 6,82 6,58 Francia frank 5,32 5,42 5,37 5,18 5,50 5,34 Görög drachma (100) 14,68 14,98 14,83 13,62 15,16 14,39 Holland forint 15,88 16,20 16,04 15,48 16,44 15,96 ír font 47,73 48,69 48,21 46,05 49,41 47,73 Japán jen (100) 22,18 22,62 22,40 21,60 22,92 22,26 Kanadai dollár 23,53 24,01 23,77 22,82 24,38 23,60 Luxemburgi frank (100) 86,91 88,67 87,79 83,35 89,97 86,91 Német márka 17,89 18,25 18,07 17,61 18,53 18,07 Norvég korona 4,57 4,67 4,62 4,44 4,74 4,59 Olasz líra (1000) 23,61 24,09 23,85 23,01 24,45 23,73 Osztrák schilling 2,53 2,59 2,56 2,50 2,62 2,56 Portugál escudo (100) 21,54 21,98 21,76 20,64 22,26 21,45 Spanyol peseta (100) 28,38 28,96 28,67 27,62 29,32 28,47 Svájci frank 19,91 20,31 20,11 19,58 20,64 20,11 Svéd korona 4,95 5,05 5,00 4,81 5,13 4,97 USA-dollár 28,04 28,60 28,32 27,62 29,02 28,32 Október 2&áig—népszavazást!

Next

/
Thumbnails
Contents