Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-13 / 138. szám
6 Szabad ÚJSÁG 1992. június 13. Gombaszög harminchetedszer Visszhang A XXIX. Jókai Napokról Ebben az évben is két napon keresztül lesz daltól, zenétói, tánctól, hangos a már annyiszor megcsodált és megénekelt gombaszögi völgy. Június 27—28- án 37. alkalommal kerül sor a csehszlovákiai magyarok országos kulturális ünnepségére. Ezrek és ezrek vándorolunk évente Gombaszögre, hogy találkozhassunk, hogy két napon keresztül belemerüljünk a szépbe, hogy gyönyörködhessünk a hazai és a vendégszereplóként meghívott híres-neves együttesek néptánc, zenei, esztrád, kabaré stb. műsorában. Szombaton 15 órától éjjel kettőig, vasárnap pedig délelőtt tíztől este nyolcig peregnek a műsorok a színpadon és különböző más rendezvények a kisszínpadon, a népművészeti kirakodóvásár pódiumán és a térség más területein. Szombaton láthatjuk a közkedvelt BETL1 DUÓT, gyönyörködhetünk a SZŐTTES Népművészeti Együttes új műsorában, a rozsnyói régió művészeti csoportjának előadásában, az est fénypontjaként pedig az igen nagy közönségszeretetnek örvendő FILMSLÁGEREK MAGYARUL reprezentatív kiállítású műsornak tapsolhatunk. Gergely Róbert, Zoltán Eriim, Pásztor László, Zámbó Jimmy, KIKI, Szulák Andrea jönnek fényt, derűt, jókedvet hozni Gombaszög közönségének, ők már sokfelé jártak, de Gombaszög színpadán most szerepelnek először. Kedvenc dalainkat, az Ifjúságot, az Only you-t, a Nyári napokat stb. hallhatjuk majd előadásukban. A nap szabadabb óráiban a mezőgazdasági és kerti kisgépek, háztartási- és konyhagépek kiállításában, szakmai bemutatójában, a népművészeti kirakodóvásár sátrában, divatbemutatóban, majoré« csoport és fúvószenekarok díszes felvonulásaiban, valamint a magánárusok sátrainak sokaságában gyönyörködhetünk, illetve tölthetjük időnket, költhetjük pénzünket. Este a műsorok után Gombaszögön népmulatság, Berzétén pedig táncház lesz. Aki a fúvószenét szereti az marad Gombaszögön, aki a szép népi táncot maga is meg akarja ízlelni, az Berzétére vándorol. Vasárnap Eszményi Viktória és Heilig Gábor, a Magyar Televízió Tátika műsorából is ismert szereplőpáros indítja a napot. Vidám, játékos, hangulatos műsorukhoz kapcsolódva köszönthetjük a somorjai Kis Csali és a párkányi Kisbojtár gyermektáncegyütteseket is. A Kisbojtár — fergeteges sikerrel — áprilisban ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. Kabaré a javából a következő előadás címe. Brindisi-Ayala és Ihos József a Magyar Rádió Humorfesztiválja győztesei, sikeres szereplői birtokolják majd a színpadot. Hányszor megkacagtattak már bennünket — reméljük, most is sikerrel teszik. Hazai népművészeti kultúránk színejavát vonultatja fel a háromtól ötig tartó délutáni előadás, a Hazám, hazám, édes hazám című műsor. Nagyegyütteseink legjavával a dunaszerdahelyi Csallóközivel, a somorjai Csaliéval, a komáromi Hajóssal, a kassai Új Nemzedékkel, a szinai Rozmaringgal és a már említett két gyermekcsoporttal, az ez évi szólótáncosok versenyének győzteseivel, a jókai hagyományőrző táncosokkal és vendégként egy szlovák folklóregyüttessel találkozunk majd. E műsor utolsó harmadát 16.20-tól helyszínről sugározza a Szlovák Televízió Kassai Stúdiója. A nap színpadi műsorainak befejezését a Balázs Fecóval társult rozsnyói Sexit zenekar adja. Közösen már nagylemezt is jelentettek meg, és most dolgoznak az újabb lemezükön. Természetesen vasárnap folyamán is nyitva tartanak a kiállítások, a népművészeti kirakodóvásár, jelen lesznek a magánárusok, étel-ital különlegességekről pedig a környező mezőgazdasági szövetkezetek, a gombaszögi Barlang vendéglő, az állami üzemek és a magánkereskedők gondoskodnak. Külön-külön mindkét nap sor kerül a belépőjegyek sorsolására is. Szombaton a 60,- koronás jegyért az egésznapos műsorhoz egy 50000,- korona értékű mezőgazdasági kistraktort, a Rozsnyói Agrostroj és a Csemadok OV díját is kisorsoljuk, vasárnap pedig egy 20000,- korona értékű kerti kistraktor, a Zólyomi Agrozet Vállalat Rimaszombati Kirendeltségének ajándéka lesz a fődíj. Természetesen minkét nap a fődíj mellett további nyolc-tíz értékes díj kerül kisorsolásra, 24 nyelvű tolmácsgép, gyapjútakaró, kerti lócák, karlsbadi porcelán étkészletek, ebédlőasztal, üszőtinó, hízónak való süldő, spanyolországi turistautak, méretre szabott férfiöltöny stb., melyek a plakátokon feltüntetett szponzorok ajándékai. Ezúton is köszönjük nekik. Tudom, nem azért megyünk Gombaszögre, hogy traktorra ülve utazzunk haza, vagy ott nyeljük meg a tehénnek való üszőtinót. Nem, nem ezért, de én láttam tavaly annak a fiatalembernek az arcát, aki a traktort megnyerte, azoknak az arcát is, akik a Csemart ajándékaival gazdagodtak, annak is, aki Gálán Géza ajándékát vehette át, és az emlék, az a boldog arc látása egy életre élményem marad. Jöjjön Ön is, jöjjünk össze sokan, nagyon sokan, hogy minél többen örülhessünk a kultúra nyújtotta élménynek és részesei lehessünk a nyertesek boldogságának — esetleg Ön — mi legyünk a szerencsés nyertesek. TAKÁCS ANDRÁS Az amatőr mozgalmakra épülő fesztiválok rendezői egybehangzóan állítják, hogy az elmúlt két évben az országos seregszemléket az átmentés jegyében szervezték, remélve, hogy a közeljövőben kikristályosodik: mire van igény, mely csoportok működtetését vállalják fel szponzorok, s melyek azok a műfajok, amelyekről a közönség sem mond le. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy a pénz és a közönség döntését sok esetben nem várták be a műkedvelő színjátszók (de mondhatnék néptáncosokat, népdalkórusok vagy énekkarok tagjait stb.), s egyéb elfoglaltságukra hivatkozva önként mondtak búcsút csoportjuknak. Országszerte bomlottak fel a különböző együttesek, s megcsappant a kisszínpadok, amatőr színjátszó csoportok száma is. Az idei Jókai Napok válogató bizottságának bizony nem a válogatás, hanem az összes működő csoport meghívása volt a feladata. Nem csoda hát, hogy szakmai szempontból feltűnő színvonalzuhanásnak lehettünk tanúi. Formabontásra, új színházi kísérletekre nem volt példa, s ami a múlt rezsimben jellemző lett a Jókai Napokra, mikoris bizonyos értelemben a másként gondolkodók fórumaként tarthattuk számon ezt a rendezvényt, mikor még sorok közötti mondanivalóval, gesztusokkal, különböző jelrendszerrel lázadtak az előadók — hát ez már a múlté. Talán az új társadalmi helyzet fonákságaira még nem ébredtünk rá, s ennek tudható be, hogy olyan darabokat választottak színjátszó csoportjaink — a nagymegyeriek a Tíz kicsi négert, a losonciak a Charley nénjét —, mellyel legalább közönségsikert reméltek elérni. Viszont az előadott darabok e társulatok eddig elért eredményeihez, a kifejezetten tehetséges színészek lehetőségeihez mérten óriási visszalépést jelentenek. Egyedül a füleki Zsákszínház választásával tudok egyetérteni, mert az általuk előadott Schwajdadarab, A szent család üzenete a ma közönségének szól. A diákszínjátszók bemutatóiról ugyancsak keserű szájízzel távoztam, hol a teljes megrendezetlenség, hol pedig a mondanivaló hiánya miatt. De a diákokban még ott az izzás, lehetne velük mit kezdeni, ha a tanulás fáradalmait is vállalnák. Mert tudásvágyukat ezúttal ugyancsak jól sikerült titkolniuk. Talán egy évben sem voltak még délelőttönként ilyen szakmailag sokat adó, műhelymunka jellegű értékelések, mint az idén, mert a zsűri tagjai — Nánay István, Duró Győző, Mezei József, Soóky László, Kopócs Tibor — rendkívüli alapossággal elemezték az előző nap látott műsorokat úgy, hogy közben az általános dramaturgiai, térbejátszási, rendezői, drámapedagógiai ismertetéssel sem maradtak adósak. Sokan hiányoltuk a kassai iparistákat, az „X” színpadot, a Pinceszínpadot, a lévaiakat és még folytathatnám a „törzsrésztvevők” felsorolását, akik különböző okok miatt maradtak távol. Talán épp ezért vállalták a rendezők, a Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete és a Csemadok Országos Választmánya, hogy a még működő csoportok szereplőit a Jókai Napok egész idejére meghívja. Tanuljanak egymástól, legalább ők ne hagyják abba ezt a tevékenységet. Ezzel szemben az történt, hogy sok esetben egymás előadását sem nézték meg, nemhogy a szakmai értékelésen megjelentek volna vagy bekapcsolódnak a külön foglalkozásokba. Zsélyi Katalin drámapedagógiai foglalkozásán például nyolcán jelentek meg, pedig egy hihetetlenül jól felépített előadásnak, s kiváló helyzetgyakorlatoknak lehettek volna részesei. Részben menti a csoportokat, hogy ez évben az észak-komáromi Jókai Napokkal egyidöben Dél-Komáromban is megrendezték a Jókai Napokat, ahová szereplőként a mi vers- és prózamondóinkat, diákszínjátszóinkat importálták, ergo: míg szerepeltek, nem nézhették a többiek előadását. Nem is lenne a magyarországi vendégszereplés ellen kifogásom, ha ott teltház előtt léptek volna fel a gyerekek, de nem így volt. S egy érdektelenségbe fulladó rendezvény miatt nem látom értelmét a rohanásnak, s annak, hogy ez a „se itt, se ott nem vagyok” állapot kikezdje amúgyis egyre nehezebben összetartható országos seregszemlénket. Mert abban ugye egyetértünk, hogy jövőre, a XXX. Jókai Napokon még szeretnénk találkozni?! CSANAKY ELEONÓRA Kelecsényben, a szabadtérin A „Daloló Ungvidék” évről évre ismétlődő kulturális rendezvénysorozat, ahol Nagykaposnak és környékének csoportjai mutatkoznak be. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az itt élők egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán nevezik „Daloló Ungvidéknek”; ha szóba kerül „Kelecsény, a szabadtéri”, mindenki rögtön tudja, miről van szó. A rendezvény jellemző sajátossága, hogy többnyire esik egy kis eső, úgy a délután közepe táján. Ezúttal már két nappal előtte is csak esett meg esett, sőt a rendezvény délutánján is igencsak mogorva felhők gyülekeztek az Ungvidék felett. A rendezők meglehetősen leverten álldogáltak a bejáratnál. Ha nincs közönség, nemcsak a bevétel marad el — ugyan melyik Csemadok-alapszervezet engedhet meg magának a mai ínséges időkben egy ráfizetéses akciót —,hanem kárba veszett mindaz a fáradság, lótás-futás, szervezés, ami egy ilyen eseménnyel együtt jár. És kárba veszett a nemes szándék is, másféle szórakozásban részesíteni az embereket, mint a kocsma vagy a mindenható tévé. Azt hiszem, meg kell szoknunk, hogy még a legszínvonalasabb és a leghagyományosabb rendezvénynek is nagyobb reklámot kell csapni; már nem elégségesek a környékbeli falvakban kiragasztott plakátok. (A választás előtti plakáttengerben könnyen elsiklik az ember szeme holmi „Daloló Ungvidék” fölött.) Pedig a reklámon kívül jónak mondható a szervezés. Némely falusi búcsúban nincs annyi árus, mint itt. Igaz, nagy részük a szokásos vásári csecsebecséket kínálgatja, de hát istenem, ez is hozzá tartozik a vásári hangulathoz: a felfújható gumiállatok, matricák, pukkanó pisztolyok és petárdák, amelyik gyerek nem kap ilyent, az nem is tud aludni az éjszaka. Hál’istennek a gumiállat- és farmerárusokon kívül kivonult a nagykaposi CSEMART-üzlet összes dolgozója (mind az egy), aki lelkes alkalmi segítőivel buzgón kínálgatja a magyar nyelvű újságokat és könyveket, valamint az Együttélés piros tulipános poharait. Az italkimérésnél buzgólkodnak az árusok, érdekes, akármilyen kevés az ember, itt mindig van valaki. Megy a sör és a pálinka, pedig a rendezvényhez (és a vidékhez) talán stílusosabb lenne egy kis borkóstoló. De hagyjuk az italozókat és menjünk a színpad felé. (Útközben még orrunk alá csapja a szél a szabadban rakott tűz, az égő fahasábok füstszagát, kombinálva a sercegő lacipecsenye és a sültkölbász pompás illatával.) A színpad előtt, a fűben, egyszerű falócákon ülnek egynéhányan, pedig a rendezvény szervezői jól imádkoztak: felszakadoznak a felhők és kisüt a nap, csak a fákról hullik néhány csöpp eső egy-egy hevesebb szélroham után. A pódiumon a Patent együttes dübörög éppen, nem is túl nagy hangerővel, éppen csak egy kicsit kell kiabálnod a szomszédod fülébe, ha mondani akarsz valamit. A banda egyeduralkodó a „báli piacon”, közel s távol más sem játszik a táncmulatságokon. A fölszerelésből, a Fender- gitárból meg a profi elektromos dobfelszerelésből és az apróbb elektronikus szerkentyűk sokaságából ítélve nem is mehet rosszul nekik. Éppen azon mélázgatok, hogy ideje volna már valami új, fiatal zenekarnak is föltűnnie a környéken, mikor a basszusgitáros, mintha csak olvasna a gondolataimban, bejelenti az ígéretes új tehetségeket: a leleszi EX-90 együttest. Úgy tizenegy évre becsülöm az átlag-életkorukat, a billentyűsnek majd a nyakáig ér a szintetizátor lapja. Rázendítenek egy régi Edda-számra. (Eddablues — ismeri még valaki?) Kezdetnek határozottan nem rossz. Egy kicsit lámpalázasak a fiúk, itt-ott „elmegy” egy-két hang, de azért jól nyüstölik a húrokat, billentyűket és bőröket. Körülnézek, a közönség nem nagyon figyel, kolbászt esznek és sört isznak. Mennyi botfülű! Színpadra lép egy roppant csinos ifjú hölgy, a banda énekesnője. Otthonosan elkapja a mikrofont és rázendít egy Mike Oldfield-nótára. Mit mondjak, ezt hallani kellene. A kislány tisztán és szépen énekel, megjött a közönség is, hogy a felhők elvonultak. Az ifjú énekesnő hangja nagyon hasonlít Szandiéra, de ezt majd remélhetőleg kinövi. Aztán véget vetnek a zenének, de a zenészek még nem mennek haza, hanem immár hivatalosan is megnyitják a műsort. Hál’ istennek már van kit nézni is, egész szépen összejött a közönség ahhoz képest, hogy a kezdés hivatalos időpontja előtt néhány perccel még csak alig páran tébláboltunk a fák között. Sőt, lassan odáig fajul a dolog, hogy ülőhely sincs, csoportokban álldogállnak a későnjövők. Úgy kell nekik, miért nem jöttek időben. A színpadon peregnek a hagyományos műsorszámok, citerazenekar muzsikál, aztán tárogató bús hangja száll a susogó nyárfák alatt, népi és modem táncegyüttesek műsorszámai váltakoznak vidám jelenetekkel. A számok közötti szüneteket a műsorvezető Gabii Rudolf talpraesett bemondásai színesítik. Menetrendszerűen megérkezik a hagyományos eső is, vagy inkább zápor, olyan pontosan, hogy nyugodtan el lehetne keresztelni a „Kelecsényi Szabadtéri Rendezvény Hagyományos Esőjének” is. De futó zápor ez csak, az emberek egy kicsit öszszebújnak az esernyők alatt, olyan a nézőtér, mint egy színes gombákkal borított rét. Visszajön az a néhány kishitű is, aki az első esőcseppek érkeztekor rögtön szedelőzködni kezdett. Magyarországot ezúttal Harangozó Teri képviseli. Közvetlenségével, csibészes „pesti” humorával pillanatok alatt meghódítja a közönséget, bár arra csak nehezen tudja rávenni, hogy együtt dúdoljon vele néhány időtálló szerzeményt. Érdekes módon a legfiatalabbak tapsolnak leginkább, az a tornacipős még-kamasz-se rap-generáció, aki ilyen fajta zenét most hallott először életében. Azt hiszem, emlékezetes marad a művésznő vokáltriója két férfiúval, akiknek egyike bajszát sodorgatva a nézőtérről ballagott fel tempósan a pódiumra, míg a másik, fiatalabb egyén valahonnan a műszeres kocsi mélyéről kászálódott elő a művésznő felhívására. Ez utóbbi „Csacsli” néven mutatkozott be, teljesen feleslegesen, mert úgyis mindenki ismeri a Patent együttes legjobb szólógitárosát, akinek hivatalos vezeték- és keresztnevét már régóta teljes homály fedi. A „Mindenkinek van egy álma” című művet adták elő hármasban, felváltva, mély átérzéssel és igaz szenvedélyektől fűtött hangon. Ne is mondjam, hogy a közönség viharos tapssal jutalmazta a produkciót. Mint ahogy minden jónak vége szakad egyszer, azonképpen végetér a kelecsenyi műsor is. Estébe hajlik az idő, lassan föltünedeznek az első (de nem utolsó) részegek. Az árusok összepakolják cókmókjukat, friss rockmuzsika árad a hangfalakból, már az esti bál hangulatát sejtetve. Hogy is mondta a műsorvezető? „Remélem, jövőre legalább ugyanennyien, ugyanitt találkozunk”. TÓTH FERENC A Szőttes vihenés és fellévés közben Fotó: Takács András
