Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-02 / 79. szám
1992. április 2. 5 Szabad ÚJSÁG Tempóváltás - lépéskényszerben Ki tudja merre.•• A Rozsnyói járásban eleddig legjövedelmezőbb gazdálkodást folytató Almás-Görgői Mezőgazdasági Szövetkezet 24 millió korona mérleghiánnyal zárta a tavalyi évet. Bár - az alaptőke rovására (a tartalékok „felszámolásával“) - sikerült 8 millióra „csökkenteni“ a veszteséget, helyzetük így is elkeserítő. Mindez embertelenül megnehezíti a helyi feltételek kihasználására alapozott, létbiztonságot (is) nyújtó kollektív vagy egyéni gazdálkodás folytatását. A múlt jelene mmmmmmmsmsemsrnm A görgői öregek elmondása alapján az egykori magángazdák legkiválóbbjai is szegények voltak. Birtokuk legtöbb esetben nem haladta meg az öttíz hektárt, amely azóta családonként három generáció között osztódva öröklődik, aprózódik. A köves, nyirkos, szárazságra érzékeny, nehéz talajokon a legodaadóbb művelés, gondoskodás mellett is csak közepes hozamokra számíthattak. Ráadásul a szélerózió örökös átokként, kivédhetetlen sorscsapásként kísérte nyomon a gazdálkodók dologtevését. A mostoha természet szeszélyeit kivédendő, az istenadta nép éjt nappallá téve szorgoskodott a földeken. Például szénakaszáláskor délutántól másnap reggelekig gyűjtögették, gereblyézték a levélpergésre érzékeny lóherét. Az emberek hozzászoktak a kemény munkához. A családokban biztosítva volt a folytonosság: a mezei és a házkörüli teendők tudományának apáról fiúra s anyáról leányra testálása. Ebben a családi- és faluközösségben mindenkinek megvolt a (rész)feladata, szerepe. A kollektivizálás ezt a kiforrottságot, összeszokottságot és egymásrautaltságot rombolta le, a közösség értékrendjével, ősei hagyományaival és (népi) kultúrájával együtt. Módszeresen megfosztotta a parasztságot identitásától, gazdasági fogódzóitól és morális érzületétől. Közben eltelt közel fél évszázad és újra fordult egyet a kocka. Az „első számú“ kísérletet sikertelennek nyilvánították, s egyúttal „előírták“ a következő „transzformációs próbatételt“. Tették ezt az évtizedek kísérletezései során keletkezett rákfenék előzetes orvoslása nélkül. Jelentős és előnyös (?) hitelekkel támogatják ugyan a magángazdálkodás visszaállítását, de megoldhatatlan az áruértékesítés. A folyósítandó kölcsönöknek így lesz bizonytalanságként és kiszolgáltatottságként elkönyvelendő kamat(ló)lába. Akik már elfogyasztották kenyerük javát, nem hisznek a helyzetüket hűen példázó mesében. Az iskola steril inkubátorában „tapasztalatokat“ szerző, és többnyire a családi köteléken kívül „nevelődő“ fiatal szakemberek (traktorosok, gépjavítók, közép- és felsőfokon „művelődő“ mezőgazdászok) pedig félnek hagyományostól, újszerűtől egyaránt. Holott Görgőn és Almáson is a mai fiatalok a jövő letéteményesei. Az ó - helyes vagy helytelen - elképzelésük, illetve döntéshozataluk alapján formálódik majd az új gazdaság arculata, és fordul a közösség sorsa jobbra vagy rosszabbra. Kiinduló alapként, avagy miheztartás végett az alábbi gazdasági helyzetelemzésből kellene „meríteniük“. Félpénzen leső János mérnöknek, a szövetkezet elnökének véleménye szerint, a hagyományos (áru)termelési formákhoz való merev ragaszkodás az elszegényedés felé, a tartalékalapok felélésének zsákutcájába juttatja a gazdaságot. Állításának igazolásaként elmondta, miután egy esztendőn át takarmányozták „terven felül" az idejében elad(hat)atlan félezernyi hízómarhát, decemberben végül a méhi szövetkezeten keresztül sikerült túladni rajtuk. Ám a vevőként jelentkező olasz üzletfél a mai napig nem egyenlítette ki a háromnegyed milliós számlát. Közben további kétszáz vágóállat hízott a tagság „nyakára“. Mivel a Rozsnyói Húskombinát a sertéseken kívül nem vásárolt fel tőlük más állatot, újfent törhetik a fejüket, miként szabadulhatnak meg a vagyongyarapítóként indított s immár veszteségforrássá átlényegült élelmiszer-alapanyagtól. A tehenészetben serr rózsásabb a helyzet. A minimális abraktakarmány felhasználásával előállított - első osztályúként értékelt! - tejmennyiségnek mintegy 80 százalékát hajlandó átvenni a tejüzem; literjéért 1991- ben 4 korona 20 fillért, 1992-ben 6 korona 40 fillért fizettek. Áprilistól azonban ismét lefelé kúszik az árajánlat: már csak 5 korona 40 fillért kínálnak érte... A szövetkezet nagy kiterjedésű legelőin kétezer juhot tartanak, de még a tavalyi, sőt a tavalyelőtti gyapjú is raktáron hever. A jelenlegi 35 koronás kilónkénti árajánlat még a nyírás költségeinek fedezésére sem elegendő. Mi lesz az egyre csak tornyosuló gyapjúheggyel? Talán sikerül szőnyeggé feldolgoztatni, és így eladni Magyarországon. De milyen haszonnal, vagy veszteséggel? A mintegy 500-600 darab húsvéti pecsenyebárányra még csak-csak akad (külföldi) vevő, de a selejtbárányokra már nem. Azaz: vinnék azokat is - 8 koronás kilónkénti egységáron... A növénytermesztési ágazatot sem kerülik el a gondok. A magas önköltségen megtermelt gabonáért olcsó árat fizetnek a felvásárlók. A napraforgó iránt (6 vagon van raktáron) senki sem érdeklődik. A 80 hektáros szőlőültetvényt felszámolásra ítélte az árpolitika. A szőlőtermés kilóját 4 korona 80 fillérért vásárolta fel a borüzem, így minden kiló termésre 10 korona veszteség jutott. Tavaly 15 hektáron szántották ki a tőkéket. Idén folytatják a szőlő likvidálását. Hogy mi kerül majd a helyére, a kopár domboldalakra? Az elnök elképzelése szerint őszibarackkal vagy pedig almafákkal kellene hasznosítani a területet, bár kérdés, mit akar az egyelőre hallgatag tagság, s főleg: lesz-e pénz az újratelepítésre?! Idén tavasszal (minimális mútrágyaadag aplikálása mellett) 350 hektáron vetettek tavaszi gabonát, és duplájára (200 hektárra) emelték a zöldborsó vetésterületét. Leveszöldségből annyit termesztenek majd, amennyinek a megművelését és kiszedését szerződésben garantálja a vállalkozó tagság, illetve a környék lakossága. í Monopóliumok ellen I A monopolhelyzetben lévő és a „helyzettel" rettentően visszaélő felvásárló- és feldolgozóüzemeket csak úgy kényszeríthetik a tisztességes nyereségrészesedés határsorompói mögé a termelő üzemek, ha kiépítik a maguk „testreszabott" feldolgozóüzem-hálózatát. Az almás-görgői szövetkezet vezetői már évek óta szorgalmazzák egy malom, egy pék-, tej- és húsüzem felépítését. Eleddig csupán a kis pékséget hozták tető alá. Annak ellenére, hogy a malom felszerelésére fordítandó költségek másfél-két esztendő alatt megtérülnének - a búza mázsáját 230 koronáért tudják értékesíteni, a liszt mázsáját pedig 490 koronáért kénytelenek megvásárolni a tagság egy része nem ért egyet a beruházás kivitelezésével. Egy szövetkezeti vágóhíd üzembe helyezése is bizonyítottan jövedelmező vállalkozás lenne a régió mindenkori gazdálkodóinak. Hiszen az önköltségi ár alatt felvásárlandó állatok gazdaságosabb helyi feldolgozásán kívül évente mintegy 500-600 darab kiselejtezett juh, sertés és tehén jövedelmező hasznosítása is egyszer s mindenkorra megoldódna. Hacsak azt vesszük, hogy egy negyedkilós kutyakonzervet 22 koronáért vesztegetnek ... A tej feldolgozása (mondjuk pasztőrözése és üvegekbe töltése) is aránylag kevés és megtérülő költségráfordítást igényelne, ha... Ha majd az egykori (mindössze 7 százalékuk dolgozik a szövetkezetben!) és majdani földtulajdonosok, illetve a vagyonnevesítés során részvényessé váló tagok és dolgozók közös elhatározásra jutnak. Várakozásra, halogatásra, taktikázásra és teketóriázásra már nincs sok idő. Lépéskényszerbe kerültek, és az eddigi munkatempón is változtatniuk kell. A transzformációs terv - melynek alapján új társulásban és esetleg megváltozott elképzelések szerint kell folytatni a termelést - mielőbbi kidolgozásra vár. KORCSMÁROS LÁSZLÓ Hol lakik Balázs?- Itt lakunk. Én, Dávidka és anyu- vezet be az egyetlen szobába Balázs. Mélységes bizalommal a szemében tereli hozzám kisöccsét, majd hozzálátnak az ajándéknyalóka kibontásához. Van tehát időm nézelődni. A szobában két heverő, egy szekrénysor és egy konyhaasztal található. Az ajtó mellett egy járóka, valószínűleg a kis Dávid játéksarka. Televízió, zsebrádió, netalán újságok nincsenek a lakószobában. A gyerekek közben fürgén felkapaszkodnak a magas konyhaszékekre és kíváncsian szemügyre vesznek. Balázstól csakhamar megtudom, hogy: „Dávidkával még nem tudok beszélgetni, sót még azt sem mondja meg nekem, hogy hány éves, mert még nem tanult meg sem megnőni, sem beszélgetni", de azonnal biztosít arról, hogy ö majd mindezért bőségesen kárpótol engem. Apró, maszatos ujjacskáin máris mutatja, hogy ö hároméves. Mielőtt jobban megbarátkoznánk, belép a szobába a nagypapa, kezében egy hatalmas lábast tart. Leül a kicsik közé, ebédelni kezdenek. Egy kanál reszelt alma Dávidnak, egy Balázsnak, majd újrakezdi a műveletet. Közben beszélgetünk.- Éjjeliőr vagyok - még ezen a héten -, de hogy mi lesz azután, azt én bizony nem tudom. Udvardon lakom, s a házban már kikapcsolták a villanyt.. . De oda amúgy sem vihetném el a lányomat a gyerekekkel, mert még ennél is kisebb az egész ház, ahol- lakom - vált hirtelen témát, hangjában állandó mentegetödzéssel. Arca fáradt ráncokba torzul, koránál is öregebbek a mozdulatai. Néha rákiált a gyerekekre, s azok ijedten rezzenek össze a valószínűleg jól ismert, nemegyszer ismételt felszólítás hallatán. Kisvártatva kérdezés nélkül folytatja történetét, amely szerint a gyerekek apja egy „rabló, tolvaj", aki Balázst ugyan a magáénak ismerte el, Dávidot viszont már nem. A lánya csak azért tartotta meg a másikat, mert azt remélte, kislány lesz, s ezzel örömet szerezhet majd neki, s talán a kapcsolatuk jobbra fordul. Az „apa" viszont most sem dolgozik, még a nagyobbik gyerekére sem fizet. Kíváncsi lévén a nagypapa végigvezet az öreg családi ház egyes helyiségein. - Vigyázzon, a táskáját hozza magával, mert az idősebbik bizony kinyitja! - szól hátra vészjóslóan, majd a sötét folyosóajtón átvezet a konyhába. Frissen festett helyiség tárul elém, a falak mentén kötélen pelenkák, gyerekruhák száradnak. Nyoma sincsen a festés utáni takarításnak. - Semmit sem lehet kint hagyni, mert a lányom lakótársa, az a másik asszony rögtön elemelné - válaszol arra a kérdésemre, vajon miért nem látszanak a konyhában az élet, a sütés-főzés nyomai, hiszen itt kis gyerekekkel laknak az anyák. Lábdobogást hallok, hátrafordulok. Balázs áll meg szuszogva előttem, kezében tartja az esernyőmet: „Itt felejtetted. A táskát elvitted, de ezt itt hagytad, ugye milyen jó, hogy elhoztam neked? - néz fel rám, mintha nagyapja gyanakvással teli szavait szeretné gyökerestől kifordítani bennem. Csak az öccséhez visszatérő kisfiú harisnyás lábdobbanásainak a visszhangját verik vissza az üresen kongó folyosó falai. Búcsút veszek a gyerekektől és nagyapjuktól. Az'építőanyagok csúfította udvaron át távozom. Érsekújvár központjában állok, másodperceken belül egy teljesen más világ tárul elém. Visszatekintek és az ablakban Balázs maszatos kis arcát pillantom meg. Lábait maga alá húzva, törökülésben ül, kezecskéi az ablak üvegéhez tapadnak. Tekintete addig kísér, míg csak el nem tűnök a szemközti körzeti hivatal épületének ajtajában. Rudolf Hlavács mérnököt, a körzeti hivatal szociális osztályának vezetőjét keresem. Tőle megtudom, hogy az 1990-ben megszűnt járási nemzeti bizottságtól „örökölte“ a körzeti hivatal 1991.1.1 -jén a gyermekeiket egyedül nevelő anyák házát, amelyben az imént tettem látogatást. A háznak jelenleg két felnőtt lakója van, akinek nincs lakása, s az ott található berendezés ugyancsak nem az ö tulajdonát képezi. A házban van még egy üres szoba, amely iránt már érdeklődtek. A szociális osztály vezetőjének elmondása szerint nincs szükség nagyobb létesítményre, ugyanis egyelőre nincs olyan sok asszony, aki erre rászorulna. A látogatást előre megbeszéltük, beszélgetőpartnerem így előre megkérte az édesanyákat, ha lehetséges, tartózkodjanak odahaza. Kérdéseim megválaszolatlanok maradtak. Tudni szerettem volna, miért határoztak úgy, hogy megtartják gyermekeiket, s milyen kiutat látnak a későbbiek során ebből a helyzetükből... Ha egyáltalán létezik-e számukra ennél jobb megoldás... Érsekújvár körzetében jelenleg kétezer olyan személyt tartanak nyilván, aki szociális támogatásra szorul. Januárban és februárban közel hatszáz személlyel nőtt az erre rászorulók száma. A szociális osztály munkája a gyermekes családok, idős, valamint egészségileg károsult személyek és a munkanélküliek szociális helyzetével foglalkozik. A legtöbb gondot a munkájukat elvesztett lakosok nyilvántartása jelenti, nehéz ugyanis azok gondjainak megoldása, akik nem fordulnak kérvényükkel a szociális osztályhoz, s nem keresik fel a munkaügyi hivatalt. Egyesek talán első elkeseredésükben nem tudták, mi tévők legyenek. Minden esetben ajánlatos felkeresni az illetékes hivatalt. Az elsősegélyt sem az azt nyújtó, sem pedig a rászoruló nem szokta visszautasítani. SZÁZ ILDIKÓ (Fotó: Pribyl) ,Anyu elment, nem mondta meg, mikor jön haza“
