Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-11 / 60. szám
8 1992. március 11. Szabad ÚJSÁG Hírkosár Bajnokok rács mögött Azzal, hogy Mike Tyson ellen elmarasztaló döntést hozott az esküdtszék egy tizennyolc éves szépségkirálynő megerőszakolása miatt indított perben, a nehézsúlyú világbajnok neve is felkerült arra a szomorú listára, amelyen azoknak a világhírű profi bokszolóknak a neve található, akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel. Azoknak a bokszolóknak a névsora, akik legnehezebb meneteiket a bírósági tárgyalótermekben éltékát, Aaron „Dixie Kid” Brownnal kezdődik, aki még mint a világbajnoki cím védője került börtönbe 1904-ben — emberölésért. Öt korábbi nehézsúlyú profi világbajnok is fegyházlakó lett, Jack Johnson — az első feketebőrű nehézsúlyú világbajnok — prostitúcióval kapcsolatban, John L. Sullivan ittasságért, Sonny Liston testi erőszak, Michael Dokes kábítószer birtoklása miatt — és most Mike Tyson. A névsor előkelőségei közé tartozik Carlos Monzon, az 1970—1977 közötti évek középsúlyú világbajnoka, aki címét tizennégy alkalommal védte meg sikeresen. Monzont azért küldték börtönbe, mert gyermekei édesanyját egy lakóház felső emeletéről az utcára dobta. Esteban De Jesus, az 1976—1978-as évek középsúlyú világbajnoka azért kapott súlyos büntetést, mert egy közlekedési baleset utáni verekedésben kerékkulccsal agyonverte vitapartnerét. De Jesust, aki AIDS-ben szenved, nemrégiben kiengedték a börtönből. Voltaképpen a világ leghíresebb bokszolójának, Muhammad Alinak a nevét is rá lehetne venni a listára, mert azzal, hogy a vietnami háború idején megtagadta a behívóparancs teljesítését, szembekerült a törvénnyel. Megfosztották világbajnoki címétől és három éven át nem állhatott ringbe. Kapusgól az olaszoknál Ritka jelenetnek lehettek szemtanúi az Atalanta—Cremonese olasz bajnoki mérkőzés nézői: egy perccel a találkozó lefújása előtt, amikor a vendégek l:0-ás vesztésre álltak, Michelangelo Rampulla kapus a hokisoknál bevált módszert választotta, vagyis üresen hagyta kapuját, s előrerohant, hogy segítsen társainak. A portás felbukkanása ugyancsak megdöbbentette az atalantai védőket, akik talán nem is vették túl komolyan a kétségbeesett próbálkozást. Lezserségüknek az lett az eredménye, hogy Rampulla a szabadrúgásból beívelt labdát a hálóba fejelte, s ezzel pontot szerzett csapatának. Különös sztori Gondolom, már mindenki értesült arról, hogy nem mindennapi eset kavarta fel a vívók — amúgy sem nyugalmáról híres — világát. A torinói szupererősségű női tőr Világ Kupa-versenyen terhességének ötödik hónapjában pástra lépett Anja Fichtel. A német olimpiai és világbajnoknő bejutott ugyan a legjobb nyolc közé, „teljesítményével” mégsem aratott osztatlan sikert. „A kétnapos torna első napján nem történt semmi érdekes. A legtöbben ugyan furcsállották Anja indulását, de úgy gondolták, a kegyetlen német válogatási rendszer miatt teszi. Ha ugyanis az idény végén nincs az első öt között, akkor nem vehet részt az olimpián. Aztán a második napon a döntőbe Jutásért Fichtel az olasz Zalaffival állt szembe, aki egész egyszerűen közölte, hogy nem tud megszúrni egy terhes nőt. Aztán a németek írásban adták, hogy Fichtel orvosa engedélyével indult a versenyen. A lelkiismeretével azonban önmagával kell majd elszámol^nia” — írták az olasz lapok. Pavlík Kassára készül? Szív nélkül nem megy A DAC második hazai mérkőzésén sem született meg a várva várt győzelem, a döntetlen egyes szurkolók szerint vereséggel is felér. Miként vélekedik erről Kalmár László pályaedző? — Mindkét hazai meccsünkön győzni akartunk, s bár a Sparta ellen csak minimális eséllyel léptünk pályára, jobban játszottunk, mint most. Egy kis szerencsével az egyik pontot megszerezhettük volna, de elég volt egy taktikai figyelmetlenség és minden kárbaveszett. Éppúgy most is. Ilyen tapasztalt játékosok esetében, mint akik a csapatunkban szerepelnek, ilyesminek nem szabad előfordulnia. Főleg nem a Duklával szemben, amely bárhogy is vesszük, lényegesen gyengébb korábbi ellenfelünknél. Tudtuk azonban, hogy a prágaiak fiatal együttessel állnak ki, olyan fiúkkal, akik bizonyítani akarnak, de még így is úgy véltük, a győzelmen kívül minden más eredmény sikertelenség. Úgy látszik, hogy játékosaink is azzal léptek pályára, hogy itt semmi baj nem történhet. Az első félidőben gondtalanul és kimondottan rosszul futballoztak. Kimaradt Pavlík, aki az előző mérkőzéseken nem nyújtotta azt, amit elvárunk tőle, de bebizonyosodott, ha nincs a pályán, csapatunk játékának nincs fazonja. Még egy formán alul játszó Pavlík is többet ér, mint bárki más. A jelen pillanatban egyszerűen pótolhatatlan. Pályára lépésével megváltozott a játék képe, adtunk egy gólt, a csapat felvillantott valamit a fociból, meg régi önmagából, aztán jött egy ordító védelmi hiba, és minden szertefoszlott. Pedig a mérkőzés előtt szigorúan meghatároztuk, ki, kit fog. Elgondolkoztató, hogy Mintái, aki az idénynyitány előtt huszonnégy órával érkezett, korábban éjszakai műszakokban dolgozott, olyan teljesítményre képes, hogy mindkét mérkőzésen a csapat legjobbja volt. Elszomorító, hogy azok, akik öt-hét éve itt futballoznak, szív nélkül végigkocogják a mérkőzést. El lehet veszíteni egy meccset, de minden sportember tudja, azt nem lehet megbocsájtani, ha valaki ellötyögi a 90 percet. Remélem, hogy a továbbiakban sikerül a csapatba beépítenünk olyan játékosokat, akik szívvel küzdenek majd a dunaszerdahelyi színekért. Meglepő azonban, hogy a mérkőzést követő sajtóértekezleten éppen a hazai szakvezetés oldaláról kapott szárnyra a hír, hogy Pavlík Kassára távozik. Pedig — mint ahogy ezt az iménti nyilatkozat is bizonyítja — nélküle nem megy. (palágyi) A DAC—Dukla összecsapás l:l-es döntetlennel ért véget (Nagy László felvétele) Sportfogadás A SAZKA 10. játékhetének nyereményelosztása: I.dy: 12 nyertes á 25 877 korona, II. d(j: 208 nyertes á 1495 korona, III. d(j: 2151 nyertes á 192 korona. A áPORTKA 10. játékhetének nyereményei: I.húzás I. díj: nincs nyertes, Il.díj: 3 nyertes á 440 556 korona, Ill.díj: 1^5 nyertes á 14 732 korona, IV.díj: 9766 nyertes á 408 korona, V.díj: 171 981 nyertes á 35 korona. II. húzás I.d(j: nincs nyertes, Il.díj: nincs nyertes, III.d(j: 74 nyertes á 40 264 korona, IV.díj: 6264 nyertes á 705 korona, V.díj: 135 571 nyertes á 42 korona. Az 5 a 40-ből OLIMPIAI SAZKA 10. játékhetének nyereményelosztása: I.díj: 2 nyertes á 232 962 korona, 11. djj: 2 nyertes á 139 802 korona, III. díj: 153 nyertes á 3070 korona, IV. díj: 5842 nyertes á 111 korona. Az AUSTRIALOTTO 10. játékhetének nyereményei: Hattalálatos szelvény nem volt, az 5+1 találatos 2 217 599 Schillinge!, az 5 találatos 35 576 Schillinge!, a 4 találatos 811 Schillinge!, a 3 találatos 49 schillinget ér. A Joker 6 354 481 schillinget ér. A fele sem igaz! Az AC Milan vezetősége elérkezettnek látja az időt, hogy pontot tegyen egy pletykasorozat végére, miszerint az AC színeiben szereplő három holland játékos búcsút mond a csapatnak. Berlusconi elnök mindezt cáfolja. A híresztelések alapján van Bastennak 1996-ig meghosszabbították a szerződését, és 30 millió márkát ígértek neki. Gullitot és Rijkaardot 1995-ig köti a szerződése az olaszokhoz. S még valami: 13-13 millió márka. Arról is szól a fáma, hogy az AC Milano egyesületének van mit aprítania a tejbe. így már hihető, hogy a hír kacsa... A sowetói Tapie... „Remélem, álmom valóra válik” Húsz évvel ezelőtt született a futball-legenda az afrikai kontinens leggazdagabb, de egyben legelzártabb részén. Abban az országban, amelyet hivatalosan még ma sem fogadtak vissza a FIFA-tagok sorába, egy dúsgazdag néger milliomos klubot alapított. Kaizer Motaung még az átkos apartheid-rendszer idején vette magának a bátorságot, s hozzákezdett birodalma építéséhez. A köztársaságban azóta az Iwisa Kaizer Chiefs néven szereplő csapatnak nincs párja: az egyesület iránti ra jongás elképesztő méreteket öltött, a szurkolók elkötelezettségét legfeljebb a Real vagy a Liverpool híveinek a futballszeretete mii Illatja felül. A Kaizer Chiefs azonban nemcsak egyszerű labdarúgó-egyesület, hanem egy jól felépített üzleti vállalkozás is. Az átlagszurkoló szinte észre sem veszi, hogy a stadionon kívül is állandóan a klubok vagyonát gyarapítja, azzal, hogy az arany-sárga-fekete színekre festett helyi, sowetói kávéházakba hajlandó csak betérni, ahol természtesen kizárólag a Motaung úr által forgalmazott termékeket vásárolhatja meg... A legnagyobb sportszergyártó, illetve a ruhaiparban érdekelt világcégek közül elsőként a Kappa és a Puma fedezte fel azt az óriási reklámlehetőséget, amelyet a „Császárok” nyújthatnak. — Nem titok, hogy előttünk a Chiefs csapata nyitotta meg a dcl-afrikai piac kapuit, s az elmúlt tizenegy esztendő rendkívül eredményes volt — vallotta büszkén Gary Williams, a Puma menedzsere. Az 53 különböző bajnoki, valamint kupagyőzelmekkel az összes létező statisztikát vezető csapat legfontosabb támasza mégsem a Kappa vagy a Puma, hanem a hetvenötezres rajongósereg. A Chiefs drukkerei nemcsak a hétvégét töltik együtt, hanem a munkanapokon is összejámak, saját, zárt tagságú klubjaikban. A mai, válsággal küszködő futball-világban valóságos csoda, hogy a Chiefs játékosai a gazdasági számítások szerint még meg sem jelennek a pályán, de máris legalább kétszázezer dollár hasznot termelnek évente. A csapat még soha, egyetlen pillanatig sem működödlt veszteségesen, hiszen az említett profit csupán egy része a teljejJcoltségvetésnek. A bajnoki találkozókon, csakúgy, mint a bemutató mérkőzéseken előre biztosított a telt ház és az üzleti siker. A hazai dicsőség azonban korántsem elégítette ki a sowetói „Tapie” igényeit. — Mindig arról álmodoztam, hogy egyszer olyan csapatom legyen, mint amilyen Európában a Barcelona, a Juventus vagy a Manchester United — mondta. — A nemzetközi élvonalhoz eddig a kényszerű elszigeteltség miatt nem zárkózhattunk fel, de biztos vagyok abban, hogy az álom egyszer valóra válik. Motaung elnök legfőbb segítőjének a neve nem ismeretlen. Gary Bailey egykor a Manchester kapusa volt, majd az akkoriban még „tiltott területen” fejezte be pályafutását, természetesen bőkezű anyagi juttatásért... — Mintha az United és a Liverpool ötvöződne egy klubban — nyilatkozta. — A nézők olyan fanatikusak, mint a manchesteri drukkerek, míg a csapat sikerlistája inkább a Liverpooléhoz hasonlítható. Nem Bailey volt az egyetlen, aki figyelmen kívül hagyta a nemzetközi szankciókat, s karrierje vége felé Dél- Afrikába utazott pénzt keresni. A Chiefs színeiben játszott rajta kívül többek között Jairzinho, az 1970-ben világbajnoki aranyérmes brazil válogatott szélsője, s ő sem törődött különösebben a bojkott felhívásokkal. Ugyancsak helyi sajátosság, hogy a legismertebb sztároknak, akárcsak a profi ökölvívás csillagainak, három nevük van. Aki kivívta magának azt a megtiszteltetést, hogy valami különleges „művésznevet” is használhat, már elmondhatja; nem egy jelentéktelen „senki” a szakmában. Ilyen, számunkra teljesen ismereteién sowetói legenda Paul „Ace” Ntsoelengoe, Jan „Malombo” Lechaba, Nelson „Teenage” Diadia, Marks „Go Man Go” Maponyane, vagy Móra „Samora” Kliulu. Róluk azt tartják, hogy a világ valamennyi csapatában megállták volna a helyüket, ha játékengedélyt kapnak annak idején... A Chiefs elnöke nemcsak elvárja a profi teljesítményt, hanem a fejlődés feltételeit is megteremti. A játékosok alapfizetése meglehetősen alacsony, de a győzelmek után a juttatás annál jelentősebb. — A fiók nálunk csak a játékra összpontosítanak Az a lényeg, hogy pontosan és megbízhatóan végezzék el a in ti Ilkájukat, mi a hétköznapi gondoktól megszabadítjuk őket. A klubot ugyanúgy kell irányílani, mint bármely niás vállalkozást. A lényeg, hogy a kulcsfontosságú helyeken megbízható emberek dolgozzanak, akiknek a döntéseiben száz százalékig megbízom. A szakmai munkába sem avatkozom be. Más kérdés, hogy az edzőnek néha elmondom a véleményemet, de a döntés egyedül az ő felelőssége. Akadnak sportvezetők — és nemcsak Dél-Al'rikában... —, akik épp az ellenkezőjét vallják: úgy ítélik meg, hogy pénzükkel a szakmai tudási is megvásárolták. Lehet, hogy tanulhatnának Motaung úrtól. Egy sowetói négertől, aki a fajüldöző rezsim árnyékában teremtette meg a profizmus alapjait... -fi-Innen-onnan Az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) legutóbbi fordulójának eredményeiből: New York Rangers—Washington Capitals 2:5, Quebec Nordiques— Hartford Whalers 2:0, Los Angeles Kings—Toronto Maple Leafs 4:1. Midori Ito japán műkorcsolyázónő minden valószínűség szerint nem vehet részt az oaklandi világbajnokságon. Az Albertville-ben ezüstérmet szerzett japán lány betegség miatt marad távol a versenytől. Az I. jégkorongliga lapzárta után véget ért mérkőzésének eredménye: Sparta—Zlín 4:3 büntetéílövésekkel (1:1, 0:1,2:1 - 0:0). Összesítésben 3:1. Ezzel a Sparta jutott tovább. A skót Glasgow Rangers csapata tárgyalásokat folytat az Inter Milano egyesületével Lothar Matthäus átigazolásával kapcsolatban. Amennyiben az üzletet „nyélbe” ütik, úgy Matthäus lenne a skót labdarúgó liga legdrágább játékosa... Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke történelminek nevezte azt az ülést, melyre hétfőn került sor Lausanne-ben, a NOB székházában. A programpontok közt szerepelt a volt Szovjetunió tagállamainak felvétele a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaiközé. így hát megszületett az a határozat, miszerint Örményországot, Azerbajdzsánt, Fehér-Oroszországot, Grúziát, Kazahsztánt, Kirgíziát, Moldáviát, Oroszországot, Tadzsigisztánt, Türkméniát és Ukrajnát felvette tagjai sorába. Férfi asztalitenisz Szuper Liga A bennmaradás a tét Hol a régi szép idők, amikor a magyar asztalitenisz-válogatott még a Szuper -Liga győzelméért harcolt! Jónyer, Klampár és Gergely idejében csupán az volt a kérdés, vajon sikerül-e az első helyet megszerezni, vagy meg kell elégedniük a másodikkal. Nos, azóta eltelt jó néhány év, az aranytrió tagjai közül már csak Klampár aktív játékos — Ausztriában profiskodik — a maiak pedig még meg sem közelítik azokat az eredményeket, amelyek tíz évvel ezelőtt még természetesnek tűntek. Szerdán délután a Nemzeti Sportcsarnokban a magyar asztalitenisz-válogatott Hollandia legjobbjaival vív Szuper Liga mérkőzést. A tét, a legjobbak között maradás. Bérezik Zoltán szövetségi kapitány nincs könnyű helyzetben, hiszen Németh Károly néhány héttel ezelőtt megsérült és még az elmúlt hétvégi országos bajnokságon sem indult. Mellette Harczi Zsoltban — miután a hétvégén Ausztriában bajnoki mérkőzésen vett részt, így ő sem vehetett részt a magyar bajnokságon — és Varga Sándorban bízhatunk. Varga csalódást okozott a bajnokságon, egyetlen számban sem tudott érmet szerezni, s ez nem jő előjel a Szuper Liga találkozó előtt. A „nagy hármas” mellett bevetésre vár még Holló Zsolt és Bátorfi Zoltán, s könnyen lehel, hogy Bérezik Zoltán csak az utolsó pillanatban dönti el, hogy kik próbálnak megnyugtató előnyt szerezni a március 17-i hollandiai visszavágóra. — Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk — mondta a szövetségi kapitány. — Sok függ attól, hogy Németh és Harczi milyen formában lesz. Ráadásul az első találkozóra Budapesten kerül sor, így mindenképpen győznünk kellene, mégpedig a lehető legnagyobb kiilünbséggel. Remélem, buzdításban sem lesz hiány. A hírek szerint a holland válogatott a legerősebb, azaz a Haldan, Heister, Keen, Mol összeállításban érkezik a magyar fővárosba. -boskovics-