Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-19 / 116. szám
1992. május 19. Szabad ÚJSÁG Érettségi vizsgák előtt Hamarosan zöld asztalhoz ülnek az érettségizők Fotó: Zolczer László Gimnáziumainkban es szakközépiskoláinkban hamarosan a zöld asztalhoz ülnek az érettségiző diákok, hogy számot adjanak tudásukról, az életre való felkészültségükről, érettségükről. Szükséges, hogy az egyes iskolákban az érettségi vizsgák légkörére ne a félelem a kétségbeesés, a kapkodás és szervezetlenség legyen a jellemző, hanem mindaz, ami ennek az ellenkezője: a nyugodtság, a jól végzett munkából, komoly tanulásból eredő bizakodás, a pontosság és a jó szervezés. Mindez meg is lesz azokban az iskolákban, melyekben a pedagógusok jól felkészítették a gondjaikra bízott diákokat az érettségi vizsgákra. Ez a felkészítés természetesen nem az érettségi vizsgák előtti néhány héten, vagy a negyedik évfolyamban kezdődik. Az érettségi vizsgákra történő felkészítés azzal a nappal kezdődik, amikor az alapiskolák végzős diákjai középiskolásokká válnak. Ezt minden jó felkészültségű és munkáját szerető középiskolai pedagógus tudatosítja is. Gimnáziumainkban az érettségizők három kötelező és egy (esetleg két) választható tantárgyból tesznek érettségi vizsgát. Persze súlyos hiba lenne, ha a diákok felkészítése az érettségi vizsgákra csupán az érettségi vizsgatantárgyakból történne. A felkészítés- figyelembe véve a tantárgyközi (interdiszciplináris) kapcsolatokat- minden egyes tantárgy óráin folyik, mégpedig annak tudatosításával, hogy a középiskolai oktatás perspektivikus célja nem csupán az, hogy az abszolvensek az érettségi vizsgán álljanak helyt, hanem - ami ennél is fontosabb- az érettségi vizsgát követő időszakban is: a főiskolai vagy egyetemi tanulmányok során, vagy pedig azokon a - középiskolai végzettséget megkövetelő - munkahelyeken, ahol azok az érettségizettek fognak dolgozni, akik családi, anyagi, egészségi vagy egyéb okok miatt nem kívánják tanulmányaikat felsőoktatási intézményben folytatni. Az érettségi vizsgák sikeres lebonyolítása érdekében az iskolák igazgatóságaira hárul a feladat, hogy adminisztratív és szervezési szempontból mindent a lehető legjobban előkészítsenek, elkerüljék az esetleges kapkodást és a kisebb „üzemzavarokat“. Az érettségi vizsgáztató bizottságok elnökeinek a kijelölése és kinevezése igen fontos tényező, hiszen egy tapasztalt, hozzáértő elnök nagy mértékben hozzájárulhat az érettségi vizsgák nyugodt légkörének kialakításához. A pártállam oktatásügyének illetékesei - sajnos - alig törődtek azzal, hogy az érettségi vizsgáztató bizottságok elnöki tisztét rátermett, tapasztalt pedagógusokra bízzák. Komoly hiba volt - véleményem szerint hogy az elnökök kijelölését az iskolák igazgatóságai javasolhatták, s ez sok esetben nem a kívánalmaknak megfelelően történt. Nemegy iskolában az igazgató egyszerűen feltette a kérdést: ki akar elnök lenni? S amennyiben kezdő, tapasztalatlan, gyenge eredményeket elérő pedagógusok jelentkeztek, őket javasolták. Ennek volt köszönhetően közel négy évtizednyi gimnáziumi tanári pályafutásom alatt volt alkalmam megismerkedni olyan elnöktípusokkal, akik e poszt betöltésére alkalmatlanok. Az alábbiakban szeretném őket jellemezni attól a szándéktól vezetve, hogy elrettentő példaként szolgáljanak azon pedagógusok számára, akik a jövőben fogják betölteni ezt a tisztet. Az egyik ilyen elnöktípus a csupaszigor elnök, aki hiányos felkészültségét, hozzá nem értését indokolatlanul és igén ellenszenves módon kinyilvánított szigorral igyekszik leplezni, s az ilyen magatartás természetesen azt eredményezi, hogy szinte megfagy körülötte a légkör. A szépen felelő diákokat addig zaklatja disszonáns kérdéseivel, amíg bele nem zavarodnak mondanivalójukba, osztályozáskor leszavazza a vizsgáztatót és kiharcolja a rosszabb érdemjegyet, a kollégáihoz is kimért, „fagyos“, a vizsgákról készülő jegyzőkönyvbe nem létező hiányosságokat is beír, tehát minden eszközt felhasznál annak érdekében, hogy közutálat vegye öt körül. Kevésbé ártalmatlan és ellenszenves, de semmiképpen sem megfelelő a tapasztalatlan elnök. Lerí róla, hogy kezdő, hogy még sohasem töltötte be ezt a tisztséget. Riadtan ül a helyén, a vizsgázóknak nem tesz fel kiegészítő kérdéseket azért sem, mert fél, hogy blamálni fogja magát. Annál többet kérdezősködik az érettségi vizsgák eredményeiről számot adó kimutatások, nyomtatványok kitöltésével, a jegyzőkönyv megírásával kapcsolatban, s nagyon bizonytalan az osztályozás, az érdemjegyek megállapítása alkalmával. Mindezt csinálhatja nagyon „kedvesen“, ám tapasztalatlansága nagyon zavaróan is hathat az érettségi vizsgák lebonyolítása és értékelése során. A féltékeny típusú elnök némileg megközelíti a csupaszigor típust, bár féltékenysége elsősorban nem a szigorában, hanem abban mutatkozik meg, hogy minden erejével igyekszik kicsinyíteni a vendéglátó iskola azon eredményeit, melyek nyilvánvalóan jobbak, mint a saját iskolájának eredményei. Nem tulajdonít különösebb jelentőséget az esetleges nagyszámú kitűnő feleletnek, hiszen „náluk úgyis több van“, az iskola jó felszereltségének, hiszen „náluk háromszor annyi van“, s a pedagógusok által elért szép eredményeknek sem, hiszen „náluk még szebb eredmények vannak“. Tehát minden vonatkozásban féltékeny az iskolára, amely vendégül látja őt. A kiránduló típus az egész elnökösködést csupán jó kirándulásnak, kiruccanásnak véli, a vizsgáztató bizottság élén piheni ki a saját iskolájában végzett munka fáradalmait. A vizsgázók feleleteit alig kíséri figyelemmel, ehelyett hol olvas, hol elmaradt levelezését igyekszik behozni. Amennyiben a szülők büfét létesítettek a vizsgáztató bizottság tagjai részére, annak ő a leggyakoribb látogatója, s minden alkalommal hosszasan időzik - főleg a pohár mellett... Az érettségi vizsgákról szóló jegyzőkönyvet valamelyik szlovákszakos kollégájával íratja meg, ö addig inkább udvarolgat a legcsinosabb kolléganőnek. A fentebb leírt típusú elnököket egyik iskolában sem kedvelik. Lehet-e tehát felállítani valamiféle szabályokat: milyen is legyen a vizsgáztató bizottság elnöke? Megkísérlem. Legyen természetes, önmagát adja. Rendelkezzék kellő szakmai és metodikai tudással és többéves pedagógiai gyakorlattal. A vendéglátó iskolában - a szó jó értelmében - érezze otthon magát, legyen kedves a kollégáihoz és a vizsgáztató diákokhoz, vegye figyelembe ez utóbbiak pszichikai és egészségi állapotát. Szükség esetén tegyen fel célravezető kisegítő kérdéseket, ne gúnyolja ki a nagy izgalom okozta elszólásokat, tartsa kézben az értékelést, reálisan állapítsa meg az osztályzatokat, s ugyanúgy értékelje a pedagógusok és az igazgatóság munkáját a jegyzőkönyvben, s ha mindezen jó tulajdonságait már az első napon bebizonyítja, a vendéglátó iskolában a vizsgák egész tartama alatt a tenyerükön fogják hordani öt, a diákok és a pedagógusok mindenkor szívesen fognak emlékezni rá. Az elnökön kívül van a vizsgáztató bizottságnak másik kulcsembere is: a vizsgáztató pedagógus. Felkészültségén, magasfokú szakmai tudásán, szociopszichológiai ismeretein és egész magatartásán igen sok múlik. Vizsgáztatnia nyugodtan kell, figyelembe kell vennie a vizsgázó lelkiállapotának összes pszichikai és fiziológiai komponensét, szükség esetén megfontolt és célravezető kisegítő kérdéseket kell feltennie a lehető legnyugodtabb hangnemben, de a folyékonyan és tárgyi szempontból jól felelő vizsgázókat egyetlen kérdéssel sem szabad megzavarnia. Az ilyen alkatú vizsgáztató nyugalma befolyásolja a vizsgázót is, aki - megfelelő felkészültség esetén - az ilyen vizsgáztató tantárgyból brillírozik. Megemlítek néhány negatív vizsgáztató típust is. Igen nem kívánatos és a vizsgázókra nagyon előnytelenül ható típus az ideges vizsgáztató. Ö presztízskérdést csinál a vizsgából, állandóan javítgatja a jól felelő vizsgázókat is, a gyengébbekkel kiabál, szidja őket „hiszen tanultuk!“ felkiáltással, ami önigazolásként is hat, a vizsga egész folyamán morcos, s egész magatartása nagyon rossz hatással van a többi, még sorra nem került vizsgázóra -is. E típus enyhébb változata a lámpalázas vizsgáztató, aki rendszerint fiatal pedagógus. Inkább magának szurkol, mint a vizsgázónak, s ebből ered az idegessége, a vizsgáztatás feszült légköre. Megmosolyogtató, ám a vizsgázók számára boszszantó típus a magamutogató. Elmondja mindazt, amit a vizsgázónak kellene elmondania, öntelten pislog, többnyire az elnök felé („látod, mi mindent tudok én?“) és nem veszi észre, hogy nevetségessé, sőt tragikomikussá válik. Rendkívüli módon sértve érzi magát, amikor az elnök az érettségi vizsgák jegyzőkönyvében ezt a vizsgáztatási módszerét negatívan értékeli, hiszen a vizsgázót szóhoz sem hagyja jutni. Gyakran akaratlanul is nevetségessé válhat a felkészületlen vizsgáztató is, aki elhanyagolja a diákok rendszeres felkészítését tantárgyából az érettségi vizsgára, sőt, roszszabb esetben maga sincs tisztában az egyes tananyagrészekkel. Ezért aztán kisegítő kérdéseket sem tud feltenni, vagy ha igen, azok általános megdöbbenést vagy derültséget okoznak. Ismét érettségi vizsgák előtt állunk. Gondolom, hogy mindaz, amit fentebb leírtam, némi segítséget nyújt majd - főleg a kevésbé tapasztalt - vizsgáztatóknak és elnököknek. Mind a vizsgáztatóknak, mind az elnököknek felelősségük tudatában rá kell döbbenniük tisztségük korrekt ellátásának fontosságára. A vizsgáztatók, különösen a fiatalabbak, igyekezzenek a szakirodalom igénybevételével és tapasztaltabb kollégáik segítségével megismerkedni a helyes vizsgáztatás módszertanával (mert létezik ilyesmi!), hogy az elnökkel és a vizsgáztató bizottság többi tagjával együtt a lehető legeredményesebb és legszakszerűbb munkát végezzék, hiszen ez nemcsak a pedagógusok és a vizsgázók érdeke, hanem egész megújhodó társadalmunké is, melynek jól képzett, intelligens, és a szakmájukat, hivatásukat szerető fiatalokra van szüksége SÁQ| T<y|-H TIBOR Nagyszüneti riport Látogatóban egy iskolában A csákányházai magyar tannyelvű alapiskola 1-3. évfolyamának osztályaiban összesen 50 gyerek tanul, közülük 34 roma családból származik. A gyerekekkel délelőtt három tanító, délután pedig két nevelő foglalkozik. A pedagógusok nem helybéliek, többségük Fülekről utazik naponta Csákányházára. A kollektíva meglepően fiatal, a korelnök, az igazgatónő is mindössze egy évtizeddel ezelőtt kezdte meg pedagógiai pályafutását. Fiatalok, de munkájukat számos falusi iskola megirigyelhetné. Alapelvük: játékos formában megismertetni a gyerekeket a munkával, a nyelvekkel, a kultúrával. Ottjártamkor a harmadikosok a virágoskertet gyomlálták, közben igyekeztek kitalálni a virágok nevét. A kisebbek akkor tódultak ki az ajtón - nagyszünetre csengettek. Két tanítási óra között beszélgettünk el Cziprusz Ágnes igazgatónővel és Laboda Róbert tanítóval. -Tanulóink háromnegyede roma származású - kezdi az igazgatónő. Nagyon nehéz a dolgunk - annak ellenére, hogy akad köNagyszünetre csengettek Farkas Ottó felvétele zöttük néhány - főleg matematikából és zenéből - rendkívül jó adottságú gyerek. Csákányházán három évig tanulnak a gyerekek, aztán elbúcsúznak tőlünk és a ragyolci alapiskolában folytatják tovább a tanulást. Az idei behatások alapján elmondhatom, hogy szeptembertől a jelenleginél is magasabb lesz a létszámunk. Ez öröm számunkra, s úgy gondolom, hogy pedagógiai munkánk megbecsülése is egyben. Az egyik szülő a beíratáskor meg is jegyezte, hogy nyugodt szívvel bízza ránk a gyerekeit (ikreket), mert lánya - aki már középiskolás - jó alapokat kapott nálunk. Az ilyen és hasonló visszajelzések segítenek át bennünket a nehéz pillanatokon. Az iskola - az épületet és a felszerelést tekintve - nem tartozik a modern intézmények közé, mégis járási méretben sikerült nevet, elismerést kivívniuk. A gyermekszínjátszók legutóbbi járási seregszemléjéről értékes díjjal tértek haza, a járási szavalóversenyen pedig egy diákjuk a 3. helyen végzett. A siker nem véletlen, az iskolában a kézimunka- és az angol szakkörön kívül színjátszó kör is működik. Ám Csákányházán sem minden szülő gondolkodik úgy, mint az igazgatónő állal említett apuka.- A roma családok közül sokan a gyerekek legnagyobb ellenségének a tanítót tartják - veszi át a szót Laboda Róbert tanító. Arrogánsak velünk, pedig mi csak rendre és fegyelemre neveljük a gyereküket. Bár az igazsághoz tartozik, hogy itt a faluban is két csoportba lehet besorolni a roma családokat. Az egyik csoport- hál’ istennek ók vannak többen- tisztán járatja az iskolába gyerekeit, odahaza foglalkoznak velük, míg a másik tábor csak az adott pillanatnak él, a pénzt elisszák, a gyerekeiknek sokszor még tízórait sem csomagolnak. A gyerek természetesen éhes és sír. Mit tesz ilyenkor a pedagógus? Megosztja vele a kenyerét. FARKAS OTTÓ
