Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-08 / 84. szám
MELLÉKLET Tanácskozott a szlovák kormány Inog Oberhäuser széke? A Szlovák Köztársaság kormánya tegnapi ülésén áttekintette és jóváhagyólag tudomásul vette az 1991. évi állami költségvetés teljesítéséről szóló jelentést. Gazdasági és érdekvédelmi napilap SZERDA, 1992. április 8. • II. évfolyam • 84. szám • Ára 2,30 korona A köztársasági elnök Dél-Koreába látogat Csütörtökön és pénteken Szlovákiában Michael Zantovsky, a köztársasági elnök szóvivője tegnap a prágai várban tartott sajtóértekezletén egyebek között hangsúlyozta: Václav Havel államfő meg van győződve arról, hogy a szovjet csapatok kivonásával kapcsolatos pénzügyi kérdések rendezéséről aláírt csehszlovák— orosz megállapodás a legjobb szerződés, amilyent most sikerült elérni. A csehszlovák küldöttség hétfői dón mérlegeli az úgyneveszófiai tárgyalásairól szólva zett hosszútávú megoldás a szóvivő elmondta: a cseh- lehetőségét, amelyet a bulszlovák fél tudatában van gáriai privatizálásban való annak, hogy milyen súlyos csehszlovák részvétellel lehelyzetben van Bulgária, s hetne elérni. „Fontos, hogy ezért nem törlesztheti kész- mindkét államfő kifejezte a pénzben adósságait. 2an- -probléma rendezése iránti tovsky ismertette Václav politikai elszántságát” — Klaus szövetségi pénzügy- tette hozzá Zantovsky. miniszter ezzel kapcsolatos A szóvivő a továbbiakvéleményét is. Szavai sze- ban megerősítette, hogy rint a prágai pénzügyi tárca Václav Havel köztársasági vezetője pragmatikus mó- elnök április 26—28-án Ro Te Vu államfő meghívására látogatást tesz a Koreai Köztársaságban. A szöuli út során a tervek szerint a két elnök megállapodást ír alá az adóztatás egységesítéséről, illetve a beruházások kölcsönös támogatásáról és védelméről. Michael Zantovsky azt is közölte, hogy a köztársasági elnök csütörtöki és pénteki munkanapját Szlovákiában tölti. A dokumentum szerint a tavalyi szlovákiai költségvetési gazdálkodás 10,2 milliárd koronás deficittel zárult, amelyet elsősorban az idézett elő, hogy 8,4 milliárd koronás hiány állt be a forgalmi, a bértömeg- és a nyereségadó elvonásának késlekedése miatt. Nem elhanyagolható, hogy főleg a költségvetési és dotált szervezetek esetében 1,8 milliárd koronás többletkiadás jött létre. A tanácskozás szünetében nyilatkozva Jén Carnogursky miniszterelnök közölte, hogy az ülésen felvetette azt a kérdést, vajon Viliam Oberhäuser erdőgazdasági és vízgazdálkodási miniszter a kormányban maradjon-e. A miniszterelnök mindezt azzal magyarázta, hogy Oberhäuser — aki egyúttal a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője is — a parlament legutóbbi ülésén javaslatot teijesztett elő a szlovák szuverenitás kinyilvánítására. „Képviselőként ehhez joga volt, de a kormány tagjaként arra kötelezte magát, hogy teljesítse a kabinet programnyilatkozatát, amely nem feltételezi a szuverenitás kikiáltását” —■ mondta Carnogursky. Kiemelte, hogy a szuverenitási kezdeményezés összeegyeztethe-Nemzeti liberális elnök a Központi Bizottság élén Választási pártlista: 44 politikai szubjektum A Központi Választási Bizottság Titkársága tegnapra virradó éjszaka, pontosan éjfélkor lezárta azoknak a politikai pártoknak, mozgalmaknak, illetve koalícióknak a jelentkezését, amelyek indulni kívánnak a Szövetségi Gyűlésbe kiírt idei választásokon. A Központi Választási Bizottságba az alábbi politikai szubjektumok delegáltak tagokat, illetve póttagokat: Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom, Nyugdíjasok Mozgalma a Létbiztonságért, Szlovákiai Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Liberális Párt, Demokraták ’92 a Közös Államért, Munka és Biztonság Pártja, Magyar Polgári Párt, Elkötelezett Pártonkívüliek Klubja, Nemzeti Szociális Párt, Csehszlovák Szociáldemokrata Párt, Polgári Demokrata Párt, Kereszténydemokrata Mozgalom, Szociális Igazságosságért Mozgalom, Republikánus és Nemzeti Demokratikus Egységpárt, Egyesülés a Köztársaságért—Csehszlovák Republikánus Párt, Polgári Demokrata Unió, Polgári Mozgalom, Liberális Szociális Unió koalíciója (Csehszlovák Szocialista Párt, Földműves Párt és Zöldek Pártja), Önigazgatási Demokrácia Mozgalma— Morvaország és Szilézia Társaság, Együttélés Politikai Mozgalom, Csehszlovák Vállalkozók, Kisiparosok és Földművesek Pártja, Demokrata Párt—Polgári Demokrata Párt koalíciója, Baloldali Blokk koalíciója (Cseh- és Morvaországi Kommunista Párt—Csehszlovák Demokratikus Baloldal), Sörbarátok Pártja, Roma Polgári Kezdeményezés, Független (Erotikus) Kezdeményezés, Szlovák Néppárt, Keresztény és Demokratikus Unió—Csehszlovák Néppárt, Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, Szlovákiai Zöldek Pártja, Szlovák Nemzeti Párt, Demokratikus Baloldal Pártja, Szlovákiai Kommunisták Szövetsége, Polgári Demokrata Szövetség. A Szlovák Választási Bizottságba összesen 23 politikai párt, mozgalom, illetve koalíció delegált tagokat. Ján Carnogursky miniszterelnök a választási bizottság első ülését csütörtökre hívta össze. Az alábbiakban a Szlovák Nemzeti Tanácsba kiírt választásokon részt vevő politikai szubjektumokat közöljük: Egyesülés a Köztársaságért—Csehszlovák Republikánus Párt, Demokratikus Baloldal Pártja, Nemzeti Liberális Párt, Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom—Együttélés Politikai Mozgalom, Szlovák Nemzeti Párt, Szlovák Néppárt, Munka és Biztonság Pártja, Polgári Demokrata Unió, Szabad Szlovákiáért Mozgalom, Kereszténydemokrata Mozgalom, Demokrata Párt—Polgári Demokrata Párt koalíciója, Szabadságpárt— Nemzeti Egység Párt, Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom, Szlovákiai Szociáldemokrata Párt, Szlovákia Kommunista Pár(ja ’91, Zöldek Pártja, Szociális Igazságosságért Mozga(Folytatás a 2. oldalon) tetlen a kormánytagsággal, s nem csak Oberhausert illeti. Szavai szerint az erdőgazdasági és vízgazdálkodási miniszter, illetve a többi „érintett” elgondolkodik az ügyről és később nyilatkozik. A szlovák kormányfő rámutatott arra, hogy „Szlovákia valóban teljes szuverenitását, azaz a föderációtól való elszakadását a kormány nem képes realizálni”. Mint mondta, a nyilatkozat előterjesztőinek a javaslatot ki kellett volna egészíteniük a további lépésekre, köztük a „deklaráció realizálására képes kormányra” vonatkozó javaslattal is. Ján Carnogursky „helytelenül feltettnek” minősítette azt a kérdést, vajon beadta volna-e lemondását, ha a szuverenitási nyilatkozat jóváhagyása esetében nem tudott volna felelni a kormány működésképességéért. Csupán a korábbi állítását ismételte meg ártól, hogy a kabinet nem volna képes realizálni a teljes szuverenitással összefüggő teendőket. Általános Egyezmény Az újabb határidő: április 13. Prágában tegnap tanácskozást tartott a Szakszervezeti Szövetségek Csehszlovák Konföderációjának Elnöksége. Az ülésről kiadott sajtójelentés szerint a testület április 13-án sorra kerülő tanácskozásán tárgyal az 1992. évi Általános Egyezmény esetleges aláírásáról, amelyet a szövetségi kormány által a bérfejlesztésről jóváhagyott rendelettel kapcsolatos problémák rendezésétől tesz függővé. A tegnapi jelentésből kitűnik, hogy a Csehszlovák Gazdasági és Szociális Érdekegyeztető Tanács következő ülésén a szakszervezetek vezetői ismét felvetik a munkások autóbusz-viteldíjának emelésével kapcsolatos kérdéseket is. Miss Czechoslovakia Magyarországi képviselők: A parlament grémiumának ülése Kocáb társaságában Az idei csehszlovákiai szépségkirálynő címéért 12 lány fog versenyezni az április 25-én a Karlovy Vary-i Pupp Grand Hotelben sorra kerülő országos döntőben. Újdonságnak számít, hogy az eredményhirdetés után a televízió közvetíti a koronázási bált, amelyen árverésre bocsátják Miss Czechoslovakia ’92 koronáját és topánkáját. Az idei szépségverseny győztesének fődija egy Ford Fiesta típusú személygépkocsi. Ezenkívül légi országnéző „körutat” tehet Michael Kocáb társaságában. A repülőgépet maga Kocáb fogja vezetni. Az igazságtételről (Munkatársunktól) — Több mint íélszázan jöttek el tegnap késő délután Pozsonyban a Csemadok-székházba, hogy meghallgassák dr. Zélényi Zsolt ismert magyar országgyűlési képviselő Igazságtétel 1989 után című előadását. A rendező, azaz a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom alapszervezetének vezetősége nevében Schniererné Wurster Ilona köszöntötte a vendégeket: az előadót, képviselőtársát Szilasy Györgyöt, dr. Hallania Máriust, a Magyar Köztársaság Népjóléti Minisztériumának munkatársát, valamint a magyar diplomácia szlovákiai képviselőit, Boros Jenő pozsonyi főkonzult, Taba Lajos és Várad! Lqjos konzult. A rendezvényen továbbá részt vett Bugár Béla, az MKDM elnöke, Duka Zólyomi Árpád, az Együttélés Politikai Mozgalom alelnöke és a Szlovák Nemzeti Tanács több magyar képviselője. A megnyitót követően dr. Zétényi Zsolt vette át a szót. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a kárpótlás csupán az emberi élet, méltóság, becsület és különböző igazságtalanságok jelképes orvoslását jelenti, s hogy ezzel magyarázható a közép-európai volt szocialista országok kárpótlási törvényeinek különbözősége is. Az előadó később nagy vonalakban vázolta hazája kárpótlási törvénye jóváhagyásának körülményeit, és kitért egy-egy pontjára. Az előadást követően a magyarországi vendégek a jelenlevők kérdéseire válaszoltak. Az államfő felszólalásáról A Szövetségi Gyűlés politikai grémiumának tagjai tegnapi tanácskozásukon egyebek között azzal foglalkoztak, hogy a köztársasági elnök mikor tarthatja meg beszédét a két kamara egy hét múlva, április 14-én kezdődő, és a hónap utolsó napjáig tartó 22. együttes ülésén. A testület tagjainak mintegy 50 százaléka úgy vélekedett, hogy Václav Haveinek rögtön a tanácskozás elején kellene felszólalnia, a másik 50 százalék pedig úgy, hogy ezt az ülés zárásaként kellene megtennie, mégpedig főleg azért, mivel a „korábbi tapasztalatok" miatt aggodalom merült fel azzal kapcsolatban, hogy az államfő parlamenti beszéde nem kell hogy pozitívan befolyásolja a képviselők tanácskozását. Amint azt a sajtó képviselői a grémium ülése után megtudhatták, a testület tagjai csupán abban értettek egyet, hogy a köztársasági elnöknek fel kell szólalnia a Szövetségi Gyűlésben. A grémium abban is egyetértett, hogy a jelenlegi megbízatási időszakban utolsó alkalommal sorra kerülő parlamenti tanácskozáson az új adótörvényeket is át kell tekinteni. A tájékoztatás szerint az új adórendszert a Szlovák Nemzeti Párt és a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom teljes mértékben elutasítja. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom csak akkor szavaz az adótörvények mellett, ha jóváhagyják módosító javaslatait. A további „problémás” párt, a Demokratikus Baloldal Pártja tegnap nem nyilatkozott. A baloldal további jogszabályok elfogadását is feltételhez köti, mégpedig ahhoz, hogy a parlament tekintse át a kormány agrárpolitikájáról ■Szóló jelentést, amelyet a két kamara 18. együttes ülése óta mindig a „következő plénumra” halasztottak. Catherine Lalumiere a lusztrálási törvényről Bizonyára módosítható Kétnapos csehszlovákiai látogatásra tegnap Prágába érkezett Catherine Lalumiere, az Európa Tanács főtitkára. A vendég többek között tárgyalt Václav Havel köztársasági elnökkel, Alexander Dubcekkel, a Szövetségi Gyűlés elnökével, Marián Óalfa szövetségi miniszterelnökkel és Jirí Dienstbier külügyminiszterrel. Lalumiere asszony délután előadást tartott a Károly Egyetemen, este pedig találkozott a Szövetségi Gyűlés képviselőivel. A prágai várban folytatott tárgyaláson Václav Havel elsősorban a Csehszlovákia és az Európa Tanács közötti sikeresen fejlődő kapcsolatokról beszélt. Az ET főtitkára üdvözölte, hogy a posztkommunista országok közül Csehszlovákia ratifikálta elsőként az -Emberi és Szabadságjogok Európai Egyezségokmányát. Catherine Lalumiere szerint az úgynevezet lusztrálási törvény „nincs teljesen összhangban” ezzel a dokumentummal. Hangsúlyozta, hogy ezért bizonyára módosítható. Május 1-jétői bérrendezés? A tanítói fizetés 600—900 koronával nő A pedagógusok új bérezési rendszerének bevezetésére már 1992. május elsejétől sor kerül — tudatta a közvéleménnyel Tóth János oktatási miniszterhelyettes. — A gyakorlati bevezetés eltarthat ugyan július elsejéig, s a bérrendszer főleg szerkezetében különbözik majd az eddigitől. A bérek rendezésére az SZK oktatási minisztériuma kétmilliárd koronával többet kapott, mint tavaly. Az új bérrendszer szerint 12 bérosztályba sorolják majd be a pedagógusokat és a tárca alkalmazottait, s minden egyes osztálynak 10 fokozata lesz a ledolgozott évek száma szerint. A bérek 2200—5700 korona közt mozoghatnak (beleértve mind az iskolaszolgák, mind a tudományos dolgozók esetében). A pedagógus fizetésére kötelező érvényű kihatással csak egyetlen feltétel lesz: a ledolgozott éveinek száma. A bér másik összetevője a személyi pótlék lesz, melyet az adott iskola igazgatója állapít meg, a törvény értelmében azonban ennek összege nem haladhatja meg az alapbér 40 százalékát. Ezzel az iskola vezetése minőségileg differenciálhatja egyes tanítói munkáját, ugyanakkor a személyi pótlék megítélése során is figyelembe kell vennie a pedagógusi gyakorlat hosszát. (Folytatás a 2. oldalon)