Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-08 / 108. szám
6 1992. május 8. y ________________________Szabad ÚJSÁG Egy fűszálat sem kaptunk! A Thália vidáman és keményen Fél éve készülünk erre a beszélgetésre, de Kolár Péter, a Thália Színház igazgatója mindig elfoglalt volt, így eddig nem sikerült idót szakítania egy találkozásra. Most végre a színház új irodaházában mikrofon elé ültünk. — Mi volt az oka annak, hogy ennyire elfoglalt voltál? — Ha felsorolnám, mi mindent kellett az elmúlt hónapokban, vagy az utóbbi két évben, önállósulásunk óta végrehajtani, megszerezni, elvégezni, jóvátenni, akkor azt hiszem, nem lenne elég a Szabad Újság egy egész száma sem. Röviden talán annyi, hogy a színház léte és jövőjének megteremtése, a műszaki, az anyagi és — utolsónak említem ebben a rövid felsorolásban, bár ezek elsődlegesek — a művészi feltételek biztosítása volt a fő feladat. — A színházban azonos szinten kell biztosítani a gazdasági, anyagi hátteret és a művészi munka feltételeit Az utóbbi időszakban mit sikerült elérnetek az egyik és a másik területen? — 1989 novemberében ünnepelte a kassai Thália Színpad megalakulásának 20. évfordulóját. Véletlen, ám mondhatnám szimbólumértékű, hogy ekkor kezdett átalakulni is a kassai színház. Az előbb Thália Színpadról beszéltem, mert a mai napig ez a név él a köztudatban, pedig már Thália Színház, tehát önálló intézmény vagyunk. Ez volt az első feladatunk, hogy a színházat önállósítsuk, hiszen a 400 km-re lévő Magyar Területi Színházhoz tartozó és annak alárendelt színpad semmiképp nem lett volna képes tovább létezni ebben a bonyolult időszakban, amikor mindenkinek a saját életösztönére kell hallgatnia, a saját fenntartásán kell gondolkodnia és munkálkodnia. A révkomáromi Jókai Színház igazgatója, Beke Sándor is támogatta ezt a törekvésünket, hiszen valamikor, mint Thália-alapító, ő is önálló színházat szeretett volna létrehozni. A 60-as évek végén bekövetkezett szomorú események után és a következő évtizedekben, sajnos, ez nem sikerült. 1990. július 1-jével önálló jogi szubjektummá váltunk, ami azonban nem jelentette azt, hogy automatikusan megteremtődtek azok a feltételek, amelyek egy színház működéséhez szükségesek. 1990 második felében már érezhetőek voltak a gazdasági problémák, amelyek az előző évtizedek hiányosságai — vagy mondhatnám így: bűnei következtében testet kezdtek ölteni, és épp ebben az időszakban kellett nekünk a költségvetésünket valamiképpen emelnünk. Az igazság kedvéért meg kell mondjam, hogy a minisztérium abban az időszakban és ma is, pozitívan visszonyult a törekvéseinkhez.1990 tavaszán Ladislav Chudík nemzeti művész, az akkori kulturális miniszter lehetőségeihez mérten erkölcsileg és anyagilag is támogatott bennünket. De ő csak rövid ideig volt miniszter. Az az érzésem, látta a felhalmozódott csődtömeget, amit meg kellett volna oldani és tisztában volt azzal, hogy ehhez nem egy humán beállítottságú emberre van szükség, hanem sokkal keményebb kezű, valódi politikusra. Szóval Ladislav Chudík és Lipták miniszterhelyettes, továbbá a minisztérium akkori gazdasági igazgatója, Éva Kopasová asszony is pozitívan viszonyultak színházunkhoz, annak ellenére, hogy a minisztérium is anyagi gondokkal küszködött. Hálásak vagyunk érte. Szokatlannak tűnhet ez a köszönetnyilvánításszerű felsorolás, de a kassai Thália hozzászokott, hogy soha senkitől semmit sem kapott. Elsősorban nem kapott anyaszínházától, Révkomáromtól, ami valahol természetes is, mert a költségvetés egy kézben összpontosult és nagyon kevés volt ahhoz, hogy a két színházra tisztességesen fussa. A Tháliának csak annyit jutott, hogy éppen megmaradjon. 1990 végére sikerült elszakadnunk teljes egészében a MATESZ-től és 1991-től saját lábra tudtunk állni. Nem megy ez könnyen, hiszen az induláskor gyakorlatilag semmink sem volt. A Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskolától bérelt teremben játszunk mind a mai napig, az ő megértésük nélkül kétséges lenne a színház léte. Lényegében egyetlenegy saját próbaterme nincs a színháznak. A várostól az elmúlt évtizedekben semmiféle segítséget nem kaptunk és — ha most szigorúan a papírformához tartom magam, akkor azt kell mondanom, hogy —a mai napig nem kapott a Thália egy fűszálat sem. ígéretek ugyan elhangzottak a miniszter jelenlétében, de ezekből ténylegesen, jogilag az égvilágon semmi sem valósult meg. Hacsak nem említem meg a büntetéseket, amelyekből tegnapelőtt kaptam egyet az óvárosi polgármesteri hivataltól, melyben felszólítanak, hogy reklámanyagainkat tüntessük el az óvárosból. A színház klubját sikerült rendbetenni az 1991-es év folyamán. Színházunknak egy rendes díszletraktára sem volt. Ezt is 91-ben építettük. Igaz, néhány tízezer koronás büntetést is kaptunk érte az egyes városi szervektől, mert nem Kolár Péter Fotó: Prikler lelkesedtek azért, hogy azt az épületet fölépítettük De mégis átadtuk rendeltetésének. Átmenetileg megfelel. Legalább a díszletek egy részét tárolni tudjuk. Ide már nem lehet betömi. Ezt azért mondom, mert a Tajovsky utcában, az összedőlés küszöbén álló adminisztrációs épületben volt a raktárhelységünk az udvarban, az épület egyik szárnyában, ahová eddig hatszor törtek be! Már az ajtókat is befalaztuk, hogy kisebb legyen a behatolás lehetősége, de még az ajtó helyén lévő új falat is kibontották! 1991 októberében kaptunk egy felszólítást — konkrétan a lakáshivataltól, de más szervektől is —,hogy tekintettel az épület életveszélyes állagára, azonnal költözzünk ki onnan. Azt azonban elfelejtették megírni, hogy hová menjünk? Reméljük, hogy a közeljövőben sikerül jogi orvoslást találnunk helyzetünk megoldására. Érdekes módon, sokkal könnyebb volt intézkedni Pozsonyban, az SZNT- ben vagy miniszteri szinten, mint itt, Kassán, ahol százával állnak az üres épületek. Túlzás, hogy állnak. Dőlnek össze. És mi képesek lettünk volna ezeket rendbehozni. Egy-két évvel ezelőtt is. Régebben még inkább. És máig — jogi meg egyéb okokra hivatkozva — nagyon sok épület várja az összedőlését a rendbetétel helyett. Természetesen az elmúlt időszakban játszani is „kellett”. A színház azért van, hogy előadásokat tartson és művészileg minél többet nyújtson a szlovákiai magyarságnak. Azt hiszem, hogy ezen a területen — nagyképűség nélkül mondhatom — pozitívak a változások. Erről tanúskodik a színház látogatottsága is. Az 1991—92-es évadban a bérletesek száma majdnem a két és félszeresére nőtt az előző évadhoz képest: több mint 1350 bérletesünk van. Egy év alatt kb. 170 előadást tartunk, ami nem könnyű dolog egy tájoló színháznál, ahol az előadások kétharmada Kassán kívül valósul meg. A díszleteket, kosztümöket, a színészeket a helyszínre kell utaztatni. Közben az üzemanyagárak emelkedtek, mi pedig nem emelhetjük ilyen mértékben az előadások árát. Ez az a pont, ahol meg kell állnunk. A kulturális intézmények hálózata gyakorlatilag teljesen összeomlott. Azelőtt egy-egy előadást alapszervezetek, kultúrházak vagy más intézmények megvásároltak és függetlenül a közönségtől, a számlát ki is egyenlítették. Ez nagyon devalválta a kultúrát. Az emberek ingyen megkapták a jegyet, nem értékelték ezt és el sem mentek az előadásra. Ma igénylik a színházat. A megfelelő színvonalat azonban csak a jegyek árából nem lehet biztosítani. Éz egyetlen esetben lenne lehetséges: ha csak kommersz darabokat játszanánk, ami viszont méltatlan lenne a szlovákiai magyar színházi hagyományokhoz és ahhoz, hogy Kassa volt a magyar színházi kultúra egyik bölcsője. Véleményem szerint fokozatosan ki kell alakítanunk az itteni magyarság sorskérdéseit felvállaló formát és arculatot. Tehát a szórakoztató, pihentető.darabok melleit, a szlovákiai magyar drámát, drámairodaimat is meg kellene teremtenünk. Éppen ezért gondolkodunk arról, hogy pályázatot hirdetünk, amelynek komoly tétje lenne. Szeretnénk, ha több tíz- vagy százezer koronát tudnánk erre a célra felszabadítani, hogy valamiképpen inspiráljuk legjobb íróinkat, költőinket a pályaművek megírására. Jó lenne, ha a 93—94-es évadban már be tudnánk mutatni egy valóban értékes szlovákiai magyar drámát. Már tárgyaltunk a pozsonyi Nemzeti Színház Intézetével és ígéretet kaptunk arra, hogy a Pro Slovakia Alapítvány ilyen célra a jövőben felszabadít egy nagyobb összeget. Persze, nem ettől teszszük függővé a pályázat meghirdetését. Nagyon sok energiánk ment arra az elmúlt két évben, hogy színházunkat ismertebbé tegyük külföldön is. Külföld alatt egyelőre Magyarországot értem. Évi 15-20 előadást sikerült eddig Magyarországon megvalósítanunk. Énnek anyagi vonzatai is vannak, mert általában ezek fesztiválok keretében zajlanak. Legutóbb a Békéscsabán megrendezett Kelet-európai Kulturális Börzére jutottunk el. Hasonló, nagyon fontos rendezvényre került sor Sepsiszentgyörgyön, Romániában. — Úgy tudom, Sepsiszentgyörgyön majdnem minden előadás előtt az emberek megostromolták a színházat A rendőrségnek kellett megakadályoznia, hogy a lelkes és kultúrára kiéhezett közönség be ne törjön a színházba. Benneteket hogyan fogadtak? — A színház és az RMDSZ vezetői, valamint a román művelődési minisztérium képviselője elismerően nyilatkozott előadásunkról. A közönség is lelkesen fogadott bennünket. Fontos volt, hogy elmenjünk a III. Nemzetiségi Színházi Kolokvium néven megrendezett seregszemlére, melyen rajtunk kívül részt vett az eperjesi Duchnovics Rutén Színház, a lengyelországi Litván Társulat, a bukaresti Állami Zsidó Színház, a temesvári Német Színház és nyolc erdélyi magyar színház, illetve tagozat. Sajnos, az újvidéki társulatot nem engedték át a határon, hiszen a volt Jugoszláviából a katonaköteles férfiak nem tehetik ki a lábukat. Nem könnyen jártuk meg ezt az utat. Még oda viszonylag könnyen jutottunk el a magyar hivatalos szervek segítségével, viszont hazafelé út már sokkal bonyolultabb volt. A román határőrök és vámosok, nemzetiségüktől függetlenül, a legkevésbé sincsenek tekintettel országuk hírnevére, a korrupció soha nem látott szintjére süllyedtek le. Némi valutában lefizetett fejpénz ellenében a sokórás várakozást percekre is le lehet csökkenteni, ám nekünk sem fejpénzrevalónk nem volt, sem elveink nem engedik meg, hogy ilyen módon jussunk át egy határon, így nem menekültünk meg a több mint hétórás várakozástól. Az elmúlt két évben nemcsak Magyarországon és Romániában vendégszerepeltünk. Egyhetes körúton voltunk az akkor még békés Vajdaságban. Most júniusban szintén várnak minket. Nem tudom, elmehetünk-e. A következő magyarországi fellépésünk Kisvárdán lesz, ahol a kisebbségi magyar színházak negyedik fesztiválját rendezik meg. Itt négy előadást fogunk tartani. Fellépünk a környező városokban is. Május 27-én Miskolcon, július 1-jén Egerben, a Gárdonyi Géza Színház meghívásának teszünk eleget. Külföldi kapcsolataink tehát jók. A hazai színházakkal is szeretnénk szorosabbra fűzni az együttműködést. Ami a révkomáromi színházat illeti, június végén, hogy közönségünk könnyűműfaj-igényét is kielégítsük, meghívtuk a Csókos asszony c. operettel a Jókai Színházat. Biztos vagyok benne, hogy Kassán nagy sikert fognak aratni. Gyakrabban járunk Révkomáromba, mert nekünk a kisebb színpad is megfelel. ők viszont az elmúlt időszakban viszonylag nagy színpadra méretezett produkciókkal léptek a közönség elé, s ha Kassára jönnek, akkor nekünk termet kell bérelnünk. Éz pedig bonyolult ügy. A kassai Állami Színházzal jó a kapcsolatunk, ám nekik is épületgondjaik vannak, őket is leköti a maguk baja. El kell mondanunk, hogy a színházi probléma ma Kassán nagyon komoly kérdés. A bábszínháznak is az épülettel vannak nehézségei. 1986-ban kezdték el a régi színház felújítását, s ezt a mai napig nem sikerült befejezni. Pedig tárgyalunk az együttműködésről a jelenlegi igazgatóval, Anton Grega úrral is, mert szeretnénk közös előadásokat megvalósítani, pl. Márai Sándor: A kassai polgárok c. művét szeretnénk színre vinni. Ez példamutató dolog lehetne.A kassai polgárok közös, szlovák nyelvű bemutatója előtt, már ebben az évadban vagy a nyári időszakban Révkomárom és Kassa közös magyar produkcióként szeretné bemutatni Márai Sándor színművét. — Az előbb említett külföldi kapcsolatoknak másik oldaláról is jó lenne tájékoztatni olvasóinkat Tehát arról, ti kiket láttok vendégül Kassán? — Az egri színház már januárban vedégszerepelt nálunk, a miskolci színház az Állami Színházzal tartja a kapcsolatot, de május 11-én színházunkban is vendégszerepeinek „Állatkerti történet” című előadásukkal. Szeretnénk kiépíteni a kapcsolatot a nyíregyházi színházzal is, akik először a Hegedűs a háztetőn című darabbal látogatnak el hozzánk, mely musical az ő feldolgozásukban a kisebbségi sorsban élő népekre vonatkoztatható, s ilyen értelemben kötelességünk a kassai nézőknek bemutatni. Nagyon értékes kapcsolat alakult ki az Usztics Mátyás vezette Bodnár Sándor Drámai Akadémiával, mely Budapesten működik és az a célja, hogy necsak állami színészképzés létezzen. Színházunkban sok a fiatal, akiknek színészi, művészeti képzésben nem volt részük, s ők látogathatják a Bodnár Akadémiát. Nagyon sok a tervünk, egy részükről beszéltem, egy részükről egyelőre hallgattam. Megvárom, míg többségük kézzelfogható valóság lesz. Amit elmondtam, azzal érzékeltetni szerettem volna, hogy sok a feladatunk, nemcsak nekem, hanem a munkatársaimnak is, ha színvonalas színházzal akarjuk szolgálni Kassa és a vidék polgárait. BALASSA ZOLTÁN A XVII. DUNA MENTI TAVASZ MŰSORA DUNASZERDAHELY, 1992. május 12-16. 1992. május 12. (kedd) 13.00-17.30— Érkezés (VMK Dunaszerdahely) 17.30 — Elszállásolás, vacsora (Pozsonyepeijes) 20.00 — Tábori műsor: „Messziről jöttünk” (a csoportok bemutatkozása) 1992. május 13. (szerda) 8.30 — Megnyitó Közreműködnek: Az Országos Vers- és Prózamondó Verseny győztesei; az Istiglinc néptáncegyüttes — Dunaszerdahely 9.30 —A párkányi AI KUCKÓ bábcsoportja Az ördög három aranyhajszála — Grimm-mesék alapján feldolgozta és rendezte: Himmler Zsófia 10.00 — A farkasdi AI bábcsoportja Mészáros Vincéné: A róka meg a kiskakas — rendező: Komlósi Margit 10.45 — A Dunaszerdahelyi RKK és a Művészeti AI MÓKÁZOK színjátszó csoportja Hétköznapok — rendező: Ibolyáné Szabó Ildikó 11.45 —A Komáromi VMK és a Béke utcai AI NAPSUGÁR bábcsoportja A hatfejű Istók — rendező: Szép Erzsébet 12.15 — A nagymegyeri AI CSIGABIGA színjátszó együttese A három gróffiú — rendezők: Bodnár Mária és Szalay Katalin 14.00 — A negyedi AI színjátszó csoportja Orbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot — rendező: Bitter Jolán 14.45 — Az almási AI színjátszó csoportja Álmomban Karikaországban — rendező: Németh Zsuzsanna 15.30 — Vásárúti AI GALAGONYA színjátszó együttese Csiri-biri komédiák — rendező: Sátor Hajnalka 16.15 — Királyhelmeci AI színjátszó csoportja TÚL TÚL —rendező: Szerdi Matild 19.30 — Fórum (Pozsonyepeijes) Tábori foglalkozás a gyerekeknek 1992. május 14. (csütörtök) 8.30 — A csákányházai AI színjátszó csoportja Varga Balázs: A tücsök és a hangya rendező: Molnár Zsuzsanna 9.00 — A füleki AI és a Művészeti AI PÖTTYÖM színjátszó csoportja Nyúliskola — rendezte és átdolgozta: Szvorák Zsuzsanna 10.00-13.00— Pozsonyepetjesi HNK UGRI-BUGRI bábcsoportja A kiselefánt étvágya — rendező: Orlovszky Erzsébet — Felsővámosi AI TIKIRIKI bábcsoportja Meseváros — gyermekvers-összeállítás — rendező: Rebró Ágota — A nagyszarvai HNK Csibészek bábcsoportja A világszép Sárkányrózsa — rendező: Csépi Zsuzsanna 14.00 — A lévai AI DÖMDÖDÖM színjátszó csoportja Békés Pál: A félőlény — rendező: Szalai Katalin — Az alistáli AJ ÚJ CSIP-CSIRIP csoportja Boldizsár — persziflázs — rendező: Szikhardt Zsuzsanna — A bélyi AI csoportja Csudaréten (Zelk Zoltán) — rendező: illés Irén — A párkányi AJ Csángálók színjátszó csoportja Horváth-Batta: Dongó és Mohácsi, avagy az ördög táncháza (népmese-feldolgozás) — rendező: Batta Jolán 14.00 — (Párhuzamosan az előző műsorral.) A Pozsonyi Nemzeti Népművelési Központ által szervezett bábtanfolyam résztvevőinek és a többi szeminaristák szakmai foglalkozása. 19.30 — Fórum (Pozsonyepeijes) Tábori foglalkozás a gyerekeknek 1992. május 15. (péntek) A Dunaszerdahelyi Regionális Kulturális Központ módszertani napja-9.00 — Műhelymunka a gyermek színjátszóknak (Ifjúsági Ház) 9.00- 11.00— Pedagógiai bábjátszás 11.00- 12.00—Fórum (vitaindító előadások) 13.00- 16.00— Műhelyfoglalkozások (VMK Dunaszerdahely) 13.30-14.30 Három kalap — koncert — Sportcsarnok 15.00 —Játszóház (VMK Dunaszerdahely) 17.00- 18.30— Népművészeti műsor a DMT szereplőinek 19.30 — Táncház a pozsonyepeijesi táborban 1992. május 16. (szombat) — Záróünnepség (VMK színházterem) 9.00 — Vágsellyei Művészeti AJ színjátszó csoportja (szlovák vendégcsoport) Jozef Pavlovié: Zelená story (Zöld sztori) — rendező: Magda Máéiková — Budakeszi AI Színpada Száll a madár száll az ének (magyarországi vendégcsoport) — rendező: Lukács László — Díjkiosztás Közreműködnek: A Vers- és Prózamondók Országos Versenyének győztesei és a Három kalap együttes Várjuk a támogatók adományait! A Duna Menti Tavasz bankszámlaszáma: S§S Dunajská Streda 77042-129 A rendezvény fővédnöke a FIMA Möbel!
