Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-30 / 76. szám
4 1992. március 30. Szabad ÚJSÁG Az egyiknek kopp, a másiknak hopp! II. rész Szlovákgyarmaton alig pár háznyira lakik egymástól két ember: egyikük, az 1920-ban született Bállá István orosz fogságban sínylődött, a másik, Árvay József pedig, aki 1919-ben látta meg a napvilágot, amerikai fogolytáborban töltött jó néhány hetet... A második világháború alatt vén kontinensünkön százezrek kerültek hadifogságba. A Vörös Hadsereg katonái még a világháború befejezés után is „zsákmányoltak“ foglyokat. Áldozataikat a Szovjetunióba hurcolták. A szerencsétlenek embertelen körülmények között éltek, s keményen robotoltak. Az amerikai hadifogságba esett „Az amerikai fogság valóságos paradicsom volt “ katonáknak ehhez képest arany életük volt... Negyvenötén a zászlóaljból Árvay József szerencsés csillagzat alatt született. Pedig egy időben úgy tűnt, elpártol tőle a szerencse. A világháború elején, 1940. december másodikén vonult be tényleges katonai szolgálatra. Losoncra, a 23. gyalogezredhez hívta a behívóparancs. Ezerkilencszáznegyvenkettő tavaszán, amikor már majdnem letöltötte katonaidejét, a frontra vezényelték. A Don folyóhoz vitték. Azaz, dehogy vitték: csapatával gyalog kellett megtennie az irdatlanul hosszú utat. Útközben többször lőttek rájuk az ellenséges repülőgépek. Végül csak megérkeztek állomáshelyükre. Lövészárkokat ástak, golyóbiztosnak hitt bunkerek építésébe fogtak. Tizenegy hónapon át néztek farkasszemet az ellenséggel. Közelharcra viszont nem került sor. Aztán az oroszok hirtelen előre lendültek, s gyűrűbe zárták ellenfeleiket. A halálos szorításból fejvesztve menekülő németek a magyar alakulatokból kiválogatott legényembereket maguk elé parancsolták. Később meg, amikor már valóban csak hajszálon függött az életük, nyugodt lelkiismerettel keresztülgázoltak tankjaikkal a földön lapuló magyarokon. Néhány katonának sikerült kijutnia az egérfogóból. Árvay József is fellélegezhetett: élve, sebesülés nélkül kikerült a pokolból ... Mindez negyvenhárom januárjában történt. Kemény tél volt, éjszakánként mínusz negyven fokra is lehűlt a levegő. A biztonságos' hátországba igyekezett mindenki. A legközelebbi pihenőhelyen azonban újracsoportosították a visszavonulókat. József még néhány hetet orosz földön töltött, azután leszerelték, s hazaindulhatott. Zászlóaljából mindössze negyvenötén érkeztek Losoncra, ezért az éjszaka leple alatt gördülhetett be a szerencsés túlélőkkel a vonat a pályaudvarra ... Önként a pokolba Aratáskor már odahaza lehetett. Kis idő múltán, még 1943 októberében újból behívót kapott. Ezúttal is Losoncra szólt a parancs, a város védelmére vezényelték. Hamarosan Erdélybe, Kolozsvárra került. Itt önként jelentkezett a frontra. Ma már maga sem tudja, miért vállalta újfent a kockázatot. Talán, mert fiatal volt, s az ezred egyik őrmestere alaposan ráijesztett:- Józsikám - bizonygatta a tapasztalt katona -, ha itt maradsz, elfognak a ruszkik. A foglyokat pedig lemészárolják, vagy Szibériába viszik! Ez hatott! Az oroszok előtt nem sokáig volt maradása az új alakulatnak sem. Egyre csak hátrált, menekült a zászlóalj. Ezerkilencszáznegyvennégy tavaszán már Pozsony mellett, Félben állomásoztak. Ment volna már haza szívesen, de félt, hogy elfogják, szökevénynek nyilvánítják, s felkoncolják. Győrnél a tisztek már a velük tartó leventéket is be akarták vetni a tűzharcba. Őrnagyuk azonban megtagadta a parancsot.- Több gyereket nem adok - mondta nyíltan felettese képébe -, belőlük nem lesz ágyútöltelék! A csapatnak menekülnie kellett. Ekkor már mindenki tudta: a biztonságosnak ígérkező amerikai fogságba igyekeznek. Éjszakánként ólakban, kazlakban háltak. München előtt egy falucskában tartottak csak hosszabb pihenőt. Egy reggel amerikai tiszt érkezett a településre. A menekülők parancsnoka eléje ment.- Főhadnagy úr - csapta össze a bokáját a követ -, tessék minket gyorsan elfogni! Fogságban szabadon- Jó - emelte sapkájához a kezét a meglepett katona önök ettől a pillanattól a foglyaink.- Hurrá! - lelkendeztek a leventék és a hadviselt bakák egyaránt -, amerikai hadifoglyok vagyunk! Megmenekültünk! Negyvenöt május kilencedikét jelezte a naptár. Senkinek sem esett bántódása, még a fegyverét is megtarthatta mindenki. Egy hét után a katonákat különválasztották a leventéktől. A katonák egy repülőtérre kerültek. Ez volt az amerikai gyüjtőtábor. A lágert nem övezte szögesdrót, vagy kerítés, az emberek szabadon járhattak-kelhettek mindenfelé. Józsefet többször kihallgatták. Mivel ártatlan volt, békén hagyták. Kaszárnyában laktak, egy hónapig utat építettek a környéken. Köznapon dolgoztak csak, de akkor is csupán néhány órát. Ha valamelyik útépítő munkás vécére kéredzkedett, az örök autóba ültették, s addig kocsikáztak vele, amíg valamilyen illemhelyre akadtak... A tábor lakói jól éltek. Árvay József akkor, ott kóstolt először bagót, s ’életében akkor látott első ízben rágógumit is. A munkára fogott hadifoglyok ., Szibériától mindenki rettegett!“ egységcsomagokat kaptak. Reggelire például a kekszhez gyümölcsíz, vaj, kávéDor és 6 darab cigaretta is járt, ebédre a levesporon kívül, amelyet vízben feloldva azonnal, hidegen is lehetett fogyasztani, húskonzervet meg cukorkát is kaptak, vacsorára pedig keksz meg újfent konzerv dukált. Egy hétre fél kiló csokoládét is kaptak. Amikor a táborban töltötték a napot, húst főzhettek maguknak. Az oroszoktól óvakodjatok! A fiatalember négy társával - két komáromi legénnyel és egy palócföldi fiúval együtt - megszökött a táborból. Jól bántak vele, de nem volt már maradása. Hazavágyott! Az Inn folyón három nap alatt mintegy másfélszáz kilométert tettek meg az amerikai katonáktól kapott gumicsónakkal. A vízijármű tatjára magyar zászlót tűztek. Éjszakánként falu közelében kötöttek ki. A lakók mindenhol megvendégelték őket. A tengerentúli hadfiak közül többen beszéltek magyarul is. Egyiküknek József el is újságolta szökési szándékukat.- Ha mindenáron menni akartok - válaszolt terveikre a beavatott -, hát menjetek. Nem tarthatunk vissza erővel benneteket. Konzerveket is vittek magukkal. A harmadik napon azonban ismét fogságba estek. Szerencséjükre, ismét amerikai katonák kezére kerültek.- Esztelenek - rivallt a vízből „kihalászott“ megszeppent em.Nem örült a hazaérkezésemnek senki “ berekre a folyópartot őrző amerikai trió parancsnoka -, a vesztetekbe rohantok. Pár méterrel odébb már az orosz megszállási övezet kezdődik. A ruszkiktól pedig óvakodjatok! Beleölnek a folyóba, vagy ha életbe is hagynak, Szibériába zsuppolnak mindanynyiotokat. Megint Szibéria! Szibériától különösképpen a Donnál járt katonák irtóztak nagyon. Tudták jól, hogy az orosz tél elviselhetetlen! Mindez valahol az Inn és a Duna torkolatánál zajlott le ... Ezek már örömkönnyek Az amerikai katonák pártfogásukba vették a szökevényeket. Egy faluba szállították a csónak teljes legénységét. Szabadon járkálhattak, nem korlátozta őket a mozgásukban senki. Tovább is állhatták volna, de nem mertek nekivágni a „nagy ismeretlennek“. Tornateremben laktak, s ha akartak, dolgozhattak is. Legtöbbször cukorrépát ültettek. Jó három hét elteltével örömteli hírrel örvendeztette meg a „magyar ötöst“ az amerikai tiszt.- Holnap - huzakodott elő a javaslattal -, hazamehettek. De, ha az oroszok elfognak benneteket, végetek van. Ezért kísérőket is adunk mellétek. Könnyek törtek elő mind az öt fiatalember szeméből. De ezek már örömkönnyek voltak! Egy főhadnagy és két beosztottja Budapestig szinte egy pillanatra sem hagyta magukra őket. Valahol orosz katonák ugráltak fel a szerelvényre és többek között Árvay Józseftől is el akarták a ruháit kobozni. Az amerikai katonák azonban elzavarták a fosztogató csürhét a vonatról... József Budapestről gyalog vágott neki a haza vezető útnak. A vámon jó ideig packáztak vele, nem akarták a fináncok hazaengedni. Esteledett, amikor átlépte szülőháza küszöbét. Nem várták, az érkezésének nem igen örült senki. Ez viszont már egy másik történet. Egy igencsak szomorú történet... ZOLCZER LÁSZLÓ (A szerző felvételei) Köszönettel! Sok idős embernek- de talán fiatalnak is- gondot okoz, hogyan járjon el földügyben. Én Mierka Ottó mérnök urat látogattam meg az Együttélés PM lévai irodájában, aki figyelmesen meghallgatott, s türelmesen elmagyarázta, mit kell tennem, és konkrét segítségével hozzájárult ügyem intézéséhez. Ezúton is szeretném megköszönni neki az ingyenes magyar nyelvű tájékoztatást, a kedves segítséget. Tóth Eszter, Érsekkéty
