Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-12 / 36. szám
2 1992. február 12. A SZLOVÁK KORMÁNY tájékoztatáspolitikái és tömegtájékoztató eszközökkel foglalkozó tanácsa tegnapi ülésének egyetlen napirendi pontja az időszaki sajtótermékek támogatásáról szóló SZNT-törvény javaslatának a megvitatása volt. Martin Porubjak miniszterelnök-helyettes tájékoztatása szerint a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma által kidolgozott törvényjavaslat ellentétben van az érvényes jogszabályokkal. Egyébként a tervezettel holnap foglalkozik a kormány törvényhozási tanácsa. A LIBERÁLSZOCIÁLIS UNIÓ tegnapi sajtóértekezletén vendégként résztvevő Miloä Zeman parlamenti képviselő arra szólított fel, hogy a csehszlovák politikai életben hozzanak létre „Realisztikus Blokkot”, amelynek válságellenes programja volna. K assa és Verona polgármestere tegnap Kassán szerződést írt alá a szlovákiai és az olasz város együttműködéséről. A szerződés szerint mindkét város képviselői és önkormányzati vezetői szorgalmazni fogják a kölcsönös tapasztalatcserét, a termelői és a kereskedelmi szféra együttműködését, valamint közös vállalatok megalapítását. M ilan Machart, a Szövetségi Közlekedési Minisztérium munkatársa tegnap cáfolta azt a hírt, amely szerint változtak volna a külföldi tehergépkocsikra vonatkozó romániai előírások. A Romániába érkező teherautók tömegét illetően az eddigi előírások érvényesek, vagyis a megengedett maximális súly a gépkocsi tengelyeinek számától függően változik (négy tengely esetében 32 tonna). M artin BOJAR cseh egészségügyi miniszter a Cseh Egészségügyi Szakszervezet elnökének küldött levelében felhívta a figyelmet arra, hogy módosítani kell az egészségügyi költségvetést, mégpedig a kiadások valorizálásával. TrENCSÉNBEN tegnap megnyitották a „Divat városa” című kiállítást. A 2500 négyzetméteres kiállítóterületen 102 cég, köztük 20 külföldi vállalat mutatja be termékeit. A KERESZTÉNYDEMOKRATA PÁRT CSNT-beli frakciója követeli a Cseh Köztársaság főügyészének, Ludvík Brunnemek a leváltását. A klub egyebek között azzal indokolja követelését, hogy a legfőbb ügyész mindmáig nem indított bűnvádi eljárást azok ellen, akik kidolgozták és kiadták azt a rendeletet, amely szerint 1989 novembere előtt törvényellenesen jártak el a „szocializmus ellenségeivel”. BoHDAN DVOÉÁK, az Elkötelezett Pártonkívüliek Klubjának elnöke tegnap tájákoztatta a Csehszlovák Sajtóirodát, hogy a klub „önvédelmi bizottságok” létrehozására hív fel, amelyek helyi szinten ellenőriznék a feddhetetlenségi törvény rendelkezéseinek megtartását. N yITRÁN tegnap háromnapos nemzetközi konferencia kezdődött, amelynek résztvevői az agrolaboratóriumok, tanácsadó központok és egyéb mezőgazdasági intézmények működésének piacgazdasági feltételeiről tárgyalnak. Az MPP közleménye Tegnap a Polgári Demokrata Unió elnöke, Martin Porubjak, a PDU első alelnöke, Jozef Kuíerák, a párt kampányfőnöke Vladimír £>éetka, valamint Peter Zajac fogadta a Magyar Polgári Párt küldöttségét, melyet A Nagy László elnök, Tóth Károly első alelnök, valamint Cyurovszky László választmányi tag alkotott. A tárgyaláson a felek kifejtették elképzeléseiket a választási kampánnyal és a választási koalícióval kapcsolatban, és megállapították, hogy nézeteik közel állnak egymáshoz. A Magyar Polgári Párt és a Polgári Demokrata Unió megegyeztek abban, hogy a mostani megbeszélést hamarosan továbbiak követik. A továbbiakban szóba került az oktatási minisztériumban felállítandó nemzetiségi osztály ügye, melynek kapcsán az MPP képviselői sürgették az ügyintézés meggyorsítását és a koalíciós megegyezés mielőbbi megvalósítását. Jelzés nélküli híranyag: CSTK v~r-Rendszeres autóbuszjárat Londonba ____________Szabad ÚJSÁG A viteldíj 2400 korona A novemberi forradalom után elindulhattunk felfedezni öreg kontinensünk nyugati felét, a „kapitalista Európát” is. Bevásárló turistáink — ellepték Bécset, Münchent, aztán pedig Velencét, később meg Párizst és Isztambult is. Több mint egy évig a fővárosból Londonba is járt távolsági próbajárat. Legújabban viszont már, az ADCO Travel cég jóvoltából, rendszeres távolságibusz-közlekedés indult meg egyes nagyvárosaink és az angol főváros között. Am nt azt Anthony R. Duarte, az ADCG Travel tulajdonosa elmondta, egy jegy Prágából Londonba 2400 koronába kerül. A járatok Króméit?,, Brünn, Prága, Pilzen, majd pedig Nürnberg, Köln, Frankfurt, Liege és Brüsszel érintésével érik el az úticélt. A közlekedési cég alapítója szeretné a szlovákiai városokat is bekapcsolni a hálózatba. Az iroda Pozsonyban szintén szeretne fiókot nyitni. A társaság az érdeklődők számára az angol fővárosban szállást is tud biztosílani. A cég önálló irodát működtet Prágában és Londonban is. Egyelőre heti két alkalommal, csütörtökön és szombaton délután vágnak neki a járatok a mintegy 2400 kilométer hosszú útnak. A menetjegyet Prágában és Kroméfíiben, valamint Brünnben is meg lehet rendelni. Állóhelyre nem lehet jegyet váltani. Ha a jármű megtelik, újabb, mentesítő busz gördül a megállóba. De akár hat személlyel is elindul. A diákok egy útra 150 korona kedvezményt kaphatnak. Ha például lenne utas Ipolyságról, Nagykaposról vagy Párkányból, a helyszínre megy az autóbusz. Az utasok márkás járműveken, Mercedes, Volvo, Renault luxusbuszokon utazhatnak. A társaság már három szlovákiai utazási irodával, a CKM-mel, a ŐEDOK-kal és a Slovakoturisttal is felvette a kapcsolatot. —zé-ell— Nem igaz, hogy veszélyesek (Folytatás az 1. oldalról) részt. A témával foglalkozó programot 1993-m kell befejezni, és annak eredményei szerint olyan újítási javaslatokat tesznek, melyek az Európai Közösség tagállamaiban működő erőművek színvonalára emeli a szóban forgó atomerőművek biztonságát. A szóvivő megjegyezte, hogy az ügynökség megbeszélésein nem vetődött fel semmilyen új tény, amelyet nem vettek vol iá figyelembe a Jaslovské Bohunice-i V—l es erőmű 1991—92. évi munka :ervében. Sidor információi szerint a MAAE a legtöbb javaslatot a bolgár kozloduji erőművel kapcsolatban tette. A MAAE holnap Bécsben tart egy ülést, amelyen az összes, az említett típusú erőművet üzemeltető ország képviselője részt vesz. Az ülésen az ügynökség a V 230 típusú reaktorok biztonságával foglalkozó dokumentumokat kívánja nyilvánosságra hozni. A Reuter hírügynökség híre szerint főleg a 440 megawatt teljesítményű WER 230 típusú szovjet gyártmányú reaktorok a legveszélyesebbek, melyek közül kettőt Jaslovské Bohunicében is beépítettek. A MAAE szakértői szerint a bohunicei reaktorok esetében nem olyan magas a balesetveszély, mint a kozloduji erőműben. Nincs ok a helyzet dramatizálására (Folytatás az 1. oldalról) Egyúttal megerősítette, hogy az egyes tefektetési alapok vállalati tőkerészesedése nem haladhatja meg a 40 százaié ltot. A Eubomír Dolgos», a Szlovák Monopóliumellenes Hivatal volt elnöke által kidolgozott jelentés kapcsán Őamogursty megjegyezte, hogy valójában semmilyen ok nem volt a helyzet dramatizálására, mivel a befektetési privatizációs alapok és a befektetési társaságok közötti személyi és tőkekapcsolatra vonatkozó adatok sohasem voltak titkosak, és mindenki hozzájuk férhet, mégpedig Kassán, a központi vállalati nyilvántartóban. A kormányfő tájékoztatása szerint az állami szervek embereket küldtek a befektetési privatizációs alapokhoz — amelyeket mindenekelőtt az állami pénzintézetek hoztak létre —, hogy elelnőrizzék tevékenységüket. „Ebben nincs semmi rossz, a pénzintézetek ezzel a módszerrel kívánták biztosítani a befektetési alapok ellenőrzését” — tette hozzá Ján Őamogursty. A továbbiakban így folytatta: „Néhány privatizációs alapnak kimondottan humanitárius jellege van. Ha velük kapcsolatban felmerül a központi szervek munkatársainak neve, ebben nem látok semmi rosszat, és nem is kívánunk beavatkozni.” Arra a kérdésre, vajon kik dolgoznak a befektetési privatizációs alapok felügyelő és igazgatótanácsaiban, a szlovák miniszterelnök azt válaszolta, hogy a központi állami szervek tagjai éppúgy képviseltetik magukat bennük, mint az ellenzék vezetői. Államszerződés kérdőjelekkel (Folytatás az 1. oldalról) 1. cikkely (1) A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság alapja a cseh és a szlovák nemzet nemzetállamának önkéntes szövetsége, mely mindegyikőjük önrendelkezési jogán alapszik. (2) A közös államot a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság alkotja. Mindkét köztársaság egyenrangú helyet foglal el a közös államban. (3) Mindkét köztársaság kölcsönösen tiszteletben tartja egymás szuverenitását és a közös állam szuverenitását. Bármelyik a két köztársaság közül kiléphet a közös államból, vagy egyetértő döntéssel a közös állam feloszlatható, így azonban csak sqját polgáraik többségének általános népszavazáson kifejezett akarata alapján.,, A tervezet harmincöt cikkelyben fogalmazza meg, mely területeken és milyen teljedelemben lenne illetékes a közös állam, illetve annak szervei. Mivel a tervezethez a későbbiekben még visszatérünk, most csak azt jegyezzük meg, hogy a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok alapvető jogainak szabályozása e szerint szövetségi hatáskörben maradna, bár a végrehajtó törvényeket a köztársaságok hoznák meg. A javaslat egészéről tegnap napvilágot látott néhány vélemény. Jan Kalvoda, a CSNT alelnöke elsősorban azt kifogásolta, hogy a szlovák nyomásnak engedve nemzetállamként határozták meg a két köztársaságot, nem a polgári elv alapján. Azzal sem ért egyet, hogy a túl sok törvényre kiterjedő köztársasági ratifikálások belekerültek a szerződésbe, mert általuk akár fontos nemzetközi szerződések megkötése is késleltethető vagy megakadályozható. Ugyancsak e kitételek ellen emelt szót Jan Kasai, a Kereszténydemokrata Únió nevében. A tervezet érdekessége, hogy két köztársaság közös államaként határozza meg az államszövetséget, meghagyva ugyan a kiskaput, hogy ez a kettős akár többtagúra is módosítva, mindez azonban csupán a két szerződő fél — tehát a cseh és a szlovák nemzet — kölcsönös egyetértése esetén. Karel Foniok, a Morva—Sziléziai Önigazgatásért — Morva és Sziléziai Társaság cseh parlamenti képviselője azért is nem minősítette a megállapodást mint olyat, csak a nemzeti elv érvényesítését kifogásolta és jelezte, számunkra a nemzeti elv mint a szövetségi állam alapelve elfogadhatatlan. Várható tehát, hogy a Milovyban megfogalmazott tervezet további útja nem lesz sima — egyik parlamentben sem. (is) Kinek az érdekeit védi az SZNP? A harckocsi szavazata A Szlovák Nemzeti Párt legutóbbi sajtóértekezletén — amint arról már tudósítottunk — a fő téma a szlovákiai hadiipar átalakítása volt A pártvezérek nagyon vehemensen vették védelmükbe a szlovák fegyvergyártókat, mondván: ha Csehországban lehet gépfegyvereket gyártani, miért ne gyárthatnának Szlovákiában harckocsikat Mert ahogy azt Prokeí pártelnök úr már nem egyszer hangoztatta, neki aztán teljesen mindegy, hogy gépfegyverrel lövik-e agyon vagy tankkal, a végeredmény ugyanaz. Hát ezzel csak egyetérthetünk, azzal a kijelentésével azonban már nem, hogy a tank is csak áru, mint a többi És bár igaz, hogy a párt már régebben is kiállt a fegyvergyártók mellett, most, hogy hovatovább minden a választások körül kezd forogni, az emberben önkéntelenül felvetődik a kérdés: Mi vezérli valójá ban V_________________________ Prokeí urat és társait? Valóban a fegyvergyártók érdekeit viselik annyira leikükön vagy inkább a pártét? Mert az valóban igaz, hogy a fegyvergyártás leállításával több ezer alkalmazott válik munkanélkülivé vagy kerül kedvezőtlenebb beosztásba — tehát mindenképpen elégedetlenné válik. Több ezer munkás az annyi, mint több ezer szavazat Több mint valószínű, hogy az elégedetlen munkás nem a kormánykoalícióra fog szavazni Egy túrócszentmártoni munkásban nem nehéz egy kis szlovák nemzeti érzelmet kelteni és ha még munkája mellett is kiállnak, mindjárt tudja, hogy kire kell szavaznia. De vajon a pártvezér urak akkor is ennyire szívükön viselnék a fegyvergyártók problémájái ha az a fegyvergyár történetesen a Csallóközben volna? (gaál) __________________________________/ Változatlan álláspont (Folytatás az 1. oldalról) a kormánynak olyan engedményeket tenni, amelyek más ágazatok dolgozói számára precedenst teremthetnének. Franliáek Klíma, a Cseh- és Morvaországi Közúti Közlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének az elnöke tegnap ismét határozottan visszautasította a miniszter vádját, mely szerint az autóbusz-közlekedési sztrájk politikai célokat szolgált. A tegnapi megbeszélésekről úgy nyilatkozott, hogy csak akkor lehetnek elégedettek, ha az illetékesek vállalják a legfontosabb döntésekben a garanciákat. Luboá Pomajbík, a szövetség alelnöke elégedetlen volt a tegnapi tárgyalások kimenetelével. Kifejtette, hogy a gazdasági tanács által jóváhagyásra javasolt jelentésnek több hiányossága van. Elsősorban a tarifamódosítás, illetve a dotáció körüli eddig még tisztázatlan kérdésekre gondolt. Hangsúlyozta, a sztrájkot követő megbeszélések egyik legfontosabb részeredménye, hogy egyelőre nem emelik a diákok autóbusz-viteldíját. Teljesen más véleménnyel volt a legutóbbi tárgyalásokról Jaroslav Hanák, a csehországi Közlekedési Munkaadók Szövetségének képviselője. Szerinte a keddi tárgyalások megfelelő eredménnyel zárultak. Most már a kormányon a sor — fejtette ki a sajtóiroda munkatársának. Pomajbík nem zárta ki, hogy a további tárgyalások sikertelensége esetében áprilisban a közlekedési alkalmazottak nem tartanak általános sztrájkot. A nemzeti liberálisok szerint Bős az egyetlen kiút A Bős—Nagymarosi Vízlépcsőrendszer körüli vitában a Nemzeti Liberális Párt teljes mértékben a szlovák kormányt támogatja, és az építkezés eredeti tervek szerinti befejezését tartja helyesnek. Mindez a párt tegnapi pozsonyi sajtóértekezletén hangzott el. A pártvezetők a bősi vízmű teljes kiépítésében látják az „egyetlen kiutat a szlovákiai vízi közlekedés hatalmas gazdasági válságából”. Robert Katinak pártvezetőségi tag szerint a vízmű üzembe helyezése évi 1 milliárd dolláros áruforgalmat biztosítana Szlovákia számára. A nemzeti liberálisok élesen kritizálták a jelenlegi csehszlovák adópolitikát. „Amíg az összes államban az adó a nyereség kisebb részét alkotja, Csehszlovákiában a vállalkozóknak a saját zsebükből kell fizetniük az adót, mivel az magasabb, mint a nyereségük” — mondta Kalifták. Az ő véleménye szerint a kereskedelmi és a termelői szférában vállalkozók esetében végrehajtandó adócsökkentéssel széles teret nyitnának a vállalkozások gyors fejlődése előtt. Tomislav Tavcar, a szlovén liberálisok képviselője, a szlovén—szlovák vállalkozók klubjának elnöke elutasította Ján Holéík ipari miniszter azon állítását, hogy Szlovénia önállósulásával értékét vesztette a szlovén pénznem. Megjegyezte, hogy a tallér Ausztriában, Németországban és Olaszországban is szabadon beváltható. Azt azonban elismerte, hogy a válságos politikai és gazdasági helyzet hatására nem érte el százszázalékos konvertibilitását. Privatizációs nagyüzem (Folytatás az 1. oldalról) 30 milliárd koronát érint. Chrappa megjegyezte, hogy a szlovákiai privatizálási tárca 80—90 milliárd korona értékű vagyont kíván „összeszedni”. A vagyonjegykönyvek regisztrálása kapcsán Jaroslav Lizner, a Vagyonjegyes Privatizációs Központ igazgatója megállapította, hogy több száz esetben történt „többszörös regisztrálás”. Hangsúlyozta, hogy ezeket az eseteket külön-külön ellenőrzik, mivel megtörtént, hogy két különböző embernek azonos neve és születési száma volt. Devizapiaci árfolyamok ^ Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1992. február 12-én Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 50,92 51,94 51,43 49,60 52,74 51,17 Ausztrál dollár 21,24 21,66 21,45 20,28 21,98 21,13 Belga frank (100) 86,43 88,17 87,30 84,22 89,50 86,86 Dán korona 4,57 4,67 4,62 4,44 4,74 4,59 Finn márka 6,51 6,65 6,58 6,29 6,77 6,53 Francia frank 5,21 5,31 5,26 5,07 5,39 5,23 Görög drachma (100) 15,36 15,68 15,52 14,31 15,85 15,08 Holland forint 15,78 16,10 15,94 15,38 16,34 15,86 ír font 47,36 48,32 47,84 45,68 49,04 47,36 Japán jen (100) 22,17 22,61 22,39 21,59 22,91 22,25 Kanadai dollár 23,92 24,40 24,16 23,21 24,77 23,99 Luxemburgi frank (100) 86,43 88,17 87,30 83,36 89,48 86,42 Német márka 17,75 18,11 17,93 17,47 18,39 17,93 Norvég korona 4,52 4,62 4,57 4,39 4,69 4,54 Olasz líra (1000) 23,59 24,07 23,83 22,99 24,43 23,71 Osztrák schilling 2,52 2,58 2,55 2,49 2,61 2,55 Portugál escudo (100) 20,61 21,03 20,82 19,70 21,32 20,51 Spanyol peseta (100) 28,20 28,76 28,48 27,43 29,13 28,28 Svájci frank 19,84 20,24 20,04 19,51 20,57 20,04 Svéd korona 4,88 4,98 4,93 4,74 5,06 4,90 USA-dotlár 28,25 28,83 28,54 27,84 29,24 28,54