Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-02 / 79. szám

1992. április 2. 7 Szabad ÚJSÁG Elkészült a jelentés, de még kiegészül „Nyelvőrségen” — szlovák módra Március 30-án Összeült az SZNT Elnökségének az a bizottsága, amelyet 1990. december 10-én hoztak létre a nyelvtörvény betartásának felügyeletére. Az ülésre készített jelentés megvi­tatása után a bizottság olyan határozatot fogadott el, hogy a jelentés végső változatát Ján Kmefo KDM-képviselo által ki­dolgozott nyugat-szlovákiai beszámoló alapján készíti el. A jelentést kidolgozó szerkesztőbizottságban ezúttal azonban már hiányozni fog Ivan ßrndiar a bizottság eddigi elnöke, aki lemondott. A bizottság többek között javasolta a Szlovák Nem­zeti Tanácsnak, hogy vegye le az ütés napirendjéről a bizottsági jelentést, hogy annak végső formája után azt az SZNT 24. ülésének napirendjére tűzze. bizottságnak kellett eldöntenie. En­nek módjában állott olyan községe­ket, amelyeket a felnagyított határ éppen fedett (azaz a község terüle­tén haladt át) a nemzetiségi arány­nak megfelelően ide vagy oda csa­tolni. De ilyen bizonytalan hovatar­­tozású községeknél közlekedési vagy gazdasági érdekeket is figye­lembe vehetett. A gazdasági érdekek körül a bi­zottságban nagy viták keletkeztek, hiszen ezek másoknak látszottak in­nen és onnan nézve. A szlovák fél sokáig mereven ragaszkodott a nemzetiségi elvhez, akkor is, ha gaz­daságilag vagy közlekedésileg szlo­vák községet sújtott. A nemzetiségi ellentétet végletesen kiélezte, elkép­zelhetetlennek vélve, hogy bármely szlovák többségű község ne vállalna bármilyen áldozatot és gazdasági hátrányt annak érdekében, hogy Szlovákiához tartozzék. A magyar bizottságnak bőségben volt ugyan bizonyítéka arra, hogy szlovák köz­ségek lakosai az ideiglenes demar­kációs vonalon átszökdösve a legkü­lönbözőbb magyar hatóságoktól községük Magyarországhoz csatolá­sát kérik, nagyon világos gazdasági érdekből, de ezeknek konkrét pél­dáit kiszolgáltatni épp a kérelme­zőkre látszott károsnak. Általános utalásokra pedig a szlovák bizottság azt állította, hogy azok propagan­­disztikus kitalálások. Hetekig tartott a vita, amely részünkről a fájó határ fájdalommentesítését tűzte célul. Végül sikerült a kb. 800 km hosszú határ mentén és községek százaiban mindkét fél által elfogadható határt vonni. Csak néhány pont maradt, ahol helyszíni szemle nélkül nem tudtunk megegyezni. Az egyik ilyen vitás pont Kassa város északi határa volt. A város közvetlen közelében van Kavocsány szlovák falu. A magyar delegáció Kavocsány Magyarországhoz csato­lását javasolta, mert a falu Kassa város ellátásából élt. A lakosság nap mint nap hordta a tejet, zöldséget, baromfit, tojást a városba. Kassának ellátó területe volt a falu, a falunak egyetlen életlehetősége Kassa. Mö­götte nagy hegyek nyúlnak az égbe, és messze nincs nagyobb település, ahol termékeit értékesíthetné. Arra is hivatkoztunk, hogy tudomásunk szerint a falu nincs ellene a Magyar­­országhoz való csatolásnak. Nemze­tiségi alapon mindenképpen a Szlo­vákiához csatolás volt jogos. A köz­ség ideiglenesen szlovák fennható­ság alatt állott, szlovák határőrség tanyázott benne. Hosszú vita után, amelyben a szlovák delegáció keményen vissza­utasította azt a feltevést, hogy a köz­ség lakossága Magyarországhoz húz, a bizottság kiszállt Kavocsány­­ba. Magyar tagjai — katonák is — mind civil öltözetben. A szlovákokat ez alkalomkor a csehszlovák határ­őrség parancsnoka, Viest tábornok vezette, egy szép szál katona, tábor­noki egyenruhában, kitüntetésekkel a mellén, erőt és hatalmat sugallva. A község főterén éppen hetipiac volt, nyüzsgő sokaság. Á cseh gene­rális kiszállt kocsijából, és magabiz­tosan megszólított egy szálas szlo­vák parasztot, nevét kérdezte, s hogy helybeli-e. A szálfatermetű férfi éppen a községi bíró volt. Viest láthatóan örült, hogy jó szemmel egy nyilván öntudatos, falujában méltóságot viselő embert választott ki a tömegből, és tüstént feladta ne­ki szlovákul a kérdést: hova akar a falu tartozni, Szlovákiához vagy Ma­gyarországhoz? A meredek nagy ember megjár­­tatta a szemét a tábornoki unifor­mison és a civil urakon, aztán kö­rül a piacon és a saját népén, és szép nyugodtan azt felelte: „Do Koäic.” Kassához. Annakidején a szóban forgó bi­zottságot 22 képviselőből állították össze, s abban helyet kapott az SZNT-ben képviselt valamennyi párt és mozgalom. Tekintettel a bi­zottság létszámára, hogy annak te­vékenységét hatékonyabbá tegyék, azt három regionális albizottságra osztották — Szlovákia területi meg­oszlása szerint. A kelet-szlovákiai régióban Kveta Kondásová, a kö­zép-szlovákiaiban Stefan Kruziak, a nyugat-szlovákiaiban pedig Ján Kmeío képviselő irányította a bi­zottság munkáját. A bizottság feladatul kapta, hogy figyeljék a nyelvtörvény megszegé­sének eseteit, annak hatékonyságát, alkalmazhatóságát és esetleg vizs­gálják meg módosítása szükségessé­gének kérdését. A bizottság vizsgá­latainak arra is ki kellett terjednie, hogy miként viszonyul a törvény a nemzetiségek együttéléséhez a nemzetiségileg vegyes lakosságú te­rületeken, miként vélekedik arról a lakosság, s esetenként jelezze, ha fe­szültség forrása lenne a törvény be­tűje. A bizottság elsősorban azokon a területeken fejtette ki tevékenysé­gét, ahonnan a lakosság köréből jel­zések érkeztek a törvénnyel kapcso­latban. Mindhárom albizottság a három szlovákiai régió déli részén fejtette ki tevékenységét, közben találkozott két ízben is a Matica slovenská munkatársaival, amely szervezet mint ismeretes önhatal­múlag „ítélte magát” a nyelvrendő­ri szerepkörre. A Matica és a bi­zottság nagyjából hasonló követ­keztetéseket von le a nemzetiségek együttélésének vizsgálatából Dél- Szlovákiában. Brndiar lemondása A bizottság foglalkozott mind­azon feladatokkal, amelyek miatt létrehozták, ennek ellenére a közvé­leményhez időnként olyan nem megalapozott jelentések is eljutot­tak, hogy a bizottság képtelen fel­adatát ellátni, s ezért munkáját több ízben megkérdőjelezték. Mindez már abban a jelentésben olvasható, amelyet átdolgoznak, illetve kiegé­szítenek. Valószínűleg ezzel magya­rázható Ivan Brndiar lemondása is. A tevékenységről szóló bizottsági je­lentés tartalmáról az alábbiakban számolunk be. A képviselők a megállapított té­nyek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az egyes reszortok nem egységes eljárása következté­ben a nemzetiségileg vegyes lakos­ságú területeken többször figyel­men kívül hagyják a nyelvtörvényt. Ennek leggyakoribb esete a községi és városi képviselő testületek ülése­in volt tapasztalható, amikor függet­lenül attól, hogy szlovák vagy más nemzetiségű egyén is tartózkodott a helyszínen, a testületben a meg­beszélés magyar nyelven folyt. Ha­sonló, magyar nyelven folyó ta­nácskozás eseteit a vegyes lakossá­gú térségekben a járási iskolaszé­kek ülésein a pedagógusok és isko­laigazgatók megbeszélésein is meg­figyelték. Ezeket a tényeket doku­mentummal támasztották alá és az illetékes polgármesterek, hivatalve­zetők és iskolaigazgatók mindezt meg is erősítették Somorján, Nagy­­megyeren, Dunaszerdahelyen, Ko­máromban, de másutt is. Ez a bizottság rendelkezik olyan eseteket bizonyító dokumentumok­kal is — áll a szóbanforgő jelen­tésben — amikor a törvénnyel ellen­tétben munkahelyi feltételként szabták meg a magyar nyelv ismere­tét, aminek következtében a szlovák nemzetiségűek úgy érezték, hogy hátrányos helyzetbe kerültek. Más esetekben azt igyekeztek bizo­nyítani, hogy a hivatalos nyelv tudá­sát igénylő feladatkörökbe olyano­kat alkalmaztak, akik a hivatalos nyelvet nem megfelelő mértékben bírták. Helységnévtáblák... Ami a kétnyelvű település hely­ségnévtábláit illeti, a törvény szerint ez nem lenne megengedett, azon­ban ezt figyelmen kívül hagyják — figyelmeztetés után is. A bizottság számára az SZNT és a kormány ille­tékes osztályainak álláspontját is rendelkezésére bocsátották, ezek­ben egyértelműen az szerepel, hogy a hivatalos elnevezések két­nyelvű használata nem megenge­dett. Ennek ellenére a képviselő­­testületekben a hivatalos helyeken a törvénynek ezt a magyarázatát figyelmen kívül hagyják. Több íz­ben figyelmeztették a bizottságot arra is, hogy kétnyelvű nyomtatvá­nyokat és pecséteket is használnak. Például az oktatásügyben a minisz­térium álláspontjával érveltek, ahol a nyelvbizottságra és annak elnöké­re hivatkoztak, aki másmilyen tör­vénymagyarázatot is elfogadható­nak tartott. Az is szerepel a jelen­tésben, hogy sok községben nem biztosított a hivatalos nyelven folyó oktatás, ezért a gyermekeknek utaz­niuk kell. Lényeges kérdésként ítélik meg azt is, hogy városok, községek és utcák neveit változtatják meg nem a hivatalos előírásokkal összhangban lévő módon, s ez rontja az együtt­élés légkörét. Felrója, hogy bizonyos esetekben nem tették ki avagy levet­ték az állami címert. A nyelvtörvény bírálatakor több esetben felvetették azt is, hogy a választási törvény nem megfelelő, mert nem rögzíti a rész­arányos képviselet lehetőségét, ami elsősorban a helyhatósági választá­sok idején bizonyosodott be. Esetenként azt is kifogásolja a bizottság, hogy a helyi hangosbe­szélőben nem hivatalos nyelven hangzanak el a közlemények és a hivatalos dokumentáció nem hiva­talos nyelven készül. Miután a bizottság elé terjesztett információkat értékelték, ebből az tűnik ki, hogy a nyelvtörvényt sok esetben figyelmen kívül hagyják, azonban annak nem egyértelmű hangzása a törvény különböző értel­mezésére lehetőséget nyújt. Fontos tényként szögezi le a je­lentés, hogy sokan nem értik: az ilyen érzékeny kérdésben a törvény megszegésével vagy a fölösleges provokációkkal a nem kívánt nacio­nalista tendenciák malmára hajtják a vizet és szigorúbb, intoleráns meg­oldásokat javasolnak sokan. Dél- Szlovákia jellege a nemzetiségileg vegyes lakosságú térségek tipikus problémáit hordozza. A nemzetisé­gek életében túlnyomóan nyugalom tapasztalható, azonban ennek fi­gyelmen kívül hagyásával és a reali­tások tagadásával is lehet találkozni, és olyan törekvésekkel, amelyek e térséget nemzetiségileg homogénné akarják változtatni egyik vagy a má­sik fél részéről. Az ilyen extréniz­­musra való törekvések azonban rit­kák, de tapasztalhatóak a politiku­sok megnyilvánulásaiban akár helyi, akár magasabb szinten. Ne egymás kárára A nemzetiségek együttélésének kérdése maximálisan érzékeny kér­dés, tehát azt méltósággal kell meg­oldani a törvény útján a belügy, az oktatásügy és a kulturális szféra együttműködésével, hogy a nemzeti identitás megőrzésének feltételei biztosítva legyenek, s ne váltsák ki mindkét oldalon a diszkrimináció érzését. Semmilyen olyan igyekezet nem érvényesülhet, amelyik az egyik felet előnybe akarná hozni a másikkal szemben. A különböző nemzetisé­gűek közötti konfliktusos reakciók nagyon gyakran csak védekező re­akciók, az etnikai veszélyeztetettség érzése kelti azokat. Az ideális olyan megoldás volna, ami olyan feltételek közötti együttélést tenne lehetővé, amikor az egyik oldal sem érezné legyőződnek magát. Annak ellené­re, hogy csak a nemzetiségileg ve­gyes lakosságú területekre lokalizá­­lódik ez a probléma, tanúi lehettünk annak, hogy miként mérgezte egész Szlovákia területén a politika „szín­padát” és ösztönözte azt olyan fejlő­dés felé, amely nem kívánt. Ennek a problémának a megoldása lehetővé teszi számunkra, hogy a figyelmün­ket a demokrácia kiépítése és az egész társadalom felvirágoztatá­sának szenteljük. Közlemény A kassai Thália Színház tehetségkutató vizsgát hirdet. Elsősorban a színészi pálya iránt érdeklődő érettségizett (esetleg 3., ill. 4. osztályos középiskolás) fiatalok jelentkezését várjuk, de jelentkezhetnek az ama­tőr mozgalomban tapasztalatokat szerzett idősebb érdeklődők is. Mindazoknak,akik tehetségükkel és tudásukkal bizonyítani tudnak, szakmai továbbképzést biztosítunk. A felvételi előreláthatólag május végén vagy június elején lesz. A jelentkezők szabadon választott két vers, egy jelenetrészlet vagy monológ és egy énekszám előadásával készülje­nek. Az írásbeli jelentkezéseket (tartalmazzon rövid életrajzot is) 1992. május 10-éig várjuk. (Divadlo Thália Színház, 040 01 KoSice, Tajovského 12.)

Next

/
Thumbnails
Contents