Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-21 / 44. szám

1992. február 21. Szabad ÚJSÁG Kalendárium PENTEK Ma van az év 52. napja Hátravan még 314 nap Hoídog névnopotl Bódog, ELEONÓRA, Germán, Győré, György, Leona- Eleonóra Az Eleonóra az arab Ellinor név­ből származik, jelentése: Isten az én világosságom. A név Spanyolor­szágon keresztül Franciaországba, majd innen Angliába került, ahonnan az indoeurópai kultúra egész terüle­tén elterjedt. A nevet egy időben a görög eleosz (irgalom, könyörület) szóból magyarázták, így kapta a gö­rögös Eleonora formáját. Becézés: Eli(ke), Elinke, Elinkó, Elkó, Ella, Eluci, Elus(ka), Lenóra, Lenorka, Leonóra, Lóra, Lórácska, Lóri(ka), Nelli(ke), Nóra, Nórácska, Norci(ka), Norcsi(ka), Nóri(ka), Nórici. Rokon nevek: Leonóra, Nóra, Norina. ( Mai tanácsunk MILYEN VIRÁGOKAT ÜLTESSÜNK LÁDÁBA? Vannak tavasszal és nyáron nyíló virágok - ezek között: fénykedvelök, árnyéktűrők. Tavasszal nyíló virágok Árvácska (Viola wittrockiana). Kétnyári növény, így a vetés évében csak leveleket hajt, a következő év­ben hozza a virágait. Csak hűvös napokon díszük, melegebb időben elfonnyad. Magvetés: július-augusz­tusban szabadföldbe, ládába vagy cserépbe. A kikelt palántákat áttüz­­deljük, és még ősszel végleges he­lyükre ültetjük. Ha kész töveket aka­runk beültetni, kora tavasszal vásá­roljuk meg a palántákat. Százszorszép (Bellis perennis). Kétnyári. Magvetés: mint az árvács­kánál. önállóan vagy árvácskával, nefelejccsel együtt kiültetve szépen mutat. Nefelejcs (Myosotis alpestris). Kétnyári növény. Magvetése az ár­vácskánál leírtak szerint történik. Vi­­rágzási ideje rövid. Keleti fekvésű ablakokba, erkélyre, félárnyékos he­lyükre ültessük. Tulipán (Tulipa hybrida). Balkon­ládák beültetésére a korán virágzó fajták alkalmasak. Ültetés: ősszel, szeptember-október hónapban kb. 20 cm távolságra egymástól, 10 cm mélyen. Tavaszi virágzás után meg­várjuk, hogy szára elsárguljon - ezután felszedjük a hagymákat, leszedjük róla a fiókhagymákat. A fi­ókhagymákat, mivel csak a követke­ző évben virágzanak, ne a ládákba ültessük vissza, hanem a kert eldu­­gottabb részébe. Őszig száraz, szel­­lős helyen tartjuk. ( Idejében szólunk^) Készítsük elő a hónapos retek ágyásait, négy­zetméterenként 10-15 kg érett trágyát, 15 g pétisót, 10 g szuper­foszfátot és 7 g kénsavas kálit keverjünk a felső 5-10 cm-es ta­lajrétegbe. Lyuggatódeszkával vagy -hengerrel készítsünk 5x5 vagy 5x6 cm-es kötésben 0,5-1 cm-es lyukakat, ezekbe vessünk szemenként, majd kom­­posztfölddel takarjunk. Ajánlott fajták: Korai legjobb, Szentesi hajtató, Piaci páros, Óriás vaj, Korai Piros, Jégcsap. Ha ősszel elmaradt, akkor a fokhagymái most 25 cm sor- és 10 cm tőtá­volságra duggassuk. A vermelőben, pincében vagy más tárolóban le­vő növényeinket rendszeresen el­lenőrizzük. A virágos növények gumói - a dália-, kánná-, gladió­­lusz-, begónia-gumók - a mérsé­kelten száraz, szellós, fagymen­tes helyen telelnek jól. Túl száraz helyen megfonnyadnak, ha sok a nedvesség, akkor pedig meg­rothadhatnak. Szükség szerint szellőztessünk és öntözzük meg hetenként egyszer a tárolóköze­get (homokot). A beteg egyedeket pedig távolítsuk el az egészsége­sek közül. Legalább egyszer egy héten meg kell öntözni edé­­nyes növényeinket, az azpidiszt­­rát, babérfát, leandert, muskátlit és a vízmedence növényeit. ( Jó tudni! mauszólosz síremléke Halikarnasszosz Kis-Ázsia dél­nyugati csücskén fekszik, Kösz szigetével szemben. (Ez a terület ma Törökországhoz tartozik, a város neve: Bodrum.) A dórok alapították i. e. a 10. században. A 6. századtól perzsa hűbéres volt, majd visszatért a görög államok szövetségébe. Vi­rágkorát a 4. század elejétől élte, Mauszólosz uralkodása idején. Halála után felesége (és egyben húga) Artemiszia ült a trónra. Első­sorban férje gyászolásával törődött, de teljesítette uralkodói kötelességét is, ha szükség volt rá. így, amikor a rodosziaknak nem tetszett, hogy a környék több városában nő uralko­dik, - hajóhaddal elindultak Artemi­szia ellen, aki azonban kétszeres győzelmet aratott: csellel elfogta a rodoszi hajóhadat, a katonákat lemészároltatta, majd saját katonáit a hajókra ültetve elfoglalta Rodoszt. Artemiszia számtalan jelét adta a férje iránt érzett szenvedélyes szerelmének. A legmaradandóbb jel a síremlék, a Mauszóleion. Mére­teiről különböző adatok maradtak fenn. Magassága 46 méter lehetett, alapterülete legalább 30 x 25 méter. Az alapzata lépcsőzetes kőtömb márványborítással, azon sima olda­lú falak, tetejükön oszlopok. Egy­­egy oldalon kilenc-kilenc, illetve ti­zenegy-tizenegy oszlop sorakozott. A jón oszlopok 24 lépcsős piramis alakú tetőt tartottak. A piramis tete­jén terasz, rajta szoborcsoport, mely Mauszóloszt és Artemisziát ábrázol­ta négyes fogaton. Az épület falait kívül is, belül is gazdagon borították a szobrok és domborművek. A Mauszóleion olyan szép volt, hogy amikor Nagy Sándor elfoglalta Halikarnasszoszt, minden épületet a földig romboltatott, de ennek meg­kegyelmezett. Másfél évezredig ép­ségben állt, a 13. században rodoszi johannita lovagok pusztították el. Angol kutatók a múlt század kö­zepén ásták ki romjait, és azok egy részét a British Museumba szállítot­ták. Az emlékmű neve közszóként maradt fenn: máig mauzóleumnak nevezik a díszes, épületszerü sír­emlékeket. Időjárás^ jelentés Ma túlnyomórészt felhős lesz az ég, helyenként, főleg a magasabban fekvő területeken hóesésre számíthatunk. Az évszakhoz képest hűvös idő tovább tart. Az éjszakai hőmérséklet mínusz 3 és mínusz 7, a hegyvidéken mínusz 8 és mínusz 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3 és plusz 1 fok között alakul. Az élénk északnyugati szél a hegyekben viharossá fokozódik. Szombaton északkeleten borult, má­sutt változóan felhős lesz az ég, szórvá­nyosan havazás is előfordulhat. Vasárnap általánosan megnövekszik a felhőzet, ha­vazás, a déli területeken havas eső való­színű. Az éjszakai hőmérséklet mínusz 4 és mínusz 8, a hegyek között mínusz 11 fok körül lesz, vasárnap pedig minusz 2 és mínusz 6 fok között alakul. A legma­gasabb nappali hőmérséklet a hét végén minusz 4 és 0, délnyugaton pedig plusz 2 fok körül lesz. ORVOSMETEOROLÓGIA Az időjárás biometeorológiai szem­pontból Szlovákia-szerte kedvezően ala­kul, ami főleg a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők állapotá­nak javulásán mutatkozik meg. A moz­gásszervi és reumás panaszok tovább tartanak. Megnövekszik a depresszióra való hajlam, s ekcémás tünetek is fellép­hetnek. Szombaton tovább erősödik az időjá­rás pozitív biometeorológiai hatása, nö­vekszik a teljesítő- és koncentrálóképes­ség. Vasárnap enyhe rosszabbodásra számíthatunk. ( A Duna vízállása^) Pozsony: 190 (apad) Bős: 385 (apad) Medve: 170 (apad) Komárom: 230 (apad) Párkány: 210 (apad) BAK (december 22-január 20) A tömegkommunikáció minden szférájában képes eredményeket felmutatni. Különösen a beszéddel összefüggő események sikere­sek. Okosan, ügyesen érvel, gondolatait világosan fogalmazza meg. Elöbbrejutás várható a munkahelyi ranglistán, vagy legalábbis tekin­télye növekszik egy probléma gyors és körültekintő megoldása révén. Egész nap jó formában lesz Este valami meglepetés éri. VÍZÖNTŐ (január 21-február 20) A rengeteg tennivaló mellett sok kellemes élmény vár önre. Több lehetőség is felcsillan ön előtt, amelyeket nem tud megragadni Ne okolja magát, nem tudhatta, hogy a mai nap ilyen lesz. Szépen, nyugodtan gondolja át tennivalóit. Beszélje meg párjával a hétvége programját. A családosoknak gyermekeikkel kapcsolatban adódhat­nak problémáik. HALAK (február 21-március 20) Az utóbbi időben alaposan elhanyagolta a legjobb barátját. Töltse vele a délutánt, szükségük van már erre az „eszmecserére". Ha van rá ideje, menjen el a fodrászhoz, mert a külsejével sem foglalkozik eleget mostanában. Este talán jó szolgálatot tehet ez a megszépülés A férfiaknak sem árt egy kicsit rendbehozni magukat, az sem túlzás, ha illatszert szórnak magukra. KOS (március 21-április 20) Nem tud elszakadni a munkájától, pedig holnapra is szüksége lesz rengeteg energiára. Tán világcsúcsot kíván felállítani? Sietségében, elfoglaltságában ne felejtsen el számlát kérni, szerződést aláírni. Ügyeljen arra, hogy el ne csússzon! Az iskolai tavaszi szünetre szervezzen valami normális programot A nagy rohanásban egy régi számlát is elfelejtett rendezni. BIKA (április 21-május 20) Az ígéretek és fogadkozások után végre tetteket szeretne látni. Alapvető tulajdonsága, hogy hisz a kimondott szónak, s mindenkiről ugyanannyi jót feltételez, mint saját magáról. Ha arra vár, hogy mások segítsenek önnek, csalódni fog. A siker érdekében önnek is mozdulnia kell. Emelje fel a telefont, és ha még gyengének is érzi magát, legalább így, közvetve cselekedjék. IKREK (május 21-június 21) Ne féljen egy kisebb vitától, semmiképpen sem szegi majd kedvét, valószínűleg inkább új erőt ad. Nyugodtan útra kelhet, ha így tervezte, legföljebb legyen még a megszokottnál is óvatosabb! A hétvégét töltse szeretteivel. Még egyszer, utoljára ezen a télen, akár a hegyekbe is elruccanhatnak. Ma egyébként ügyelnie kell az étrendjére, emésztési zavarok léphetnek fel önnél. RÁK (június 22-július 22) Az életben minden kiegyenlítődik. Tegnap sokat vesztett? Ma visszanyerheti a többszörösét. Szerencséje nem hagyja cserben, és újabb sikereket könyvelhet el a hivatásában is. Igazán kitűnő azonban akkor lesz a napja, ha nem feledkezik el egy régi Ígéretéről. Valaki nagyon várja a jelentkezését - egy randi jól jöhet a hétvégére OROSZLÁN (július 23-augusztus 23) Lehetne rekkenő nyár, ma akkor is fázna. Mintha az utolsó csöpp melegség is elszállt volna önből, szenvtelent tekint mindenkire és mindenre. A környezete nehezen viseli el mindezt. Máskülönben szerencsés időszakban van, a kockázatos vállalkozásokból nyertes­ként kerül ki. A fásultság viszont lehet a tavaszi fáradtság jele is. Jót tenne egy vitaminkúra. SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23) Mindenképpen el akarta kerülni a vitát, most mégis nyakig ül a pácban. Az már többször előfordult, hogy szeretett volna elmene­külni a felelősség elöl, de ha ilyen módon próbál előnyökhöz jutni, akkor nyugodtan lemondhat társai tiszteletéről és barátságáról Ók ugyanis jogosan cserbenhagyásnak minősítik azt, amit ön finoman csak tartózkodásnak nevez. MÉRLEG (szeptember 24-október 23) Már abban a hitben ringatta magát, hogy kellemes hétvége elé néz, és tessék: lecsapott a villám a derült égből. Lehet, hogy az egészsége rendül meg vagy súlyos anyagi veszteség éri. Bár nincs tizenharmadika, de kerülje el nagy ívben a fekete macskákat Ma veszedelmet hozhatnak önre. E nehéz napon inkább ki se mozduljon otthonról. SKORPIÓ (október 24-november 22) Már megint túl sok feladatot vállalt. Jó lenne, ha néha nemet is tudna mondani. Teljességgel lehetetlen ennyi mindennek és mindenkinek a kedvére tenni. A rohanással nem megy most semmire, próbáljon lassítani! Lassan járj, tovább érsz. Este egy társaság középpontjába kerülhet. Ha megfelelő taktikát választ, mindenkit meghódíthat. NYILAS (november 23-december 21) Sokan úgy tartják, hogy a huszonegy szerencseszám. Nem ezt bizonyítja ez a nap. összekannak partnerével valami apróságon Mindenesetre ez a civódás egész napra ingerültté teszi. Ha módjá­ban áll, a nap hátralévő részében kerülje az embereket! Estére ne tervezzen programot. A családosok foglalkozzanak gyermekeikkel. HARISNYÁK GYAPJÚ ALSÓNEMŰ Küldünk árlistát és részletes tájékoztatást. Nagyobb vétel esetén árkedvezményt nyújtunk! Postán, Tenexpres-szel, személyesen is (keddtől péntekig 6.00 órától 12.00-ig). Telefon: 0455/404, telex: 196278, fax: 0455/42236. SZÚPI-146 (| Aas TfrjrsAC rejtvémypályáwifa Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat - hat kivételével - az ábrában. Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A hat megmaradt szóból az alábbi vicc csattanóját állíthatjuk össze:- Nem értem, hogy ülhet egész nap a kocsmában az, akinek nyolc gyereke van. (A vicc csattanóját lásd a rejtvényben). Kétbetűsek: BÁ, BÚ, EZ, LR, NY, OB, OK, RÁ, ZO Hárombetűsek: ALÓ, CÚC, DIÓ, NEM, OLD, OLT, OTO, RÁZ, TÁN Négybetúsek: CSÓK, ELÉG IPAR (LIBA), OKOL, OLDÓ, OPÁL ötbetüsek: OKTAT, ORKÁN, TALÁN, OLVAS, Hétbetűsek: ALKALMA, OLDATOS, RÁZKÓDÓ, TOLMÁCS Kilencbetűsek: KARÁCSONY, KIRAKODOK, KORLÁTOZÓ mm liba ■ ■

Next

/
Thumbnails
Contents