Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-14 / 63. szám

1992. március 14. Szabad ÚJSÁG 5 Hitelvesztés és ami mögötte van... A pedagógusnapon - nemcsak pedagógusoknak Gazdasági, politikai, kulturális, szociális és egyéb gondjaink kö­zepette elérkezett ismét Ko­­mensky születésnapja, mely ha­zánkban 1955 óta pedagógusnap. A totalitárius politikai rendszer szükségesnek tartotta, hogy leg­alább az év egyetlen napján ál­szent elismerés illesse a pedagó­gusokat, akiknek , .szocialista szellemben“ és mindenkor az ép­pen legutolsó „pártkongresszus határozatainak teljesítése jegyé­ben“ kellett végezniük oktató-ne­velő munkájukat. Az efféle peda­gógusnapok velejárói voltak an­nak a szemfényvesztő rendszer­nek, mely a „Nesze semmi, fogd meg jól!“ mondás jegyében annyi mindent „juttatott“ a különféle foglalkozási ágakat űző emberek­nek. A szép szavak mellé a peda­gógusnapokon kitüntették „a szakma legjobbjait“. Sajnos, a „Példás Tanító“és az Érdemes Tanító“ kitüntetés valójában - ke­vés kivételtől eltekintve - nem a legjobb pedagógusokat illette meg, hanem elsősorban a kor­szak konjunktúralovagjait, akik az oktató-nevelő munkában csupán gyengécske eredményeket értek el, ám örökös nyüzsgésükkel, harcias felszólalásaikkal a rend­szer iránti elkötelezettségük de­monstratív kinyilvánításával sze­reztek maguknak ,,elévülhetetlen érdemeket". Ennek köszönhető­en a pedagógusnapi kitüntetések értéke annyira devalválódott, hogy egyes kiváló, valóban csu­pán a hivatásuknak élő pedagó­gusok attól tartottak, nehogy őket is kitüntessék, hiszen az munká­juk nagyfokú visszaminősítésével lett volna azonos. Napjainkban, amikor a politikai és a gazdasági átalakulás nem könnyű korszakát éljük, felmerül a kérdés: az ünneplés-e az, amire a pedagógustársadalomnak leg­inkább szüksége van? A válasz egyértelmű: nem! Amit pedagógu­saink ma leginkább igényelnek, az a régi tekintélyük visszaállítá­sa. A bukott politikai rendszer számos ostoba, embertelen intéz­kedése nagy mértékben járult hozzá a pedagógusok tekintélyé­nek aláásásához. A többnyire mű­veletlen, ám magukat kiskirályok­nak képzelő párttisztségviselők gyakran a legmegalázóbb felada­tokkal bízták meg őket. A földmű­ves-szövetkezetek szervezése idején nekik kellett munkaidőben vagy a tanítási órák befejezése után „agitálniuk“, kérges kezű, egész életüket a nehéz mezőgaz­dasági munkában eltöltött, idős gazdákat meggyőzniük a kolho­zok mintájára szervezett földmű­ves-szövetkezetek nagy előnyei­ről. Ugyancsak nekik kellett meg­győzniük az iskolába beíratott kis­diákok szüleit: gyermekeik ne lá­togassák a hitoktatást. Ilyen „lát­ványosan“ korlátozták a vallás­­szabadságot a pedagógusok bő­rére. Pihenés helyett gyakran „társadalmi munka“ várt rájuk, vagy semmitmondó, ostoba isko­lázásokon való részvételre kény­szerítették őket kevés szabadide­jük rovására. Mindez persze az egész társadalom szeme láttára történt, s ez eredményezte aztán a pedagógusok tekintélyének el­vesztését. Amire a becsületes pedagógu­sok az eltelt négy évtizedben any­­nyira vágytak: a lelkek békéje már bekövetkezett. A pedagógusokat most nem sanyargatják művelet­len, faragatlan kiskirályok, nem kényszeríthetnek rájuk emberhez és főleg pedagógushoz nem mél­tó feladatokat. Nyugodtan szen­telhetnék minden tudásukat és erejüket a nem könnyű oktató és nevelő munkának. Nyugodtan? Ez a megfogalmazás talán nem fejezi ki pontosan a jelenlegi álla­potokat. Az igaz, hogy a pedagó­gusok a lelkűk békéjének vissza­nyerésével egyidejűleg kezdik visszanyerni a tekintélyüket. De... Hány kiváló, a munkáját lelkesedéssel és hozzáértéssel végző pedagógus szeretné kiegé­szíteni a könyvtárát, megvásárolni a legújabb szakirodalmat, hányán szeretnének - önművelés céljából - hozzájutni elektronikai eszkö­zökhöz, videomagnóhoz, hifito­ronyhoz, magnó- és videokazet­tákhoz, komolyzenei hangleme­zekhez ... Legtöbbjük számára azonban mindez csupán vágyá­lom. Miért? Készített-e valaha va­laki összehasonlító kimutatást a világ pedagógusainak havi, évi jövedelméről? Hazánk pedagógu­sai ebben feltétlenül a három leg­előkelőbb hely egyikét foglalnák el - hátulról... A kommunista rendszerben is a legrosszabbul fizetett értelmisé­giek voltak, de ez a tény - a peda­gógusokon kívül - senkit nem ide­gesített... Pedig az évről évre ismétlődő pedagógusnapokon minden alkalommal hangsúlyoz­ták a pedagógusok munkájának rendkívüli fontosságát „a szocia­lista ember“ nevelésében. Milyen kár, hogy a pedagógusok a szép szavakból nem tudtak megélni... Szép ajándék lenne valamely kö­zeli pedagógusnapon, ha megszi­lárduló demokratikus rendsze­rünkben a lehetőségekhez ké­pest, ám mégis lényegesen fele­melnék a pedagógusok fizetését. A fentebb említett önművelés egyébként napjainkban is a peda­gógusok munkája tökéletesítésé­nek egyik elengedhetetlen előfel­tétele. Az elmúlt négy évtizedben nálunk a tanárképző főiskolákon és egyetemeken meglehetősen elhanyagolták az egyes tantár­gyak metodikájának oktatását. Ezért meglehetősen sok pedagó­gusunk módszertani felkészültsé­ge - enyhén szólva - hiányos. Nagy szükség lenne tehát minden tantárgy módszertanának megírá­sára hazai szerzők tollából, akik eddig is behatóan tanulmányoz­ták a hazai és külföldi módszerta­ni irodalmat. A szakértők által megírt módszertani könyvek is hozzájárulhatnának ahhoz, hogy pedagógusaink hivatásuk igazi mestereivé váljanak. Szükség van erre, hiszen az alternatív jellegű iskolák (tantervek, tankönyvek) bevezetésének korát éljük, s re­mélhetőleg valamiféle egészsé­ges (és szükséges) konkurencia alakul ki majd az állami, a feleke­zeti és a magániskolák között, s jó eredményekkel azok az iskolák büszkélkedhetnek, melyek szak­mailag és módszertanilag jól fel­készült pedagógusgárdával fog­nak rendelkezni. Az alternatív is­kolákra nagy szükség van, mert a totalitárius rendszer által oly nagy előszeretettel szorgalmazott „egységes iskola“ túlságosan is „uniformizálta“ mind a diákokat, mind a pedagógusokat. Pedagógusnapi „tűnődésem­ben“ a teljesség igénye nélkül vázoltam fel néhányat a pedagó­gusok jelenlegi gondjai közül, s tettem ezt az ünneprontás leg­csekélyebb szándéka nélkül. Nem szóltam a magyar tanítási nyelvű iskolák specifikus gondjairól, me­lyek közismertek, s mielőbbi or­voslásra várnak. Nem szóltam ar­ról sem, hogy a „gyengéd forra­dalom“ óta eltelt időszakban is­mert és kevésbé ismert egyének szapulták a pedagógusokat, akik szerintük „gerinctelen kiszolgá­lói“ voltak a kommunista rend­szernek. Hogy az efféle „megálla­pítások“ mennyire nem helytálló­ak, annak bizonyítására talán elég, ha megemlítem, hogy ezek az agyonszapult pedagógusok nevelték azokat a józanul gondol­kodó fiatalokat, akik 1989-ben el­sőként emelték a magasba a bár­sonyos forradalom, a jobb, szebb, szabadabb élet utáni vágy lobo­góját. E forradalom teljes győzel­mének megvalósulása fogja ered­ményezni számunkra, pedagógu­sok számára azt, hogy a pedagó­gusnapon évről évre jobb ered­ményekről, társadalmunknak a pedagógusok iránt tanúsított nagyobb megbecsüléséről adha­tunk majd számot. így válik majd ez a nap hamis ideológiáktól men­tes, igazi örömünneppé. SÁGI TÓTH TIBOR Ünnepi megemlékezés A Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya, a Po­zsonyi Magyar Kulturális Központ és az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes március 15-én 14.30 órai kezdettel a szabadságharc 144. évfor­dulójának tiszteletére ünnepi megemlékezést tart a po­zsonyi ligetben Petőfi Sán­dor szobránál. A megemlé­kezést dr. Gergely András, a Magyar Köztársaság Kül­ügyminisztériumának főtitká­ra tartja. Közreműködik Pokstaller Lívia (vers) és a Ghymes együttes. A megemlékezést követő­en 16 órától a Szlovák Fil­harmónia Moyzes-termé­­ben az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes zenekara és szólistái Változatok címmel bemutatják első önálló műsorukat. Vezényel Karaba Gyula, szólót énekel Hajtman Lívia, Blanka Mel­­lenová és Skalka Ferenc. Verset mond Molnár László. A helyszínen a zenekar, az énekkar és a szólisták közös nagylemeze is megvásárol­ható, amely egyúttal két sze­mélyre szóló belépőjegyet je­lent. É: ! M $3 i 3;:; i I ö síi i A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Po­zsonyi Körzeti Tanácsa szívélyesen meghív min­denkit a pozsonyi Kis- Kárpátok Hunyadi Má­tyás Cserkészcsapat avatási ünnepére, amely­re 1992. március 15-én 13.30 órai kezdettel a Pe­­tőfi-szobornál kerül sor. ^ __________ Ián ötéves. Firenzében a Via del Corso tulajdon­képpen nagyon keskeny utca, a járdája még keskenyebb. A szűk utcában nagyon sok em­ber tolong. A kislány fehér ruhában megy a sok felnőtt között, és sír. A sze­me alja gyulladt, duzzadt, már kárminpiros, a szemhéja még duzzadtabb. De ami igazán ijesztő, az arcá­ban semmi nincs igazán a helyén. A feldúlt szobák ilyenek, amikor izgatottan, hajszoltan keresünk Illés Endre ■ A síró valamit, s közben minden bútort odébblökünk, a hamutartó már ki­borult, párnák, könyvek a földön, cigarettánk kiégette a szőnyeget. A kislány arca is ilyen, mintha fél centiméternyit eltolódott volna a szeme, az ajka félrehúzódott, az arca elgörbült, összevissza do­bált ez a kis arc, gesztenyebarna haja belelóg a homlokába. Különben tiszta és rendes, a ruhája hófehér. A kislány hangtalanul sír. öm­­lenek a könnyei, de csak a teste rázkódik, a sírásnak nincsenek sztakkatói. Vékony a csuklója, vé­kony a lába. Szinte elvész a siető, itt-ott sűrűsödő, kirakatokat néze­gető, őgyelgő, udvarias, goromba felnőttek között. Néhány pillanatra beszorítják egy kapualjba, majd a keskeny járdáról figyelmetlenül kipenderitik az úttestre. Valaki visszarántja. Ő nem sodródik, nem tolakszik, csak megy. Mintha felhúzott rugó mozgat­ná gyufaszál lábát, mintha kis szi­vacsokból préselné ki a könnyeit. Sír, sír Már egészen eltompult. Nem érez semmi mást, csak a saját irtózatos baját. Ha egy kisgyerek felnőttek kö­zött, felnőttek ellenében sír - a zokogása mindig dialógus. Panasz. Kérlelés. És a legtöbb­ször agresszió. De ha egy gyerek magában sír, kislány hangtalanul sir - az félelmetes monológ. Kivetettség. A magány ólomsúlya. Olyasmi, ami átszakítja egy gyerek teherbírását. Már többen megállítják. De ö nem áll meg, kitér a feléje nyúló karok elől, nem felel, nem is hallja, hogy szólnak hozzá. Megrendültén követem az ide­gen városban, az idegen nyelv közegében, idegenek között a sí­ró, idegen, ismeretlen kislányt. El­képzelni sem tudom azt az irtóza­­tot, félelmet, veszélyt, ami rásza­kadt. Csak megyek a nyomában. És szavakat, mondatokat pró­bálgatok - vajon melyik lehet az a bűvös ige, amelyikkel mégis segíthetnék neki. És végül megértem: gyenge yagy ok, nem tudok segíteni. Én is elhagyom. Alice Masaryková Intézet Prágában Prágában PetrPithartcseh kor­mányfő és Olga Havlová, a Jó­­szolgálati Bizottság elnöke rész­vételével február utolsó hetében Prágában megnyitották az Alice Masaryková Intézetet, mely a szociális szférában dolgozók oktatási központjául szolgál majd. A Na Poríői utcán, az IMCA épületében helyet kapott intézet a prágai Károly Egyetem Böl­csészkara szociális munka tan­székének, az IMCA keresztény csoportosulásnak és a prágai Családi, Házassági és Emberi Kapcsolatok Tanácsadójának együttműködésével jött létre. Amint azt Alzbeta Kuőerová, az Alice Masaryková Intézet igazga­tója elmondta, céljuk a diákok színvonalas felkészítése jövőbeli hivatásukra abban a cseh szel­lemben, ahogy az az I. Csehszlo­vák Köztársaság idején, az Alice Masaryková által alapított intézet­ben is történt. Az AMI munkájával szeretné elérni, hogy nagyobb megbecsü­lés övezze a szociális szférában dolgozók munkáját, hogy felké­szítse e terület dolgozóit a bonyo­lult szociális problémák megoldá­sára s tájékoztasson a világ más országainak hasonló tevékenysé­géről. Az új oktatási központ poszt­graduális tanfolyamok formá­jában felvállalja az önkéntes szo­ciális dolgozók továbbképzését is. Szükség van a speciális pedagógiára A Speciális Pedagógia Európai Társulatának kezdeményezésére számos külföldi szakember rész­vételével kétnapos szemináriumot rendezett a pozsonyi Komensky Egyetem pedagógiai fakultása március 6-án és 7-én. A tanács­kozás a nyugat- és kelet-európai speciális pedagógusok együttmű­ködésének szorosabbá tételét tűzte ki céljául. Ezt hivatott szol­gálni az a nemzetközi speciális pedagógiai központ is, amelynek létesítéséről a tanácskozáson született döntés. A központ a ter­vek szerint Losoncon lesz, itt ké­peznék ki az ifjú kutatónemze­déket. A szemináriumon ismertették a következő három év rendezvé­nyeit is. Jövő év márciusában Szlovákiában szimpóziumon fog­lalkoznak a nemzeti kisebbségek­hez és etnikai csoportokhoz tarto­zó, mentálisan enyhén retardált gyermekek problémáival. Érdek­lődésre számíthat az a cseh­országi tanácskozás is, amelyre 1993 őszén kerül sor, s a cseh speciális pedagógia hagyomá­nyait ismerteti.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents