Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-22 / 95. szám
4 Szabad ÚJSÁG 1992. április 22. A hatalom szemében szálka volt Először egy nemrégi keltezésű hír a Nyitrai járásból, egészen pontosan annak Szőlős elnevezésű falujából: egy roma állampolgár a papiakban rátámadott a helybéli tiszteletes úrra - s egy rozsdás késsel megsebesítette őt. Egy hír, amely minden bizonynyal sokakban - legfőképpen persze az említett járás lakosaiban - felidézte a közelmúltat, annak ugyancsak egyházi vonatkozású „eseményét“. Mégpedig a Nyitracsehiben történteket. Már amenymagyarajkúak élnek, a tavalyi esztendő vége táján csakis szlovák nyelven kezdtek szentmiséket tartani. Vagyishogy ez így nem egészen pontos. Helyesebb a következőképpen: a plébános (akit a járási lap szerkesztője szerint fizikailag is bántalmazni akartak a nyitracsehi magyar hívók) szlovák nyelven vezette az istentiszteletet (mondván, hogy hiszen úgyis mindenki érti), míg a hívók magyarul válaszoltak. Szó, ami szó, igencsak furcsa egy dolog volt az egész... Megér egy mindörökkét! nyíre történt valami. Vagyis pontosabban: úgy történt-e, ahogy arról akkoriban az egyik járási hetilap beszámolt. Mert ugyebár végképp nem mindegy, hogy hír vagy hír... És most ugorjunk vissza néhány hónapot a múltba. Mondjuk a tavalyi év novemberéig-decemberéig. S elevenítsük fel a járási lapban az idő tájt közölt írást, amely szerint Nyitracsehiben fizikailag is bántalmazni akarták az Emőkéről oda szlovák nyelven misézni járó plébánost. Hogy kik voltak az erőszakoskodók? Hát természetesen a magyarok! Legalábbis azon cikk írója szerint. És most szeretnék visszatérni a fentiekben már idézetthez, konkrétan a hír, a hír meg hír „nemmindegységéhez“. Ugyanis mint a szóban forgó „esetet“ követően fény derült rá, a járási lapban megjelent akkori írásnak nem sok köze volt az igazsághoz. Szerzője elsősorban is azért vetette papírra „gondolatait“, hogy - miképpen a nyitracsehiek manapság is vallják - összeuszítsa a község magyar nemzetiségű polgárait (hívőit) a szlovákokkal. Most pedig következzék egy kissé részletesebb múltidézés. Abban a faluban, ahol zömmel (mert Nyitracsehiben a legutóbbi népszámláláskor a lakosoknak mintegy 80 százaléka vallotta magát magyar nemzetiségűnek) Persze, a magyar hívók nem tűrték hosszú ideig eme áldatlan állapotot, s jogosan követelték a magyar nyelvű istentiszteletek visszaállítását a községben. A dolog lényegéhez mindenképpen hozzátartozik, hogy Nyitracsehi a közelmúltban került át a Nyitrai Püspökség hatáskörébe, míg a szomszédos - s csupán három kilométernyire fekvő - Nagycétény a Nagyszombati Püspökséghez tartozik. Az üggyel kapcsolatosan Nagycétényt azért is szükséges szóba hozni, mivel miután rendeződtek (tényleg, rendeződtek?) az „egyházi bonyodalmak“, azóta éppen a nagycétényi pap tartja Nyitracsehiben a magyar nyelvű miséket. A szlovák nyelven miséző emőkei plébános pedig - a csehi hívők vallomása szerint - közben állítólag magyarul tanul. Már egyébként akkor belekezdett, amikor Csehiben „magyar“ misézésekkel bízták meg. Hogy a magyar hívőnek legalább egy mindörökkét tudjon válaszolni. Mert azok fölöttébb szívesen hallanák tőle... Ha már egyszer ó is misézett „magyarul“ egykoron. A hívők természetesen abban is reménykednek, hogy a papi „mindörökkére“ nem fog kelleni örökkön-örökké várniuk... SUSLA BÉLA Gyökeres György felvétele Több év börtön - semmiért Lukanyényében és közvetlen környékén - ma sem világos pontosan, miért - sokat szenvedtek a második világháború után, az úgynevezett békeépítési időszakban. A hitüket és hovatartozásukat bátran megvalló emberek, akiknek történetesen néhány hektár földjük is volt, szálkának bizonyultak a rendszer jellemtelen kiszolgálói szemében... Fel a kezekkel! Tóth Vince a világégés utolsó évében nősült, lukanyényei lányt vett feleségül. Ezerkilencszázötvenegy december tizenegyedikén, amikor valójában a család kálváriája elkezdődött, már volt egy leánygyermekük, a hétéves Mária Magdolna. Tóth Vince A Tóth család mintegy 35-40 hektár földön gazdálkodott... Egy reggel csendőrök érkeztek a faluba. Néhányan a Tóth portára is betörtek. A fiatal családfő épp a jószággal bajlódott. A fegyveresek rátámadtak.- Fel a kezekkel! És a falhoz szorították ... - Letartóztatjuk! - De miért? - Tudja azt maga jól! A puskacsóvel terelték kifelé az udvarból. A család a tornácról nézte végig az eseményeket. Senki sem mert közbeavatkozni. Tóth Vince nem szívesen emlékezik vissza a történtekre ma sem. Szenvedéséről, meghurcoltatásáról, megalázásáról még most is csak tőmondatokban beszél... A fiatalember Besztercebányára került. Azonnal kihallgatták. Vallatói nem bántak vele kesztyűs kézzel. Közben a vádat, a „vétkét“ is a fejére olvasták: őrizte a hatalommal szembeszegülő papot! ... Családja egy ideig azt sem tudta, hol lehet.- Holnap reggel nem kell lemennie a tárnába - mondta az őr -, újratárgyalják az ügyét... Feleségét a kislányával csak a tárgyalás végére engedték be a terembe. Az asszonynak majd meg szakadt a szíve, amikor meglátta meggyötört, lesoványodott párját. Ezerkilencszázötvennégy augusztus tizenötödikén szabadlábra került. A börtönből havonta egyszer írhatott levelet, egy ízben kaphatott kilós csomagot és úgyszintén egyszer fogadhatott látogatót. Míg Tóth Vince börtönben volt, családját kitelepítették a portáról, a falut is el kellett hagyniuk. Ezerkilencszázötvenhárom március harmadikén az egész famíliát Komáromfüssre, az Almás-pusztára deportálták. A csatád is szenvedett A földműves-szövetkezetbe valósággal beerószakolták a csonka családot. Előtte különféle ígérgetésekkel igyekeztek rávenni az odahaza maradottakat a belépési nyilatkozat aláírására.- Ha önként lemond javairól - hite-A koholt vádak alapján összeállított jegyzőkönyvet nem volt hajlandó aláírni. A vallatótiszt azonban gúnyosan a szemébe nevetett:- Sebaj - jegyezte meg -, majd mi alárjuk az aljára a nevét. Aztán mehet az istenhez panaszra! Ezt követően többször alaposan megverték. Hírhedt börtönök lakója Pozsonyba szállították. Az ügyész ott is hamis vallomástételre szerette volna rávenni. Tóth Vince azonban nem állt kötélnek.- Sok mindent rám foghatnak - jelentette ki a tisztnek sőt akár fel is akaszthatnak, becstelenségre azonban nem tudnak rákényszeríteni. Az első bírósági tárgyalásra október másodikán került sor. A kirakatperben bűnösnek találták. Rendszer elleni lázításért, meg más egyéb, hasonló „vétségekért“ ítélték el. Nyolc évet kapott! A börtönben eltöltött keserves időszak nagyon megviselte. Letartóztatásakor egészséges volt, a tárgyalás idejére viszont már csak mindössze negyvenöt kiló lehetett. Az ország több hírhedt fegyházában raboskodott, volt Haván, a Pankrácon, s kényszermunkán a jáchymovi uránbányában. Ezerkilencszázötvenhárom tavaszán büntetését négy évre mérsékelték. Ezután kicsit rámosolygott a szerencse, családja ugyanis kiváló védőügyvédet talált. A rendkívül művelt cseh jogász szembe mert szállni az elnyomó hatalom képviselőivel. Számára kizárólag csak az igazság volt a fontos. A tárgyalás időpontjáról a családtagokat is értesítették. Az elítélt mindössze pár órával a tárgyalás kezdete előtt szerzett tudomást minderről. gyelö fogdmegek megszabták, mit vihetnek magukkal.- Csupán a legszükségesebb holmit! A parancs egyértelmű volt! Polgári ruhás ismeretlen férfi ellenőrizte a csomagolást. Szlovákul beszélt, Mária asszony nem is igen értette mit mond. A fiatalasszony, a házban lakó anyósával az indulás előtt még elment a templomba.'- Majd csak hazasegít minket az Isten - biztatgatták egymást -, egyszer véget érnek a szenvedéseink. A munka nemesít? Mire a házukhoz értek, holmijuk a teherautón volt. Mennie kellett Vince 59 esztendős, beteges édesanyjának is. Senki számára nem volt könyörület. Szinte az egész falu népe a portához csödült. Amikor elindultak a kocsik, mindenki sírt. Magyarok közé érkeztek. Mária kijelölt munkahelyén, az állami gazdaságban Sándor Imrénél jelentkezett. A kárvallottak egyetlen helyiséget kaptak. A szobában régebben csirkéket neveltek, s a villany sem volt bevezetve. Az asszonyok átmeszelték a falakat és beköltöztek új „otthonukba." Ha esett az eső, ha tűzött a nap, a fiatalasszonynak dolgoznia kellett. Ö ezt zokszó nélkül megtette. Nem ellenkezett senkivel. Attól is tartott, hogy a férjén bosszulják meg engedetlenségét. Nyáron, két álló hónapon át, cséplőgépnél dolgozott. Heteken át a legrosszabb munkát végezte, a dob tetején állt, nyelte a port, éjszaka pedig a könnyeit... Anyósának fájt a lába, hát „kegyelmet" kapott, nem kellett naponta dolgoznia. Mária asszonynak viszont minden munkanapon „csatasorba" kellett állnia!-Ha probléma adódik - adták a tudtára -, nem kap fizetést, s megnézheti magát. Itt ugyanis még koldulni sem mehet. Meg aztán továbbra is hitegették. Viselkedjen rendesen, s akkor hamarosan hazajöhet az ura! A kislányuk, Mária Magdolna Füssön is járt iskolába. Édesanyja háton hordta be a tanyáról a faluba. A lány eléggé legyengült, végül rokonok mentek érte, s vitték el Lukanyényébe. Egy idő után az asszonyok több helyiséget kaptak. Szabadulása után Tóth Vince is Füssre ment „haza“. Hamarosan megszerette mindenki... Csak otthon jó! Az idős asszony a leánykájával együtt szökött haza Lukanyényébe.- Én nem bírom tovább - jelentette ki egy délután -, lesz, ami lesz, borzasztó honvágyam van, hazamegyek! Otthon a szövetkezet elnökétől a saját lakásukban mindössze egy kamrát „kaptak“. Vince ez idő tájt a gazdaságban csoportvezető volt. Mégis továbbálltak, egy másik tanyára költöztek. A tanyi állami gazdaságtól egy béresházban kaptak lakást. Végre aztán hazautaztak. Rokonok mentek értük, s elszállították holmijaikkal együtt mindkettőjüket. Ezerkilencszázötvennyolc december nyolcadikén lépték át ismét a szülőfalujuk határát. Az első házak láttán eleredtek a könnyeik. Lakásukban egy csendőr lakott, így nekik is csupán a kamrában jutott hely. De örültek, mert végre - újra- odahaza lehettek! Egy hónappal később a csendőr feljelentette a visszaköltözőket. „Illegális lakáshasználat“ volt a vád ellenük! Vince két hónapra ismét börtönbe került... Feleségét, édesanyját, s gyermeküket szerencsére nem űzték el a házból. A saját lakásukból! Valahogy eltelt a két hónap és Vince ismét hazamehetett. Végre! ■(A „pap bújtatásáért és őrzéséért“ meghurcoltak perét újratárgyalja a nagykürtösi bíróság... A történet tehát hamarosan folytatódik!) ZOLCZER LÁSZLÓ (A szerző felvételei) Mária asszony gették például a feleségét -, hazahozzuk a férjét. A falu vezetői is igyekeztek minél jobban megkeseríteni a fiatalasszony amúgy is sanyarú életét. A családfő a „nép ellensége" lett, hát Mária aszszonyba is bárki büntetlenül „belerúghatott." A házukból elvitték a gabonát, a padlást valósággal lesöpörték, majd pedig a jószágra, a gazdasági eszközökre, a különféle munkagépekre került sor. A szövetkezetalapitók szinte mindent elhurcoltak a portáról. Csak ezek után, végső kétségbeesésében írta alá Mária asszony a belépési nyilatkozatot... A kitelepítésükről az indulás előtt egy nappal szereztek tudomást. Egy „helybéli ügyeletes elvtárs“ vitte meg a hírt:- Virradatkor utaznak - mondta gőgösen -, holnaptól mindenük a miénk lesz! Hideg, szeles reggelre virradtak. Úgy kilenc óra tájban érkeztek meg a szállítójárművek. A rakodásra felü-
