Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-14 / 89. szám
1992. április 14. Szabad ÚJSÁG Magyar NB 1,21. forduló Forrásponton Fradi-győzelem a tavasz mérkőzésén Soha rosszabb előadást A várakozásnak megfelelően, már egy órával a találkozó előtt „elkezdődött” a bajnokság mérkőzése. Nagy csoportokban érkeztek a szurkolók, s ki-ki hovatartozása szerint állította: „a Honvéd lesz a sztár”, a „Fradika a legjobb”. A tartalékok összecsapásán már majdnem megtelt a Bozsik-stadion. Hangpróbát a vendégszurkolók tartottak, így aztán a „bemelegítést” a vendégek nyerték. A két csapat összeállítása úgy alakult, ahogy azt várni lehetett. Nem lépett pályára a kispestiek gólgyárosa, Kovács Kálmán, ám rajta kívül minden ász a fedélzeten volt. A mérkőzés mindkét együttes számára nagy jelentőséggel bírt, hiszen egy hazai győzelem esetén akár kezdhetik is vésni a bajnoki érmekre a Kispest-Honvéd játékosainak a nevét. Az FTC-nek pedig egyértelműen látótávolságon kívülre kerül az arany... Ha viszont a vendégek gyűjtik be a két bajnoki pontot, akkor olyan élessé válik a magyar bajnokság, akár a borotva. Mielőtt Molnár játékvezető útjára engedte volna a labdát, a végső döntetlen lehetősége is természetesen felmerült, ám mindenki gyorsan el is hesegette a gondolatot, mondván: ebben az esetben mindkét együttes jól jár, de mi, szurkolók egyértelmű vesztesek leszünk... Az első percek mindkét oldalon sok apró, amolyan „respektszerző” szabálytalansággal teltek el. Miután ezzel végeztek a játékosok, kezdődhetett a játék. Mezey Görgy és Nyilasi Tibor is úgy gondolta: ezen a találkozón csak a bátor támadójáték vezethet eredményre. A Honvéd esetében ez magától értetődő volt, hiszen hol támadjanak igazán, ha nem a saját pályájukon. A ferencvárosiaknál az indokolta ezt a lépést, hogy ezen a mérkőzésen a Honvéd veszítheti a nagyobbat. Szemet gyönyörködtető játékról nem volt szó, a hazaiak valamivel labdabiztosabbak voltak, több tudatosság jellemezte a támadásépítésüket, ám ez csupán halvány fölényt jelentett. Az iramra nem lehetett panasz, a játékosok akarata, lelkesedése is megfelelt, csak éppen sokkal nagyobb hibaszázalékkal játszottak, mint az tőlük elvárható lenne. így aztán a kapuk alig-alig kerültek veszélybe. A szellemi irányítók (Pisont és Fodor) ebben az időszakban, bizony, nem sokat tettek hozzá a játékhoz. Küzdelem, rengeteg oldalpassz és megszámlálhatatlan taktikai szabálytalanság jellemezte a találkozót. A játékosok közötti párharcokban — egy kivétellel — eldöntetlen volt az állás. A kivételt Nagy Zsolt jelentette, aki az első negyvenöt percben játékával megoldhatatlan leckét adott fel Cseh Andrásnak. Gyorsabb volt ellenfelénél, ügyesen cselezett, és a labdatovábbításai is rendre jó helyre szálltak. Egy lesnek ítélt vendéggól, egy Vincze-bomba, valamint egy Balogh-védés jelentette a sót az egyébként küzdelmes, de kifejezetten ízetlen első negyvenöt percben. A pihenőt követően sem változott sokat a találkozó képe. Talán kicsit felpörögtek a játékosok, ám anynyira azért nem, hogy ez alapvető változást eredményezett volna. Továbbra is mindkét oldalon kitűnően zártak a védelmek, a középpályán megmaradt a sok pontatlanság, s ezáltal a csatársorok veszélytelenek voltak. Elismerve, hogy ilyen fontos mérkőzésen akár egyetlen hiba is végzetes lehet, mégis érthetetlen volt, hogy a játékosok miért akarták mindenáron a kapuba bevinni a labdát. Szinte minden támadásvezetés úgy ért véget a tizenhatos közelében, hogy vagy a védő lépett jó ütembe a labda útjába, vagy pedig az átadás A Ferencváros végül megnyerte a rangadót, mert Nyilasi játékosai képesek voltak kivárni azt a pillanatot, amikor a hazaiak már elvesztették a türelmüket. Nem volt szenzációs az összecsapás, de panaszra sincs ok. Az igazi rangadók manapság a világ minden táján ilyenek. Azt is mondhatjuk, hogy az ilyen taktikai szupercsatában a türelem és a higgadtság hozza meg az eredményt. A Ferencváros megérdemelte a győzelmet, mert játékosai végig hitték, hogy a nagy birkózás, a fegyelmezett rombolás után lesz még lehetőségük a gólszerzésre. így is történt, és a zöld-fehér játékosok ekkor nem hibáztak. A Honvéd semmiben sem maradt le ellenfelétől, bár néhány kulcsembere halványabban játszott a megszokottnál. A vereséget annak köszönheti, hogy a találkozó .. „ . , utolsó részében já-Nydast Tibor örült a győzelemnek tékosai mindenkép_ (Záhonyi Iván felvétele) ^ döntésre akar_ volt rossz. A lövést nagyon hiányoltuk a játékosoktól. Pedig, amikor Szekeres végre rászánta magát, hogy kapura rúgjon, a labda éppen csak elkerülte a kaput. A másik negatívum, amit nem hallgathatunk el, a sok egyéni próbálkozás. Pedig hát egyértelmű, hogy a labdarúgás összjátékon alapszik, és csakis ilyen megoldásokkal lehet eredményesnek lenni. Természetesen egyéni akciókból is születhetnek gólok, ám azokat általában olyan játékosok képesek véghezvinni, akik az adott mérkőzésen jó formában vannak. Ilyen játékos azonban ezen a szuperrangadón csak kevés volt. így aztán ezeket az egyéni próbálkozásokat mindkét oldalon könnyedén meghiúsították. A labdarúgás szépségeiből csak keveset láthattunk a tavasz mérkőzésén, mert azok a játékosok, akik ezeket bemutathatták volna, nem voltak csúcsformában. Azért így is akad néhány parádés csel, fineszes átadás, de a lényeg, a gól csak nem akart megszületni. Ami miatt viszont mindenképpen dicsérni kell a pályára lépett labdarúgókat, az a fantasztikus fegyelmezettség, a határtalan lelkesedés és akarat, amely egyikükből sem hiányzott! A rangadó utolsó negyedórájában a hazaiak mozgósították legutolsó erőtartalékaikat is, és némi fölénybe kerültek. Vezettek néhány ígéretesnek tűnő akciót, de a ferencvárosi védelem (vagy inkább mondjuk úgy, az egész csapat) minden próbálkozást meghiúsított. Túl ezen, a ferencvárosiak megérezték azt, hogy a nagy hazai rohanás fellazította a Honvéd hátsó sorait, és most van lehetőség a kontrázásra. Nyilasi játékosai éltek is a felkínált lehetőséggel, és a találkozó befejezése előtt három perccel Fodor parádés gólt szerzett. S ez még csak a kezdet volt! Mert az utolsó percben oktatófilmbe való szabadrúgásv-ariáció végén Balogh G. megadta a kegyelemdöfést. ták vinni a dolgot, kevésbé koncentráltak a ferencvárosi támadásoknál, így következhetett be a gyors gól. Összességében a várva várt nagy rangadóról elmondhatjuk: soha roszszabb előadást ne lássunk az ilyen összecsapásokon. És ha lehet, akkor egyébként sem... Z. S. Ok így látták Talán három kilométerre sincs egymástól a két stadion, igazán illik tehát a jelző: szomszédvárak. Kispest és Ferencváros küszöbe ugyanis összeér, jóformán kar a karban szemlélhetik a világ, a főváros változásait. Volt, amikor acsarkodva néztek egymásra, hiszen a kérlelhetetlen hatalom a pozícióval, előjogokkal párosuló pöffeteg úrhatnámság, a rangkórság, a IX. kerület csapatára, a Fradira súlyos sorscsapást mért. Legjobbjaik közül többet is egy puszta behívó penderített át az elitgárdához, a Honvédhoz. Naná, hogy akkor a zöld-fehér szurkolók haragot lövettek Kispest felé. Az utóbbi években nyoma sincs az acsarkodásnak a két klub között, jól megférnek egymás mellett. Az alkalmi zsörtölődések, viták általában hamar elsimulnak, nyugvópontra jutnak. Legfeljebb a két szurkolótábor akasztja össze hébehóba a bajszát, de ez maroknyi oktondiak vigéckedése, kivagyisága. A mostani rangadón valósággal parázsló» a pálya, ha mérni lehetett volna a játéktéren belül uralkodó feszültséget, izgalmi állapotot, tán még a futballcsukák fémstoplijai is megolvadtak. A lelátón is felfortyant, mi több, időnként ki is futott az indulat. Ezt azonban, sajnos, előre sejthettük, nincs ebben semmi meglepő. A párharcok is arról árulkodtak, hogy itt nem akármilyen küzdelem zajlott le. Igaz, Negrau megjelenése önmagában is imponáló a kispesti játékosnak, hiszen 185 centi magas, és 85 kiló. Tény, hogy a bátorsága vetekszik az erdélyi havasokban kószáló barnamedvéével. Először Kuznyecowal vívott olyan könyökpárbajt, hogy a Fradivédőnek majd beszakadt a mellkasa, majd Negrau újabb bajvfváshoz dobta oda a kesztyűt. Most Szekeres Tamással szemben próbálta ki, hogy kinek a térde van svédacélből. Ezt követte a kecsketúró — a combrúgás —, majd néhány menetes ökölharc, hajhúzás. Negrau ezután még Simonnal is összemérte az erejét, de a szó igaz értelmében. Néhány kokit is lenyomtak egymásnak, s ezt a mécsesén a fullcontaktot is megengedő kick-boxba is kihozták volna legalább döntetlenre. Amikor aztán elfáradt a sok harcban, Mezey lecserélte a román származású játékost. Az a gyanúm, az irdatlan adok-kapokban fáradt el, ez őrölte fel az erejét. A verekedésre, a nem éppen nyeretlen kétéves, tedd ide-tedd oda fradi védőkkel vívott küzdelemre koncentrált, nem pedig a játékra. Minden esetre a Szuha-Bator érdemrendre én ezennel javaslom, aki Simonékba így bele mer kötni, megérdemli. (gyencs) Egy vélemény Nyilasi Tibor: — Az első félidőben idegesen, görcsösen játszott mindkét csapat, s ekkor kiegyenlített erők küzdelmét láthatták a nézők Aztán lőttünk egy szabályos gólt, amit a bíró nem adott meg. Már csak azért is mondhatom ezt, mert a tévések segítségével is visszanéztük, s láthattuk, hogy nem volt les. A Honvéd játékosai sokkal fáradtabbak az én védenceimnél, s ezért történhetett meg hogy a hajrá nekünk sikerült jobban. Es azért is, mert mi lelkesebben játszottunk, mint az ellenfelünk. Célunk, hogy kikerüljünk a nemzetközi porondra. S ha ez a kupa éppen a BEK lesz, azt óriási dolognak tartom majd. De az biztos, hogy nehéz meccsek várnak még ránk. Például a következő, a nagyformába lendült Videoton-Waltham ellen is. A lelátó emberei Csanádi Péter Csanádi Péter, a világméretű adidas-konszern, nemzetközi sajtóosztályának menedzsere is kilátogatott szombaton a Bozsik-stadionba. — Egy okból bizonyára elégedett a mérkőzéssel: mindkét együttes az adidas felszerelésében lépett pályára. — Jóleső érzés látni, hogy a magyar bajnokság két legnépszerűbb és meggyőződésem szerint legkiválóbb csapata a mi felszerelésünket viseli. — Nem kívánok kellemetlenkedni, de a jövő évtől a zöld-fehérek már egy másik rivális cég mezét, nadrágját viselik. — Nemrég jutott tudomásomra, hogy a legnépszerűbb magyar klub éppen egy vetélytárssal állapodott meg. Én mégis remélem, minél hamarabb „visszaigazoljuk” a Fradi labdarúgó-szakosztályát. — Családi kapcsolatai révén a Ferencvároshoz kötődik. Édesapja, dr. Csanádi Árpád a második világháború utáni időszakban a zöld-fehérek játékosa volt... — Fradi-szurkoló vagyok, bár szoros barátság köt jónéhány kispesti szimpatizánshoz is, így dr. Mezey Györgyhöz, a piros-feketék vezetőedzőjéhez. De ez most mindegy... A lényeg, hogy újra magyar futballt láthatok. Schwarcz Sándor Schwarcz Sándor Fradi-melegítőben ült a nézőtéren. Senki nem ismerte fel, pedig nem is olyan régen még róla beszélt az egész ország. Az első magyar újszíves megszállott Fradi-szurkoló, s amint jobban érezte magát, máris meccsre jött. — Hogy tetszett a meccs? — Nagyon boldog vagyok, hogy nyert a csapatom, de őszintén megmondom, nem éreztem túl jól magam a lelátón. Nem szabadna úgy szurkolni, mint ahogy a Fradi-tábor teszi. Minek ez a sok káromkodás, ez a sok bedobálás? Egyébként régen voltam meccsen, lehet, hogy ezért döbbentem meg ennyire. — Honnan van ez a vadonatúj Fradi-szerelés? — Szolnokon kaptam, dr. Fenyvesi Mátétól. Ott egyébként egy kispályás tornán vettem részt, s én is játszottam tizenöt percet a fővárosi szívműtöttek csapatában. Rúgtam egy gólt és volt egy gólpasszom. Ez nem kis dolog kilencvennyolc nappal a szívátültetés után. Kovács Kálmán A Fradi-szurkolók nem kis örömére nem játszhatott Kovács Kálmán, a kispestiek csatára. Amíg a többiek a pályán küzdöttek, addig a válogatott labdarúgó idegesen ült a kispadon. A meccs után villámértékelésre kértük. — Végigkínlódta a kilencven percet? — Hát, nem kívánom senkinek ezt az érzést. A futballistának az a legrosszabb, ha nem segíthet a csapaton. S nekem most ez jutott. — Ön szerint megérdemelten nyert a Fradi? — Tudom, hogy Magyarországon legalább ötmillió fradista él, és azt is tudom, hogy nem adnak majd nekem igazat, de meggyőződésem, hogy az első félidőben Vincze Pistát tévesen állították meg lesen, gólhelyzetben. Ha akkor l:0-ra vezetünk, akkor egészen más a végeredmény. Egyébként elismerem, hogy a Fradi jól játszott — Mikor érezte, hogy ebből vereség lesz? — 1:0 után már tudtam, hogy nem sok esélyünk maradt Persze, ezzel a vereséggel még semmi sem dőlt el. Én csak azt szeretném elérni, hogy ne mindenki a mi szánkból akarja kiénekelni a sajtot.. N.S.
