Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-24 / 46. szám
4 1992. február 24. Szabad ÚJSÁG Egy kis tőzsdetörténelem A piacgazdaság fontos tényezője Az értékpapírtőzsde fejlődése során sok-sok változáson ment át. Eredetileg a véletlen hozta létre, kereskedők esetleges találkozásakor egy-egy konkrét helyen kezdtek értékpapírokat cserélni. Innen indult és fejlődött, míg elnyerte mai formáját. Arról, hogy a tőzsde szó milyen eredetű, nincs egyértelmű adalékunk. Mivel a magyar nyelvterületen kívül „bursa“, börze néven nevezik, sokan feltételezik, hogy e név a német-alföldi bankár, Van de Beurse nevével hozható kapcsolatba, mivel az ö bruges-i háza előtt szoktak a 15. században a piacokvásárok alkalmával találkozni a kereskedők és bankárok. Más szakértők a francia bourse (pénzeszacskó) szóból eredeztetik a börzét, s azt is mondják, a fent említett bankár házának homlokzatát is ennek ábrája díszítette. Az értékpapír-tőzsde kezdetei a 15. századra esnek. Az említett Bruges városában már akkor folyt egyszerű kereskedelem a pénzzel és a váltókkal. A kereskedők és üzletemberek rendszeresen összejöttek egy-egy utcában vagy téren, s adták-vették a pénzt és a váltókat. Ismertek voltak az ilyen találkozók az olasz kereskedővárosokban, Velencében, Milánóban, Firenzében. Az igazi, a mai értelemben vett tőzsde azonban először Antverpenben jelent meg, ott már naponta voltak találkozók, s egészen a 16. századik megtartotta vezető helyét Európában ez a tőzsde. Ebben az időszakban nyíltak meg a tőzsdék Németországban, Angliában, Franciaországban, s mérföldkövet jelentett a tőzsdék történetében az Amszterdami Tőzsde megnyitása a 17. században. A 17. században fejlődött ki ugyanis az értékpapírtőzsdén a kereskedés a részvényekkel és a konstans kamatozású állami értékpapírokkal, kötvényekkel. A 17. század végén már viszonylag sok részvénytársaság működött szerte a világon, a legtöbbjük azonban külkereskedelmi részvénytársaság volt. A fejlődésük és gyarapodásuk szülte meg köröttük a spekulációt, s ez vezetett a részvényeladáshoz, -vételhez, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy a részvénytársaságok kibocsátott részvényeinek eladásával (megvételével) új tulajdonosai lettek a társaságnak. Az értékpapírpiacon ebben a században új mérföldkőként jelent meg az állami kötvény, amelyet főleg az államadósság fedezésére bocsátottak ki. Ez idő tájt sok háború folyt, annak kiadásait pedig az állam csak úgy tudta fedezni, ha adósságokba verte magát. A tőzsdéket tőzsdetársaságok üzemeltették, ezek szabták meg az értékpapír-kereskedelem szabályait is. Az állam közvetlenül nem avatkozott be a tőzsdei tevékenységbe, csak tudomásul vette létezésüket. Törvények azonban a tőzsdékről csupán a 19. század második felében kezdtek születni. Számunkra a legismertebb az 1875-ös osztrák tőzsdetörvény könyv. Említésre méltó még, hogy a prágai tőzsde 1871-ben jött létre, mivel abban az időszakban indultak gyors fejlődésnek Csehország területén a részvénytársaságok. Épp ezért abban az időben a prágai tőzsdén elsősorban a kisebb vagy az újonnan alapított részvénytársaságok részvényeivel kereskedtek. Az első világháború éveiben ez a tőzsde bezárt, s csak 1919-ben nyitotta meg újra kapuit. Fokozatosan vált ezután a csehszlovák értékpapírkereskedelem központjává, s jelentős mértékben hozzájárult az állami hitelek szabályozásához. A prágai tőzsde működését az 1875-ös tőzsdetörvény, illetve annak 1903-ban módosított változata szabályozta. A tőzsdék századunkban hatalmas fejlődésen mentek keresztül ügyintézési technikájukat tekintve is. A hetvenes évektől szerte a világban számítógépes kommunikációs berendezésekkel szerelték fel őket, s ezek mára már nem csupán az adatokat közvetítik és dolgozzák fel, hanem egyre több esetben átveszik a kikiáltók szerepét is. Napjaink legfejlettebb értékpapírtőzsdéjének a londoni Stock Exchanged tártját. De legalább ilyen fontosak a párizsi, a majna-frankfurti, az amszterdami és svájci tőzsdék. A világ egyik legnagyobb értékpapírpiaca a New York-i tőzsde (New York Stock Exchange NYSE), Amerikán és Európán kívül pedig fontos szerepet játszik az értékpapír-kereskedelemben a tokiói tőzsde is. Örömteli tény, hogy már Kelet-Közép-Európa egyes országaiban is megnyíltak az értékpapírtőzsdék. Elsőként a budapesti tőzsde nyílt meg 1990. június 21-én. A megnyitást hosszas előkészítés előzte meg, s létezett már abban az időben egy ún. nemhivatalos tőzsde is, melyet bankok és brókercégek hoztak létre, de tevékenységüket nem szabályozta törvény. Csehszlovákiában is intenzíven dolgoznak a tőkepiac kialakításán. A törvényhozás már elfogadta az állami kötvényekről szóló törvényt, a Kereskedelmi Törvénykönyv pedig szabályozza az egyes társulási formák létrehozását és működését. Most már csak a tőzsdetörvény és az értékpapírtörvény hiányzik. Csehszlovákiában még csak az ún. szekundáris értékpapírpiac működik, melyet a bankok szerveznek. Kereskedés csupán egyes szervezetek váltóival-kölcsönkötvényeivel folyik. Adásvétel esetén a partner és a bank szerződést köt, mely alapanyag a banknak az eladási vagy a vételi szerződés lebonyolításához. Előkészületben van a prágai és a pozsonyi értékpapírtőzsde megnyitása, a pozsonyit már be is jegyezték a cégbíróságon mint jogi személyt. A pozsonyi tőzsde részvénytársaság, eredeti alapítója pedig hat szlovákiai pénzintézet. Tevékenysége most arra összpontosul, hogy előkészítse az értékpapír-kereskedelmet a nagyprivatizációval kapcsolatban. Az értékpapír-tőzsde a piacgazdaság rendszerének egyik legérzékenyebb része. Visszatükröz ugyanis minden „hangulatváltozást" a gazdasági fejlődésben. Fontos szeizmográfja az állam hosszútávú gazdasági és társadalmi célkitűzései egészségének. Lehetőséget nyújt arra, hogy egy konkrét gazdasági, politikai vagy szociális jelenség várható alakulását előre jelezzük. És használható információt, összképet ad az üzleti partnerról is. Tudatosítani kell persze, hogy maga az értékpapírtőzsde puszta létével még nem teremti meg a piacgazdaságot. De a piacgazdaság értékpapírtőzsde nélkül elképzelhetetlen. Ugyanígy elképzelhetetlen az is, hogy a vagyonjegyes privatizáció során részvényre változó vagyonjegypontoknak reális értéke alakulhasson ki tőzsde nélkül. -el-gy-Egy-két éve a munkanélküliség még a nyugati „rothadó kapitalizmus“ mumusa volt. Manapság azonban már mi is mint a hazai élet hétköznapi jelenségét vagyunk kénytelenek tudomásul venni. Ugyanígy, nemrég még a munkahivatal is ismeretlen fogalom volt nálunk, ma pedig az egyik legnagyobb „forgalmat" lebonyolító állami intézmény. Arra, hogy milyen sikerrel vagy sikertelenül működik, utal a szociális és munkaügyi minisztérium ez év januárjára vonatkozó kimutatása. A statisztikai adatok szerint 1992. január 31-ig a szlovákiai munkaügyi hivatalokban 319 384 munkát igénylő állampolgárt tartottak nyilván, ami 17 433 munkanélkülivel (5,4 százalék) több, mint a múlt év végén volt. A januári növekmény, 35 945 azonban több, mint az 1991. decemberi (32 966) volt. Ami ezzel szemben örvendetes, az az a tény, hogy a nyilvántartásból törölt egyének száma - 18 512 - az eddigi legmagasabb a munkaügyi hivatalok működése alatt. A munkanélküliek 51 százaléka nő (1,02 százalékos csökkenés a tavalyihoz képest), 15 százaléka roma, 12 százaléka pedig az iskolát éppen befejező fiatal. Az utóbbiak közül az alacsonyabb szinten iskolázottak között a legtöbb a munkanélküli (5,9 százalék), a legkevesebb pedig a főiskolát vagy egyetemet végzettek közül kerül ki. A munkaigénylók 53 százaléka részesül munkanélküli-segélyben (a tavalyi év végén ez az arány 81,3 százalék volt). A munkanélküli-segélyre való jogosultságát 102 115 személy veszítette el, közülük hozzávetőlegesen 90 ezren a törvények megváltozása következtében. Januárban azonban újabb 24 318 segélyre jogosult munkanélkülivel több lett, így számuk a múlt év végéhez képest csupán 77 797-tel csökkent. A munkahivatalokban 1992. január 31-éig nyilvántartott 9864 szabad munkahely a munkanélküliek számához viszonyítva 3,1 százalékot tesz ki. Ez a tavalyi év végéhez képest (8201 szabad hely - 2,7 százalék) némi növekedést jelent. Az aktív foglalkoztatáspolitika fontos tényezője az átképzés, melynek szervezésébe szintén bekapcsolódnak a munkahivatalok. A statisztikai adatok szerint januárban 5681 személy átképzése fejeződött be, ami az összes munkanélküli 1,7 százalékának felel meg. A foglalkoztatáspolitikában szintén szerepet játszik a társadalmi szempontból fontos munkahelyek, valamint az ún. közhasznú munkahelyek kialakítása. Az előbbiről januárban 2677-et alakítottak ki, és ezzel szlovákiai viszonylatban 27 031 -re nőtt az ilyen jellegű munkahelyek száma. A közhasznú munkahelyekből pedig 2078-at létesítettek Szlovákiaszerte. A kimutatásból kitűnik, hogy a munkanélküliek száma, bár mérsékelten, de állandóan növekszik. Talán az elkövetkező hónapokban már megmutatkozik a hatása annak a törvénymódosításnak, amelynek értelmében a munkanélküli-segélyre való jogosultság időtartama hat hónapra csökken. Ez talán rákényszeríti a munkanélkülieket arra, hogy mielőbb munkát találjanak maguknak. Jelenleg azonban nem mindenhol olyan szörnyű a helyzet, mint ahogy azt sokan túldramatizálják. Ezt bizonyítja a bártfai JAS cipőgyár esete is, ahová jelenleg külföldről, Ukrajnából hozzák be a munkaerőt. Az üzem állítólag arra kényszerült, hogy a saját költségén szállítsa hetente oda-vissza az ukrán munkásokat, és gondoskodjon az elszállásolásukról, mert a helyi és környékbeli lakosság körében állítólag nincs érdeklődés a cipógyári munka iránt. Igaz, nem könnyű ez a munka, ráadásul egyhangú és nincs is jól megfizetve, de ha olyan szörnyű lenne a munkanélküliség, akkor valószínűleg a hazai munkaerőpiacon is lenne érdeklődő. A másik példa Közép-Szlovákiából való, ahol egy közgyűlésen szintén a munkanélküliségről volt szó, és annak orvoslásának módját keresték, amikor felszólalt egy magánvállalkozó, mondván: nem igaz, hogy nincs munka, csak az emberek nem akarnak dolgozni. Merthogy ö már hetek óta keres tíz munkást, öt kőművest és öt ácsot, de nem talál, mert az emberek inkább „szedik" a munkanélkülisegélyt, minthogy munkát vállalnának. Lehet, hogy a fenti példa nem általános érvényű, de az is biztos: van valóságalapja... De az is igaz, hogy az újdonsült vállalkozók inkább a kereskedelemben és a szolgáltatásokban, nem pedig a termelésben vállalkoznak, így aztán nem sok munkalehetőséget teremtenek. A sokak által dicsért és ugyanakkor szidott privatizálási folyamat talán majd lendít valamit az egészséges munkaerőpiac kialakulásán, és akkor a munkanélküliségi statisztika is biztatóbb adatokkal fog szolgálni. GAÁL LÁSZLÓ Ezerkilencszázkilencven kettő januárjától: Minimálbérek - a szövetkezetekben is A munkanélküliség alakulása Szlovákiában Már nem csak a nyugat „mumusa" Az 1991-es évre vonatkozó Általános Egyezmény 10. cikkelye értelmében a csehszlovák kormány a 99/1991-es számú rendeletében 2 ezer koronás havi minimálbért, illetve 10,80 koronás minimális órabért (42,5 órás munkahét esetén) állapított meg. Az említett rendelet azonban nem vonatkozott a mezőgazdasági szövetkezet tagságára. Az 1/1992-es számú, a fizetésekről, a munkadíjakról és az átlagbérekről szóló törvény a munka díjazásának módját a szociális partnerek kollektív tanácskozására (a szövetkezetekben a tagsági gyűlésre) bízta. A törvény 4. paragrafusának 4. bekezdése viszont kimondja, hogy a bér nem lehet alacsonyabb a csehszlovák kormány által meghatározott minimálbérnél. Az 1992. január 23-ai kormányrendelet az idei év elejétől a havi minimálbért 2200 koronában, a minimális órabért pedig 12 koronában (42,5 órás munkahét esetében: ha változik a munkaidő hossza, a minimálbér is arányos mértékben módosul) állapította meg. A rokkantnyugdíjasok és a fiatalkorú állampolgárok foglalkoztatásának támogatása érdekében számukra alacsonyabb minimálbéreket határoztak meg:- a részleges rokkantnyugdíjasok és a 16 éven felüli fiatalkorúak számára a fenti összeg 75 százalékát;- a rokkantnyugdíjasok, a 18 évnél fiatalabb rokkant alkalmazottak és minden 16 évnél fiatalabb alkalmazott számára a fenti összeg 50 százalékát. Mivel az 1/1992-es számú törvény már a mezőgazdasági szövetkezetek munkaviszonyban lévő tagjainak díjazására is vonatkozik, a szövetkezeteknek is figyelembe kell venniük a csehszlovák kormánynak a minimálbérekről szóló rendeletét. A rendelet számol azzal, hogy az a tag, aki saját szövetkezetében dolgozik nem fizet bértömegadót, igy havi minimálbére 1900 korona, illetve minimális órabére 10,20 korona lehet. Hasonló módon, mintegy 15 százalékkal csökken a rokkant és fiatalkorú szövetkezeti tagok munkadija is. Ha a munkás bére (a tag munkadíja) bizonyos naptári hónapban nem éri el a minimálbér nagyságát, a munkaadó (szövetkezet) köteles a különbséget kiegészíteni. Abban az esetben, ha a munkást olyan bértételekkel is jutalmazzák, amelyeket nagyobb időközönként kap meg (pl. negyedévi jutalom), a havi bérkiegészítés előlegnek tekinthető és a prémiumból vonják le. A levonás azonban maximum a jutalom kifizetését megelőző három naptári hónapra vonatkozhat. Például: a szövetkezeti tag havi munkadíja a díjszabás alapján az év elejétől 1700 korona volt, tehát a szövetkezet havonta 200 koronával egészítette ki bérét. Ha félévkor 1000 korona jutalmat kap az illető, a szövetkezet 600 koronát (3x200 koronát) levon belőle, és mindössze 400 koronát fizet ki jutalomként. Az ilyen tag nem érezheti magát megkárosítva; ellenkezőleg, azokkal a tagokkal szemben, akiknek munkadíja 1900 korona, előnyben részesül. A minimálbérekről szóló rendelet alkalmazásakor tudatosítani kell azt is, hogy az 1 /1992-es számú törvény 4. paragrafusának második bekezdése értelmében a bérbe nemcsak a munkadij, hanem a jutalom, a nyereségrészesedés és a természetbeni járandóság (naturália) is beletartozik. (v)
