Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-12 / 36. szám

\ 1992. február 12. Szabad ÚJSÁG 5 —Az Édentöl nyugatra Fejezetek a Csehországba került magyarok II. világháború utáni történetéből III. RÉSZ Körülkerítve Az intézkedéssorozat legtöbb eset­ben megdöbbenést és hitetlenkedést váltott ki az érintettekből. Sokan meg­tagadták a végzések átvételének elis­merését. Ilyen esetben - pontos utasí­tás szerint - a kézbesítést átnyújtó katona (csendőr, partizán vagy civil személy) saját maga irta alá az elis­mervényt, a végzést pedig ott hagyta. A végzések kézbesítésével egyidejű­leg külön bizottságok összeírták a ki­jelöltek vagyoni leltárát. Az összeírás olyan részletes volt, hogy szerepelt benne a lakóhelyiségek térmérete, padlózata, ha tartozott a házhoz kút, akkor annak mélysége is. A községet bárkinek elhagyni csak a falu irányítá­sát átvevő csendőrparancsnok enge­délyével lehetett. Az intézkedésekkel szembeni ellenállást vagy ellenállás­nak minősített bármilyen megmozdu­lást a községet megszálló csendörség és katonaság azonnal, és a legdur­vább módszerekkel törte le. A felvett jegyzőkönyvek súlyos bántalmazá­sokról, sót halálesetről is beszámol­tak. A történtekkel szembeni nagyobb ellenállást a fegyvertelen és megfé­lemlített lakosság részéről eleve meg­hiúsította a fegyveres ellenségként vi­selkedő túlerő. Az elszállításig hátralevő időt bé­nult félelemben, kétségbeesett segít­ségkeresésben vagy menekülni pró­bálkozásban töltötték a kijelöltek. Mi­vel azonban egész családokat jelöltek ki elszállításra, segítségre, menekü­lésre kevés esély maradt az adott körülmények között. Ha sikerült a csa­lád egyik-másik tagjának a menekü­lés, akkor megesett, hogy a családta­gok örökre elveszítették egymást. So­kan a zajló Dunán keresztül próbáltak meg átszökni Magyarországra. Ez sok esetben a szlovákiai magyarság áldo­zatai számának emelkedését jelentet­te. Mégis a menekülni tudók voltak az események első hírvivői. A csehszlo­vák sajtó hetekig némaságával dekla­rálta a történtekkel kapcsolatos állás­­foglalását. Szerepe a későbbiekben is egyértelműnek bizonyult. Leginkább a magyarországi sajtóközlemények cáfolásával kerített sort a témára. Fűtetlen vagonokból - embervásárra Ha a bekerített községnek volt va­sútállomása, akkor ott rakták vago­nokba a kijelölt személyeket és holmi­jukat. Ha nem volt, akkor a legköze­lebbi vasútállomásra bekészített va­gonok bejáratáig UNRA teherautókkal szállították a magyar lakosságot. Az elszállítás valóságos ostromállapotot eredményezett a faluban. A kijelöltek­nek és hozzátartozóknak egyet nem tudtak megtiltani, hogy ne keserves sírás közepette szakadjanak el egy­mástól. Akik nem akartak felszállni a teherautókra, azokat - szemtanúk leírása alapján - megverve, megkö­tözve, erőszakkal rakták fel. Sorra ke­rültek a súlyos betegek, szülés előtti állapotban levő anyák is. Az elszállí­tásra mínusz húsz fok körüli, téli idő­ben került sor. Ha a család nem vitt magával fútöalkalmatosságot, akkor fűtetlen vagonokban kellett átvészel­nie a Csehországba való szállítást. Az utazás ilyen körülményei számos öreg, beteg vagy gyermek halálát je­lentették. A szerelvényeket nem látták el a megígért orvosi kísérettel, kony­hával. A kijelölés és az elszállítás módja ellenkezik a hivatkozási alap­nak számító 1945/71. és 1945/88-as elnöki dekrétummal. Az említett két dekrétum például nem ad lehetőséget arra, hogy munkára való beutalás ka­tonai, csendóri vezénylettel történjék, még kevésbé a hadiállapotszerú hely­zet megteremtéséhez. Nincs szó ben­ne a különböző korlátozási intézkedé­sekről, statárium, igazoltatás stb. Nem szabályozza a visszamaradt vagyon helyzetét, és eleve ideiglenes jelleggel egy, legfeljebb meghosszab­bítással másfél évre érvényes. Szó sincs benne vagyonösszeirásról vagy az elvihető tulajdoneszközök kijelölé­séről. Eleve nem tartották be a kijelölt korhatárokat férfiaknál és a nőknél, hisz a gyermekeket és öregeket is elszállították. A dékrétum értelmében nős férfiakat és férjes asszonyokat csak kivételes esetekben lehet mun­kára utalni. A valóságban olyan kisko­rú gyermekes édesanyákat is elszállí­tottak, akiknek férjük hadifogságban volt. A dekrétum nem tesz nemzetisé­gi különbséget, míg a vegyes lakosú községekből csak a magyar lakossá­got szállították el. A dekrétum alapján mindenkit képességeinek megfelelő munkával kell foglalkoztatni, ám erre a legkevésbé sem figyeltek a szerve­zők, mivel a magyar lakosságot egy­ségesen csehországi mezőgazdasági munkára vitték. A zsúfolt vagonok végállomása nem a közhiedelemben elterjedt Szu­­déta-vidéken volt, hanem Morvaor­szág, Közép- és Dél-Csehország vá­rosaiban, ahol a magyaroknak addig kellett a zárt, hideg vagonokban tar­tózkodniuk, amíg meg nem érkezett és ki nem választotta őket a munkaerő igényének bejelentése alapján értesí­tett cseh földműves. Az állomáson, főtéren zajló válo­gatás valójában közelebb állt az em­bervásár minősítéséhez, mint a mun­kavállaláshoz. A leghamarabb a jó erőben levő munkaerő, a kevés gyer­mekes családok keltek el. A sokgyer­mekesek, betegek napokig rostokoltak a vagonokban, míg megkönyörülve rajtuk valakik elhelyezték őket. A de­portáltak vasúti szállítási költségeit, ami az akkori pénz értékének megfe­lelően körülbelül 4-5 ezer korona kö­zött mozgott, az igénylő gazdának kellett megtérítenie. Ugyancsak neki volt kötelessége az elhelyezésről és a bérezésről gondoskodni. A bérezés a kommenciós cselédnek megfelelő szintű volt. A havi nyolcszáz-ezer ko­rona közt mozgó keresethez (egy munkás akkori bére négyezer korona) még természetbeni járulékot is kaptak havi kilencven-száz kilogramm gabo­nát, egy kis zsiradékot, napi egy-két liter tejet. A befogadó gazdák viszonya foglalkoztatottjaikhoz különböző volt. Abban viszont megegyeztek, hogy az érkező magyarok önként jelentkeztek munkára (ezt egyébként a hivatalos sajtó is így állította be), vagy ha nem önkéntesek, akkor valamilyen bűnö­kért - például háborús bűnökért - kell imigyen lakolniuk. Ez sokban megha­tározta a jövevényekhez való viszo­nyukat. Mindezzel együtt tisztában le­hettek a helyzet átmenetiségével, mert alkalmazottjaikból igyekeztek a maximális teljesítményt kisajtolni. Sok helyütt a munkaképteleneket, gyenge képességűeket, a betegeket egyszerűen nem fogadták be. Ezek sokszor földönfutókká, otthontalanok­ká váltak, ha nem sikerült később hazaszivárogniuk. Gyakran szakítot­tak szét családokat úgy, hogy a nőket és férfiakat az ország két különböző helyén alkalmazták. így az alkalmazott és az alkalmazó közt a legritkább esetben alakult ki igazi emberi kapcsolat. Az előbbiek megaláztatásuk miatti zárkózottsága, minden áron való hazaigyekezete, az utóbbiak felsöbbrendúségi érzése akadályozta ezt. A nagygazdák birto­kai mellett a magyarok állami és egy­házi birtokon is dolgoztak. Ez utóbbiak előnye pusztán annyi volt, hogy rend­szeres bérezésük biztosítva volt, míg a gazdák esetében ez nagymértékben függött a gazda anyagi helyzetétől, azaz évi termésátlagtól. Az elmaradt vagy hiányos bérezés ügyében a járá­si munkahivatalnál fellebbezhetett ugyan az alkalmazott magyar, ám pa­naszaira orvoslást nem biztos hogy talált. Egyébként minden vonatkozás­ban a járási Munkahivatal felügyelete alatt álltak a Csehországba szállított magyarok. E hivatal engedélye nélkül munkát, lakhelyet nem változtathattak. Itt végezték el széttelepítésüket is oly alapossággal, hogy településenként négy-öt család kerüljön csak egy hely­re. KivétP'-öl egy esetben tudnak a megszólaltatottak. a Zateci járásban Milonevesben a falu harminc családjá­ból huszonkettő, tehát a többség volt magyar. XX. századi jobbágysors A deportált magyarok jogi helyzete képtelen volt. A Munkavédelmi Hivatal modem „röghöz kötöttségi“ állapot­ként kezelte sorsukat. Ha elbocsátot­ták őket állásukból vagy nem tudtak számukra munkát biztosítani, akkor sem hagyhatták el a számukra kijelölt tartózkodási helyet. Rendelkezések tiltották a házasságot magyar és cseh vagy más szláv nemzetiségűek között. Akadtak járások Morvaországban és Prága környékén, ahol a csendörség ellenőrizte az érkező postai küldemé­nyeket és a hazaküldött leveleket. Az egymás látogatására is csendörségi engedélyre volt szükség. Számos család szökése miatt erősödött a ma­gyarok ellenőrzése, ami azonban a legmeglepőbb tény, hogy a körük­ben lelkipásztori tevékenységre kikül­dött komáromi református lelkésznek, Tóth Kálmánnak munkájához előzete­sen a csehszlovák hadügyminisztéri­umtól kellett engedélyt kérnie. Rajta kívül egyébként a katolikus és az evangélikus egyház egy-egy lelkészét bízta meg a Pozsonyi Magyar Megha­talmazott Hivatal azzal, hogy a Cseh­országba hurcolt magyarokat meglá­togatva tegyenek jelentést tapasztala­taikról. A kiküldött lelkészek közül Pető Károly katolikus, Mathaeides Gyula evangélikus és Tóth Kálmán mellett Szabó Antal református lelkész neve és beszámolója ismert előttünk. Tőlük szerezhetünk tudomást arról, hogy a Csehországba deportált magyarok ritka kivételtől eltekintve valamennyien a hazainál rosszabb lakás- és életkö­rülmények közé kerültek. Jó állapot­ban levő nagy lakásokba akkor sem engedték be őket, ha azok lakatlanok voltak. Gyakran olyan munkára osz­tották be őket, mely megerőltető volt és számukra ismeretlennek bizonyult. Például komlóföldekre, erdészeti munkálatokra, nagyüzemi állattartásra stb. Általános körben elterjedt volt a kiskorú gyermekek munkába állítá­sa. Élelmezési és ruházati cikkeik be­szerzése az érvényben levő jegyrend­­szer alapján történt, de a magyarokat nem mindenütt szolgálták ki a helyi lakossággal egyformán. A közösségi, kulturális életük a nul­lával volt egyenlő, hiszen gyülekezési szabadságuk korlátozva volt. Iskola­köteles gyerekeiknek csupán ötven százaléka járt iskolába, a cseh nyelv azonban számukra is teljesen idegen volt, és ez tanulásukra is rányomta bélyegét. Akadt járás (Podborany), ahol a magyar nemzetiségű tanulókat nem vették fel középiskolába. Közös­ségi életük egyetlen lehetősége volt a körükben végzett lelkipásztori mun­ka. Ezt sok esetben akadályozták a hi­vatalos közegek, mégis szinte egy emberként vettek részt az istentiszte­leteken a környékbeli magyarok fele­­kezetre való tekintet nélkül. Magyar nyelvű nyomtatott írás itt 1945 óta első Ízben 1947 végén jutott el néhányukhoz a Pozsonyi Magyar Meghatalmazott Hivatal közvetítésé­vel; a Magyar Áttelepítési Kormány­biztosság által kiadott lap az Új Ott­hon, és 1948-ban a Prágában szer­kesztett a Tájékoztatási Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium által kiadott Jóbarát című hetilap A deportálás százezreket érintett A csehországi deportáltak számát illetőleg különböző vélemények ismer­tek. Juraj Zvara történész állítása sze­rint Csehországba 9610 családot, 61 640 személyt szállítottak, akik kö­zül 2154 család önként távozott el Dél-Szlovákiából. A kiküldött egyházi képviselők jelentései 70-100 ezer köztire, a magyar meghatalmazott a kirendeltségei által beküldött tájé­koztató jelentései alapján 1947-ben hatvanezerre becsülte számukat A Csehországban élők elmondásai alapján egy percig sem nyugodtak bele sorsukba. Keserű életük és le­küzdhetetlen honvágyuk késztetésére már a deportálás első évében tíz­­tizenötezer személy szökött vissza szülőföldjére. Nagy részük rokonoknál vagy ismerősöknél bujdosott. Utánuk valóságos hajtóvadászatot rendeztek a biztonsági szervek. Akit elfogtak, azt könyörtelenül visszatoloncolták, so­kuknak egész családját bántalmazták a történtek miatt. Akadtak olyanok, akik a szökés után paradox módon önként jelentkeztek csehországi mun­kára, de már nem nagybirtokra, ha­nem ipari üzemekbe. Számos üzem vezetése az Így érkezettek kiadatását - mivel körözés volt ellenük - munka­erőhiányra hivatkozva megtagadta. Egy-egy ilyen ipari üzem munkásszál­lását a magyar nemzetiségű dolgozók egyszerűen csak „menekülttábornak" nevezték. (A tanulmány IV. befejező részét lapunk február 15-i számának ötödik oldalán olvashatják) Új könyvtár Pozsonyban A Magyar Kulturális Központ szolgáltatása Sokasodnak a pozsonyi Magyar Kulturális Központ rendezvényei. A múlt év végén a magyar kultúra iránt érdeklődök a Püski Kiadó tevékenysé­gét bemutató kiállítás kapcsán kaptak hasznos ismereteket, a múlt hónap­ban Szvorák Katalin és Juhász Zoltán koncertezett itt, ezenkívül megemlé­keztek a magyar kultúra napjáról. Ki nyer ma? címmel megrendezték a bu­dapesti Magyar Rádió és a pozsonyi Szlovák Rádió játéksorozatának hely­színi közvetítését, amelyet a magyar és a szlovák nemzeti adókkal egyidó­­ben közvetített a csehszlovákiai ma­gyar és a magyarországi szlovák adás. A Ki nyer ma? vendége volt Rajter Lajos karmester, neves zene­szerző is, aki az általa vezényelt mű­veket tartalmazó - nyereményként adott - lemezeket a helyszínen dedi­kálta. Hétfőnként 17.00 órai kezdettel rendszeresen tartanak filmbemutatót, legutóbb Móricz Zsigmond halálának közelgő 50. évfordulója alkalmából a Ranódy László rendezte Árvácska című játékfilmet mutatták be. A minap egy tájékoztatón a Magyar Kulturális Központ célkitűzéseivel, va­lamint a már rendelkezésre álló könyv- és folyóirat-állománnyal ismer­tették meg a baráti hangulatban lezaj­lott rendezvény résztvevőit. Érdeklődéssel lapoztuk a nyomda­­technikai szempontból is bravúros ki­vitelű könyveket, köztük a Magyar Laorusset, a világhírű francia enciklo­pédia magyar változatának első köte­tét, valamint a magyar és a nemzetkö­zi élet jelentősebb képviselőit bemuta­tó Ki kicsoda 1992 című kötetet. A könyvtár munkájáról és célkitűzé­seiről a pozsonyi Magyar Kulturális Központ munkatársa, a könyvtár ve­zetője: Hontiné Klányi Jozefina egye­bek között ezeket mondta:- Kézikönyvtárunk állománya je­lenleg mindössze 600 kötetből áll, de az utóbbi években Magyarországon megjelent fontosabb kiadványokból is tartalmaz jónéhány értékes, közérdek­lődésre számot tartható kötetet. Az állományt a jövőben az érdeklődésnek megfelelően bővítjük. Azt szeretnénk, hogy egyre több hungarológus, tanár, diák, és a magyar kultúra iránt érdek­lődő, a magyar-szlovák közeledést és barátságot igénylő és ápoló olvasó vegye igénybe szolgáltatásunkat. Cé­lunk: az érdeklődés minél teljesebb kielégítése. Az újságok, a folyóiratok és a kézikönyvek csak helyben olvas­hatók, a szépirodalmi kötetek azon­ban, maximum harminc napra ki is kölcsönözhetők. Pozsony új nyilvános kézikönyvtá­rával ismerkedve azt láttuk, hogy a könyvtár állományát a mintegy ötven magyarországi, itteni és más ország­beli sajtótermék, és a legfontosabb kézikönyvek (szótárak, lexikonok, en­ciklopédiák, útikönyvek, adatközlő ki­adványok, magyarságtudományi gyűj­temények stb.) képezik. A Csehszlovákiában kiadott napila­pok közül a Národná obroda, a Sza­bad Újság és az Új Szó, a Magyaror­szágon kiadott napilapok közül a Ma­gyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Nép­­szabadság és az Új Magyarország jár a könyvtárnak. Nyilván sokak érdeklődését elégítik ki azok az időszaki-, valamint heti-, kétheti és havilapok (Európai Utas, História, 2000, HVG, Tallózó, Kritika, Hitel, 168 óra és más lapok), amelye­ket Csehszlovákiában többnyire csak névről ismerünk.-A közeljövőben - mondotta be­szélgetésünkkor a könyvtár vezetője - magyar nyelvtanfolyamot tervezünk indítani olyan szlovák értelmiségiek­nek, akik alapszintű ismereteket kí­vánnak szerezni a magyar nyelv és a kultúra vonatkozásában, hogy ké­sőbb módjuk legyen bekapcsolódni a kézikönyvtár - reméljük, egyre gya­rapodó - olvasóinak a táborába A pozsonyi Magyar Kulturális Köz­pont szolgáltatása és rendezvényei díjtalanok, és egyaránt népszerűek mind a szlovákok, mind a csehszlová­kiai magyarok körében. A főváros központjába^ a Gunduli­­őová utca folytatásaként a Somolické­­ho 1 /a alatt található kulturális központ kézikönyvtárának a szolgáltatása hétfőn 16.00 órától 16.30 óráig, pénte­ken 10.00 órától 12.00 óráig vehető igénybe. A könyvtárat már a megnyitását követő első napokban többen felke­resték. És nemcsak a pozsonyiak, hanem az ország más településein lakó olvasók is be-be néznek, hogy kézbe vegyék és olvassák azokat a könyveket és újságokat, amelyek Szlovákia fővárosában csak itt találhatóak. PONGRÁC TAMÁS Felhívás A Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete felhívja az ér­deklődők figyelmét, hogy a Pécsi Kis­­színház az USA képviselőivel közösen a P.C.F. program (A béke gyermekei) keretén belül, 14-18 éves korú fiatalok jelentkezését várja. A program célja egy csererendez­­vény-sorozat szervezése, közös szín­házi produkciók rendezése (Petőfi: Já­nos Vitéz, Golding: A legyek ura vagy Dürrenmatt: Pillanatkép egy bolygóról) változatos külföldi helyszínekkel, ez év július-augusztusában. A résztvevők kiválogatásának szakmai szempontjai:- társalgási szintű angol nyelvtudás- átlagos mozgáskészség, ének­hang, jó zenei hallás- kifejező kommunikációs készség, színpadi megjelenés Előnyt élveznek azok a fiatalok, akik a szakmai szempontok teljesítésén kí­vül aktívan működtek színjátszó cso­portokban, sikeresen szerepeltek vers és prózamondó versenyeken. Jelentkezés (név, pontos cím, szü­letési adatok) legkésőbb március 10- ig a következő címen: CSEMASZE, Nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava A visszajelzés után értesítjük az érdeklődőket a kiválogatás helyszíné­ről és időpontjáról. Dr. Kamenár Éva, tirkár

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents