Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-16 / 64. szám
1992. március 16. 5 Szabad ÚJSÁG Látogatóban a párkányi magán látszerésznél A különbség jól látható Látván a pusztulást, kedvünk lett volna felkiáltani: Városok, úgy vigyázzatok látszerészeitekre, mint a szemetek világára! Mert mi történt?! Kalapács alá kerültek az optikai szaküzletek is, s az új tulajdonosok végzettsége és tervei nem adtak reményt arra, hogy az optikai szakterületeken kívánnak a jövőben érvényesülni. Szerencsésebb esetekben a város és környék által egyaránt nagy megbecsülésnek örvendő látszerészeink magán szaküzleteket nyitottak. Vannak viszont olyan városok, ahol ez a kérdés máig megoldatlan maradt. Két hónapja szemorvos nélkül Párkány néhai optikai szaküzlete a legkeresettebbek közé tartozott, hiszen a szemüvegesek a városon túl csupán Érsekújvárott vagy Zselízen kereshették volna fel a látszerészt. A párkányi Szabó László 1958-tól a városi optivásároltam a vállalattól a félautomata berendezéseket, s magam is várakozásteljesen tekintettem vállalkozásom elé, feleségemmel, Erzsébettel együtt. Az Okula Nírsko, Kralovice és a Dioptria Turnov lencseszállítók; a pozsonyi Diooptika, valamint a prágai Opticentrum - amelyek hazai és külföldi kereteket kínálnak megvételre - nemegyszer keresik fel szaküztegségeket megelőző okokból lenne szükség. Ennek megvalósítása függ a pedagógusok visszajelzésétől. A szem ellenségeiről Az utóbbi időben megszaporodott az iskolás gyerekek száma a szemorvosi rendelőben. Nem nehéz megállapítani, hogy ebben nem kis szerepet játszanak a számítógépes játékok és a népszerű videólejátszók. Párkányban csütörtökönként külön rendelést tartottak a beteg gyerekek számára, akiknél gyakori a rövidlátás és a kancsalság. Amint azt a látszerésztől megtudtuk, a felnőtt páciensek közül nagyon sokan éjszakai műszakkai szaküzletének vezetője, szolgáltatásaival és tanácsaival vált ismertté a párkányi és környékbeli ügyfelek körében. Az elmúlt év nyarán váltotta ki vállalkozói engedélyét, feleségével együtt, hogy munkáját ezután magánkereskedőként folytathassa. A város immár két hónapja nélkülözi a szemorvost, így a betegek Érsekújvárba kénytelenek utazni. Ez elsősorban a gyógyszereket igénylők esetében okoz komoly gondokat, hiszen a rendszeres kivizsgálás lehetőségének hiánya hátráltatja gyógyulásukat. Látszerészünk, aki beszélgetésünk során több alkalommal is utal jó kapcsolatára mind az egykori - mára nyugdíjaztatott - párkányi szemorvossal, mind pedig az érsekújvárival, s a páciensekkel együtt abban reménykedik, hogy a város a lehető leghamarabb új szemorvost kap. Mindaddig marad az ingázás... Amikor „a hegy megy Mohamedhez“ A látszerésznek köszönhetően összehasonlítást nyerhetünk az elmúlt évek és az újonnan megnyílt magán szaküzlet tapasztalatairól.- Ügyfeleim java részét jól ismerem, hiszen az állami bolt több éves múltra tekint vissza. Amiről számot adhatok: a múltban a legtöbb gondot az anyagbeszerzés okozta, a termelők nem voltak olyan előzékenyek, mint ma. Tavaly novemberben ugyanis meglétünket, mutatós prospektusokból választhatom ki a számomra szükséges árut. Más a helyzet némely nagyraktárral, hiszen nem mindegyikük került ezidáig magánkézbe. Gondokat okoz a recept alapján megrendelt lencsék beszerzése. Szabó úr büszkén mutatja be birodalmát. A mutatós üzlethelyiségből nyílik a valamivel kisebb műhely. A tulajdonos szeme elkapja kósza tekintetünket, s a fel nem tett kérdésre a következőképpen válaszol: - Távoli terveim között szerepel, hogy a gépeimet teljes automatákra cserélem majd fel, ami jócskán megkönnyítené a munkát, s több idő maradna a kliensekre. A várakozási idő amúgy sem túl hosszú, hiszen huszonnégy óra alatt eleget teszünk minden kérésnek. Lézerrel tisztítjuk a szemüvegeket - e szolgáltatás ára csupán tíz korona s különböző jótanácsokkal látjuk el a hozzánk érkezőket. Bevallom, gondolkodtam már azon, hogy tartanék az iskolákban is előadásokat, s ezekre főleg a szembeban dolgoznak - vasutasok, a papírgyár munkásai s ők elsősorban a neon megvilágításra panaszkodnak. Szemük állapotán a párkányi optikus vákuum-kolor nyugtató hatású üveggel segít. Az optikai szaküzletet úgy, mint azelőtt, ma is leginkább az idősebb emberek keresik fel. Az évek múlásával a szem látása gyengül, s az esti újságolvasáshoz nélkülözhetetlenné válik a szemüveg. Ilyenkor az „okulláré“ segítségével újra megnyugatatóan helyre áll a világ, benne az ismerős arcok és betűk egyaránt. A nagyobb kínálat és nagyobb választék azon páciensek hiúságát is legyezi, akik nehezen törődnek bele, hogy ők is a szemüveget viselő táborát gyarapítják ezentúl. Ezt a magán látszerészek nagyon jól tudják, s így igyekeznek minél szélesebb körű igényeket kielégíteni. A szem megbetegedése ugyanis nem szabad, hogy - az önbizalom csökkenése végett - lelki megbetegedéseket idézzen elő. xxx Amint azt széleskörű kereskedelmi kapcsolatai is bizonyítják, Szabó László látszerész nem zárkózott el a világtól. Sőt mi több, folyamatosan tartja a kapcsolatot a környező magán látszerészetek tulajdonosaival. Hiszen a komáromi, gútai, galántai szaküzletek optikusai hasonló gondokkal küszködnek, mint ő. Esetünkben a kezdő szaküzletek nem jelképes, annál inkább szakmai összefogásáról van szó. SZÁZ ILDIKÓ „Majdnem kétperces“ Iskola, iskola...! Változik világunk, a szemünk előtt alakul át minden, s változik meg és át szinte mindenki. Egyesek azonban képtelenek szabadulni régi rögeszméiktől, akadnak, akik a megbuktatott rendszerben, az „átkosban“ bevezetett, gyakorolt s bevált megoldásuk tiltásával, tagadásával igyekeznek bizonyítani „demokráciánk“ iránti elkötelezettségüket, (kutya) hűségüket... Szervusz, papír! Egynémely közintézményünk, városi bérkaszárnyánk, vagy éppenséggel iskolánk környéke szemétdombhoz hasonlítható. Az egyik pozsonyi, pontosabban ligetfalusi tanintézmény közvetlen szomszédságában is rengeteg hulladék halmozódott fel az elmúlt hónapok folyamán. A lakótelepi alma matert körülölelő „senkié-mindenkié“, gyalogösvények szaggatta gyepszőnyegen sokféle szemét: megúnt, kidobott ruhadarabok, konzervdobozok, no meg újságpapírgalacsinok éktelenkednek. Az iskola igazgatója egy idő után már nem nézhette tovább a rájuk is rossz fényt vető rendetlenséget és elhatározta, a diákjaival megtisztítja az elcsúfított gyepet. Szerencsétlenségére, épp akkor járt arra egyik napilapunk „éles szemű“, éber tolibajnoka, aki módfelett elképedt, felháborodott a látottakon. Elrobogott az iskolaügyi szervekhez és számon kérte, miképp lehetséges az, hogy a gyerekeket ilyesféle munkára fogják. Emellett egy vitriolos cikkben alaposan le is dorongolta a nagytakarítást szervező pedagógust, a kezdeményezést „szocialista csökevénynek" minősítette. Az igazgató nem akart ujjat húzni senkivel, a legkézenfekvőbbnek látszó utat választotta: felhagyott a hulladékgyűjtéssel! A csípős böjti szelek meg tovább „játszadoznak“ a füvön azóta is egyre halmozódó szeméttel... ZOLCZER LÁSZLÓ A vállalat csak teher A különválás túlélést jelent? A több mint két évvel ezelőtti társadalmi és gazdasági változásokat követően más lett a nevük. A hosszú éveken át megszokott és közismert Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Üzemek helyett ma már így szerepelnek a mezőgazdasági - élelmiszer-ipari komplexum üzemeinek és vállalatainak a listáján: Pozsonyi Baromfitenyésztő Állami Gazdaság. Ennek az egésznek egyik szerves része a pozsonyivánkai feldolgozóüzem, amely bizony egyáltalán nem bánná, ha már különálló lenne, teljes mértékben egyedül gazdálkodó, ha végképp nem kellene függnie a vállalattól, ama egésztől, amely így, együtt, lehet, hogy rövid időn belül a szakadék széléről a mélybe taszítja az állami gazdaságot. A specialitásokat gyártó részlegen A pozsonyivánkai üzem a tavalyi évet még nyereséggel zárta. Igaz, csak minimálissal, de már ez is nagy szó gazdaságunk jelenlegi káoszában. S ezen belül is mindenekelőtt a baromfiszalámikat, virsliket, sonkát stb. gyártó részleg vitte a prímet. Vállalaton belül a további, itt működő kettő: a vágó-, valamint a tojásosztályozó részleg is kitett magáért. Mi nemrégiben az „igavonó“ mostani hétköznapjainak életébe nyertünk betekintést - Kramarics Béla műszakvezető kalauzolása által.- Továbbra is végezzük dolgunkat, ahogy kell, szinte menetrendszerűen, ahogyan arra a megrendelők igényt tartanak. Részlegünkön az egész termelési folyamat tulajdonképpen a nyersanyag (csirkék, tyúkok, pulykák) feldolgozásával indul be. Meg kell vallanom, sajnos, annyira még nem sikerült fölfejlődnünk, hogy mindezt gépekkel végezhetnénk. Maradt hát a bevált, de fizikailag megterhelő és igencsak időigényes kézi módszer. Pedig ha a feldolgozást korszerűsíteni tudnánk... Jelenleg „még“ negyvenen Manapság „divatba jöttek“ az elbocsátások. Van, ahol csak néhány embernek „kell mennie,“ másutt viszont tömegesen kerülnek az utcára. A pozsonyivánkai üzem sem kivétel. Mostanság még kereken negyvenen dolgoznak itt, a többségük - harminckettő - nő.- Tömeges elbocsátásokhoz mi nem folyamodtunk - mondja Kramarics Béla.- Hat vagy hét dolgozónkat küldtük el, s bizony, valóban szigorúak voltunk. Akinek a munkájával, a hozzáállásával nem voltunk megelégedve, mehetett! Mert az új feltételek érvényesítésének a kezdetén tudtuk, mire megy ki a játék. Tudatosítottuk, hogy minden fillérre óriási szükségünk lesz (és van), tehát természetszerűleg azokat részesítettük előnyben, akik a legjobbat nyújtották és nyújtják ma is. Mert egyáltalán nincs mit titkolnunk: végképp nem rózsás a helyzetünk, mi is belekeveredtünk a nagy körforgásba, a privatizálási folyamatba. A második körben „lépünk be a játékba“. Éppen ezért áhítjuk a vállalattól való elszakadást; a túlélés reményében. Mert most így nincs önálló döntési jogunk, gazdasági téren teljes mértékben fékezve vagyunk. Nem is beszélve a korszerűsítési és bővítési lehetőségekről, a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről! Úgy vélem, esetünk az egyik jó bizonyíték arra, hogy az ilyen jellegű mamutvállalatoknak itt és most- legalábbis egy időre - befellegzett. Hogy csak egy példát említsek a közelmúltból, amely egyébként a jelenre is teljes egészében vonatkoztatható! Tudjuk, ha termékeinkkel a jövőben is piacképesek akarunk maradni, mindenképpen tökéletesítenünk szükséges a csomagolástechnikát és -technológiát. Hiszen köztudott, hogy - sajnos - egyes nyugati államok élelmiszer-ipara ilyen szempontból jó néhány (száz) lépéssel előzi meg gazdaságunk ugyanezen ágazatát. Szóval, ilyen téren mi is a modernizálást szorgalmazzuk. Terveink, elképzeléseink ma már nem újkeletüek. Nyitrán pedig azonnal hozzá is juthatnánk kiváló külföldi csomagolóanyaghoz, műbélhez. Mégpedig különböző méretben és színben, a minőségről nem is beszélve. Sajnos azonban: a vállalat ebbe az elképzelésünkbe is túl gyakran szól bele... Csökkenő kereslet... Nem tudom, hogy ki hogyan van vele, de ha betérek egy hentesüzletbe - legyen az reggel vagy délután, Pozsonyban vagy éppen Szencen -, mindig legalább tizenöt -húsz percet sorakozni kényszerülök. És mindenekelőtt a felvágottakat árusító részlegeknél. Ezért - bár tudom, jóval drágább a hús, illetve a hentesárú, mint mondjuk két évvel ezelőtt - meglep beszélgetőpartnerem további gondolatmenete.- Nincs keletje az árunak. Sokkal kevesebbet termelünk, mint mondjuk tavaly ilyenkor. De konkrét adatokkal is alátámasztom kijelentésemet. Akkoriban napi 10-11 tonna készterméket gyártottunk átlagosan. Ebből 3-5 tonna volt a virsli, a többi pedig különböző felvágott. Jelenleg jó, ha „megcsinálunk“ mondjuk 6-7 tonnát. Talán az sem érdektelen, hogy a napi három tonna virslire most is akad vevő. De a szalámik nem fogynak annyira, mint 1991 elején. Legalábbis alaposan megcsappant a megrendelésünk. Egyébként négy teherautó áll részlegünk rendelkezésére, amely az árut széthordja. Szinte egész Pozsonyi ellátjuk termékeinkkel, továbbá szállítunk a Pozsony-vidéki járás több községébe, Dél- Morvaországba, Galántára, Díószegre, Trencsénbe stb. „Gyártónapjaink“ a hétfő, a kedd és a szerda. Sofőrjeink úgy csütörtökön-pénteken jelzik a következő heti megrendeléseket. Számos maszek is tőlünk vásárol. Akinek módjában áll - és kisebb mennyiségű árut igényel -, személyesen keres fel bennünket, de aki nagyobb tételben vásárol, annak a megrendelés alapján házhoz szállítjuk termékeinket. xxx A pozsonyivánkai üzem specialitásokat gyártó részlegén teljesítmény szerinti bérezést alkalmaznak. Éppen azért az ott dolgozó hölgyek-asszonyok is igencsak bánják a termékek iránti csökkenő keresletet, mert szívesen elvégeznének a jelenleginél jóval több munkát! No de amikor eképpen sóhajtoznak, azonnal hozzáfűzik: legalább még valamennyit dolgozhatnak. Ki tudja, meddig? . . M SUSLA BÉLA
