Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-08 / 33. szám
1992. február 8. 5 Szabad ÚJSÁG ■C Kultúra Közművelődésünk helyzete Könyvtári tanulság Gazdag szegénységben A kulturális uniformizálás ellen küzdők egységfrontja széthullott. A siker és a pénz lett az egyedüli értékmérő. A kultúra, sajnos, nagyon szűk réteg ,,magánügyévé" nyomorodott. Az eddigi hatalom attól féltette a népet, nehogy az érték megfertőzze. A legújabb hatalom pedig már attól sem félti a független és szabad állampolgárt, hogy belefullad az ízléstelenség, a kultúrálatlanság posványába. Azelőtt az ideológia miatt, most az üres pénztárca miatt nem lehet áru a kultúra. Pedig van igény a színvonalas művelődésre, csak a pénzünk nincs meg hozzá. Az immár szabad Állam, amely tulajdonképpen a mi koronáinkból gazdálkodik és (gazdagodik) szép lassan leépíti a régi struktúra mecenatúráját, és mi csak állunk, energiánkat kérvényekbe fojtva, s nem tudjuk, mit kell tenni, miután a korábban jól-rosszul csörgedező egyetlen forrás is elapadt? De vajon az újgazdagokból kialakul-e egy mecénás réteg? A közelmúlt kritikája kell ahhoz, hogy a jövő útjait kifürkésszük. Mert nem lehet a kultúra továbbra is valahetóleg még sokáig ott lesz a könyv, a betű. S a könyv mellett ott lesz a könyvtáros, jóllehet talán módosult szereppel és feladatkörben. Vagy a már felbukkanó kedvezőtlen jelek tanúsága szerint mégis másként alakulnak a dolgok? Nagykaposon szerzett tapasztalataim, sajnos, inkább az utóbbi sejtéseimet látszanak igazolni. A városi könyvtárban MAKÓ Zoltánná tájékoztatása döbbenetes helyzetképet tár elénk:- Több évtizedes könyvtárosi ténykedésem után, fájdalommal kell hogy kijelentsem: szakképzett könyvtáros társaimmal együtt fölöslegesnek érezzük magunkat. Ugyanis a városi önkormányzat maximális érdektelenséget tanúsít irántunk. Elveszítettük önálló státuszunkat. A városi kulturális központ fennhatósága alá tartozunk. Tőlük kapjuk a fizetésünket, amely néhányunk esetében még a minimálbér szintjét sem éri el. A könyvállomány bővítésére, illetve a felszerelés modernizálására egyetlen fillért sem kapunk. Sót, még ezekből a szűkös helyiségekből is ki akarnak lakoltatni bennünket, hogy „fontosabb, pénzt hozó vállalkozásra kell az épület.“ Tavaly már egyetlenegy könyvet sem vásárolhattunk. A tízezer lakosú város kétnyelvű olvasótáborának mindössze 40 ezer kötetnyi olvasniva-A régi könyvesbolt a nagykaposi „buldózerpolitikának“ esett áldozatul Korcsmáros László felvétele miféle „bokréta egy gyűrött süvegen“, hogy Mécs László szavait idézzem. Egy jóságos angyal idehozhatná ugyan a legújabb japán gépeket, modernizálhatná elavult gyárainkat, megépíthetné a hiányzó lakásokat, megtömhetné mindannyiunk (és az államháztartás) zsebeit kemény valutával, de kultúra nélkül nemcsak a gépekkel nem mennénk semmire, hanem a szenny, a zavar, a kilátástalanság és a boldogtalanság is újratermelődne az ingerültség és a rosszindulat légkörében. A bűnözés elharapózását is a társadalom jövőbe vetett hitének hiánya és a megszokott normák hirtelen felbomlása okozza. Gazdagon is szellemi szegénységben maradnánk. Tehát nincs más út- ha európai színvonalon akarunk reformálni - bár ennek a művelődésügy területén egyelőre nem sok jelét látni- mint hogy elismerjük a kultúra elsődlegességét. Tapasztalatból tudhatjuk, mi történik, ha nincs így. A megmegújuló kezdeményezések és a nehezen kicsikart félengedmények vetélkedésének a pénztelenség készteti hajótörésre „a nép szellemi fölemelésének" romantikus eszméit. „El van képzelve" egy ideálisnak vélt (állami-egyházi-magán) iskolahálózat, könyvtár-, lap- és könyvkiadói, terjesztői szervezet; és az oktatásügy mégis mind hátrább szorul, a könyvtárügy kevés jelét mutatja a hatékony összehangoltságnak, a legtöbb kiadó ráfizetéses és lassú, a nyomda(papír) drága, a terjesztés csapnivaló. Ehhez alkalmanként csatlakozik a hozzá nem értés, a hatalmi személy és a nemzeti kizárólagosság. Csillagtérnél Temetik a csillagokat. Mi több, egy egész galaktikát parentálnak el az újkori jósok. A könyvfogyatkozás ideje még nincs kitűzve, de a Guttenberggalaxis halála már bejelentetett. .Tűnjék bár konzervatizmusnak, a számtalan információhordozó mellett reméllóval szolgálhatunk. Ám a rendszerváltást követő selejtezés után további húsz százalékkal csökkent a könyvállomány. S ha számításba vesszük, hogy a maradék 30 ezernyi kötetből sok az olyan mű, amelyet sohasem vagy csak elvétve kölcsönöznek ki (közéjük sorolható a verseskötetek is!) - el lehet képzelni, milyen választékkal rendelkezünk. Mint említettem, új könyvekkel nem szolgálhatunk, de a klasszikus szépirodalmi alkotásokból is nagy a hiány. Az alap- és középiskolások kötelező olvasmányairól már nem is szólok! Újabban ott tartunk, hogy a jobb könyveket már vissza sem hozzák. Egyre növekvő igény mutatkozik a nyelvkönyvek iránt. A három kötetben fellelhető angol és német szótárokat (ennyiből áll a készlet!) néhány olvasónk „bérli“ meg-megújított kölcsönzéssel. Elöregszik a lemezgyűjteményünk, de a folyóiratokból is keveset járathatunk. A könyvtár „műszaki segédeszköze“: egyetlen lemezjátszó. Tavaly mintegy 400 olvasót veszítettünk. Miután kiolvasták a könyvtárat, már nem volt itt „keresni, illetve találnivalójuk“. Ha így folytatódik, szép lassan magunk maradunk és potenciális olvasóközönségünk - akinek nincs pénze, sem beszerzési lehetősége a színvonalas olvasnivalóra -, akarva-akaratlan ráfanyalodik majd a levesízesítővel egy gyékényen árult újkori ponyvairodalomra. Ilyen könyvtári szolgáltatással nem tudjuk felvenni a versenyt a bóvlival. Az igényesebb szépirodalom és a legújabb kutatásokat, felfedezéseket népszerűsítő tudományos ismeretterjesztő könyvek hiánya folytán a még megmaradt olvasóink többsége detektivregényeket olvas... A könyvtár vezetője szerint ez az intézmény nem pusztán kiegészítője az iskoláknak, a munka- és lakóhelynek (de Nagykaposon még ezt a funkcióját sem tölti be), hanem ideggóca, központja kellene, hogy legyen a mindennapi életnek. Olvasószolgálattal, irodalomjegyzékek összeállításával, fénymásolással, zenei szolgáltatással, művészetet s mindennapi, közhasznú ismeretterjesztést forgalmazó videokazetta-kölcsönzéssel. A leglátogatottabb szolgáltató központtá kellene válnia a könyvtárnak, amennyiben az újdonsült hatalmi szervek európai színvonalú gondolkodásmóddal viszonyulnának a könyvkultúrában rejlő kiapadhatatlan lehetőségekhez. Hiszen a feladatok, célkitűzések teljesítéséhez művelt emberekre, alkotó elmékre van szükség. A megfelelő, ösztönző anyagi-erkölcsi feltételrendszer nélkül az újabb tervek is csupán leírt vagy kimondott maiasztok maradnak. A silányság és a közönségesség térhódításával embertömegek töpörödnek a félműveltség állapotába, s ez az állapot veszedelmesebb, mint a teljes tudatlanság. Könyvtárnyi tanulságként csengtek fülembe Makó Zoltánné „útravaló“ szavai, amikor betértem a város egyetlen könyvesboltjába: „Mégha kapnánk is pénzt könyvekre, a közeli városok könyvesboltjaiban biztosan nem tudnánk értelmesen elkölteni, hiszen a nyugati „limonádén“ és a csöpögő szerelmi történeteken kívül nincs egyéb.“ Petőfi vagy Dallas A könyvesboltra az egyik lakótelepi tömbház alagsorában bukkanok rá. Vásárló sehol, ámbár a polcok is ásítoznak az ürességtől. Szemmértékem szerint, mintegy húsz folyóméternyi magyar nyelvű könyv kínálja magát az elvétve betévedő vásárlónak. Az állomány java részét régi kiadásokból visszamaradt eladatlan művek és a legújabb krimiirodalom alkotják. Koleszár Tiborné, az üzlet vezetője beletöródötten „diagnosztizálja“ az általam is felpanaszolt „kórt“:- Felbolydult és értékrendjében is összezavarodott körülöttünk a világ. Miközben a hazai és külföldi könyvkiadók ömlesztve dobják piacra a legkülönfélébb kiadványokat hozzánk ennek elenyésző részét juttatja a kereskedelem. Lehetőleg a drágábbját küldik, amit az utcai árusok nem vállalnak. A filozófikus hangvételű esszékötetek iránt - szóljanak akár a totalitárius rendszer utólagos bírálatáról - csekély az érdeklődés. A „szatelitkorszak“ beköszöntésének hatása máris lemérhető a közízlés torzulásán. „Akciókönyv“ kell az olvasók java részének; Dallas, erotikus regény, vérfagyasztó krimi, melynek minden oldalán akad egy-két hulla. Sajnos, Magyarországról is elsősorban ilyen „könnyű műfaj“ érkezik. Petőfit vagy Jókait még véletlenül sem küldenének. A klasszikusok iránt főleg a tanulók és az idősebbek érdeklődnek, mivel a helyi könyvtárban sem találhatók meg ezek az alapművek. Az üzlet forgalma hétról-hétre csökken. Különös, hogy még mindig a szegényebb réteg vásárolja a legtöbb könyvet... Ha megfigyelte, láthatta, hogy körülvesznek kocsmák. Alkoholból bezzeg van választék és kereslet is! Úgy érzem, vereséget szenvedett a könyvkultúra, háttérbe szorult a mesélő kedv. A bumeráng-szindróma Hát igen, immár minden kétséget kizáróan beléptünk vagy inkább belesodródtunk az információs társadalom korszakába. Új ismeretek, információk sugárözönében ácsorgunk. Új nyelvezeten, ismeretlen szimbólumrendszeren keresztül szól hozzánk a Világ. És mi még a régi ABC betűinek helyes alkalmazásáig sem jutottunk el. Minket még egy egész világ választ el attól, amit „lelki újjászületésként“ emlegetünk. S aki - régi énjét dédelgetve - nem tudja értelmesen feldolgozni a mindennapi élet egyre irracionálisabb élményzuhatagát, az egyszerűen elveszik ebben a káoszban. Egy humoros példával élve, az ausztrál elméje is akkor borult el, amikor vásárolt egy új bumerángot, és a régit nem tudta eldobni... KORCSMÁROS LÁSZLÓ D---C Könyvespolcra J Pozsonyban új otthont kapott a Városi Könyvtár idegennyelvü irodalmi osztálya. A Stúr utcából a Széplak (Obchodná) utcába költöztették a könyvtár több ezres magyar nyelvű állományát is. A polcokon böngészve találtam az alábbi műveket. Vergődő szél E vaskos, több mint 600 oldalas kötet 37 szerző tollából a kárpátaljai magyar irodalom 1953 és 1988 között született legjobb verseit, elbeszéléseit tartalmazza. A gyűjteményben nincsenek kiemelkedő alkotások, a közölt művek mégis érdekesek, elsősorban azért, mert egy sokáig elszigetelt és csak nagyon nehezen induló és kibontakozó irodalom keresztmetszetét tárja elénk. A többségükben fiatal szerzők Kárpátalja életét, sajátos problémáit mutatják be. Ha gyakran csak jelzésszerűen is, de a kötet írásai érzékeltetik, hogy mit jelent a nemzetiségi sors, hogyan lehet és kell embernek maradni az embertelenségben. M. Takács Lajos a kötethez írt utószavában egyebek között elmondja, hogy a kárpátaljai magyar nemzetiségnek nincs Sütő Andrása, Kányádi Sándora és Beke Györgye. A kötet szerzőinek írásai még ma sem mentesek olyan hibáktól, amelyeket a szovjet-orosz irodalom alkotóinak legjava már a hatvanas évek elején leküzdött. Ennek ellenére az a meggyőződése, hogy a ,, legfiatalabb nemzetiségi irodalmunk is végérvényesen megérett rá, hogy az egyetemes magyar kultúra mércéje szerint, szakmailag igényesen méressék meg." A Vergődő szél című kötet a csehszlovákiai magyar olvasóknak megbízható híradás a kárpátaljai magyar irodalom állagáról, egyben jó olvasmány. A kötetet a budapesti Magvető Könyvkiadó és az ungvári Kárpáti Könyvkiadó jelentette meg. Ifjúságom, Érsekújvár! A kötet szerzője, az 1920-ban Érsekújváron született festőművész, Luzsicza Lajos, annak ellenére, hogy évtizedek óta távol él szülőföldjétől, nem ismeretlen a csehszlovákiai magyarok körében sem. Néhány éve műveit Pozsonyban is bemutatták, és művészetéről gyakran ad hírt az itteni tömegtájékoztatás is. Luzsicza Lajos most prózai művel jelentkezett, és az Ifjúságom, Érsekújvár! című kötetében életének fiatalkori eseményeit mondja el. A Gyermekkorom naszvadi járója, az Újvár a parasztsorsról, a Családfa, a Kertekaljáról Budapestig és a Sodrásban című részekből álló kötet meggyőző erővel eleveníti meg a húszas, a harmincas és a negyvenes évek történelmi és politikai eseményeit, egyben plasztikus képet fest a szerző szülőhelyéről, családi környezetéről és a szerző által bebarangolt tá-' jakról. Sok érdekes epizódot mond el a Csehszlovákiában élő barátaihoz fűződő emlékeiről is. „Csehszlovákiában - írja - nemcsak a táji világot ismertem meg szinte teljes egészében kelettől nyugatig, déltől északig, hanem közben arra is módom nyílt, hogy számos szlovák és cseh művésznek az ismeretségét, közülük sokaknak a barátságát is megszerezzem. “ Luzsicza Lajos az elmúlt években gyakran visszatért szülőföldjére. Az ötvenes években évente töltött két-három hetet Liptóban. Megismerte Fullát, Benkót, Alexyt, Bazovskyt, a szlovák képzőművészet kiemelkedő alkotóit. Elmondása szerint Bazovsky tanította meg a hegyek és a hegyvilág szeretetére. Luzsicza Lajos, akinek művészetében kiemelkedő helyen szerepel a hegyek ábrázolása, felejthetetlennek tekinti azokat a napokat, amelyeket Bazovskyval együtt töltött, hátizsákkal a hátukon járva be az Alacsony-Tátra völgyeit, Árva csodálatos zugait. Luzsicza Lajos a szenvedő fél tapasztalatával ír a csehszlovákiai magyarság 1945 utáni nagy tragédiájáról, a „kollektív büntetésről", az embert gyötrő és a százezreket megalázó kitelepítésekről. A fényképekkel illusztrált kötetet a budapesti Magvető Könyvkiadó jelentette meg. Pongrác Tamás PÁLYÁZATI FELHÍVÁS i. A Szlovák Rádió magyar föszerkesztosege hangjátékpályázatot hirdet, a következő feltételekkel: a) jeligés, magyar nyelvű pályamunka, eredeti alkotás megírására, amely sem nyomtatásban, sem hangfelvételen nem jelent meg a pályázatot megelőzően b) terjedelme nem haladja meg a 30 gépelt oldalt c) témája nem sérti a jóizlést és a közerkölcsöt c) alkotója csehszlovák állampolgár A beküldött pályamunkákat szakmai zsűri bírálja el, melynek jogában áll a díjakat megosztani, esetleg oda nem ítélni. 1. díj 10 000 Kés 2. díj 8 000 Kcs 3. díj 6 000 Kés Az alkotások beküldési határideje 1992. június 30. A pályázat eredményét szeptember végén hirdetjük ki, illetve közöljük a napilapokban. Kérjük pályázóinkat, jeligés munkájukhoz ugyanilyen jeligével ellátott, lezárt borítékban mellékeljék nevüket és címüket. II. A Szlovák Rádió magyar főszerkesztősége pályázatot ír ki kabaréjelenetek, tréfák, humoros monológok megírására, a következő feltételekkel: a) a névvel ellátott, magyar nyelvű pályamunka eredeti alkotás legyen, amely a pályázatot megelőzően nem jelent meg nyomtatásban, és nem hangzott el színpadon vagy hangfelvételen. b) terjedelme nem haladja meg a 10 gépelt oldalt c) alkotója csehszlovák állampolgár A beküldött pályamunkákat szakmai zsűri bírálja el, melynek jogában áll a díjakat megosztani, esetleg oda nem ítélni. A beküldési határidő 1992. május 31. Az eredményhirdetés időpontja 1992. szeptember 15. 1. díj 4 000 Kés 2. díj 2 500 Kés 3. díj 1 500 Kés Címünk: A Szlovák Rádió magyar főszerkesztösége, Mytna 1. 812 90 Bratislava
