Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-05 / 30. szám
Szabad ÚJSÁG 1992. február 5. VARSÓBAN tárgyalt az Együttélés Politikai Mozgalom nevében Duray Miklós, Stanislaw Gawlik, Vladislaw Niedoba és Edvin Macura. A küldöttség találkozott Thrzanowski Szejm-elnökkel, Olszewski miniszterelnökkel és Kostarczyk külügyminiszter-helyettessel. Megbeszéléseik az Együttélés Memorandumával voltak kapcsolatosak, és megtárgyalták annak lehetőségét, miként lehetne a „visegrádi hármak” révén a nemzeti kisebbségekről szóló állandó konferencia résztvevői közé bevonni Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország nemzeti kisebbségei politikai mozgalmait és pártjait is. PrÁGÁBA érkezett Németországból az a katonai felügyelő bizottság, amely a hagyományos fegyverzetek csökkentésére irányuló törekvéseket ellenőrzi. Az 1990. november 19-én aláírt nemzetközi szerződés értelmében Csehszlovákia hadifelszerelését maximálisan 1435 tank, 2050 páncélos, 1150 tüzérségi löveg, 345 harci repülőgép és 75 helikopter képezheti. Pozsonyban Ján Veselovsky, a Szlovák Nemzeti Egységpárt elnöke sajtóértekezletén kijelentette, hogy az SZK alkotmánytörvény-javaslata komolytalan, mert nem rögzíti a szuverén, önálló állam feltételeinek tényét. Lényegében védelmébe vette a 4 évtizedes kommunista rendszert, amikor az állította, hogy akkor sok jogtalanságot elkövettek, de az utóbbi két év alatt nem egyszer azokat is túlszárnyalták... PrÁGÁBAN bejelentették, hogy a Jiff Svoboda és Miloslav Randsdorf kommunista képviselők ellen indított bűnügyi eljárást későbbre halasztják. Mint ismeretes, mindketten „kommunista vagyok” feliratú, hatágú vörös csillagot viseltek tavaly november 17-én a Szövetségi Gyűlés épületében. ChEBBŐL érkezett jelentés szerint a járás Dubina határfalujának közelében feltartóztattak hat fülöp-szigeti állampolgárt és két prágai kalauzukat, akik Németországba igyekeztek. PrÁGÁBAN ma Pavel Bratinka, Alexander Dubéek, Bohumil Doleíal és Ladislav Adamec kihallgatásával folytatódik a Lorenc-per. Tegnap Václav Benda és Ladislav Lis megerősítették korábbi vallomásukat, Petr Uhl pedig elmondta, hogy 1988—89-ben ötször vették őrizetbe. O tROKOVICÉBEN közölték, hogy a Barum gyár cáfolja azokat a sajtóban megjelent híreszteléseket, miszerint a 165/70 13 OR 37 típusú gumiabroncsok veszélyesek lennének. Igaz, néhány széria minősége csökkent, de ezt jelezték a termékeken. PrÁGÁBAN Külföldi Amerikai Kereskedelmi Kamara nyílt. Shirley Temple-Black nagykövetasszony ebből az alkalomból a Kultúrpalotában amerikai üzeletembereket fogadott. SoKOLOVBAN tiltakoztak a helyi vasutasok az ellen, hogy megszüntessék a Sokolov—Kraslice vasútvonalat. Az ugyanis elsősorban teherszállítás szempontjából fontos, a személyszállítást pótolhatják autóbuszokkal. BáRTFÁN a JAS cipőgyárban már kilencedszer újították meg az együttműködési szerződést a francia Adidas-céggel. Ennek értelmében ez idén mintegy 700 ezer pár ockluzfv sportcipőt gyártanak itt. Jelzés nélküli híranyag: CSTK Kormányfői látogatás Mezőgazdasági gondok Marián Calfa szövetségi kormányfő tegnap a Cseh- Morva Agrárunió, valamint a Cseh- Morva Földműves-szövetkezeti Szövetség meghívásának eleget téve tegnap az Ústi nad Orlicí-i járás mezőgazdasági dolgozóit látogatta meg. A kormányfőt fogadó mezőgazdászok tájékoztatták a vendéget a járás gazdasági eredményeiről, megkülönböztetett figyelmet szentelve az agrárágazatban elérteknek. A látogatásnak nagy jelentőséget szetesen ismertette a fejlesztést akatulajdonított a kormányfő. Elmondta, hogy miután felkereste a szlovákiai mezőgazdasági üzemek dolgozóit, jó összehasonlítási alapja van az elért eredmények értékelését tekintve. Hangsúlyozta, hogy a terület mezőgazdasági adottságait az elkövetkező időszakban is kamatoztatni szükséges. Éppen ezért támogatásáról biztosította a járás mezőgazdasági üzemeinek a képviselőit. A fogadást követően Marián Calfa a Záláf Mezőgazdasági Szövetkezetben tett látogatást. Megtekintette a mezőgazdasági üzem melléküzemági részlegét, amely egy német céggel kötött kooperációt. Az együttműködésnek köszönhetően 35 dolgozónak tudtak munkát biztosítani. Frantisek Bartos szövetkezeti elnök részletesen beszámolt a gazdasági eredményekről és termédályozó nehézségeket is. Beszámolt arról, hogy az ismert értékesítési gondok miatt milyen mértékű csökkentést voltak kénytelenek elvégezni az állattenyésztési részlegen. A kormányfő felkereste Zdenék Sisler sudislavi magángazdát is, aki 20 hektár nagyságú mezőgazdasági területen gazdálkodik. A vendégnek elmondta, hogy milyen nehézségekbe ütközik a magángazdálkodás fellendítése. Hangsúlyozta, hogy csak abban az esetben fognak tudni a magángazdák jövedelmezően termelni, ha az állam az eddiginél jóval nagyobb támogatást nyújt. Calfa megnyugtatta vendéglátóját, hogy a kormány megteszi a tőle telhetőt az ismert gondok mielőbbi orvoslása érdekében. A magángazda kifejezte reményét, hogy az ígéretek ezúttal meg is valósulnak. (b) A tét az államforma (Folytatás az 1. oldalról) mondta még, hogy a cseh fél egységes, míg a szlovák megoszlik, ahogy eddig is a szövetségi állam pártolói és a nemzeti irányzat közt. A tegnapi napon az államhatárok védelméről folyt vita. Nyitott kérdés maradt, ki az illetékes a határvédelemben, a szövetségi vezetésnek alárendelt határrendőrség-e, vagy az illetékességet e téren is meg kell osztani a szövetségi és a köztársasági szervek közt. Peter Tatár (PDU—NYEE) szerint egyértelműen szövetségi határvédelemre van szükség, különben széthull az ország. A határőrségre nézve nem egységes a három belügyminiszter véleménye sem. Ján Langos kijelentette, nem ért egyet Ladislav Pittner szlovák belügyminiszter kettős határőrségről szóló javaslatával. Hogy miért, különösebben nem indokolta. Holott épp a három belügyminiszternek kellett volna szakértők bevonásával kidolgoznia egy mindenki számára elfogadható közös változatot... // Állítólag környezetkímélő (Folytatás az 1. oldalról) mű befejezésével és az eddigi energiaforrások effektívebbé tételével. Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az ún. atomvariáns mintegy 60 milliárd koronával kerülne többe, mint az atommentes. Beszámolt arról, hogy kormánydöntés született a privigyei szénbányák állami támogatását illetően. Elmondta, hogy a szükséges pénzügyi eszközök megteremtése az illetékes tárca vezetőinek a feladata. Ján Carnogursky szintén válaszolt a megjelent újságírók kérdéseire. Elmondta, hogy a szlovákiai fegyvergyártás átalakítása még nem fejeződött be, így nem kizárt, hogy folytatódni fog a termékek exportálása. Hangsúlyozta, hogy minden esetben alapos mérlegelés előzi meg a szállításokat. A Szíriába szállítandó tankokkal kapcsolatban a kormányfő elmondta, hogy egy korábbi megállapodás teljesítéséről van szó. Szerinte politikai célokat szolgál a szállításokkal kapcsolatos álhfrek terjesztése. A kormányfő kijelentette, hogy Kelet-Szlovákiában már nem számolnak újabb atomerőmű létesítésével. Egyúttal azonban hangsúlyozta, hogy végleges döntés csak három év múlva várható. Carnogursky felhívta az újságírók figyelmét arra, hogy az állami költségvetés hiánya a január 10-ei 5 milliárd koronával szemben jelenleg „csupán” már csak 1,4 milliárd korona. Pénzt vagy életet A mai világban mindenki azon töri a fejét, hogyan juthatna egy kis „mellékeshez”. Sokak számára van egy holtbiztos tippem! Lenne kedvük egy maszeknál dolgozni?... Tudom, nem vágják rá csak úgy az „igent”. Előbb tudni szeretnék, milyenek a feltételek, mit kell csinálni, satöbbi Az én ajánlatom viszont elsőosztályú. Gondolják csak meg: Bevételük havonta minimum 500 korona lenne. Csakis önöktől filgg. Nem kell hozzá végzettség és még dolgozni sem kell Jól értik, mindez munka nélkül Az egyetlen feltétel az, hogy nem szabad dohányozni. Az érdeklődők naponta jelentkezhetnek a legközelebbi trafikosnál Ott NEM veszik meg szokásos cigarettájukat, s pénzecskéjüket a pénztárcájukban hagyják Aki ezt a napi bért kevesli, számoljon utána: egy doboz közönséges cigaretta ma legalább 16 koronába kerül s ha naponta húszat nem szív el akkor már havi 496 korona marad a zsebében. Ez bizony kis híján már egy ötszázas. Ha kitart a biznisz mellett, évente 5952 korona üti a markát. Szóval hatezer. S még valami: erősebb dohányosok esetében a számok még izgalmasabbak Elég naponta húsznál többet nem elszívni esetleg lemondani egy ínyencebb márkáról s már sorakoznának is a lakásban a videomagnók' A cigaretta amúgy is árt a tüdőnek nehezebben lélegzik tőle az ember. Ha lemond a dohányzásról jobb egészségi állapota erősítheti abban való hitét, hogy nemcsak a reform végét éri meg hanem az eredményét is! Az alapok is bizonytalanok (Folytatás az 1. oldalról) nem hajlandók nevük kiadására, nem tagadják, hogy vannak ilyen gondok is a vagyonjegyes privatizációban. Hogy lehetnek, az annak köszönhető, mert nincs egyértelmű ún. összeférhetetlenségi törvény, mely megszabná, miben vehet részt egy kormányzati hivatalnok, törvényhozási képviselő vagy minisztériumi alkalmazott. Valtr Komárek, a csehszlovák szociáldemokraták legismertebb képviselője is nyilatkozott tegnap. Amerikai tapasztalatairól számolt be, mondván: ott ugyan meglehetősen eredeti kísérletnek tartják a vagyonjegyes privatizációt,de ugyanannyira szerencsétlennek és érhetetlennek is. Komárek január húszadikán több amerikai közgazdásszal, politikussal, politológussal tanácskozott, a sokkterápiát bíráló kommentárja pedig a New York Times-ben jelent meg. Az amerikai bankárok technokraták — mondta Komárek —, szerintük a sokkterápia a legcélravezetőbb út, a többiek azonban borúlátóbbak a radikális transzformációt tekintve, óriási stratégiai hibának tartják, melyet felül kellene vizsgálni. A választások esztendejében a választópolgároknak van rá lehetőségük, hogy felülbíráljanak az eddigi politikából sok mindent. Persze, azt sem szabad elfelejteni, hogy a baloldallal szemben — legalábbis Csehországban — ugyanolyan erős jobboldal áll — megannyi amerikai bankárként mondva: minél előbb legyünk túl a nehezén... (ts) Siralmas mérleg (Folytatás az 1. oldalról) nyolta, hogy bár már van transzformációs törvény, azonban még mindig nem látott napvilágot az olyannyira szükséges törvénymagyarázat, amely eligazítást adna a paragrafusok labirintusában. Véleménye szerint a lehető legrövidebb időn belül meg kellene jelentetni a törvénymagyarázatot, hogy ezzel elejét lehessen venni az egyes cikkelyek sajátos magyarázatának. A résztvevő újságírók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a jelenlegi időszakban éppen az említett törvénymagyarázat mielőbbi megjelentetése volna az egyik legfontosabb adminisztratív jellegű feladat. Hozzáfűzte, hogy ezenkívül természetesen számos olyan probléma van még a mezőgazdasági termelés megfelelő feltételeinek kialakítása terén, amelyet szintén a lehető legrövidebb időn belül meg kellene oldani. A legégetőbb problémák orvoslása nélkül ugyanis elképzelhetetlen a mezőgazdasági termelés jövedelmezővé tétele. -rd-I Devizapiaci árfolyamok Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1992. február 5-én Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 50,88 51,90 51,39 49,56 52,70 51,13 Ausztrál dollár 21,27 21,69 21,48 20,31 22,01 21,16 Belga frank (100) 86,01 87,75 86,88 83,80 89,08 86,44 Dán korona 4,57 4,67 4,62 4,44 4,74 4,59 Finn márka 6,50 6,64 6,57 6,28 6,76 6,52 Francia frank 5,20 5,30 5,25 5,06 5,38 5.22 Görög drachma (100) 15,34 15,64 15,49 14,28 15,82 15,05 Holland forint 15,73 16,05 15,89 15,33 16,29 15,81 ír font 47,23 48,19 47,71 45,55 48,91 47,23 Japán jen (100) 22,44 22,90 22,67 21,87 23,19 22,53 Kanadai dollár 24,10 24,58 24,34 23,39 24,95 24,17 Luxemburgi frank (100) 86,01 87,75 86,88 82,94 89,06 86,00 Német márka 17,71 18,07 17,89 17,43 18,35 17,89 Norvég korona 4,51 4,61 4,56 4,38 4,63 4,53 Olasz líra (1000) 23,57 24,05 23,81 22,97 24,41 23,69 Osztrák schilling 2,51 2,57 2,54 2,48 2,60 2,54 Portugál escudo (100) 20,58 21,00 20,79 19,67 21,29 20,48 Spanyol peseta (100) 28,16 28,72 28,44 27,39 29,09 28,24 Svájci frank 19,85 20,25 20,05 19,52 20,58 20,05 Svéd korona 4,87 4,97 4,92 4.73 5,05 4,89 USA-dollár 28,31 28,89 28,60 27,90 29,30 28,60 A DUNA UTCAI MAGYAR ALAPISKOLA ES GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE SZERETETTEL MEGHÍVJA ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDJÁT AZ 1. ÁLARCOS MAGYAR BÁLRA (Álarc nélküli vendégeinket is szívesen látjuk), melyet 1992. február 29-én rendezünk meg a Vernost’ Klub termeiben (Pozsony — Vinohrady, Dimitrov u.) 19 órai kezdettel. Mivel szeretnénk régi karneváli hagyományokat feleleveníteni, jelmezben érkező vendégeinket jutalomban részesítjük. BELÉPŐDÍJ (vacsorával együtt): 190 korona A BÁL FŐVÉDNÖKEI: az Új Szó, a Szabad Újság, a Heti Ifi, az Együttélés PM és a FUTURA Kft. (További védnökök — szponzorok—jelentkezését várjuk az iskola titkárságán. Tel. 503-15) JEGYELŐVÉTEL: 1992. február 19-én, 16.00—19.00 óráig az iskola épületében