Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-13 / 37. szám

1992. február 13. 5 Szabad ÍJJSAG Két „szomszédvár“ dicséretes kezdeményezése Az Ipoly Befektetési Alap Két, jobbára azonos feltételek mellett gazdálkodó palócföldi me­zőgazdasági üzem vezetői még az óév vége felé elhatározták: közös befektetési alapot hoznak létre. A két szomszédvár, vagyis az ipolybalogi és az ipolynyéki közös gazdaság irányító szakem­berei, a részletek kidolgozása után ismertették a szövetkezetek tagságával elhatározásuk célját és lényegét. Az alap a nyilvántartásban Ipoly néven szerepel, s - ipoly­nyéki székhellyel - valójában részvénytársaságként működik, de nem csupán a szóban forgó mezőgazdasági üzemek dolgozó­inak részvényeivel számol. Főleg - de nem kizárólag! - a környék­beli földművesek vagyonjegy­pontjait fogadja örömmel...-----------------------------------------------------­Mindenki jól jár? s___________________________________, Bodonyi János agrármérnöktől, az ipolybalogi nagygazdaság el­nökétől a részvénytársaság szü­letésének körülményeiről érdek­lődtem.- Alapunkkal mindenki javát szeretnénk szolgálni, de elsősor­ban az itt élő mezőgazdasági dol­gozók, valamint a szomszédos ré­giók lakosainak a vállalkozó ked­vét óhajtjuk ösztönözni. Emellett a vagyonjegyek ésszerű forgatá­sával, „fialtatásával“ termékeink számára szeretnénk idehaza, szűkebb pátriánkban megfelelő háttéripart biztosítani. Pontjaink révén több szavunk, nagyobb be­leszólási jogunk lenne a járásunk területén működő, mezőgazdasá­gi terményeket feldolgozó, illetve az ilyen termékeket értékesítő üzemek tevékenységébe. Állan­dóan a lakosság igényeinek leg­jobban megfelelő készítmények­kel rukkolhatnánk elő. Sőt, az Sebényné Oroszlán Teréz: „Egy fél éjszaka 300 könyvet is beiktattunk“ (A szerző felvételei) egyes áruféleségek árait is mér­sékelhetnénk. Ezzel egyben mun­kalehetőségeket is teremthetnénk jó néhány ember számára... Megszűnne a szövetkezetek ed­digi kiszolgáltatottsága, s maguk határozhatnák meg a termelés profilját is. Ezen kívül, néhány távolabbi, jól prosperáló, szá­munkra elengedhetetlenül szük­séges gyártmányokat előállító ipari üzemnél, vagy vállalatnál is szeretnénk a vagyonjegyek segít­ségével érdekeltséget szerezni. ' 'l Tizenharmadika szerencsét hoz? V____ j Az alap január tizenharmadikán kapta meg a regisztrációs számot. Az ipolybalogi szövetkezetben Tendel László vállalta magára a vagyonjegykönyv-bejegyzés gyakorlati lebonyolítását. Mint a fi­atal mérnöktől megtudtam, min­den dolgozójuknak, nyugdíjasuk­nak és a volt szövetkezeti tagúk­nak vásároltak vagyonjegyköny­vet és bélyeget, összesen 1030 személy vált ezáltal mezőgazda­­sági üzemünk jóvoltából az Ipoly Befektetési Alap részvényesévé. A szükséges pénzösszeget a szövetkezet a dolgozók számá­ra a nyolcvanas évek folyamán tartalékolt, letétbe helyezett neve­sített vagyonból kanyarította le. Ezt a tőkét óhajtja a gazdaság egykori, illetve a ma is aktív dol­gozói javára kamatoztatni.- Egyetlen emberre sem kény­szerítettük rá a közös elhatáro­zást - sietett még leszögezni az ifjú üzemgazdász - annak vi­szont, aki egyéb befektetési alap(ok) számára szánta a pontja­it, csak a valós áráért adtuk kézbe a könyvet és a bélyeget. Édeske­vesén, mindössze alig néhányan éltek ezzel a lehetőséggel! Néhány tisztviselő segédkezett a füzetek szakszerű kitöltésénél. A jegykönyveket az ipolynyéki központ dolgozói iktatták. A jegy­­könyvtulajdonosok Tandel Lászlót ruházták fel a regisztrálás intézé­sével.- Egy héten át, rendszerint es­te nyolckor láttunk hozzá a hivatal két - túlórát is vállaló - roppant lelkiismeretes munkatársával az adminisztrációhoz. A szövetkezet alkalmazottai közül a túlmunkáért senki nem kért és nem is kapott külön ju­talmat.--------------------------------------------------------\ Egymillió az alaptőke V________________!_______________< A befektetési alapot 500-500 ezer korona közös számlára uta­lásával, tehát kereken 1 millió ko­rona induló tőkével hozta létre a két mezőgazdasági üzem. A minap már az óvári szövetke­zet vezetői is jelentették, hogy dolgozóik vagyonjegypontjait az Ipoly alapba szeretnék fektetni. Az ipolynyéki gazdaság sajátos feltételrendszer teljesítéséhez kö­tötte a vagyonjegy-ajándékozást.- Mi - árulta el Petrezsél Sán­dor, az irányító testület egyik osz­lopos tagja kizárólag a legutób­bi három évet nálunk ledolgozott tagoknak, illetve a tavaly nyugdíj­ba vonult munkásainknak adtunk könyvet, bélyeget... E korlátozás miatt nem kaphatott vagyonjegyet többek között a szövetkezet volt elnöke sem, aki mintegy negyven esztendőn át vett részt a közös irányításban, ám már néhány év­vel ezelőtt nyugdíjba vonult. Könyvhöz juthatott viszont olyan személy, aki ugyan három éve szövetkezeti dolgozó, ám a mun­kája esetleg édeskeveset ér! A nyéki szövetkezet tagjai ága­zatonként meghatározott időben saját maguk regisztráltatták, úgy­szintén néhány adminisztrátor hölgy segítségével vagyonjegyei­ket. A Csen-ben, illetve Magas­­majtényban élő dolgozókat a gaz­daság autóbusza szállította a helyszínre, összesen 586-an bízták vagyonjegykönyvük gon­dozását az üzemre. ( I ~\ Ejt nappallá téve... V.________________________________ A regisztrációs központ két munkatársa zokszó nélkül vállalta az Ipoly befektetési alap vagyon­jegyeinek beiktatásával járó több­letmunkát. Sebényné Oroszlán Teréz el is mondta ez irányú tapasztalatait.- A nyéki szövetkezetbe szinte kivétel nélkül személyesen jöttek könyvüket beiktatni az emberek. A személyi adataik ellenőrzését, Tandel László:,, Minden nyugdíjas és aktív dolgozónknak vásároltunk va­gyonjegykönyvet“ valamint a könyvek kitöltését a szomszéd helyiségben intézték a gazdaság alkalmazottai. Nagy segítség volt ez nekünk... Nekem meg a férjemnek már csak egyez­tetni kellett az elénk készített ok­mányokat. Január húszadika és huszonnegyediké között szeren­csésen túl is jutottunk a munka dandárján... Adminisztrálás közben komo­lyabb fennakadás nem történt. Igaz, többen érvénytelen személyi igazolvánnyal álltak be a sorba. Egy néninek például még ezerki­­lencszázhatvanhétben fel kellett volna újítania... Mulasztását sür­gősen pótolnia kellett. Érdekes lett volna hallani, mint mondtak neki a rendőrségen...- Az ipolybalogi mezőgazdasá­gi üzem tagjainak vagyonjegyeit az anyakönyvi hivataloktól kikért, a hitelesített adatok alapján re­gisztráltuk - szögezte még le be­szélgetőpartnerem. - Zárás után láttunk munkához, és általában éjfélre végeztünk. Egy fél éjszaka alatt 150-300 személy jegyző­könyvébe kerülhetett be a bélyeg. Tendel mérnök is hozott minden egyes alkalommal segítőtársat magával... A regisztrációs iroda dolgozói januárban egyébként 344,5 órát foglalkoztak vagyonjegykönyvek iktatásával. ZOLCZER LÁSZLÓ Impozáns, de - sajnos - csaknem üreá... (A szerző felvétele) Farmerek és rádiók kitiltva Marad a ráfizetés Sokadik határidőre ugyan, de tavaly októberben végül is meg­nyílt Losoncon a modern és tágas piaccsarnok. Bármennyire is hihe­tetlen, de tulajdonképpen a város­nak eddig nem volt ilyen csarno­ka, sőt még fedett piactere sem. Impozáns épülettel gazdago­dott a város, amelynek kivitelezé­sét négy vállalat: a Raj, a Zdroj valamint a Postai Hírlapszolgálat finanszírozta. Az első kettő - és talán így jobban járt - a „saját“ helyiségeit elárverezte, pontosab­ban bérbe adta. A kalapács alatt egy-egy üzlet évi bérleti díja öt­­ven-, sőt százezer koronára is felszökött. Van tehát piaccsarnok Loson­con, de mégis önként kínálkozik egy sajnálatos összehasonlítás. A közeli salgótarjáni piacon ugyanis - amelyet jól ismernek errefelé - naponta „aratnak“ az eladók. Rengeteg a vásárló, fogy a sült kolbász, a gyümölcs, a zöld­ség, „mellesleg“ a választék is szemet gyönyörködtető. Ezzel szemben a losonci csarnok szinte kong az ürességtől, kevés az el­adó, alig téved be vásárló. Erről azonban nem a piac felügyelősé­ge tehet, bár ki tudja... „Az épületből már a megnyi­táskor kitiltották a farmer-, a rá­dió- és az óraárusokat. Az élőálla­toknak például pedig csak most készítik a helyet“ - panaszolja az egyik eladó. Es valóban: itt üresen állnak az asztalok, a farmerárusok pedig a kapualjakban, az utcasar­kokon kínálják portékájukat. Pe­dig itt is bóvíthetnék a választékot - arról nem beszélve, hogy fizet­nének is a helyért, ha beenged­nék őket. így aztán a téli időszak szomorú mérlege: napi ezer koro­na forgalom. „S a forgalom mint köztudott, még nem nyereség. A fűtésért, a vízért, a villanyáramért és a mellékhelyiségek használatáért havonta 960 koronát számláz ki a piacfelügyelöség“ - mondja is­mét az eladó. „Az üzlet évi bérleti díja ötvenezer korona, ehhez szá­molja még hozzá az én fizetése­met - mert én csak a bérlő alkal­mazottja vagyok -, és megkapja, hogy megy ez a bolt..." FARKAS OTTÓ Együttérzésre van a leginkább szükségünk? ,,Kétségtelen: az ország határain kívül élő magyarok helyzete igazán nem irigylendő. Közrejátszik ebben a lépten-nyomon megnyilvánuló diszkriminatív többségi politika épp­úgy, mint a riasztóan alacsony élet­­színvonal. Ha egyáltalán van még ér­telme - mondjuk Kárpátalja vagy Er­dély esetében - az életszínvonal kife­jezést használni. Szlovákiában meg Jugoszláviában (vagy hol...) manap­ság ugyancsak megtörténhetni látszik minden. Hadd élvezhessék ottani ma­gyarjaink társaikhoz hasonlóan az élet örömeit" - olvasható Gazda Albert: Mindennapi szent tehenünk című írásában az Élet és Irodalom ma­gyarországi irodalmi és politikai heti­lap idei 4. számának első oldalán. A szerző a továbbiakban arról ír, • hogy a magyarországi újságírók, for­gatócsoportok afféle ,,divatba jött té­maként" láttak hozzá a külföldre sza­kadt magyarok életkörülményeinek feltárásához, a kisebbségi hétközna­pok tolmácsolásához. Az egyre inkább szaporodó írások végül már egyfor­mára sikeredtek, hiszen valamennyien azon igyekeztek, hogy csak a szépet, s csak a jót írják, tüntessék fel: ..A határon túli magyar - szent tehén, tabu, őt bántani, róla kritikusan Írni nem szabad, van baja épp elég. Mint­ha kötelező lenne giccsesen megfo­galmazni, könnyekkel, kebelre borulá­sokkal megspékelni a mondandót. Mintha ő mindig jót akarna, mindent jól csinálna, a jó szellemek vezetnék ke­zét fogva útjain. Á, dehogy, ő nem olyan ember, mint mi, együttérezni oly remekül tudó halandók, ó kitartott, megőrizte... Meghatónak lenni, Így kell azt. Tiszteletet mindenkinek, aki megpróbálja másként. Nem sokan vannak, s kísérleteik nyomán azonnal akadnak fölháborodók. “ Gazda Albert saját bevallása szerint jómaga is ,,Kárpátalján, született ki­­vülrekedtként" gyűjtötte tapasztalata­it, ,,egészen a legutóbbi időkig". Ha ezt nem tudatja az olvasóval, akkor sem nehéz rájönni, miért olyan meg­győzően testvériek a szavai. Az érdes, kesernyés büszkeség olyan felisme­rés-magvakat hint el bennünk, ame­lyek csak újabb daccal és konokság­­gal vérteznek fel. A történelemszagú kisebbségi elfogultság morajlik írásá­ban, s ugyanaz a meg nem értés, amit éppen az anyaországbeli újságírók­nak vet a szemükre. A lovasszobor leges-legtetejéről ki­áltja írása utolsó mondatait: ,,Aligha­nem ideje már, hogy - Grendel Lajos kifejezésével élve - utáljuk, de leg­alábbis félretegyük a lovasszobrokat. Végül is annyi az egész, hogy élünk, és fúj a szél. " Az utolsó mondatával szívből egyetértek. Valamit mégis el­felejtett elmondani - talán kisebbségi elfogultsága nem engedte vele kimon­datni -, hogy: ne próbáljon, s ne akarjon bennünket senki sem megma­gyarázni, sem megérteni. Szeresse­nek csak... és árusítsák valamivel olcsóbban újságaikat, könyveiket.-száz-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents