Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-06 / 82. szám
SFINX - BÉKE - NO VON A A szomszédnak jobban megyen... 1992. április 6.________________________________________________Szabad ÚJSÁG „A tantervből ugyan kimaradt“ - jegyezte meg még füleki gimnazista koromban az egyik tanárom és felszólított, hogy soroljam fel Fülek három nevezetességét. Mint később kiderült, a kérdést viccnek szánta, de akkor jól megjegyeztem, mit kellett volna válaszolnom: vár, gyár sár. Az első és az utolsó „nevezetességet“ most nem részletezem, ha pedig a gyárról esik szó manapság Füleken, általában mindenki a Kovosmaltra gondol. Pedig ennek szomszédságában működik egy másik gyár is, a bútorgyár, amely immár hatvan éves. 1932-ben a helyi és a környékbeli asztalosok SFINX néven részvénytársaságot alapítottak, a felépített műhelyeken kezdetben a Kovosmalt termékeinek készítettek ládákat, később fogantyúkat, síléceket, szánkókat, szekereket és egyszerűbb bútorokat. A háború után módosították, úgy is mondhatnánk, bővítették az áruskálát; iskolai felszerelésekkel és konyhabútorokkal. 1958-ban a gyár a MIER Topolcany irányítása alá került és fokozatosan szériagyártásra tért át. 1970-ben új csarnokba költözött, a régi műhelyben már csak asztalokat készítettek. Három év múlva ez a részleg is átköltözött a jelenlegi helyére, az új nagycsarnokba. A bútorgyár mellett - mint akkoriban egy valamirevaló üzem mellett - folyt a szakmunkásképzés, így került oda tizenkét évvel ezelőtt, Dusán Pisár, aki most termelési igazgatóhelyettesként tájékoztatott a bútorgyár helyzetéről:- Az új csarnokban gyakorlatilag már szériagyártásra rendezkedtünk be - mondja a panelházakat építő üzemek számára gyártottunk konyhabútorokat és egyéb faelemeket. Monopolhelyzetben voltunk, szinte az egész országba szállítottunk, sőt még a Szovjetunióba is. Alacsony bérért hihetetlenül kemény munkát végeztünk. Naponta legalább 450 konyhaszekrényt szereltünk össze. Ez a rosszul fizetett és egyoldalú tevékenység elvette tanoncaink kedvét, itt hagyták a gyárat, arról nem is beszélve, hogy mennyire megbénította a gyár fejlődését. Ha valami új terméket elkezdtünk gyártani, azt a vállalatvezetés azonnal elvette tőlünk, és más üzemnek adta. Mi nem voltunk más, mint kísérleti nyúl, mi kezdtük el többek között elsőként gyártani a korszerű UKN típusú konyhabútorokat is. Másfél évig kínlódtunk annak beindításával - műhelyünkben elkészítettük hozzá a kivitelező gépeket, felszereléseket amit a vállalat aztán elvitt tőlünk Hlohovecre, ahol még ma is ez a gyár „húzóterméke“.- Nyolcvankilenc után - amikor fokozatosan csökkent a panellakások építése - mi gyakorlatilag termelési program nélkül maradtunk. Közben önálló vállalat lettünk, és nehezítette a helyzetünket a szovjet piac megszűnése, ahová évente 90 millió korona értékben szállítottunk. Tavaly a második félévben olyan válságos helyzetbe kerültünk, hogy egyszerűen nem volt kinek gyártani. Szerencsére, erre a helyzetre már korábban felkészültünk - új termékeink tervrajzai készen álltak -, csak a gyártáshoz szükséges átrendezéshez kellett egy kis idő, ennek ellenére az év végéig már húsz termékkel léptünk ki a piacra. Gyermekszoba-, hálószoba-, irodabútorok gyártása mellett egyedi belső épületberendezéseket - bankházak stb. - is elvállaltunk, miközben állandó tervező munkát folytattunk, és folytatunk. Jelenleg is már több prototípust készítettünk el, amelynek gyártását rövidesen megkezdhetjük. Amíg a vállalatnál valamikor egy „irodaház népe“ készítette a terveket, nálunk gyakorlatilag öt személy, de az ötletadók száma ennél jóval több.- Sajnos, legújabban a lakosság vásárlóerejének a csökkenése hat ránk negatívan. Mint tudjuk, főleg Füleken és környékén az országos átlagnál is magasabb a munkanélküliek száma, a családok egyszerűen nem tudnak miből bútort vásárolni. Jelenleg hétszáz dolgozónk van, eddig munkahiány miatt nálunk senki sem kapott felmondást. Csak azokat bocsátottuk el, akiknek a munkájával vagy a viselkedésével nem voltunk megelégedve. A bútorgyár vezetősége az új termékek gyártásával egyidőben megkezdte a hazai, illetve a határon túli piackutatást is. Ebben az évben Nagy-Britanniába és más tőkés országba előreláthatólag 30 millió korona értékben szállít asztalokat, ezen kívül Magyarország is felzárkózott a vásárlók közé, Lengyelországból pedig két üzletkötőjük jó hírekkel tért vissza.- Az átlagos havi termelésünk 20-22 millió korona - folytatja az igazgatóhelyettes. - „Utazó eladók“ járják az országot - köztük magánvállalkozók is -, akik segítenek nekünk ebben: egyikük-másikuk bizony hetente akár két és félmillió korona értékű bútort is elad. Saját üzletünk van itt Füleken, áprilisban szándékozunk Losoncon nyitni, ezen kívül még ebben az évben távolabbi városokban is szeretnénk helyet bérelni. Hozzá kell azonban tenni, hogy az asztalokon kívül komplett bútorokkal is szeretnénk betörni a tőkés piacra. TJgy vélem, hogy a mi bútoraink minőségileg nem roszszabbak, mint a nyugat-európai bútorgyárak termékei, de az ő bútoraik felszereltségben azonban jobban alkalmazkodnak a nyugati igényekhez (videópolc stb.). Mindezeket tanulmányozva szeretnénk elkészíteni azokat az ajánlatokat, amelyeket a nagy nyugati kereskedőknek kínálunk fel. A bútorgyár dolgozói úgy vélekednek, hogy a vállalatuk külön „ország az országon belül“. Az ottani előírások egyediek, a követelmények szigorúbbak, mint másutt és bár hiány van szakképzett asztalosokból, nagyon megválogatják a jelentkezőket.- Ma, amikor nagyon nehéz egy-egy piacra betörni, nem engedhetjük meg magunknak a felületes munkát - magyarázza Dusán Pisár. - Az igaz, hogy kevés a szakemberünk, de mi a felvétel előtt különbséget teszünk a „mesterlevéllel“ és a csak gyakorlattal rendelkezők között. Azokat, akik évekig nem gyakorolták a szakmájukat, és önállóan nem tudnak asztalosmunkát elvégezni, azokat - bármilyen szükség is van szakemberre - nem vesszük fel. A bútorgyárban tehát sikerült átvészelniük a legkritikusabb időszakot. Pedig a bútorgyárat Füleken és környékén - talán a kevesebb foglalkoztatottság miatt - mindenki csak a Kovosmalt „árnyékában" emlegette. A városban most sem arról beszélnek az emberek, hogy a NOVONA kilábalt a bajból, hanem arról, hogy csődbe jutott a Kovosmalt. Pedig talán csak a vezetők szervezőképességén múlott, hogy az egyik gyárban így alakult, a másikban pedig sehogy. Ennek pedig - ki más? - az egyszerű munkás látja Füleken a hasznát, illetve a kárát. FARKAS OTTÓ (A szerző felvételei) 5 AVágkirályfai ön képző Iparos Kör gazdag iparos és kulturális múltat tudhat a magáénak, hiszen 1921. február 14-én tartotta meg alakuló ülését. Alapítótagjai Kovács Szilveszter és Bergendi Mihály voltak. A Bergendi házaspár 1934. április 12-én székházzal ajándékozta meg az iparoskört, s kifejezte abbéli kívánságát, hogy..... a körben a társadalmi élet, közművelődés és tudományos szellem a vallás követelményeinek megfelelően terjedjen“. Az egész falut összekötő mozgalom munkalehetőséget teremtett, valamint érdekvédelmet biztosított az iparosoknak. Ebben az időben közel ötven hogy az itt munkát vállaló iparosok nem ütköznek nyelvi nehézségekbe. A németországbeli partnereket illetően ez már nem volt olyan egyszerű. Gondokat okozott az is, hogy a munkaerő-piacon nem csupán a becsületes közvetítők érvényesülnek, így volt olyan eset is, amikor tévedések áldozataivá váltak. „Kovácsok, pékek, szabók képezték egykor a falu értelmiségét, amit mi sem bizonyított jobban, mint az iparoskor kultúrális tevékenysége. Talán csak a múltban tudták hasznosan és tartalmasán eltölteni a szabadidejüket a jó mesteremberek?!“ - szólalt fel az ünnepi gyűlésen Papp József Itthoni és külföldi munkavállalási lehetőség Munkára és megbecsülésre vágynak az iparosok tagot számlált a mozgalom, amely több mint húsz éven át szünet nélkül folytatta tevékenységét. A székházban klubot alapítottak. Itt kerültek sorra a színtársulat és a jól működő fúvószenekar első fellépései, itt nyitották meg az iparosok gazdag szakkönyvtáré* A feltámadási körmenetben saját ipari zászlójuk alatt vonultak, amelynek avatására Szent József, az iparosok védőszentjének napján került sor. A mesteremberek alkotta társulat a második világháború idején függeszti fel tevékenységét. A háború alatt a székházban katonai kórház, később szövetkezeti nagyraktár volt található. Ma a helyi alapiskolának ad otthont. Ennyit tudtunk meg az önképző iparoskor közkincsként nyilvántartott krónikájából, amelyet Morovics István, az újonnan létrehozott iparoskor tiszteletbeli elnöke bocsátott a rendelkezésünkre. Kovács László ács és testvére Károly kőműves, valamint iparostársaik úgy döntöttek, hogy az egykori mozgalomnak tovább kell működnie és részt vállalnia a falu életéből. így kerül sor 1991. március 10-én a Vágkirályfai önképző Iparos Kör új zászlójának ünnepélyes felavatására egy szentmise keretében - az új ereklyét Szatmár Tibor készítette. Az iparosok történelemből újjáéledt kezdeményezésének első ünnepélyes évzárójára március utolsó hétvégéjén került sor. A ma már több mint száz tagot számláló iparoskor az „újoncok“ sikeres évét zárta, hiszen nem egy munka nélkül maradt mesterembernek segített az újraelhelyezkedésben. Ehhez Alexander Toman, valamint Nágel Ferenc magánvállalkozókra volt szükség, akik építészeti dolgozókat, segédmunkásokat vettek fel Szeredben, Vágsellyén, Galántán folytatott munkájukhoz, hasonlóképpen, mint Závodsky Zoltán, taksonyi vállalkozó, aki villanyszerelőket és ácsokat keresett maga mellé a vágkirályfai iparosok közül. Közel harminc iparengedéllyel rendelkező falubeli jutott így az újrakezdés lehetőségének birtokába. Iparosaink nem csupán a Galántai járáson belül aknázták ki a számukra megfelelő lehetőségeket, terveikben foglalkoztak külföldi munkavállalással is. Magyarországi partnereikkel folytatott tárgyalásaikat megkönnyítette az, szűcs. Kovács László alapítótagtól megtudtuk, hogy a határon túl még mindig megbecsültebb munkaerőnek számít a kétkezi iparos, mint itthon. Természetesen csak abban az esetben, ha a derék munkához pontosság, fegyelem is párosul. Ha az iparos ezeket a feltételeket teljesíti, nem fukarkodnak az őt megillető jutalommal, és különböző, korszerű műszaki berendezéssel könnyítik manuális munkáját. „A legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor németországi munkám során láttam, hogy egy harminc centiméteres szöget félre tesznek, majd a használt darabot kiegyenesítik, megtisztítják, és a legnagyobb természetességgel újra felhasználják. Ekkor értettem meg, milyen komoly és hosszú út választ el bennünket, csehszlovákiai iparosokat tőlük. A mifajtánkat külföldön megbecsülik, hiszen csak azok mernek külföldi munkát vállalni, akik dolgozni mernek és tudnak is. Amúgy, derekasan, mesterember módjára! Éppen ezért nem félek, hogy a mi embereinkkel szégyent vallunk“ - osztja meg velünk gondolatait beszélgetésünk során Kovács László. Amint azt a továbbiakban megtudtuk, az iparoskor jogi úton szeretné visszaszerezni egykori székházát, mivel az ajándékozás útján az ő tulajdonát képezte. Nem könnyű feladat előtt állnak, hiszen az épületben a szlovák, illetve a magyar alapiskola alsó évfolyamai nyertek elhelyezést. A székház, vagy egy szerény klubhelyiség létrehozása már csak azért is nagyon fontos, mert e nélkül nehezen folytathatnak majd kulturális tevékenységet, pedig a néhai fúvószenekar hagyományainak felújítását nem egy vállalkozó kedvű iparos szorgalmazza. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az iparosok községen belül történő tevékenységét sem. A tagok számára egykor kötelező volt a templom látogatása, ugyanis az egyesület működése szigorú vallási alapokon nyugodott. (Talán ez volt az oka annak is, hogy a későbbiek során nem újíthatta fel tevékenységét, s erre csak a rendszerváltás után kerülhetett sor.) Az iparosok ezért gondjaikba vették a templomot és annak környékét, munkájuk keze nyoma ezen kívül az egész községben fellelhető. SZÁZ ILDIKÓ
