Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-30 / 126. szám

16 1992. május 30. Sparta—Preäov Vasárnap, * 17.00, játékvezető: Draátík A prágaiaknak a múlt heti ostravai pontvesztést követően már csak elméle­ti esélyük van arra, hogy megvédjék baj­noki címüket, hiszen a pozsonyi Slovan két fordulóval a befejezés előtt három­pontos előnnyel vezeti a mezőnyt. En­nek ellenére a hazaiak minden bi­zonnyal teljes erőbedobással fognak küzdeni, hogy megmutassák: a szakem­berek szerint nem véletlenül ők alkot­ják a jelenlegi legjobb csehszlovák klubcsapatot. Érdekes összecsapásra van kilátás, mivel a Spartának van mit törlesztenie az eperjesiekkel szem­ben, ugyanis a Tátrán ősszel hazai környezetben legyőzte nagyhírű el­lenfelét. A prágaiak, ha még hisznek a csodában, nem bízhatnak semmit a vé­letlenre. Hazai pályán biztos győzelmet kell aratniuk ellenfelükkel szemben. Szerintem fölényes, 3:0 arányú hazai győzelem születik. (bárdos) Cheb—Slovan Vasárnap, 17.00, játékvezető: Krondl Az elmúlt fordulóban már bajnok­ként ünnepelték otthonában a Slovant. Ám ahhoz, hogy az álom valóra váljon, még két pont szükséges a kékeknek. Legalább ugyanennyi kellene a vendég­látóknak is ahhoz, hogy elkerüljenek a kiesők közül. Elméletileg nem sok esé­lye lenne a Chebnek, de hát az elmélet a zöld gyepen gyakran csődöt mond. Egy „csendes” döntetlen mindkét együttesnek jól jönne, bár Galis edző két ponttal boldogabb lehetne, hiszen így az utolsó fordulóban a téglamezei stadionban már mint az 1991/92-es idény bajnoka lépne pályára legénysége. Két fordulóval a befejezés előtt végzetes volna hazai vereséggel nekivágni az utolsó felvonásnak, a chebi rendőrök er­ről hallani sem akarnak, és „lesznek olyan sportszerűek”, hogy megadják a lehetőséget vasárnapi ellenfelének ah­hoz, hogy a Vítkovice ellen hazai pályán bonthasson valódi győzelmi pezsgőt. Szerintem a végső döntés csak az utolsó fordulóra marad, mert a Cheb csak egy pontot enged át a pozsonyi gárdának. Tippem: 1:1. £. Budéjovice—Dukla Vasárnap, 17.00, játékvezető: Bene­­dik Újabb sorsdöntő mérkőzés előtt áll a hazai együttes. Annyi biztos, ha nem si­kerül otthon tartania a két bajnoki pon­tot, akkor ősztől egy osztállyal lejjebb szerepel majd. A legutóbbi fordulókban feltűnően sok döntetlent ért el. Több­ször úgy tűnt, a játékvezetők sem akar­ják, hogy a Budéjovice a jövő évadban is I. ligás legyen. A Dukla eddig két pont­tal gyűjtött többet mostani elenfelénél, de így is a kiesőjelöltek között foglal he­lyet. Érzésem szerint a prágai katonák elégedettek lennének az egyik pont megszerzésével is, így döntetlenhez kö­zeli eredmény várható. Ha a játékvezető hármas objektívan bíráskodik, akkor szoros küzdelemben, 2:1 arányban győz a Őeské Budéjovice. (boros) Vítkovice—Hradec Vasárnap, 17.00, játékvezető: Ulrich Alsóházi csapatok találkozójáról lé­vén szó, szikrázó, kemény csata várható. Tulajdonképpen még mind a két együt­tes kieshet az I. ligából. Aligha lesz élve­zetes a mérkőzés, de hát ez azt hiszem érthető is, hisz a „túlélés”, a bentmara­­dás a tét. A Vítkovicének valamivel na­gyobbak, jobbak az esélyei. A Hradec­­nak mindkét bajnoki pontra égető szük­sége lenne, a gárda csak akkor menekül­het meg a kieséstől, ha a hátralevő talál­kozókon — s természetesen ezen is — nyerni tud. A legutóbbi fordulóban va­lójában mindkét csapat tűrhetően, sőt, mondhatni, jól szerepelt. A Hradec a Cheb együttesét győzte le 1:0 arányban, a Vítkovice pedig 2:2 arányú (nagyon fontos) döntetlent ért el a Ceské Budé­jovice otthonában! Egyik együttes sem játszhat „kisasszonyfutballt”. A Vítkovi­cének némi előnyt jelenthet, hogy oda­haza játszanak. Ettől függetlenül nehéz a találkozó kimeneteléről, végeredmé­nyéről jóslatokba bocsájtkozni. Én 2:1 arányú hazai győzelmet tippelek. (zolezer) Trnava—Bohemians Vasárnap, 17.00, játékvezető: Hycl Valószínűleg ez az utolsó lehetőség a nagyszombatiak számára, hogy augusz­tusra is bebiztosítsák részvételüket az első osztályú bajnokságban. Minden­áron nyerniük kell ezen a találkozón, hi­szen az utolsó fordulóban az ugyancsak kiesójelölt Dukla Banská Bystrica pá­lyájára látogatnak, ahol valóban élet-ha­lál harc várható. A hazaiak pontszerzése a vasárnapi találkozón azért tűnik reá­lisnak többek közt, mert a Bohemians számára már tét nélküli az összecsapás, s nem utolsó sorban azért, mert a ken­guruk csapatának kispadján az a Jozef Adamec foglal helyet, aki éppen a Spar­tak Trnava színeiben tett szert világhír­névre. S mint ahogy ilyenkor lenni szo­kott, minden szentnek maga felé hajlik a keze. A világért sem gyanúsítom a pá­lyára lépő két csapatot bundázással, de a vártnál sokkal könnyebben győz majd a hazai együttes 2:0 arányban. (néma) Slavia—B. Bystrica Vasárnap, 17.00, játékvezető: Zvolá­­nek Óriási problémákkal küszködik a besztercebányai egyesület. A gondok ősszel kezdődtek, s még az akkori edző, Jozef Adamec leváltása sem jelentett megoldást. Az újságok sokat cikkeztek arról, hogy a Dukla játékosai több időt töltenek a város mulatóhelyein, mint az edzéseken. Nem tudni, mi az igazság, de azt a legutóbbi fordulókban is láthattuk, hogy BaZíkéknak nem megy a játék. Né­ha már az az ember érzése, hogy a játé­kosok elszabotálják a mérkőzéseket. Nos, lehet, hogy ezzel a passzív hozzál­ássál megfosztják legkevesebb egy évre Besztercebányát az I. ligás futballtól. Köztudott, hogy az amerikai mecénás, Korbei úr a Banská Bystricát is szeretné megvásárolni. De nem valószínű, hogy egy második ligás B. Bystricát. Az UE­FA Kupa szereplés lehetősége miatt vi­szont szinte elképzelhetetlen, hogy a Slavia megajándékozná az egyik ponttal „testvérét”. Tippem: 3:1. (mészáros á.) Inter—Olomouc Vasárnap, 17.00, játékvezető: Velic­­ky Szerintem ezen a meccsen is hű ma­rad önmagához az Inter. Továbbra is ki­számíthatatlanul menetel, folytatva ez­által mondjuk a múlt heti, besztercebá­nyai fellépését. Csak most azzal a kü­lönbséggel, hogy nem győz, mint egy héttel ezelőtt. De hát ezt már úgy nagy­jából meg is szokhattuk a pozsonyiaktól ebben az évadban (is). Vagyis: (gyakran váratlanul) hazai vereségek, kinti (ki­sebb) sikerek, (annál nagyobb) megle­petések. Egyszerűen szürkén eltűnve ez­által a mezőnyben. Úgy vélem, hogy az olomouciaknak ezúttal nem lesz szüksé­gük különösebb erőbedobásra, hajtásra. Higgadtan, lazább tempóban is maga­biztosan győznek a Pasienkyn — néze­tem szerint 2:0 arányban. (susla) DAC—Ostrava Vasárnap, 17.00, játékvezető: Marko A szerdahelyi csapat szerencsétlen mérkőzést játszott hétközben a Közép­európai Kupában. Az más kérdés, hogy az olaszországi kiruccanás pozitívan is hathatott a csapatra, annál is inkább, mert a kiesőjelöltek egymás elleni mér­kőzéseinek matematikájából kiderül, hogy a DAC már nem eshet ki. A szak­emberek mindvégig azt állították, hogy a dunaszerdahelyi csapatban sokkal több van, mint amennyit a táblázat el­árul. Itt hát a lehetőség bebizonyítani a szakemberek igazát. Amikor azt tippe­lem, hogy a hazai gárda 2:1 arányban megnyeri a mérkőzést, nemcsak az ed­dig elmondottakra gondolok, hanem ar­ra is, hogy a Bánik a legutóbbi hazai döntetlenje miatt elvesztette minden esélyét arra, hogy az UEFA Kupában szerepeljen. Ráadásul az előzetes hírek szerint az Ostrava csapatában számta­lan olyan változás lesz, amely a játéko­sok mostani teljesítményét már nem be­folyásolja. (neszméri) Roland Garros Lendl a kiesettek között Szabad ÚJSÁG Tegnap Párizsban Franciaország Nyílt Nemzetközi Teniszbajnoksá­gán a férfiak először a szerdán eső miatt félbeszakadt mérkőzéseket fejezték be, majd megkezdődött a harmadik forduló. A nőknél szintén a harmadik forduló találkozói voltak műsoron. Jimmy Connors, John McEnroe után Ivan Lendl is búcsúzni kényszerült: a 32 éves csehszlovák teniszező nem bírt a nála tizenegy évvel fiatalabb brazil Oncinsszal. Az egykori világelső és az ATP-rang­lista 72. helyén álló brazil fiú küzdelme öt játszmán át tartott. Oncins az idén már végrehajtott egy nem mindennapi fegyvertényt, csapatát bejuttatta a Davis Kupa elődöntőjébe. — Ivan Lendít továbbra is a világ egyik legjobb teniszezőjének tartom. Igyekeztem nyugtatni magam, s csak a játékra koncentráltam. Sikerült — nyilat­kozta a boldog győztes az összecsapás után. Továbbra is remekül szerepel a torna egyik legnagyobb meglepetése, az ukrán Medvegyev. Ezúttal az amerikai Cur­rent búcsúztatta, majd a harmadik for­dulóban az ausztrál Woodbridgét. — Emlékszem, tízéves voltam, ami­kor 1985-ben a tévé képernyője segítsé­gével tanúja lehettem, hogyan játszik Curren a wimbledoni döntőben. Az, hogy továbbjutottam, számomra nem nagy meglepetés, de az annál inkább, hogy több velem egyidős játékos már kiesett—vélekedett az ukrán teniszező. Jól megy a játék a csehszlovák Jana Novotnának is, aki bejutott a nyolcad-Az Inter legjobb játékosa Weiss (középen) volt a B. Bystrica ellen 2:0-ás győzelemmel végződött találkozón. Holnap a sárga-feketék az Olomoucot látják vendégül (Vojtísek felvétele) A pénteki edzés után Mansell az élen Jenei kerete Az Izland elleni, jövő szerdán sor­ra kerülő világbajnoki selejtezőmér­kőzésre készülő magyar labdarúgó­válogatott tagjai péntek délután 17.00 órakor találkoztak a Népstadi­on toronyépületében, ahol a keretta­gok gyúráson vettek részt, majd in­nen a Szabadsághegyi Olimpia Szál­lóba mentek. Szombaton délelőtt fél tizenegykor a Pénzügyőr Pasaréti úti pályáján dirigál edzést Jenei Imre szövetségi kapitány és segítője, No­­vák Dezső edző. Emsberger Tamás­tól, a válogatott technikai vezetőjé­től megtudtuk, hogy a kapitány az alábbi keretből választja majd ki a pályára lépő csapatát: Petry, Brock­­hauser, Balogh-Simon, Telek, Kel­ler, Lőrincz, Kovács E., Limperger, Lipcsei, Márton, Pisonl, Nagy, Kip­­rich, Kovács K., Vincze, Eszenyi, Balog T., Bognár, Sallói. Az idegen­­légiósok közül Petry Zsolt csak va­sárnap érkezik Budapestre, a többi­ek (Kiprich, Lőrincz, Limperger) már itt vannak. A korábbiakkal ellentétben nagy iz­galmakat hozott az elő mért edzés a va­sárnap rendezendő Monte Carlói Nagy­díj előtt, ugyanis a McLarennel verseny­ző Ayrton Sennának technikás vezetés­sel sikerült ellensúlyoznia a Williams­­kocsik műszaki előnyét és jobb időt fut­nia a listavazatő Nigel Mansellnél. Rö­viden az edzés leintése előtt azonban Mansell egy remek körrel 0,7 mp-cet ja­vított Senna idején, így ismét az első he­lyen várhatja a folytatást. A további helyezések (3. Riccardo Patrese, 4. Gerhard Berger, 5. Jean Alesi, 6. Michael Schumacher) szin­tén a fennálló műszaki erőviszonyo­kat tükrözik. Ha a helyi előrejelzés, amely a hét végére zivatarokat ígér, igaznak bizo­nyul, a fenti sorrend döntő lehet, mivel az amúgy is szűk városi pályán esőben gyakorlatilag lehetetlen az előzés. így, ha Mansell Monakóban is siker­rel jár, megszerzi sorban hatodik győzel­mét — amely önmagában is rekordot jelentene, hiszen az elő hat futamról van döntőbe, ahol a második helyen kiemelt Steffi Gráffal mérkőzik. Eredmények — férfiak, 2. forduló: Edberg (2)—Markus 4:6, 7:6, 7:5, 4:6, 6:4, Oncins—Lendl (10) 3:6, 3:6, 6:3, 6:2, 8:6. 3. forduló: Courier (1)—Man­cim 6:4, 6:2, 6:0, Medvegyev—Woodb­­ridge 7:6, 6:2, 6:1, Costa (9)—Ferreira 2:6, 6:2, 6:2, 6:2, Ivanisevics (8)—Lars­­son 6:7, 6:3,6:1, 3:6,9:7, Sampras (3)— Gilbert 6:3, 6:2, 6:3, Steeb—Volkov (14) 6:2, 6:4, 6:4, E. Sanchez—Wuyts 6:0, 6:4, 7:6, Agassi (11)—Prpics 2:6, 6:4, 6:1, 7:6. Nők, 2. forduló: Habáudová—Lot­­tum 7:5, 6:1. 3. forduló: Bollegraf—M. Maleeva (8) 7:5, 6:2, Tauziat (12)— Wasserman 6:4, 6:2, Date (14)—Endo 6:3, 6:2, A Sanchez (4)—Wiesner 6:3, 6:1, Hack—M. J. Fernandez (6) 7:6,6:2, Novotná (10)—Schultz 6:3, 6:4, Graf (2)—Coetzer 6:2, 6:1, Zvereva—Mag­dalena Maleeva 6:4, 6:4. ( Innen-onnan A touloni junior labdarúgótornán a csehszlovák válogatott 3:1 arányú vere­séget szenvedett Mexikótól, így kiesett a további küzdelmekből. Jénában nemzetközi atlétikai ver­senyt rendeztek. Érdekesebb eredmé­nyek— férfiak, 1000 m: Aouita 1:28,38, 10 000 m: Barrios 27:35,21, hármasug­rás: Jaros 17,28, 110 m gát: Jackson 13,21. Nők, távolugrás: Órechsler 736, 100 m: Ashford 11,09, gerely: 66,50. A labdarúgó Közép-európai Kupa döntőjébe a BVSC mellett a Banja Luka jutott, a jugoszláv együttes 2:2-re ját­szott a Foggiával, tizenegyes rúgások­ban 3:2-re győzött. A döntőre tegnap este került sor. A magyar LOTTÓ 22. játékhetének nyerőszámai: 5, 9, 35, 36, 61. szó — és közelebb kerül a legendás Fer­­rari-pilóta, Alberto Ascari páratlan tel­jesítményéhez, aki az 1952/53-as verse­nyévadban egymás után kilencszer állt a dobogó legfelső fokán. Mansell tehát nem panaszkodhat mo­tiváció hiányára, mintahogy szurkolóinak távolmaradására sem, akik között minden korábbinál nagyobb számban lesz kelet­ről, főként éppen Csehszlovákiából odalá­togató motorsportrajongó is. (ferencz) ( Labdarúgás Az I. liga állása 1. Slovan 28 22 4 2 57:19 48 Z Sparta 28 21 3 4 63:18 45 3. Olomouc 28 17 8 3 58:19 42 4. Slavia 28 15 7 6 58:24 37 5. Ostrava 28 13 8 7 46:31 34 6. Inter 28 12 4 12 42:42 28 7. PreSov 28 12 4 12 32:39 28 8. DAC 28 9 5 14 43:44 23 9. Bohemians 28 8 7 13 32:43 23 10. Vítkovice 28 9 4 15 34:52 22 11. Dukla 28 6 9 13 27:38 21 ÍZ Hradec 28 7 6 15 21:38 20 13. Cheb 28 7 6 15 28:52 20 14. Bystrica 28 7 5 16 29:51 19 15. Budéjovice 28 6 7' 15 30:56 19 16. Trnava 28 5 9 14 20:54 19 A hétvégén az SZNLI 28. fordulójá­nak mérkőzéseit bonyolítják le. A mű­sor — szombat, 17.00: VSS—-VSÍ (já­tékvezető: Faáung), Senee—Lokomotí­­va (Gádoái), Nitra—Senica (Hrirták), Prievidza—SKP (Dobiáá), Pov. Bystri­ca—Humenné (Varga), Petrzalka— Le vice (Vnuk), Zilina—Jeláava (Bom­ba), Safa—Hurbanovo (Bródy). Az SZNL I állása 1. Nitra 27 20 4 3 64:11 44 2 VSÉ 27 12 10 5 32:23 34 3. VSS 27 13 6 8 32:20 32 4. Humenné 27 13 3 11 40:37 29 5. Zilina 27 10 9 8 35:33 29 6. Lokomotíva 27 10 8 9 30:27 28 7. Senec 27 11 6 10 22:28 28 8. Prievidza 27 8 10 9 26:29 26 9. Sara 27 7 11 9 27:33 25 10. Levice 27 9 6 12 33:30 24 11. JelSava 27 10 4 13 39:40 24 12 SKP 27 8 8 11 30:33 24 13. P. Bystrica 27 9 6 12 32:41 24 14. Senica 27 9 6 12 33:44 24 15. Petrzalka 27 7 8 12 26:42 22 16. Hurbanovo 27 5 5 17 17:47 15 Jégkorong NHL Növelte előnyét a Penguins A jégkorong Stanley Kupa döntőjének második mérkőzését is sikerült megnyernie a Pittsburgh Penguins együttesének, s így összesítésben 2:0 arányban vezet a Chicago Black Hawks csapata fölött. Legközelebb ma éjszaka és hétfőn mérkőzik egymással a két klub, ám ezúttal a találkozók színhelye Chicago lesz. Pittsburgh Penguins—Chicago Black Hawks 3:1 (1:0,2:1,0:0), gólütők: Bob Errey, Mario Lemieux 2, ill. Bryan MarchmenL Az összecsapás szerencsésen kezdő­dött a hazai együttes számára, hiszen rögtön a találkozó kezdetén vezetés­hez jutott Bob Errey révén. A Chicago könyörtelen, erőszakos játékmodora csak a második játékrészben hozta meg a várt eredményt: a 30. percben Bryan Marchment élete első play off­­gólját szerezve kiegyenlített. A továb­biakban hiába támadott a vendéegyüt­­tes, Tom Barrass jó napot fogott ki, remekül védett. Már-már úgy tűnt, hosszabbítás dönt majd a győztes felől, amikor a me­zőny legjobbja, Mario Lemieux két és fél perc alatt eldöntötte a találkozó sor­sát. Érdekesség, hogy mindkét alkalom­mal Rick Totcchet átadásából volt ered­ményes. Annak ellenére, hogy Lemieux hat mérkőzésen nem lépett pályára a play off­­sorozatban, már tizenöt gólt szerzett a Stanley Kupa idei küzdelmeiben. A hosszú kényszerszünetet az okozta, hogy a New York Rangers elleni összecsapá­son Adam Graves eltörte bal kezét. Totcchet, aki a döntő eddigi két mérkőzésén egyszer talált hálóba s há­rom gólpassza volt, a találkozó után ki­jelentette: — Inkább hagyom, hogy bárki ar­comba üssön, minthogy vereséget szenvedjünk a Chicagótól a Stanley Kupa döntőjében.

Next

/
Thumbnails
Contents