Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-05 / 55. szám

1992. március 5.

Szabad ÚJSÁG

Indoklás az 1945 és 1948 közötti időszak elnöki dekrétumai következtében elszenvedett sérelmek enyhítésére

A megbékélés nem csupán a sértettek érdeke

Alapelvek: A sérelmeket orvosolni kell, de nem újabb jogsérelmek árán. Az egyenjogúság a jogállam alapkövetelménye, tehát az orvoslás nem érinthet hátrányosan senkit Akit indokolhatatlanul kirekesztetlek az erkölcsi és anyagi rehabilitációból, azt újra jogfosztással sújtják.,.Akit nyilvánosan megsértenek, attól nyilvánosan kérjenek bocsánatot!”

Aki nem ismeri a történelmet, az nem is tanulhat belőle. Aki nem tanul a történelemből, annak minden esélye megvan arra, hogy megismételje. A második hibát tehát akkor követjük el, amikor nem ismerjük fel az elsőt. A múltat nem lehet megmásítani, csak legfeljebb másként értelmezni vagy magyarázni. Az objektív történelmi tények feltárása, az igazság kimondása, a valóság beismerése. Nem a jelen rávetítése a múltra, nem az ismeretlen részek önkényes betöltése a képzelettel, nem a tények leplezése hazugságokkal, de nem is a sebek nyalogatása. Az igazság kimondása fájdalmas lehet azoknak, akiket eddig kielégített egy hamisan elképzelt vagy meghamisított kép a múltról, de az igazság engesztelés és feloldozás is azoknak, akiket a hazugság megalázóan vagy kirekesztőén érintett, akiknek valós meghurcolását eddig letagadták. Az igazság igazság marad akkor is, ha senki sem mondja ki, ha senki sem ismeri el. Ám egyszer minden embernek és minden társadalomnak szembe kell néznie múltjával, el kell számolnia cselekedeteivel, ha a megtisztulás és megújulás útjára akar lépni. Ehhez hozzátartozik a bocsánatkérés alázatossága és a megbocsátás nagylelkűsége egyaránt. Bár senki

sem lehet felelős elődei bűneiért, ezért senkit sem kérhetünk számon, de a jóvátétel szándékának és gyakorlásának elmulasztása az előző bűnöket terheli, és mindenestől átszáll a mulasztókra. Ilyen feszültségek közepette lehetetlenné válik a megértő együttműködés és a toleráns együttélés. A tisztázatlan és rendezetlen múlt a jövendő indulatok és konfliktusok forrása, bűnös erőszakba torkolló viszályok melegágya. Ezért kötelességünk segíteni és támogatni azt a nemes szándékot, mely a történelmi tisztánlátás érdekében fogalmazódott meg. Fel kell ismernünk a bajok forrását és okait, ha orvosolni akarjuk azokat. Mert az elhanyagolt, ki nem tisztított sebet nem szabad beragasztani, sem gyógyítását halogatni, mert elgennyesedik, elmérgesedik, s végül az egész szervezet pusztulását okozhatja. Hány ember halálát vagy kezének, lábának amputálását idézte már elő egy ártatlannak tűnő bennmaradt tüske?! Térségünk történelme nem egy gyógyulatlan seb következtében beállt üszkösödés, amputálás és elhalás tanúságát idézi.

Közép—Európa évszázadok óta történelmi konfliktusok gócpontja, nagyhatalmi érdekek ütközésének csatatere, melyeknek az itt élő kis népek kiszolgáltatott eszközei, és legtöbb esetben szenvedő alanyai lettek. Századunk történései is ezt igazolják, amikor a gazdasági vagy ideológiai expanzió hálójába keveredve nemzeti értékeink eltorzításával játszották ki egymás ellenében népeink emberségét. Két embertelen és igazságtalan háborút követtek egymás ellenében megosztó hamis diktátumok. „A győztesek törvények nélkül is boldogulnak” — mondta Radl professzor, de azt is hozzátehette volna, hogy a látszat kedvéért olyan törvényeket hozhatnak, amilyet csak akarnak. 1945 után Kelet—Közép—Európa törvényeit Moszkvában fogalmazták. Egyesek számára, hogy hűségesek legyenek, másoknak azért, hogy őket megalázzák, megtörjék, leigázzák. Ezt a szellemiséget tükrözi a Kassai Kormányprogram és az elnöki dekrétumok jelentős része is. Moszkva szövetségeseinek és bérenceinek adva szabad teret gátlástalan fantáziájuk és aljas bosszúvágyuk kiéléséhez, hogy elhitessék velük a szabadság illúzióját, de ezzel egyben előkészítsék a talajt a diktatúrához, amibe már e janicsár bérenceknek sem lesz majd sok beleszólásuk. A német és magyar kisebbség (közel 4 millió ember) jogfosztásával, kisemmizésével, kitelepítésével, szétszórásával és megalázásával „jóllakatott” többségi nemzetekkel elhitették, hogy ezzel szabadok, függetlenek és önállóak, mert megtisztultak az „ellenségtől”, a „bűnösöktől”, akiket a világháború minden gazságáért felelőssé tettek. Valójában ártatlan emberek milliói váltak jogfosztottá,

nincstelenné, földönfutóvá. Elvesztették szülőföldjüket, melyet addig otthonuknak és hazájuknak vallottak. De „haza csak ott van, hol jog is van”. Eltekintve a meghurcoltak érzelmeitől, a nemzetközi felháborodástól, a jogtiprások sorozatának következményei Csehszlovákia számára is súlyosak voltak. A kiűzőnek után műveletlenül maradt föld, az elárvult falvak hiányzó termékei miatt az ország olyan éhínség és csőd elé nézett, melyből megváltásnak tűnhetett a kommunista diktatúra is. A vörös lobogós „megváltók” nem késlekedtek soká, csak 1948-ig. Paradox módon ez a diktatúra adta részben vissza az országban maradt kisebbségek jogait, hogy aztán a kisemmizést, jogtiprást mindenkire kiterjessze. Szabaddá vált az anyanyelv használata, de korlátok közé szorult a hitélet, a meggyőződés és véleménynyilvánítás, a vállalkozás, a tulajdonjog, a gyülekezés és társulás, az utazás szabadsága. Ennek az időszaknak az értékelése megtörtént, a sérelmek enyhítése vagy jóvátétele nagy részben törvényes kereteket kapott. Az 1945—1948-ban meghurcoltak viszont továbbra is homlokukon viselik a bűnösség bélyegét, és annak minden következményét érzik: lelki, erkölcsi és anyagi tekintetben egyaránt. Némi kivétel, amit ezen a falon a földtörvény ütött. De ez sem jelent felmentést vagy feloldozást. Egy tisztességes egyenjogúságot szavatoló jogrend törvénytáréból nem hiányozhathat a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait garantáló törvény, de a tényleges egyenrangúság esélyét nem

szabad esélyenlőtlenséggel terhelni. Ezért szükséges, hogy az 1945 és 1948 közötti időszakkal kapcsolatban készüljön egy alapos történelmi, politikai, gazdasági elemzés, feltárva mindazon okokat, melyek a jogfosztást megelőlegezték és diktálták. Fel kell mérni, hogy az akkori törvények és rendeletek mennyire voltak összhangban Csehszlovákia fennálló alkotmányával, melynek érvényessége Csehszlovákia jogfolytonosságának 1938—45 közötti időszakra vonatkozó fenntartásával vagy elvetésével párhuzamosan áll fenn. A közvélemény számára hozzáférhetővé kell tenni e dokumentumokat és elemzéseket (sajtó, könyv stb. útján). Fel kell mérni, dokumentálni a vizsgált időszak folyamatait, a dekrétumok és rendelkezések realizálási módját, következményeit. Ki kell dolgozni egy programot a sérelmeket szenvedtek erkölcsi és anyagi rehabilitálására.

Ez a program mindazok ellenállását feltételezi, akik elfogadják a jogtiprás helyességét, akik egyetértenek azokkal az eszmékkel, melyek szellemében az akkori rendelkezések fogalmazódtak, és azok is ellenzik majd, akik a kisemmizettek rovására jutottak céltudatosan vagy jóhiszeműen anyagi előnyökhöz. Viszont a halogatás minden napja a méltányos rendezés ügyét hozza egyre lehetetlenebb helyzetbe, s ezzel párhuzamosan a feszültségeket, félelmeket és szorongásokat fokozza, hogy további jóslásokba ne is bocsátkozzunk. A megbékélés nem csupán a sértettek érdeke.

MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ

Hallgattassák meg mindkét fél!

Lapunk március 2-1 számában közöltük a budapesti Rákóczi Szövetség február 29-én kelt nyilatkozatát, amely a Kassai Kormányprogram hatálytalanítása mellett foglalt állást Hogy ez a nyilatkozat mennyire érzékeny pontokat érintett, tanúsítja Ján Carnogursky szlovák kormányfő és Frantiéek Miklósiko, az SZNT elnöke villámgyors reagálása, no meg az is, hogy az egyébként oly mértéktartó két politikus ebben a kérdésben nem volt képes egyoldalúságtól mentes, objektív, higgadt állásfoglalásra. Az itteni magyarság számára nem meglepő, de mégis fájdalmas, hogy miniszterelnökünk a háborút

Dr. Duray Miklós :

Meglepően gyorsan reagáltak mind a csehszlovák hírközlő szervek, mind az alkotmányos személyiségek a Rákóczi Szövetség kiáltványára, amely vasárnap hangzott el. Véleményem szerint Ján Carnogursky álláspontja és FrantiS ek MikloSko viszonyulása ehhez a kérdéshez nem egészen felel meg a történelmi valóságnak; olyan'tényeket próbálnak egymás mellé sorolni, amelyek egymáshoz nem viszonyíthatók. Ján Carnogursky a magyar kisebbség kártalanítását, illetve a magyarok kényszerű kitelepítését azonos nevezőre hozza az önkéntes vagyoncserével, illetve az 1938-as első bécsi döntéssel. Nem tudom elfogadni azt a véleményt, hogy az ún. lakosságcsere keretében a Csehszlovákiából Magyarországra áttelepülni kényszerített magyar személyek és a Magyarországról Szlovákiába önként áttelepültek vagyona azonosítható. Többszörös különbségről van szó, főleg ingatlanokról, a mezőgazdasági gépekről és házakról, a kitelepített magyarok rovására.

Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy a földtörvény, illetve a kárpótlási törvény, amelyet az elmúlt évben hagyott jóvá a Szövetségi Gyűlés, ezt a kérdést megoldotta volna. Ajtói van szó, hogy a Magyarországra kitelepítettek nagy részét úgy tették ki, mint háborús bűnösöket, noha semmi közük nem volt a háborúhoz. Ezt az őket sújtó ítéletet azért hozták, hogy elkobozhassák a vagyonukat. Tehát tulajdonképpen nem olyan aktusról volt szó, amely biztosította volna, hogy a saját vagyonuk fejében kapnak megfelelő ellenértéket, hanem vagyontalanul kellett elhagyniuk Csehszlovákiát; már vagyonvesztés után.

Alapvetően elfogadhatatlannak tartom, hogy ez nem csehszlovák kérdés.

Ugyanis a jogsértések a csehszlovák jogrend részeként jöttek létre és ma is a csehszlovák jogrend részét képezik. Elsősorban Csehszlovákiának kell ezzel megbirkóznia és nem dirigálhatja le ennek menetét a szlovák kormányzat. Épp ez volt ugyanis a legfőbb argumentum a kárpótlási törvények vitája idén a múlt évben, hogy azért nem lehet kárpótolni a nemzetiségük alapján diszkriminált személyeket az 1945—48 közötti jogkövető teljes jogfos ztottságot, a szülőföldről való kiűzetést a bécsi döntést követő történésekkel igyekszik magyarázni, mintegy indokolttá tenni: „_.a Kassai Kormányprogramot követő lépéseknek és a kormányprogram szellemének, amely a magyarokkal szemben megmutatkozott, kiváltó oka volt az az eljárás is, ahogyan a bécsi döntés után a megszállt szlovákiai területeken a Ilorthy-kormány bánt el a szlovákokkal 1938 novemberében és decemberében.” Történelmi szűkláfókörűségre utal, hogy Ján Carnogursky megfeledkezett arról, hogy az első Csehszlovák Köztársaság megalakulását

Dr. Popély Gyula:

Ján Carnogursky szlovák miniszterelnök sajnálatos módon nem az őszinte problémamegoldást, hanem a téma elködösftését tartja szem előtt, mert vajon értelmezhető-e másképpen nyilatkozatának az a kitétele, amelyben szó szerint a következőket mondja: „Nem tiltakozunk az ellen, hogy kritikusan ítéljék meg a kassai kormányprogram azon részeit, amelyek a kollektív bűnösség elveiről szólnak, de csak azzal a feltétellel, hogy szerintünk Magyarország részéről is hasonló eljárásra volna szükség az akkori magyar kormány azon intézkedéseivel kapcsolatban, amelyeknek ugyanilyen jellegük volt a szlovákokkal szemben. ”

Kérem, ha egyszerűen és közérthetően akarnék fogalmazni, azt kellene erre mondanom, hogy lám, a tolvaj tolvajt kiált. Mert vajon találhatóak-e olyan nyílt, durva és erkölcstelen szlovákellenes törvények és rendeletek a mindenkori magyar jogalkotásban, mint amilyen magyarellenes „törvényes” intézkedésekre, valamint különböző törvényellenességekre sor került az 1945 utáni Csehszlovákiában, s éppen a hírhedt Kassai Kormányprogram VIII. fejezete alapján? Vajon kezelte-e Magyarország valaha is egyszerű vagyonkérdésként a szlovák problémát, akár 1918 előtt, akár a két világháború közti években, vagy 1945 után? Születtek-e valaha Magyarországon vagyonelkobzási rendeletek, és került-e sor ilyen gyakorlatra az ottani szlováksággal szemben? Próbáltae valaki valaha is a történelem folyamán elűzni szülőföldjéről a magyarországi szlovákságot pusztán annak nemzeti hovatartozása miatt? Úgy látszik, a szlovák miniszterelnök nemcsak a nemzeti múltunk iránti érzékenységünket nem tiszteli, de a történelmi tényeket sem. Ez pedig még az első hibájánál is súlyosabb hiányosság. Én azt vallom, hogy mi nem lehetünk tétlen, bárgyú szemlélői az ilyen durva és tapintatlan félremagyarázásoknak,"hiszen a mi múltunkról, jelenünkről és jövőnkről van szó, s persze, nem utolsósorban nemzeti becsületünkről. A tények ismeretén és tiszteletén alapuló véleményünket akkor is határozottan meg kell mondanunk, ha ez egyeseknek nem mindig kellemes.

fosztások miatt, mert ha ez megtörténne, akkor az egész csehszlovák jogrend összedől. Nem lehet kiragadni ezt a kérdést a csehszlovák jogrendből, azon keresztül kell az egészet vizsgálni.

Ugyanúgy elfogadhatatlannak tartom azt, amit FrantiS ek MikloS ko nyilat

kozott, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács és a magyar parlament hozzon létre egy közös bizottságot a történelmi múlt vizsgálatára. Ez kimondottan nevetséges, a történelmi múltat nem vizsgálhatja egyik parlament sem, erre nincs sem felhatalmazása, sem képesítése. Azt szakembereknek kell megvizsgálniuk, a politikai részét politikusoknak, a jogi részét pedig jogászoknak. A parlament majd megvitathatja, hogy elfogadható-e számára ez a megoldás.

Sajnos, attól tartok, hogy nincs készség csehszlovák, illetve szlovák oldalon arra, hogy ezt a kérdést megoldják. El akaiják odázni, hogy olyan időtávlatba kerüljön, amikor már majd sem az érintettek, sem azok leszármazottai nem élnek, s akkor úgymond az idő fogja megoldani ezt a kérdést. Ott voltam a Rákóczi Szövetség gyűlésén, s teljes mértékben azonosulni tudok a szövetség kiáltványával. Én is felszólaltam, elmondtam a véleményemet és egyértelműen amellett törtem lándzsát, hogy a kárpótlásra mind erkölcsi, mind anyagi szinten szükség van, mert addig nem lehetséges Csehszlovákia és Magyarország, illetve a szlovákok és magyarok között kiegyezés, amíg ez nem történik meg.

Tóth Károly:

Azt tudom mondani a Rákóczi Szövetség felhívására reagáló Camogurskynyilatkozattal kapcsolatban, hogy véleményem szerint az elmúlt két évben a rehabilitáció, a kárpótlás, illetve a kollektív bűnösség elítélésének kérdésében történtek olyan lépések, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni és erre az alapra lenne jó a jövőben építeni. Előfordulhat ugyanis, hogy amennyiben mindig újra és ugyanolyan szemszögből vetjük fel a kérdést, olyan süketek párbeszéde alakul ki, ahol mindkét fél a magáét hajtogatja anélkül, hogy a másikat meghallgatná.

Most a Camogursky-nyilatkozat és a Rákóczi Szövetség kiáltványa esetében is ilyesminek vagyunk a tanúi. Ugyanis nálunk a földtulajdont érintő kárpótlás már teljes mértékben megtörtént, s Havel elnök irodája mellett létesült egy bizottság, amely a Kassai Kormányprogramot, illetve az abból eredő elnöki dekrétumokat hivatott felülbírálni. A Szlovák Nemzeti Tanács és a magyar országgyűlés is létesített egy bizottságot, amely ezekkel a kényes kérdésekkel foglalkozik. Azt hiszem, ezekre kell építeni és figyelembe venni, hogy a holtpontról már kimozdultunk, s a jövőben radikálisabban és hatékonyabban kell lépni ezekben a kérdésekben. Semmiképp sem tartom jónak, ha olyan felhívások látnak napvilágot, amelyek ezekről a tényekről megfeledkeznek bármelyik oldalon. A Rákóczi Szövetség felhívásából is hiányzott ez, de ugyanígy hiányzott Ján Carnogursky reakciójából is. A párbeszéd első lépése az, hogy tudatosítjuk, hogy eddig mit mondtunk és mindkét fél meghallgatja a másikat.

Dr. Janics Kálmán:

Ján Carnogursky úr észrevételei átszerkesztik a történelmi képet, elsősorban a lakosságcsere túlzott kiemelésével; „Itt ugyanis elsősorban lakosságcsere történt, s ezzel kapcsolatban bizonyos mértékben vagyoncsere is, mivel a Magyarországról áttelepült szlovákok ott, a Csehszlovákiából elköltözött magyarok pedig itt hagyták a vagyonukat, így alapvetően vagyonkiegyenlítés jött létre. Ez azt jelenti, hogy nem csak ésszerűen konfiskációról volt szó. ”

Le kell szögezni, hogy a magyar történetírás — Vorosilov marsall parancsára történt —a lakosságcserére vonatkozó egyezményt annak megkötésével és végrehajtásával együtt mint diplomáciai egyezményt tudomásul vette, de sohasem tekintette a Kassai Kormányprogramból következő eljárásnak.

Meglepő, hogy Ján Carnogursky úr kihagyja a lényeget, 600 ezer magyarnak közel négy évi polgári és emberi jog nélküli állapotát, amikor nem volt kultúra, nem volt sajtó, sem iskola, állami állás, egy évig még nyugdíj sem. Bár említ az elnöki dekrétumok alapján történt bizonyos vagyonelkobzásokat, mélységesen hallgat 42 ezer ember teljes kirablásáról és csehországi deportálásáról 1946 novembere és 1947 februárja között. Az akció sértette az akkori érvényes csehszlovák jogrendet, a koalíciós kormány hatalmi bűnözése volt. Nehéz a háború utáni 4 éves magyarüldözést egybevetni a bécsi döntéssel Magyarországra került szlovákok sorsával, mert ott csak egyének elleni akciók voltak, körülbelül 500 személy megkárosításával, de nem volt kollektív elnyomás, voltak iskolák, sajtó, voltak kultúrszervezetek.

Nem lehet kifogásunk az ellen, ha a mai magyar kormány helyteleníti az akkori kormány hibás nemzetiségi politikáját és sajnálkozását fejezi ki. A Kassai Kormányprogram nem magyarellenes szlovák akció alapján jött létre, hanem a BeneS, Gottwald és Sztálin-féle légkör sugalmazása alapján, az első betűtől az utolsóig a kommunista Klement Gottwald szerkesztette. Nem lehet az ilyen szövegnek jövője Európában, ugyanakkor nem kifogásolhatjuk, ha az 1938. évi kiutasításokat a magyar kormány elítéli.

követően a magyar közalkalmazottak tízezreit fosztották meg egzisztenciájuktól, s kényszerítették ezzel szülőföldjük elhagyására Persze, erre a sérelemre a másik fél sqját másik sérelme felemlítésével válaszolhatna, s a vádaskodásnak sosem szakadna vége. Pedig erre

lenne szükség, a kézfogásra, a megbékélésre. Mi a véleményük Ján Óamogftrsky nyilatkozatáról? Erről kérdezte Duray Miklóst (Együttélés Politikai Mozgalom), Janics Kálmánt (Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom), Tóth Károlyt (Magyar Polgári Párt) és Popély Gyulát (Macvnr NAnn Art) Vnitelc Kntnlin