Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-15 / 90. szám
Szabad ÍJJSÁG 1992. április 15. r Parkoló Kanyarvétel Néhány alapszabályra szeretnénk felhívni a figyelmet. Az autó mozgásához, elindulásához és megállításához súrlódóerö szükséges. Éppen ilyen fontos a súrlódóerö az autó kanyarvétele közben, mégpedig a keletkező centrifugális erő kiegyensúlyozására. Az autó kanyarodása közben, mivel a kocsi - a kanyar ívétől függően közeli vagy távoli képzeletbeli középpont körül - ha csupán rövid szakaszon is, forgó mozgást végez. E forgó mozgás, vagy a kanyarvétel következtében létrejött centrifugális, kifelé röpítő erő mindvégig hatást gyakorol az autóra. A centrifugális erő természetesen nem mindig és nem feltétlenül téríti el a kanyarodó autót a haladási irányból, hanem csak bizonyos feltételek között. A veszélyt többnyire ösztönösen, ideális esetben pedig tudatos vezetésmódszertani magatartással kivédjük, s ezzel elejét vesszük a kisodródásnak. Nehéz lenne minden típusú kanyarvétel módszertanára egyaránt érvényes ajánlást írni. Annyi azonban bizonyos: minél kisebb sugarú pályán és minél nagyobb sebességgel halad az autó, a két tényezővel (a pálya sugara és a sebesség) szoros összefüggésben alakul az is, hogy a kritikus pontban az úton marad-e még vagy pedig kisodródik. Nem minden autó, pontosabban az autó nem mindig sodródik ki a kanyarban a centrifugális erő hatására, mert a kanyarban súrlódóerö is keletkezik, ami csökkenti a centrifugális erő hatását, ezért viszonylag nagy sebességű kanyarvételek közben is rajta maradunk az úton, sőt a kormány finom elmozdításával pontosan követni tudjuk az ívben elhajló pálya vonalvezetését is. A súrlódóerö igen nagy mértékben függ a sebességtől, az autó tömegéből adódóan a tengelyekre eső súlyterheléstöl és a megfelelően érdesített útburkolat felületkiképzésétől, sőt dőlésétől, szélsőséges esetben még a hőmérsékletétől is. Ezek azok a tényezők, amelyeknek kedvező adottsága is egy bizonyos tűréshatáron belül lehetővé teszik a kisodródásmentes kanyarodást. De csak egy bizonyos határon belül. Mert abban a pillanatban, ahogy a centrifugális erő nagyobb az oldalirányú ellenerők összetevőjénél, a kocsi kisodródik a kanyarban. A biztonságos kanyarvétel - egyebek mellett - tulajdonképpen több igen fontos tényező függvénye. Ezek: az autó sebessége, a kanyarvétel élessége, az út és a gumiabroncsok milyensége, állapota, az út oldaldőlése és a tengelyre eső súlyterhelés. Közöttük minden kétséget kizáróan a sebesség a legfontosabb. Előrelátó vezető soha nem kockáztat azzal, hogy egy beláthatatlan ívű kanyart is mindenáron a korábbi sebességgel száguldva vegyen be. Sokan későn, már a kritikus, esetleg kivédhetetlen helyzetben döbbennek rá arra, hogy a kanyar íve, az útburkolat minősége, az oldaldölés és a centrifugális erő ellenében ébredő erők és az azokat létrehozó tényezők adottak, azokat ott már nem változtathatják, és az út felületéről a sarat, lefagyást sem távolíthatják már el. A sebességet kell - a kanyarba lépés előtt - a körülmények és a józan felmérés által megkívánt mértékben lecsökkenteni. Egyes autógyárak külső laboratóriumaiban van kísérleti vizsgálatok céljára épített „ideális pálya". Az ilyen függőleges falú „útkatlanban" a száguldó autó erő hatására „befekszik" a kanyarba és anélkül, hogy a kormányra tennénk a kezünket, pontosan követi a pálya vonalvezetését. Útkanyarulatban a pályát sokkal rövidebb távon tekinthetjük be, mint egyenes sík úton haladva. Éppen ezért számítanunk kell arra, hogy váratlan akadályok is felbukkanhatnak, amelyeket el kell kerülnünk, vagy az ütközés veszélyét kivédve előttük meg kell állnunk. A beláthatatlan, vagy csupán rövid távon belátható kanyarba ezért mindig olyan sebességgel hajtsunk be, hogy a veszély felbukkanásakor még meg tudjunk állni, vagy időben ki tudjuk kerülni azt. -a-Féktávolság Különbségek vannak a különböző autók fékhatása között, viszont nincs olyan fék, amelyik képes lenne megállítani a kocsit. A fék jó vagy kevésbé jó hatásfokkal, rövid távon, vagy hosszabb ideig tartó gurulás után mindig csak a kerekek gördülését állítja meg. Az tehát az ideális eset, hogy az autó a gyorsfékezést követően az előző lendület hatására a már teljesen befékezett kerekeken nem csúszik tovább, hanem azzal együtt, ugyanabban az időpillanatban áll meg. (Itt most elsősorban a hagyományos, és így a jelenleg forgalomban levő autók többségén található fékrendszerre gondolunk.) A fék tehát csupán az egyik (persze a legfontosabb) tényezője annak, hogy autót veszélyhelyzetben vagy más okból kényszerítve megállítsuk. Ilyen állandó tényezők még: az abroncsok mintázata, állapota, az útburkolat felületi kiképzése, továbbá pillanatnyi vagy jellegzetes súrlódási, tapadási tulajdonsága. Végül: a vezető lélekjelenléte, cselekvési gyorsasága, majd ezt követően fékezési módszere, ügyessége. „A jó vezető gázvezető, a rossz vezető fékvezetó" - szokták mondani. Más a helyzet viszont akkor, ha a „vészfékezés“ szükséges. Tegyük fel, hogy egy normális útviszonyú úton 80 km/h sebességgel haladunk. Olyan, viszonylag keskeny útról van szó, amelyiken mindkét irányban csak egy-egy forgalmi sáv vezet. A szemben jövő forgalom nagy, jobbról járható útpadka nincs. Tehát a váratlanul elénk bukkanó tárggyal vagy személlyel való ütközés veszélyét oldal irányú kitöréssel, kikerüléssel semmiképpen sem tudjuk kivédeni. Marad tehát a hagyományos (bár nem minden esetben a legmegfelelőbb) védelmi módszer: a fékezés. A forgalom áramához kapcsolódva, bátran, rugalmasan és azzal tökéletesen együtt élve vezessünk, de legyünk előrelátók is. Ennek az előrelátásnak a jelentéstartalma sokkal több, mintha csak arra buzdítanánk, hogy legyünk óvatosak. Ismerniük kell az autó konstrukciós adottságait, az út- és időjárási viszonyokat, saját fizikai adottságunkat és ezek összefüggéseit, egymásra hatását a közvetett megfigyelés gazdag tapasztalataival együtt. Nagyon sok közlekedési baleset történik csupán azért, mert a gépjárművezető a váratlan veszélyt a megszokott módon igyekezett ugyan kivédeni, de nem vette figyelembe a sajátos helyzetben uralkodó fizikai törvényszerűségeket. Ezek azok a szituációk, amelyek áthidalásához az egyébként kulturált, udvarias, csak a „normális viszonyokhoz" alkalmazkodó vezetői magatartás önmagában kevés. Kevés, mert a sok egyéb mellett pontosan ismernünk kell a súrlódás mibenlétét, a kanyarban kocsira ható centrifugális erőt, a gravitációs hatást és a különféle ütközések várható következményeit is. E tényezők segítségét vagy éppen veszélyhatását csak akkor tudjuk megérteni, ha alapjaiban megismerjük az őket kisérő fizikai törvényszerűségeket. 6.00-7.00: Jó reggelt. Zenés, információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, riport. 16.00: Hírek. 16.10: Az iskolások műsora. 16.45: Tánczene. 17.00: Napi krónika. 17.30-18.00: Nótacsokor, közben 17.45: Sajtószemle. 5.00: Reggeli Krónika. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: Sinistra körzet. Rádiójáték. 12.00: Déli Krónika. 12.40: Külpolitikai figyelő. 13.05: Falurádió (ism.). 13.20: Népzenei emlékeim. 13.45: Hitélet. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Kossuth-klub. 16.00: Délutáni Krónika. 16.2C: Pophullám. 17.05: A vidék magazinja. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sport. 19.30: Mese. 19.35: A mai napra szóló idézet. 20.05: Zenefórum. 20.30: Határok . nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Kis éji zene. 5.00: Napindító. 8.00: Sport. 8.15 Rivaldafényben. 9.05: Zene-szó 11.05: Napóra. 12.00: Nóták. 13.05 Derűre is derű. 13.30: Idősebbek hűl lámhosszán. 14.00: Pihenőidő. 17.05 Napóra. 18.00: Rockhullám. 18.30 Segíthetünk? 19.30: Kölyökrádió 20.00: Galaktika. 21.05: Fiók. 21.35 Magnósok figyelem! 22.30: Jazz 23.03: Sport. 23.10-4.50: Napforduló «ma )IC 10.25: Oskar Dánon (ism.). 11.10: Itt a vásár... 12.10: Hírek. 15.40: Hírek. 15.45: Teniszezzen velünk! 3. rész. 15.55: Folklórműsor (ism.). 16.35: Halláskárosultak tévéklubja. 17.10: Hirek. 17.20: Riporterek stúdiója. 18.10: A rendőrség nyomoz. 18.15: Piac, üzlet, pénzügyek (ism.). 18.45: Vagyonjegyes privatizáció. 19.00: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.20: Műsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.05: Ki ez a fiú? Francia filmsorozat. VI/5. rész. 21.00: Nem kell félni a kuponoktól. 21.15: Portréfilm. 21.25: Rövidfilm. 21.50: Vitaműsor. 22.30: Események, kommentárok. 23.05: A Nagy Romulus. Tévéjáték. 0.20: Hírek. STv 9.00: Nemzetiségi magazin (ism.). 9.30: Földiek felkutatása (ism.). 10.00: Hitel (ism.). 10.35: Extra sport (ism ). 16.40: Gyerekeknek. 17.50: Számítógép-kedvelőknek. 18.00: Esti mese. 18.10: Angol frazeológia gyerekeknek. 18.20: Rendőrségi magazin. 18.55: Körzeti adás. 19.05: Időjárásjelentés. 19.08: Számítógépes játék. 19.23: Műsorismertetés. 19.30: Tvhíradó. 20.00: Dynamo Kyjev-Sparta Praha, labdarúgó BEK-mérközés. 21.50: Időszerű események. 22.20: Az idő pillanata. Dokumentumfilm. 9.00: Labdarúgás. 9.30: Autósport. 10.30: Motorsport. 11.30: Eurobics. 12.00: Biliárd. 14.00: Jégkorong. 15.00: Eurobics. 15.30: Jégkorong. 17.30: Regatta. 18.30: IMSA GTP 1992. 19.30: Lósport. 20.30: Rali. 21.30: Augusta Masters. 23.15: Golfhírek. 23.30: Jégkorong. 16.00: Hullámhosszon. 18.00: Wyatt Earp. 18.30: Én, a kém. 19.30: Hírmagazin. 20.00: Sportmagazin. 21.00: Utazási magazin. 21.30: A Financial Times üzleti magazinja. 22.30: Európai riportok. 22.45: Tózsdeszemle. 23.00: Mr. Okos fiú. Amerikai film. 0.40: Kék éj. 1.10: Szuperbevásárlás. 1.40: Egyveleg. [.eCe 19.35: Hopp vagy Top? 20.15: Bradbury horrorszínháza. 20.45: Labdarúgó BEK. 22.35: Acélháló. 1.05: Híradó. 1.35: Külvárosi körlet (ism.). 2.25: Acélháló (ism.). 3.15: Ruck Zuck ’90. 3.40: Brandbury horrorszínháza (ism). 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.35: Szimfonikus zene. 12.05: Hangverseny, 14.05: Wilhelm Meister tanulóévei. Rádiójáték. 16.05: Te meg én. Versek. 16.31: Operaslágerek. 17.00: Metronóm. 18.05: A magyar zene évszázadai. 19.35: Hangverseny. 22.05: Operabérlet. 23.00: Kopogtatnak. Hangjáték. 23.21: Jazz. 0.05: Századunk zenéjéből. 1.37: Bach: C-dúr szvit. Tv1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.47: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Lucas, a rongytigris. XIII/3. rész. 8.45: Szezám utca. 9.45: Süsü, a sárkány. 10.15: A mesterlövész. VI/3. rész. 10.35: A puma. III/3. rész. 11.00: Évgyűrűk. 11.30: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: A szegény ember disznaja. Angol ismeretterjesztő film. 16.35: Képújság. 16.40: Magyarok Amerikában. V/2. rész: A Bókon család. 17.10: K. Szymanowski: II. hegedűverseny. Lengyel film. 17.35: Kedves Celine. Francia filmsorozat. XIII/9. rész. 18.00: Kalendárium 1992. 18.40: Pénzvilág. 18.50: Mini klip-mix. 19.00: La Fontaine-mesék. 19.15: Gyereksarok. Esti mese. 19.25: Micimackóklub. 20.00: Híradó. 20.25: Telesport. 20.35: Állítsátok meg Arturo Uit! 22.15: Közjáték (ism.). 22.20: Úton. Franciaország. 23.40: Késő esti híradó. 23.45: ZDF-hiradó. Tv2 6.00-9.00: NAP Tv. 9.05: Tessék engem elrabolni... Tévéjáték. 10.05: Prérivadászok Mexikóban. NDK tévéfilm. 11/1. rész. 11.30: Ausztrália különleges állatvilága. 16.00: MA DÉLUTÁN. 16.30: Német nyelvű nemzetiségi magazin. 16.55: MA DÉLUTÁN, benne: Kérdezz! Felelek. 17.45: Regionális híradó. 18.00: Híradó. 18.20: Gyerekeknek. Cápali és Cápeti. 18.45: Zöldpont. 19.08: A zseniális nagyapa. Francia film. 20.40: Az én mozim. 21.30: Kalandorok kíméljenek! 22.00: Esti egyenleg. 22.25: Felkínálom... 23.10: Jan Ámos Komensky élete és munkássága. 8.00: Piac, üzlet, pénzügyek. 8.30: Események, kommentárok 9.00: Hírek. 9.00: Koffer. Szórakoztató vetélkedő (ism.). 9.45: Triangulum (ism.). 0.00: SKY News. 9.30: Screensport. 11.00: Német nyelvlecke. 11.15: MCM-zenés műsor. 11.30: Screensport. 12.00: SKY News. 13.00: MCM- zenés műsor. 14.00: Screensport. 15.00: MCM-zenés műsor. 16.05: A TV 5 hírei. 16.15: Európai forgószínpad. 16.45: Német nyelvlecke. 17.00: Angol nyelvlecke. 17.30: Screensport. 18.00: SKY News. 18.30: MCM-zenés műsor. 18.40: TENA-tévébolt. 19.00: Hirek (németül). 19.20: Hírek (oroszul). 19.35: MCM-zenés műsor. 20.00: A szél gyermekei. Dokumentumfilm-sorozat. 20.30: Lumen 2000. 21.00: MCM-zenés műsor. 21.15: Gottschalk-show. 22.20: A Stern tévé magazinja. 23.00: Halhatatlan amerikaiak. 0.00: SKY News. FS1 9.00: Hírek. 9.05: Hooperman felügyelő. 9.30: Mi (ism.). 10.00: Egy év Antarktiszon. 3. rész: 10.30: Robin Hood. Amerikai kalandfilm. 12.15: Külpolitikai magazin (ism.). 13.10: Rosa és Rosalind. 14.05: Testestől-lelkestöl. 14.50: Ruhatár. 15.05: Niklaas, a flamand fiú. 15.30: Bábszínház. 16.00: Állatsarok. 16.05: Lippel álma. Mesefilm. 111/1. rész. 16.30: Mini lexikon. 17.00: Mini tv-hiradó. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hírek. 18.05: Mi. 18.30: A Szahara titka. 19.22: Tudományos hírek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: A szemérmetlen hölgy. Angol kalandfilm. 22.05: A modell és a detektív. Krimisorozat. 22.55: Az ifjú Törtess. Német-francia film. 0.20: FBI. 1.05: Hírek. FS2 8.30: Időjárás-panoráma. 12.40: Művészlexikon. 12.45: Részletek Wagner Nibelung gyűrűje című operájából. 14.05: Spanyolországba és vissza. 14.50: Ezer mestermű. 15.00: A rózsaszínű párduc ismét közbelép. Angol krimikomédia. 16.40: A kulisszák élő világa. 17.00: Fotó-panoráma. 17.30: Tájak és emberek. 18.00: Hooperman felügyelő. 18.30: Kvíz az állatokról. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: A tanú. Német film. 21.45: A hónap könyvei. 22.30: Esti sportműsor. 10.40: A népzene aranylemezei (ism.). 11.35: Szerencsekerék (ism.). 12.15: A hegyek varázsa (ism). 12.45: Tévétőzsde. 13.35: Kalifornia napja alatt. 14.30: Varázslatos Jeannie. 15.05: Falcon Crest. 16.00: Booker. 17.05: Menj az egészre! 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencsekerék. 20.15: Szív a nyárson. Tévészínház. 22.00: AKUT. 22.35: Showműsor. 23.45: A halál amulettje. Német film. 1.10: Ot perccel 12 előtt (ism.). 1.40: PGA-Highlights. 2.20: Teletext. 11.05: Kedves Bili bácsi. 11.30: Játék. 12.00: Családi párbaj. 12.50: Egy rém rendes család. 13.20: Kaliforniai klán. 14.10: A Springfield-sztori. 14.55: A főnök. Amerikai krimisorozat. 15.45: CHiPs. 16.40: Kockázatos! 17.10: Játékshow. 17.45: Szerencse gombnyomásra. 18.00: Magazin. 18.45: Híradó. 19.20: Vissza a múltba. 20.15: A szülőföld muzsikája 21.15: Gottschalk-show. 22.20: Ä Stern tévé magazinja. 23.00: A vidám hármas. 23.30: Benny Hill-show. 0.00: Légifarkas. Amerikai filmsorozat. 0.55: Harc a maffia ellen. 1.40: Szürkület. 2.05: Repülés a szabadságba. Amerikai kalandfilm. 3.40: A Los Angeles-i farkasok. Amerikai krimi. 5.00: Ifjúsági magazin. 5.16: Fiatalok magazinja (ism.) 10.15: Hogyan kell egymilliót lopni? Amerikai filmvígjáték. 12.20: Kemény mézeshetek. 13.15: A jövő világa Amerikai sci-fi (ism.). 15.50: A járőr. Amerikai krimisorozat. 16.05: A szívdobbanás. Amerikai családsorozat. 17.00: Rajzfilmek. 19.00: A kettétört kapocs. 20.00: Hírek. 20.15: A Washington-ügy. Amerikai krimi. 22.00: Jake és McCabe. Amerikai akciófilmsorozat. 22.50: A nagy borzongás. Amerikai filmvígjáték. 1.05: Az éjszakai sólyom. 2.05: A rendőrség vádol. Olasz-spanyol krimi (ism ). 4.00: Az autóstopos (ism.). Nincs előadás! (Műsorváltozás lehetséges!) Főszerkesztő: MÉSZÁROS JÁNOS, telefon: 210-39-98, 210-39-94. Főszerkesztő-helyettesek: BÁRDOS GYULA és N. GYURKOVITS RÓZA. Szerkesztőség: *19 11 Bratislava, Martanoviéova 25., 12. emelet. Telefon: gazdasági rovat 210 39 79, kulturális rovat - 210 39 ’S2, sportrovat - 210 39 81. Telefax: 210 39 92, 210 3« 00. Telex: 92 516. Kia^a a Gazda Kereskedelmi Kft. Felelős: NESZMÉRI SÁNDOR, a Gazda Kereskedelmi Kft. elnök—igazgatója. GAZDASÁGI ÉS ÉKDEKVÉDELMI NAPILAP Készül a Danublaprint á. v. 02-es üzemében, valamint a Gazda számítógépes rendszerén. yon\ja a Danublaprint v., 851 80 Bratislava, ovRova 21. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint—KAPÁ. Előfizethető minden postán és kézbesítőnél Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlace, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. Kéziratokat nem őrizünk meg és nem küldünk vissza. Index 48 081