Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-03 / 28. szám
6 1992. február 3. Hazai gazdasági körkép Főfoglalkozásuk: vállalkozó Az önkormányzati hivatalok adatai szerint Csehszlovákiában ez idő tájt több mint egymillió a magánvállalkozók száma. Más szóval a produktív korban levő lakosság 15-20 százaléka „maszekol“. Az újonnan kialakuló szociális rétegről a közelmúltban felmérést végeztek a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a prágai Károly Egyetem szakemberei. A megkérdezett 2848 csehszlovák állampolgár 2,8 százaléka vallotta magát magánvállalkozónak. Ez kevesebb, mint amennyire számítani lehetett az előzetes felmérésből, mégis arra utal, hogy 1992-ben a gazdaságilag aktív lakosság kb. egynegyede lesz magánvállalkozó - akár a 20-as években. A különbség csupán annyi, hogy a mai maszekok többségének legalább egy további munkahelye is van. A felmérésből továbbá kiderül, hogy a mai vállalkozók vagy vállalkozni készülök között több a magasabb műveltségi szintű, illetve szakképzettségű egyén, a férfi, s általában fiatalabbak, mint hetven évvel ezelőtt voltak társaik. Arányszámuk pedig Csehországban sokkal nagyobb, mint Szlovákiában. A vállalkozó nők legtöbbjének vállalkozó a férje, illetve az élettársa, tehát húsz százalékuk „családi vállalkozás" részese. S még egy érdekes adat: a csehországi vállalkozók között kétszer, a szlovákiaiak között háromszor több a férfi, mint a nő. Mit intézett a miniszter? A közelmúltban háromnapos látogatást tett Ausztriában Jozef Belcák szlovák gazdasági miniszter. Osztrák kollégájával elsősorban a munkanélküliséggel, a menedzserképzéssel, valamint a közép- és kisvállalkozók támogatásával járó problémák megoldásának lehetőségeiről tárgyalt. Hazautazását követően a miniszter nyomban a NORSK HYDRO ALUMÍNIUM cég vezetőivel kezdett tárgyalásokat a garamszentkereszti alumíniumgyár rekonstrukciójáról. Kassai építők - privatizáció előtt Több mint félmilliárd korona értékű vagyonon osztozik majd az a három részvénytársaság, amelyek - a privatizációs tervezet szerint - a Kassai Mélyépítő Vállalat jogutódai lesznek. Jan Zustiak vállalatigazgató szerint e részvénytársaságok életképességét és biztos jövőjét az ökológiai építkezések és a környezetvédelem várható konjuktúrája szavatolja, hiszen a vállalat rendelkezik ilyen célokra szolgáló progresszív technológiákkal. így például Kassa és Eperjes városok számára már építenek is egy-egy nagy szennyvíztisztító állomást, részt vesznek majd a legnagyobb kelet-szlovákiai város repülőterének rekonstrukciójában, a szlovákiai autópálya-hálózat és hidak építésében stb. A mélyépítő vállalat vezetői már most készülnek a jövőre, és tárgyalásokat folytatnak külföldi, pontosabban törökországi és volt szovjetunióbeli munkavállalásról. Tehetik, mert állítólag egy meg nem nevezett osztrák céggel vegyes vállalatot hoznak létre, amely mintegy százmillió koronának megfelelő külföldi tökével segíti majd a kassai építőket. Növekszenek a kiadásaink Sajnos, a fogyasztási cikkek áraival kapcsolatos statisztikai kimutatások már-már semmi újat nem mondanak nekünk: egyre drágább szinte minden. Legfeljebb arra lehetünk kiváncsiak, vajon mi milyen arányban drágul. Nos, a Szövetségi Statisztikai Hivatal szerint a fizetésből élők háztartási kiadásai a múlt hónaphoz viszonyítva 1,3 százalékkal, az elmúlt év elejéhez viszonyítva pedig 49,5 százalékkal növekedtek. Mindez annak a következménye, hogy a nem élelmiszer-ipari fogyasztási cikkek 1990-es árának növekedési indexe 167,7, az élelmiszereké 136,1, a szolgáltatásoké pedig 152,2. Új szálloda Prágában Kerek háromszáz ággyal bővült múlt héten kedden a prágai szállodahálózat kapacitása. A húszmillió koronáért felépített új Globus szálloda háromcsillagos, a szobák (közülük nyolcat rokkant vendégek számára alakítottak ki) kétágyasak, amelyekben a hazai vendégek 600 koronáért, a külföldiek 1800 koronáért tölthetnek egy éjszakát, és meg is reggelizhetnek. Akinek mindez kevés, a szállodához tartozó étteremben, pincében, snack bárban, éjjeli borozóban, nyáron pedig majd a kerthelységben is ehet-ihat kedvére. S ha elfogy a pénze, fizethet American Express, JCB és VISA hitelkártyával is (ha van neki - a szerk. megj). Az olajszállítás zavartalan- Az egyezség szerint Oroszország ebben az évben 7,5 millió tonna olajat ad el Csehszlovákiának. A szállítás egyelőre folyamatos, sót, januárban várhatóan 800 ezer tonnát küldenek keleti partnereink, ami több a tervezett mennyiségnél - reagált a minap Jozef Cimbora, a pozsonyi Slovnaft vállalat igazgatója a Komszomolszkaja Pravda január 23-ai cikkére, amelyben az orosz, nem állami Hermes olajtársaság elnöke egyebek közt úgy vélekedett, hogy Oroszország rövidesen kénytelen lesz leállítani olajexportját. Francia befektetés Egy Air France vezette befektetőcsoport szándéknyilatkozatot írt alá a CSA Csehszlovák Légiforgalmi Társasággal ez utóbbi 40 százalékának megvásárlására - közölte a francia légitársaság. Az Air France vezette befektetői csoportban francia és más nyugati intézményi befektetők is vannak. Oldfich Churain, a CSA elnöke közleményében hangsúlyozta, hogy az Air France segíteni fog a csehszlovák légitársaságnak a tervezett korszerűsítésben, és hozzájárul ahhoz, hogy Prága fontos légiközlekedési csomópont lehessen. A francia légitársaság számára pedig az üzlet lehetőséget teremt a Kelet-Európa felé történő terjeszkedésre. A szándéknyilatkozatot rövidesen jóváhagyásra terjesztik a csehszlovák és francia hatóságok elé, annak érdekében, hogy az ügyletet tavaszra véglegesíteni lehessen. A francia befektetés összegét és összetételét nem hozták nyilvánosságra, az AP-DJ azonban úgy tudja, hogy az ügylettel a ÖSA-t 150 millió dollárra értékelik. Szabad ÚJSÁG POZSONY ■ MAGYAR ADÁS .....................- - - -'-T: • ............“ 6.00-7.00: Jó reggelt. Zenés, információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, sport. 16.00: Hírek. 16.10: Sportmagazin. 17.00: Napi krónika. 17.30-18.00: Slágerről slágerre, közben 17.45: Sajtószemle. 5.00: Reggeli Krónika. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.35: A szezon vége. Regény. XV/1. rész. 12.00 Déli Krónika. 12.40: Külpolitikai figyelő. 13.05: Falurádió (ism.). 13.20: Népzene. 13.45: Hitélet. 14.05: Klaszszikusok mindenkinek. 15.05: Kossuth-klub. 16.00: Délutáni Krónika. 16.20: Popregiszter. 17.05: A vidék magazinja. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sport. 19.30: Mese. 19.35: Curriculum vitae. 20.05: Zenefórum. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Kis éji zene. 5.00: Napindító. 8.00: Sport. 8.15: Rivaldafényben. 9.05: Zene-szó. 11.05: Napóra. 12.00: Nótakalendárium. 13.05: Hogy tetszik lenni? 13.30: Operettparádé. 14.00: Kettőtől ötig. 17.05: Napóra. 18.00: Garázs. 18.30: Visszajátszás. 19.05: Táncházi muzsika. 19.30: Kölyökrádió. 20.00: Más-Kép(p). 21.05: Rockújság. 22.00: Magyar lemezbemutató. 22.30: Dzsessz. 23.03: Sport. 23.10-4.50: Napforduló. BARTÓK RÁDIÓS 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05 Nyitány. 10.05: Lortzing: Az operapróba. Opera. 10.54: Kamarazene. 11.40: Népzenei feldolgozások. 12.05: Hangverseny. 13.24: Operafinálék. 14.05: Ki ölte meg Mészáros Kelement? Hangjáték. 15.12: Zenekari muzsika. 16.05: Kóruspódium. 16.35: Két bors ökröcske. Zenés mese. 17.00: Új Hangoló. 18.05: 4-es stúdió. 19.05: Bizonyító szépség. 19.35: Hangverseny. 20.35: Búvárharang. 21.20: Régi fúvós muzsika. 21.35: Operaáriák. 22.05: Új Zenei Újság (ism ). 23.01: Alekszendr Biok: Rózsa és kereszt. Hangjáték. 0.05-2.00: Évszázadok muzsikájából. 8.30: Hírek. 8.35: Külföldi tudósítóink jelentik (ism.). 9.05: Dallas. XXIX/5. rész. 9.55: Egy kis sáfrány. Műsorválogatás. 11.15: Hírek. 16.05: Hírek. 16.10: Isztambul. Dokumentumfilm. 16.40: Törökország. Útifilm. 17.15: Hírek. 17.25: Sporttükör. 18.25: Privatizációs szolgáltatás. 19.00: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.20: Műsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vagyonjegyes privatizáció. 20.05: Jacobowsky és az ezredes. Tévéjáték. 21.45: Rövidfilmek. 22.30: Események, kommentárok. 23.05: Screensport. 23.50: Hírek. Stv 9.00: Rozmaring-klub. 9.40: Reménykedni az életben. Dokumentumjátékfilm. 11/1. rész (ism.). 16.20: A csodagyerek. Lengyel-kanadai film. 18.00: Esti mese. 18.10: Angol frazeológia gyerekeknek. 18.20: A hegy alatt. Uj-Zélandi sci-fi. VIII/5. rész. 18.45: Számítógép-kedvelőknek. 18.55: Körzeti adás. 19.05: Időjárásjelentés. 19.10: Számítógépes játék. 19.20: Eladás, vétel, bérlet, szolgáltatások. 19.22: Műsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.05: Küzdelem a tengerszint alatt. Japán természetfilm-sorozat. 20.30: Tandem. Publicisztikai műsor. 21.15: Személyesen és személytelenül. 21.40: Időszerű események. 22.08: Sporthírek. 22.20: Kulturális szemle. I OSZTRÁK TELEVÍZIÓ f. MAGYAR TELEVÍZIÓ ;] Tv1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.47: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Baba-ház. 9.05: Szeszélyes évszakok. Szórakoztató magazin (ism.). 10.05: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.00: Tartalékidő. 16.30: Képújság. 16.35: Mozart útja. XIII/12. rész: Mozart Münchenben. 17.20: Teli Vilmos. Francia filmsorozat. XXVI/12. rész: A hágó. 17.45: Katolikus krónika. 18.00: Pénzvilág.18.10: Gaia. Ökológiai filmújság. Vihar az abortusz körül. 18.40: Mini klip-mix. 19.00: Bűvös hatos. Rózsa György játéka kockákkal és filmekkel. 19.15: Cimbora. 19.35: Esti mese. 19.45: Zengő ábécé. 20.00: Híradó. 20.25: Telesport. 20.35: Soha ne térj vissza. Angol filmsorozat. 111/1. rész (Csak felnőtteknek!). 21.30: Közjáték (ism.). 21.35: Jónás könyve. Tévéjáték. 22.25: Az én hetem. 22.45: Mise Rossiniért. Angol film. 0.40: Késő esti híradó. 0.45: BBC-híradó. Tv2 6.00-9.00: NAP Tv. 15.00: Parlamenti Napló. 17.10: Műsorelőzetes. 17.15: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin. 17.40: Gyerekeknek. Nemigaz mese; Futóverseny; Incselkedök. 18.00: Híradó. 18.14: Pop-rock fehéren, feketén. 18.40: Ötöd-ölő. 19.00: A legvidámabb barakk. Magyar dokumentumfilm-sorozat. XII/11. rész. 20.00: Telesport. 21.00: Stúdió ’92. 22.00: Esti egyenleg. 22.25: Napzárta előtt... 22.45: Blanche és az éjszaka. Kanadai film. rek. 20.15: A vidéki orvos. 21.00: Újdonságok a mozikban. 21.15: Teleszkóp. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Soren Kierkegaard-portré. 23.15: Ellentétek. 0.15: Halló, Ausztria, halló, Bécs! 0.45: Hírek.-------------;-----— 9.30: Téli olimpia, 1992.10.30: Amerikai izom. 12.00: Profi ökölvívás. 14.00: Start! 15.30: Afrikai nemzetek kupája. 16.30: Golf Thaiföldről. 17.30: Nemzetközi sportmagazin. 18.00: Kerékpárverseny. 19.00: Sí az USA-ból. 19.30: Jégkorong. 22.00: Ökölvívás az USA-ból. 23.00: Spanyol futballkörkép. 23.30: Golf Thaiföldről. 0.30: Rögbi Franciaországból. SUPER CHANNEL ■ .' ’ ■ ■■■■ ■ __ 16.00: Hullámhosszon. 18.00: Wyatt Earp. 18.30: Én, a kém. 19.30: Belső kiadvány. 20.00: Sportmagazin. 21.00: Dokumentumfilm. 21.30: Emberek bajban. Sorozat. 22.00: BBC- híradó. 22.45: Tőzsdeszemle. 23.00: Találkozás John Doe-val. Amerikai film. 19.35: Hopp vagy Top? 20.15: Saját szakállára. Amerikai filmsorozat. 21.05: Az inkák eltűnt aranya. NSZK-román film. 23.00: New York védőangyalai. Amerikai krimisorozat. 23.55: Négy ököl és egy forró kemence. Olasz film (ism.). 7.00: SKY News. 9.30: Screensport. 11.00: MCM-zenés műsor. 12.00: SKY News. 13.00: MCM-zenés műsor. 14.00: Screensport. 15.00: MCM- zenés műsor. 16.05: A TV 5 hírei. 16.15: MCM-zenés műsor. 16.30: Állatbarátok magazinja. 17.00: Angol nyelvlecke. 17.30: Screensport. 18.00: MCM-zenés műsor. 18.30: SKY News. 19.00: Hírek. 19.20: A szovjet televízió hírei. 19.35: MCM- zenés műsor. 19.55: Műsorismertetés. 20.00: 30 perc Ivan Popovic-csal. 20.30: Screensport. 22.00: Hírek. 22.30: MCM-zenés műsor. 22.55: Kulturális magazin. 23.25: Férfiak magazinja. 23.50: Az RTL hírei. 0.00: MCM- zenés műsor. 0.30: Screensport. 1.00: SKY News. ISIT FS1 9.00: Hírek. 9.05: Rendőri felügyelet. Sorozat. 9.30: Osztrák képek (ism.). 10.00: Iskolatévé. 10.30: Strotthof konzul. Német film. 12.00: Tisztelt ház. 13.00: Hírek. 13.10: Konfliktusok. 13.35: A Noé bárkája vállalkozás. 14.05: A Waltonok. 14.50: A természet birodalmában. 15.05: Garfield és barátai. 15.30: An-tan-ténusz. 15.55: Tanácsadó szolgálat gyerekeknek. 16.05: Gyerekek a vidámparkból. 16.30: Vif-Zack. 17.00: Mini Tv-híradó. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hírek. 18.05: Mi. 18.30: MacGyver. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Hétfői sport. 21.15: Oldalpillantások. 21.25: Miami Vice. 22.10: Hammett. Amerikai film. 23.45: Mozart-levelek. 0.15: Hírek. FS2 8.30: Időjárás-panoráma. 15.20: Művészlexikon. 15.25: A Rózsaszínű Párduc nyoma. Angol film. 17.00: A világ nagy utcái. Útifilmsorozat. 4. rész. 17.30: Hársfa utca. Családsorozat. 18.00: Rendőri felügyelet. Sorozat. 18.30: Szívem csücske. Showműsor. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hí10.45: Stan és Pan (ism ). 11.15: Játék (ism.). 11.50: Szerencsekerék (ism.). 12.30: A nap tippje. 12.45: Tévétőzsde. 13.05: Tévébolt. 13.35: Kalifornia napja alatt. 14.30: Varázslatos Jeannie. 15.05: Falcon Crest. 16.00: MacGyver. 17.05: Mindent, vagy semmit?! Játék. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencsekerék. 20.15: A sógun. Amerikai filmsorozat. 21.15: Három a kislány. Osztrák film. 23.10: Újdonságok és történetek. 0.05: Filmkészítők. 0.20: MacGyver (ism.). 11.00: Kedves Bili bácsi! 11.30: Játék. 12.00: Családi párbaj. 12.30: A kalapács. 13.00: Egy apával több. 13.30: Kaliforniai klán. 14.20 A Sprigfieldsztori. 15.05: Dallas. 15.55: CHiPs. 16.45: Kockázatos! 17.10: Játékshow. 17.45: Játék. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: A csapat. 20.15: Természetfilm. 21.15: Barbárok. Amerikai-olasz'film. 22.55: Kulturális magazin. 23.25: Férfiak magazinja. 0.00: Szolgálat Vietnamban 0.55: Harc a maffia ellen. 1.40: Szürkület. 2.05: A szenvedély köre. Olasz-spanyol-francia film. 3.50: Uramisten. Magyar film. 5.15: Ifjúsági magazin. 11.15: Perry Mason. 12.50: Colt a biztonság kedvéért. 13.45: Támadás a Rio Morfén. Amerikai western (ism.). 15.10: A szívélyes ügynöknő. 16.05: Óriások bolygója. 17.00: Rajzfilmek. 19.00: A mester. 20.00: Hírek. 20.15: A pusztulás útja. Amerikai sci-fi. 22.05: Az éjszakai sólyom. 23.00: Kék árnyak háza. Olasz horrorfilm. 0.45: Maskarádé. 1.35: Az autóstopos. 2.10: Tömeggyilkosság San Franciskóban. Amerikai krimi (ism.). 4.10: Események láncolata. Nincs előadás! (Műsorváltozás lehetséges!) Főszerkesztő: MÉSZÁROS JÁNOS, telefon: 210-39-98, 210-39-94. Főszerkesztő-helyettesek: BÁRDOS GYULA és N. GYURKOVITS RÓZA. Szerkesztőség: 819 11 Bratislava, Martanoviéova 25., 12. enteleL Telefon: gazdasági rovat - 210 39 79, kulturális rovat - 210 39 82, sportrovat - 2l0 39 81. Telefax: 210 39 92, 210 36 00. Telex: 92 516. Kiadja a Gazda Kereskedelmi Kft. Felelős: NESZMÉRI SÁNDOR, a Gazda Kereskedelmi Kft. elnök—igazgatója. Készül a Danubiaprinl á. v. 02-es üzemében, valamint a Gazda számítógépes rendszerén. -Nyotqja a Danubiaprinl GAZDASÁGI ÉS tó. v., 851 80 Bratislava, ÉlffiEKVÉDEl^I NAPILAP fcjartanoyiéoYa 21. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint—KAPA. Előfizethető minden postán és kézbesítőnéL Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlace, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. Kéziratokat nem őrizünk meg és nem küldünk Index 48 081 V.