Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-27 / 49. szám

Kereskedelmi megállapodás az EK-val / / Gazdasági és érdekvédelmi napilap CSÜTÖRTÖK, 1992.február 27. • ».évfolyam • 49. szám • Ára 2,30korona Évi 100 millió dollár Egon Lánsky, a Külügyminisztérium szóvivője a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának adott tegnapi interjújában megközelítőleg évi 100 millió dollárra becsülte azt a hasznot, amelyet a Csehszlovákia és az Európai Közösség között aláírt társulási megállapodás — kedden Brüsszelben az EK Külügyminiszteri Tanácsa által aláírt — kereskedelmi része jelent. Lánsky közölte, hogy a keres­kedelmi megállapodás értel­mében az EK-tagországokba irá­nyuló csehszlovák kivitel mintegy 70 százaléka esetében szüntetik meg a vámokat és különféle más illetéke­ket. „A kisebb vámoknak és illeté­keknek köszönhetően a fennmara­dó árucikkeink is versenyképeseb­bek lesznek” — állapította meg. A külügyi szóvivő szavai szerint Csehszlovákia azt szorgalmazza, hogy a társulási megállapodás ke­reskedelmi része március elsején lépjen hatályba. Lánsky ezt az idő­pontot reálisnak minősítette. A külügyminisztérium szóvivője a továbbiakban elmondta, hogy amennyiben Lengyelország és Ma­gyarország számára volna gyakorlati jelentősége a Csehszlovákia és az Európai Közösség közötti kereske­delmi megállapodás érvénybe lépte­­(Folytatás a 2. oldalon) Ha valaki katonai csapatszállító, ágyií vagy hamisítatlan tankelhárító fegyver után vágyakozik, elég betérnie a Prága VI. kerületében, Holeíovicében levő OKASE magán-autóbazárba. Például a képen látható páncélozott csapatszál­lító jármű „mindössze" 55—65 ezer koronába kerül, „felszereléstől” függően. Annyi bizonyos, olcsóbb, mint egy Favorit... (CSTK-felvétel) Átlagosan 9 százalék Új Favorit-árak Március elsejétől átlagosan 9 százalékkal emelkedik a Skoda Favorit típusú személygépkocsik ára. Ezt tegnap Jiff Hrabovsky, a Skoda Rt. szóvivője közölte a Csehszlovák Sajtóirodával. Az alábbi táblázat a jövő hónap elejétől érvényes gépkocsiárakat mutatja — koronában-. S-135 Favorit L......................................................................................136 800 S-135 Favorit LS---------------------------------------------------------------148 500 S-135 Pick up.........................................................................................160 300 ...................................................................................................................128 200 (adó nélkül) S-135 Forman L....................................................................................171300 S-135 Forman LS.................................................................................195 300 S-135 Forman praktik VAN...............................................................170 300 ....................................................................................................................136 200 (adó nélkül) S-135 Favorit LS komfort..................................................................155 500 A Polgári Demokrata Párt sajtótájékoztatója Václav Klaus kontra televízió Václav Klaus szövetségi miniszter­elnök-helyettes, pénzügyminiszter, a Polgári Demokrata Párt elnöke a párt tegnapi sajtóértekezletén el­ítélte a Csehszlovák Televízió azon eljárását, amelyet a csehszlovák— német alapszerződésről szóló nyi­latkozatának közlésével kapcsolat­ban követett. „Már mindenből elegünk van” — nyilatkozta Václav Klaus. Hozzáfűz­te: a televízió munkatársaival meg­állapodott abban, hogy a csehszlo­vák—német szerződésről szóló ál­lásfoglalását teljes terjedelemben közük. „Nyilatkozatomat csak az Események, kommentárok című hírműsorban olvasták fel, és nem is az egészet. A televízió túllépte a tű­réshatárt” — mondta. Klaus célzatosnak minősítette, hogy a televízió nem ismertette nyi­latkozatának utolsó mondatát, amely így hangzott: „Magam és a A Helsinki Bizottság tiltakozik Bűnösséget csak bíróság... A Csehszlovák Helsinki Bizottság nyílt levéllel fordult Csehszlovákia leg­főbb ügyészségéhez, melyben követeli, hatálytalanítsák a szövetségi rendőrség azon határozatát, amely ismerteti az 1968-as bevonulás ügyében vétkes ha­zaárulók névsorát. Az Ivan Gaáparoviénak, Csehszlo­vákia legfőbb ügyészének címzett levél­ben a bizottság emlékeztet arra, hogy az emberjogi alkotmánylevél értelmében „csakis a bíróság határozhat a bűnös­ségről és a felelősségre vonásról”, és a rendőrség munkatársának nem volt jo­ga határozatát, mint a bűnösség megál­lapítását megfogalmazni. „A határozatban válogatás nélkül szerepelnek egymás mellett olyan sze­mélyek, akiknek a megszállással kap­csolatos álláspontja és cselekedetei me­rőben ellentétesek voltak. Ezért felszó­lítjuk a legfőbb ügyészséget, hatálytala­nítsa a határozatot, mivel nem felel meg a jogi kultúra alapvető normáinak. Ha egy rendőri hivatalnoknak megengedik, hogy a bíróságot mellőzve megállapítsa a bűnösséget, mi akadályozhatja majd meg abban, hogy bíróság nélkül büntes­sen is?” — olvasható egyebek között a legfőbb ügyészséghez intézett levélben, amelyet a bizottság' tegnap a Csehszlo­vák Sajtóirodához is eljuttatott. Ma érkezik Helmut Kohl német kancellár Júniusban ratifikálják? Helmut Kohl német kancellár ma érkezik Prágába, kétnapos csehszlo­vákiai látogatásra, hogy Václav Havel köztársasági elnökkel aláírja a Csehszlovákia és Németország közötti jószomszédi kapcsolatokról és baráti együttműködésről szóló szerződést Ennek aláírásával befejeződik a nagyjából egyéves intenzív tárgyalássorozat arról a szerződés­ről, amely új alapokra akarja helyez­ni az egyesült Németország és az 1989-es politikai változások utáni Csehszlovákia kétoldalú kapcsolata­it. Ez az új szerződés lényegében kapcsolódik az 1973-as csehszlo­vák—nyugatnémet szerződéshez, amely elismerte a müncheni egyez­mény érvénytelenségét és normali­­zálta a két ország háború utáni kap­csolatait. Összehasonlítva a két egyez­ményt, azonban szembeötlő a jelen­legibe foglalt „kiűzés” szóhasználat, amellyel a kölcsönös jogtalanság és erőszakos lakosságkitelepítésre utalnak a felek (1938-ban a csehek, 1945-ben a németek kitelepítésről van szó — a szerk. megj.). Egyúttal mindez a német nemzeti kisebbség egyidejű védelmét is jelenti Cseh­szlovákiában. Mindkét fél egy évvel ezelőtt azt a célt tűzte maga elé, hogy olyan szerződést készítsenek, amely hoz­zájárulna Csehszlovákia és Német­ország nemzeteinek megbékélésé­hez és kölcsönös megértéséhez, s le­zárná a közös történelemi múlt visszásságait. Nyílt kérdések Csehszlovákia számára az adott helyzetben elfogadhatatlan a szudé­­tanémeteknek az a követelése, hogy visszatérjenek korábbi hazájukba, ahonnan 1945-ben BeneS elnöki dekrétumai alapján kitelepítették őket — a győztes hatalmakkal tör­tént megállapodásokkal összhang­ban, miközben vagyonjogukat is el­vesztették. Tehát a kölcsönös va­gyonjogi igények kulcskérdése ki­maradt a szerződéstervezetből és továbbra is nyílt kérdés marad. Ami viszont a nácizmus csehszlovákai ál­­(Folytatás a 3. oldalon) Folytatódott a Szlovák Nemzeti Tanács 22. ülése Jóváhagyták a választási törvényt Pozsonyban tegnap folytatódott a szlovák parlament 22 ülése. A kép­viselők első napirendi pontként megvitatták azon SZNT-törvény kormányjavaslatát, amely módosít­ja és kiegészíti a Szlovák Nemzeti Tanács megválasztásáról szóló tör­vényt (választójogi törvény). Visszatérve a parlament keddi munkanapjára, az általános vitában felszólalt képviselők többsége min­denekelőtt az államjogi elrendezés PDF nevében azonban leszögezhe­tem, nem engedjük meg hogy a cseh­szlovák állampolgárok vagyonjogait bármi módon is kétségbe vonják. ” A Polgári Demokrata Párt szóvi­vője, Jiíí Schneider mindehhez azt fűzte hozzá, hogy bár a párt parla­menti képviselőinek vannak bizo­nyos kifogásai a szerződést illetően, ennek ellenére jóváhagyása mellett szavaznak majd. Václav Klaus a sajtóértekezleten ugyanilyen hangnemben kritizálta a Cseh Rádiót is. Mint mondta, a rá­dió munkatársaival történt megálla­podás ellenére nem közölték nyilat­kozatát. „Az csak ma (azaz szerdán) (Folytatás a 2. oldalon) elveiről Milovyban kidolgozott szer­ződésjavaslattal foglalkozott. Ezt a napirendi pontot sokan „cirkusz­nak”, „felesleges időpazarlásnak” minősítették, mivel a vita fokozato­san „szópárbajjá” fajult a kormány­­koalíció és az ellenzék között. Egy­más szemére hányták, hogy egy év­vel ezelőtt még más politikai állás­pontra helyezkedtek, illetve kétség­be vonták a választási programok teljesítését stb. Az ellenzéki pártok padsoraiban főleg Martin Porubjak első miniszterelnök-helyettes felszó­lalása idézett elő nemtetszést, aki a következő szavakkal zárta beszédét: „Az államjogi elrendezés körül je­lenleg kialakult konfliktus nem a cse­hek és a szlovákok, hanem szlovákok és szlovákok közötti konfliktus.” A Csehszlovák Sajtóiroda kedd esti információi szerint Dagmar Bu­­resová, a Cseh Nemzeti Tanács el­nöke ma javaslatot terjeszt a CSNT Elnöksége elé, mely szerint a testü­let adja feladatul a cseh parlamenti kluboknak, hogy foglalkozzanak a Milovyban kidolgozott szerződés­­tervezettel. A parlamenti frakciók­nak március 4-én, szerdán kell is­mertetniük állásfoglalásukat. (Meg (Folytatás a 2. oldalon) Már nemcsak bombával Kútmérgező merénylő? Kedden délután névtelen telex érkezett a Kelet-Szlovákiai Víz- és Csatornázá­si Művek kassai igazgatóságára. A névtelen feladó az ivóvízforrások megmérge­­zésével fenyegetőzött. Kelet-Szlovákia egész területén azonnal megelőző intézkedéseket léptettek életbe. A csatornázási művek igazgatósága és a járási csatornázási üzemek a Bodrogi és Hernádi Folyókarbantartó Vállalattal közösen megerősítették a felszíni ivóvízforrások és a vízművek objektumainak ellenőrzését, védelmét. Készenlétbe helyezték a Polgári Védelmi Szervezet jászói vegyi laboratóriumát, a szervezet kassai parancsnoksága pedig a rendelkezések végrehajtását elősegítő információs rendszereket helyezte készültségbe. A rendőrség is növelte a járőrök számát az ivóvízforrások környékén. Az intézkedések — amelyek végrehajtásában a Kassai Közegészség- és Járvány­ügyi Intézet, valamint a környezetvédelmi hivatalok is részt vesznek — visszavo­násig érvényben maradnak. A további fejleményekről az illetékesek a Csehszlo­vák Sajtóirodán keresztül tájékoztatják a nyilvánosságot. Katonai lázadás Bajkonurban Az első, melyről tud a világ A bajkonuri kozmodromra átvezényelt katonai segédcsa­patok tegnapra virradóan fel­lázadtak. Az Azerpressz hír­­ügynökség jelentése szerint a katonák így tiltakoznak rossz életkörülményeik miatt. A he­lyi rendfenntartó erőknek ál­lítólag sikerült „kissé mérsé­kelni” a helyzetet, a hírügy­nökség szerint azonban a ka­tonák mindent lerombolnak maguk körül, s már áldozatai is vannak a lázadásnak. Ez az első olyan katonai lá­zadás a széthullott szovjet had­seregben, amelyről tudomást szerzett a nagyvilág is. A fegyve­res erők óriási gazdasági prob­lémákkal küszködnek, ez kiha­tással van a katonák szociális helyzetére. A bajkonuri segéd­hadsereg állítólag azért kezdte erőszakkal érvényesíteni köve­teléseit — köztük a parancsno­kok leváltását —, mert nem kapnak „normális” élelmet, nincs elég pihenőjük, nem talál­kozhatnak szüleikkel, család­jukkal. A lázadók kifosztottak két élelmiszerraktárt, felgyúj­tottak négy kaszárnyát. A hely­zet ugyan mérséklődött, de még mindig feszült. A helyszínre érkezett köz­ben a kazah kormány delegá­ciója, köztük Nazarbajev el­nök tanácsadója. Az alma­­atai Expressz tudósítója sze­rint a FÁK közös hadseregé­nek főparancsnoksága is bi­zottságot küldött ki.

Next

/
Thumbnails
Contents