Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-21 / 69. szám

16 1992. március 21. Szabad ÚJSÁG Sírepülő világbajnokság Biztató edzéseredmények Ma és holnap Harrachov ad otthont a 12. sírepülő világbajnokság­nak. Összesen tizenegy ország 38 versenyzője áll rajthoz. A tegnapi hivatalos edzésen az alábbi sorrendben próbálták ki a mamutsáncot a csapatok: Svájc, Szlovénia, Németország, Japán, Olaszország, FÁK, Ausztria, Norvégia, Egyesült Államok, Csehszlovákia, Svédor­szág. Ostrava—Vítkovice Szombat, 17.00, játékvezető: Brabec Mindig is izgalmas és színvonalas csatákat hozott az ostravai házi derbi. Az elmúlt fordulóban mindkét csapat meghazudtolta önmagát: a Vítkovice bravúros győzelmet aratott az addig ver­hetetlennek tartott olomouciak ellen, míg a bányászcsapat a feltörekvő Cheb otthonában szenvedett meglepően egyértelmű vereséget. Mindkét ellenfél kénytelen egy-egy játékost nélkülözni a megszokott kezdőcsapatából. A Bánik védelmének egyik oszlopos tagja Vrfo, a másik oldalon Orel is négy sárga lap mi­att kénytelen kihagyni a rangadót. Az összecsapás házigazdái akár a kupasze­replésre is számíthatnak, ellenlábasaik ennél sokkal szerényebb célokkal vág­tak neki a tavaszi pontvadászatnak: bentmaradni az 1. ligában. Ez a két csa­pat tudásbeli különbségéből adódik. A Bánik minden csapatrészében jobban képzett egyéniségekből áll, gondoljunk csak Sialinire, Neéasra vagy Ollenderre. A forduló mérkőzésén ezúttal elmarad a meglepetés, 4:1 arányú hazai győzelem születik. (tok) Bohemians—Slovan Szombat, 15.00, játékvezető: Maréi A Slovan ötpontos előnnyel vezeti az I. liga mezőnyét, a Bohemians immár a kiesőjelöltek között küszködik, s ráadá­sul edzőválság van a prágai kenguruk­nál. Kire hogyan hat ez a helyzet, nem lehet tudni. Előfordulhat, hogy a Slovan — amelyik egyébként tavasszal távolról sem olyan magabiztos, mint ősszel volt — biztos vezetése tudatában lazít egy kicsit, a Bohemians játékosai pedig új edzőjüknek (Adamec?) bizonyítani akarnak majd, így megtörténhet, hogy az Olomouc nagy sorozata után a Slova­­né is megszakad. Előfordulhat, de én mégis úgy gondolom, a Slovan a mostani prágai szereplése után is veretlen ma­rad, csak az egyik pontot hagyja Prágá­ban, ami a jelenlegi helyzetben Bohemi­­ans-sikemek számít majd. Számszerűen pedig l:l-et tippelek. (neszméri) DAC—Slavia Szombat, 15.00, játékvezető: Berbr Rendkívül fontos ez a találkozó mindkét együttes számára. A csallóközi­ek újabb pontvesztés esetén a kiesője­löltek között találhatják magukat. Ha pedig a Slavia lesz kénytelen vesztesen levonulni a pályáról, akkor végérvénye­sen lemondhat a bajnoki cím megszer­zéséről. A vendégek nagyon jó csatárok­kal rendelkeznek, hiszen eddig 39-szer találtak hálóba. A DAC pedig éppen a gyenge védelméről híres. Szinte minden meccsen változik a hátsó alakzat össze­állítása, ennek ellenére a tavasszal ka­pott gólok többsége védelmi hibáknak köszönhető. Kuka valószínűleg már az egész mérkőzésen pályán lesz, s több kellemetlen percet szerez majd Mi­­kuSéknak, sőt, legalább egyszer beveszi Juréík kapuját. A hazaiak igyekezete szerintem ezúttal hiábavaló lesz, egyszer sem rúgnak gólt. Ugyanis előfordulhat, hogy a Slavia kapujában az egykori DAC-os Vahala áll majd. S ő pedig na­gyon is ismeri a csallóközieket. Tehát a mérkőzés végén a vendégek örülhetnek l:0-ás győzelmüknek. (néma) Sparta—Trnava Vasárnap, 15.00, játékvezető: Krchriák A Sparta tovább tartja remek formá­ját, odahaza aligha „hullajt” el, főképp az utolsó helyen álló Tmavával szem­ben, akárcsak egyetlen pontot is. A Trnava pocsékul rajtolt, nem véletle­nül található a tabella legalján. Leg­utóbb, hazai pályán, a középmezőny­ben tanyázó eperjesi együttestől is há­rom gólt kapott. A tavaszi mérlege pedig egyszerűen katasztrofális, há­rom mérkőzésen több mint egy tucat „dugót” inkasszált. Prágában a Spar­ta bárki ellen komoly győzelmi esé­lyekkel lép pályára. Most is minden­képpen nyerni akar a fővárosi gárda. Nem bíznak semmit a véletlenre. Gó­lerős csatáraikat nehezen tudja a nagy­­szombati csapat lyukas védelme meg­állítani. Ha csoda folytán nyer a Trna­va, felzárkózik, a Sparta viszont egyre távolabb kerül a dobogótól. Biztos 4:1 arányú hazai győzelmet tippelek. (zolczer) Presov—Cheb Vasárnap, 15.00, játékvezető: Cho­­cholous Az elmúlt vasárnap, amikor néhány újságíró barátommal együtt mérgelőd­tünk az Inter lelátóin, a DAC futballis­táinak gyenge teljesítményén, mindenki felkapta a fejét a mérkőzés szünetében annak a hímek hallatán, hogy a Tátrán Preáov csapata már 3:1 arányban vezet az otthonában vergődő Spartak Tma­­vá ellen. Ki hitte volna el még a múlt év őszén azt, hogy az ugyancsak gyen­gélkedő keletiek ilyen gyorsan talpra állnak, és a Slovan mellett elfoglalják helyüket az élvonalbeli cseh csapatok között. Nagyszombatban annyi gólt rúghattak volna, amennyit csak akar­nak. Ősszel azt írtam a chebi csapatról, hogy pontot rabolnak Eperjesen, most pedig szinte biztos vagyok abban, hogy a tizenötödik helyen tanyázó Cheb mind a két pontot elveszíti otthoná­ban. Az eperjesiek szinte szárnyat kap­tak a Trnava elleni győzelemtől, és rá­adásul a két jól képzett focista, Tóth és Gallagbeijrv is már a csapat rendelke­zésére áll. Tippem 1:2. (csikmák) B. Bystrica—Hradec Szombat, 15.00, játékvezető: Vozák A papírforma szerint a besztercebá­nyai csapat az esélyesebb, noha az el­múlt fordulóban 2:0-ás idegenbeli vere­séget szenvedett a dél-csehországi Bu­­déjovicétől. Az igazsághoz az is hozzá­tartozik, hogy az együttes háza t|ján nincs minden a legnagyobb rendben. Rossz nyelvek szerint a játékosok közti viszonyon akadna javítani való. A hrade­­ciek jelenleg a ranglista tizenegyedik he­lyét bérlik, tehát csak egy ponttal gyűj­töttek kevesebbet, mint a Bystrica. Sze­rintem ez az összecsapás a hradeci gár­da védőjátékának köszönhetően békés döntetlennel ér majd véget. A vendégek részéről nem számíthatunk majd „nagy kirohanásokra”, a Bystrica pedig nyu­godt, kiegyensúlyozott játékot produkál majd. Tippem 1:1. Olomouc—C Budéjovice Vasárnap, 15.00, játékvezető: Drastík Ha nem ismerném a múlt heti Vítko­vice—Olomouc mérkőzés l:0-ás ered­ményét, most ismét a papírformára hi­vatkoznék, és azt mondanám, egyértel­mű a Sigma győzelme. De hát veresé­get szenvedni egy kiesőjelölttől? Hát hogy ez nem papírforma, az biztos. Vi­szont lehet, hogy éppen az az igyekezet ad majd szárnyat az olomouciaknak, hogy lemossák ezt a szégyent. Meg az­tán az is mellettük szól, hogy most ha­zai pályán mérkőznek egy kiesőjelölt­tel. Tehát hazai környezetben, ahol a közönség biztatásán kívül a tőle való félelem is valószínűleg jó hajtóerő lesz, hiszen ha megtennék azt a szégyent, hogy otthon vereséget szenvednének, nem valószínű, hogy ép bőrrel távoz­hatnának a pályáról. Tippem 5:1 az olomouciak javára. (gaál) Inter—Dukla Vasárnap, 15.00, játékvezető: Rózic­­ka Az előző fordulóban a hazaiak csa­pata öt góllal terhelte meg a dunaszer­­dahelyiek hálóját. Ehhez azonban a csallóközi védők hibáira is szükség volt. Tehát nem az Inter csatárai reme­keltek, hanem a sárga-kékek hátsó em­berei mondtak csődöt. A prágaiak sa­ját pályájukon szenvedtek vereséget a pozsonyi kékektől. A bajnokságban nyújtott eddigi teljesítményt figyelem­be véve a vasárnapi mérkőzés esélyese a hazai gárda, amely bizonyára min­dent megtesz annak érdekében, hogy is­mét otthon tartsa a két bajnoki pontot. A prágai katonák idegenben eddig nem sok vizet zavartak. Ha azonban nem ra­bolnak pontot vendégként, könnyen a kiesőjelöltek közé kerülhetnek. Az összecsapáson kiegyenlített erők küz­delme várható. Véleményem szerint a sárga-feketék kihasználva a hazai pálya előnyét, szoros győzelmet szereznek. Tippem 2:1 a hazaiak javára. (bárdos) A szakemberek véleménye szerint a legnagyobb eséllyel az osztrák verseny­zők pályáznak a győzelemre. Hasonló véleményen van a harrachovi születésű, egykori válogatott, Pavel Ploc is: — Szerintem Felder a verseny leg­nagyobb esélyese. A csehszlovákok kö­zül Goderben bízok a legjobban. Én fél­ek a mamutsáncon versenyezni az em­lékezetes 1985-ös bukásom óta. Am a sírepülés nem a félős emberek sportja. Az idén a győztesnek legalább 180 m-re kell majd repülnie. Úgy döntöttem, hogy befejezem aktív pályafutásomat, elérkezett a fiatalok ideje. Szinte az egész élmezőny képviselteti magát a világbajnokságon. Egyedül a Világ Kupa élén álló tinédzserkorú finn Toni Nieminen hiányzik majd, aki az if­júsági világbajnokságon képviseli hazája Az UEFA Kupában a Sigma Olomo­­ucot búcsúztató Real Madrid az olasz AC Torinovai csap össze. Az angol lab­darúgás leghíresebb képviselőjét — Li­verpool — kiverő FC Genoa a nemzet­közi kupákba két év után visszatérő Ajax Amsterdammal találkozik. Az elődöntő első mérkőzéseit április elsején bonyolítják le, a visszavágókra április 15-én kerül sor. Az UEFA Kupa negyeddöntőjének utolsó mérkőzését csütörtökön késő este Forma-1 Vasárnap Mexikóban a Hermanos Rodriguez pályán rendezik a Forma-l­es autók idei világbajnokságának máso­dik futamát. Nagy esélyes a Williams-csapat, amely tavaly ugyanitt kettős győzelmet aratott, először csillogtatva meg műsza­ki kvalitásait, amelyeket azóta tovább csiszolt, s amelyeknek a Kyalamiban el­ért nagyszerű győzelmet is köszönheti. S mivel Kyalami óta kevés idő állt a csapatok rendelkezésére, nehezen képzelhető el, hogy valamelyiknek si­került a felzárkózás. Vonatkozik ez a McLarenre is, s ezért nem meglepetés, hogy Senna és Berger saját bevallása szerint megelégedne a harmadik, illetve a negyedik hellyel. Senna különben nem szereti a pályát. A tavalyi edzéseken a 180°-os, befelé döntött Curva Peralto kanyarban, amely a versenyzők egybehangzó véle­ménye szerint az egész világbajnokság legveszélyesebb helye, 280 km/ó sebes­séggel kicsúszott, s ez kis híján az életé­színeit. Érdekesség, hogy az 1990-es sí­repülő vb érmesei sincsenek a rajtolók között. Vikersundban Dieter Thoma állhatott fel a dobogó legmagasabb fo­kára, az ezüstérmet Matti Nykánen, a harmadik helyet pedig Jens Weissflog szerezte meg. Thoma formahanyatlás miatt maradt ki a német csapatból, Nykánen visszavonult a versenyzéstől, Weissflogot sérülése akadályozta meg a felkészülésben. Harrachovban egyébként már máso­dik alkalommal adnak randevút egy­másnak a világ legjobb sírepülői. A sánccsúcsot a norvég Öle Gunnar Fid­­jestoel tartja, aki hét évvel ezelőtt 183 m-re repült. A világ leghosszabb ugrásá­nak a német Andre Kiesewetter tulajdo­nosa, tavaly mindössze négy méterrel maradt el a 200 m-es álomhatártól. Az bonyolították le: AC Torino—BK Kop­penhága 1:0 (1:0) — az első mérkőzésen 2:0,góllövő: H. Nielsen (31. p. - öngól). Óriási meglepetésre a KEK elődön­tőjébe bejutó Feyenoord együttesének edzőjét leváltották. Hans Dorjee azért lett kegyvesztett a klub vezetői szerint, mert a sajtó hasábjain bírálni merészel­te az elnökséget. A csapat vezetését ide­iglenesen az egykori válogatott Wim Jansen vállalta el, aki ezidáig az együttes technikai iagazgatója volt. be került. Ha ugyanis autója, amely fel­borult és a fejvédő vason sodródott, a homokágy felé veszi az irányt, Senna nem éli túl a balesetet. Az ívet azóta módosították, de ahogy most Mansell, első tapasztalatai után elmondta, még mindig nagyon veszélyes. (ferencz) Key Biscayne-ben a negyeddöntőket bonyolították le a 2,8 millió összdíjazású tenisztornán. Eredmények—férfiak: Co­urier—Nargiso 6:7, 6:2, 6:0, Mancini— Krajicek 6:4, 6:7, 7:5, Chang—Sampras 6:4,7:6, Hlasek—Cserkaszov 6:7,6:3,6:4. Nők, elődöntő: Sabatini—Graf 3:6, 7:6, 6:1, A Sanchez—Capriati 6:2,6:4. Az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) legutóbbi fordulójában: Bos­ton—SL Louis 1:4, Los Angeles—Buf­falo 2:8, Pittsburgh—Quebec 6:3, New Jersey—Edmonton 3:5, Chicago- Minnesota 4:1, Calgary—San Jósé 3:1. A magyar LOTTÓ 12. játékhetének nyerőszámai: 34,58,61,65,75. idén már lebonyolítottak egy Világ Ku­pa-viadalt, melynek Oberstdorf volt a házigazdája. A győzelmet az osztrák Werner Rathmayr szerezte meg Andre­as Felder előtt. A csehszlovákok közül TomáS Goder szerepelt a legjobban, ötödik lett. A Világ Kupa állása: 1. Nieminen 254, 2. Rathmayr 218, 3-4. Felder és Vettori 193-193, 5. Zünd 147, 6. lei 127... 14. Parma 64, 15. Sakala 61... 22. Goder 34. Tegnap délelőtt sor került a hivatalos edzésre. Az első körben a német Chri­stoph Duffner repült a legmesszebbre (176). A zsűri úgy döntött, hogy a ver­senyzők testi épségének biztosítása ér­dekében lerövidíti a sáncot. A folytatás­ban már nem akadt 160 m-en felüli ug­rás. Az utolsó körben aztán ismét reme­keltek a sízők. A szlovén Zsupán és a német Duffner a 180 m-t jelző táblánál ért talajt. A vb-re belejött Jifí Parma is, hiszen eredménye, 177 m, a harmadik legjobb volt a hivatalos edzésen. A csehszlovák válogatottak eredmé­nyei: Tornái Goder 152 m, 143, 132, FrantüSek Jei 136,143,142, Jiff Parma 137,142, 177, Jifí Raska 127,127,130, Jaroslav Sakala 120,133,136. I. jégkorongliga Döntés ma Az I. jégkorongliga negyeddöntőinek összecsapásai két részre szakadtak. A Litvinov megerőltetés nélkül búcsúztat­ta a kassaiakat, míg a további három ta­lálkozón mindent eldöntő, ötödik mér­kőzésekre kerül sor. Nem kis meglepe­tésre a Kladno azután, hogy összesen húsz gólt kapott Trencsénben, egyenlíte­ni tudott hazai pályán, s a vítkoviceiek is visszaadták a kölcsönt: a bajnoki címvédő otthonában nyertek másodszor. Az osztá­lyozó első mérkőzésén a papírformának megfelelő eredmény született, a nyitraiak csak egy harmadon keresztül tudták tar­tani a lépést a poprádiakkal. A szombati párosítás — negyeddön­tő, 17.30: Skoda Plzen—Sparta Praha, Dukla Tre ne ín—Poldi Kladno, 20.00: TJ Vítkovice—Dukla Jihlava. Osztályo­zó—vasárnap, 17.00: Nitra—Poprad. ( Labdarúgás j Az I. liga 1. Slovan 18 16 állása 2 0 41:9 34 2. Olomouc 18 12 5 1 42:10 29 3. Sparta 18 12 2 4 41:14 26 4. Slavia 18 10 4 4 39:15 24 5. Ostrava 18 10 4 4 35:22 24 6. PreSov 18 9 2 7 18:24 20 7. Inter 18 8 3 7 30:28 19 8. DAC 18 6 2 10 28:28 14 9. Bohemians 18 5 4 9 23:32 14 10. B. Bystrica 18 5 4 9 19:28 14 11. Hradec 18 4 5 9 12:22 13 12 Dukla 18 3 6 9 17:27 12 13. Ö. Budéjovicel8 5 2 11 18:37 12 14. Vítkovice 18 5 2 11 21:41 12 15. Cheb 18 4 3 11 18:38 11 16. Trnava 18 2 6 10 10:37 10 A hétvégén az SZNL118. fordulójá­nak mérkőzéseit bonyolítják le. A mű­sor — szombat, 15.00: VSS Kosice— Petrzalka (játékvezető: Sevéík), Fili­na—Pov. Bystrica (Schmidt), Safa— Prievidza (Bóc), Hurbanovo—Nitra (Liäka). Vasárnap, 10,30: SKP—Senica (GádoSi), Jelsava—Senec (Czető), Le­­vice—VSÉ (FaSung), Humenné—Lo­­komotíva (Durkovsky). Az SZNL I állása 1. Nitra 17 12 3 2 47:10 27 2 VS2 17 8 8 1 20:8 24 3. VSS 17 9 4 4 19:11 22 4. Prievidza 17 7 7 3 19:12 21 5. Pov. Bystrica 17 8 3 6 22:22 19 6. Filina 17 6 6 5 22:22 18 7. Senec 17 8 2 7 13:18 18 8. Humenné 17 7 2 8 26:25 16 9. Lokomotíva 17 6 4 7 17:17 16 10. Sara 17 4 8 5 15:16 16 ll.SKP 17 5 5 7 14:21 15 12. Levice 17 5 4 8 19:20 14 13. JelSava 17 5 4 8 24:27 14 14. Petrzalka 17 3 6 8 16:30 12 15. Hurbanovo 17 3 5 9 13:24 11 16. Senica 17 2 5 10 17:38 9 Nehéz feladat vár a DAC védőire, MikuSra (a labdával) és Mintáira (a háttérben) a Slavia elírni I. ligás labdarúgó-mérkőzésen (Vojtísek felvétele) Labdarúgó kupatornák Menesztették a sikeredzot Genßen tegnap megejtették a labdarúgó KEK és az UEFA Kupa elődöntő­jének sorsolását. A második legrangosabb kupában, a KEK-ben az FC Bruges a Werder Bremennel csap össze, míg Kiprich József csapata, a Feyenoord Rotterdam a francia bajnokság jelenlegi második helyezettjé­vel, az AS Monaco csapatával mérkőzik a döntőbe jutásért. A Mexikói Nagydíj következik

Next

/
Thumbnails
Contents