Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-10 / 8. szám

1992. január 10. 5 Szabad Ú JS Á G Megnyomorított nemzedékek A rádióhallgatás is bűnnek számított , .Egyetlen szobácskánk maradt“ (A szerző felvételei) Nem mindennapi dolgok tör­téntek mifelénk a második világ­háború után... A leszenyei Celleng család feje ellen például egyebek mellett hí­rek hallgatása miatt emelt vádat az ügyész. A javakorabeli módos parasztembert egy este rádiózá­son „csípték“ az új rendszer talp­­nyalói. Mindjárt másnap idézést kapott a községházára. A Szabad Európa adásait figyeli, Amerikát várja, tehát a nép ellensége, ol­vasták a fejére „súlyos“ vétkét. Haza sem engedték, a kékkői vár«­­börtönbe szállították. A gazdát több év börtönre és több ezer korona pénzbírságra ítélték. Pedig ártatlan, bűntelen volt. Azaz, dehogy! Volt egy megbocsájthatatlan „nagy bűne:“ sok hektár földön gazdálkodott. Kulák volt! Dologtalan léhűtők vallottak a tárgyaláson ellene. Szabotálja a termelést, nem teljesíti beadási kötelezettségeit. Börtönben hát a helye!- Nesze neked, büdös cseléd­nyúzó — röhögtek a markukba kár­­örvendően —, majd megtudod ki az (új) úr az országban. .........Gyönyörű“ idők voltak. Születőben volt a sokak által ma is visszasírt szocialista demok­rácia. A tiéd a miénk is Az erőszakos szövetkezetesí­tés ezer meg ezer parasztgazdát nyomorított meg testben és lélek­ben, dolgos, becsületes emberek százainak életét törte derékba. Celleng János fiatal ember volt akkor. Azóta persze eljárt fe­,, Cselédek tettünk saját portánkon ‘' lette is az idő. A háború utáni évben apja 45 hektár saját, örö­költ és vállalt földön gazdálkodott. Először neki volt lovasfogata a fa­luban, jó évben 480-500 mázsa gabona termett a birtokán. A hivatalok egyre magasabb kontingenst, beadási terheket rót­tak a családra. A nagygazdáék, legalábbis Celleng János szerint jól bántak a cselédeikkel. Utolsó házimunkásuk felesége ma is él, mondja, hát igazolhatja szavait. Nem is igen akarták otthagyni ke­nyéradó gazdájukat.' A Celleng család földjeit, összes ingóságu­kat és ingatlanjaikat, 1951 őszén nemes egyszerűséggel elkobozta az állam. Addig azonban sok szenvedésen kellett keresztül­menniük a ház lakóinak. Az első adóterhet mindjárt a vi­lágháború után rótták ki a famíliá­ra. A cséplésnél például kirendelt ellenőr figyelte, miből, mennyi ter­mett. A gazdának, az ilyen-olyan levonások után jószerével csak vetőmagnak való maradt. Rozs­beadási kötelezettségüket kény­telenek voltak 36 mázsával túltel­jesíteni. Búzából viszont a beszol­gáltatásra előírt mennyiségről 4 mázsával kevesebb termett... A hatalom birtokosai a „szófoga­­datlan“ parcellákat nem tudták megbírságolni, ezért a „termés elszabotálása“ címén a szántó tulajdonosát cibálták bíróság elé. A lovak „hadifogságba“ estek Az államosított földeken alakult törpe állami gazdaságból magas kötelezettségük miatt egyre más­ra elszökdöstek a telepesek, Cel­­lengék viszont nem hagyhatták el lakóhelyüket. Igaz, nem is lett vol­na hová menniük. Meg aztán, re­mélték, csak véget ér ez az eszte­len parasztirtó hadjárat, talpára áll ismét a világ, s újból hozzáláthat­nak nyugodtan a földműveléshez. A háborúban találat érte lakó­házukat, a takarmány porig égett, lovaik „hadifogságba“ estek.- Úgyis elhajtanák szegénye­ket az oroszok - érveltek a visz­­szavonuló német katonák - hát inkább mi visszük el őket. Szekér elé fogták a munkabíró jószágokat. De, hogy ne menje­nek üres kézzel, a kocsira fölpa­kolták a portán fellelhető szinte összes ennivalót is. A front elvonultával azt hitték, jobbra fordul az életük. Tévedtek. Mindazt, amit a németek meg az oroszok meghagytak, elkobozták tőlük az új „honfoglalók“. A csa­lád tagjai megtűrt, ébren őrzött cselédek lettek saját birtokukon. Celleng János Balassagyarma­ton tanult, - aranykalászos - me­zőgazdász volt. Értett a föld mű­veléséhez. A beadási kötelezettségek el­mulasztóira keményen, vasszi­gorral lecsapott a törvény. Senkit sem érdekelt, hogy például aszály sújtotta a vidéket, vagy éppen­séggel jég verte el a termést... A törleszteni, fizetni nem tudókat könyörtelenül megbírságolták. Ha pedig ez sem használt, kemé­nyebb fenyítés - esetleg börtön­­büntetés - következett. Erőszak, erőszak, erőszak! Rafinált módszerekkel nyomo­rította meg, tette tönkre a parasz­tot, a földművelőt a rendszer. A kakasoknak is kettőt kellett vol­na tojniuk naponta ahhoz, hogy a tojásbeadási tervet teljesítsék. Jött a büntetés... Hét hektáron kellett burgonyát termeszteniük, de mindössze fél hektárra elegen­dő silány mmőségü ültetőanyagot vásárolhattak. Jött a büntetés... A tejbeadást az egyre feljebb sró­folt kvóták dacára is teljesítette a család. Erre fel egyesek megha­misították az adatokat. Jött a bün­tetés... Nyolc mázsa sertéshúst kellett beadniuk. Disznót viszont nem tarthattak, s nem is vásárol­hattak. Természetes hát, hogy nem tudtak eleget tenni az eszte­len elvárásoknak. És erre ismét jött a büntetés... A család(fő) szálka volt néhány helybéli lakos szemében. Nem dolgozik, szántszándékkal késlel­teti a falu szocializálását, vádolták az elöljárók, no meg a Szabad Európa rádiót is hallgatja, hát kár­tékony elem. Nosza, börtönbe vele! A gazda fogházba került. Bírái először egy év börtönre és 50 ezer korona megfizetésére, majd a „fellebbezés“ után másodfokon három év börtönbüntetésre és im­már 100 ezer korona fizetésére ítélték. Felesége évente kétszer, 5-5 percet beszélhetett vele. Celleng János édesanyjával és idős nagyanyjával maradt a por­tán. Három héttel apja elhurcolá­sa után került sor a teljes va­gyonelkobzásra. A családi házból mindössze egyetlen kicsinyke szobát s egy kamrát hagyhattak meg maguk­nak. A helyiségek használatáért bért kellett fizetniük,, kertjüket nem művelhették... A szövetkezetesítés áldozata A birtokot a dédapa alapozta meg. Minden négyzetméternyi föl­dért keményen megdolgozott a család... Celleng János szívében nem táplál haragot ellenségei iránt. Édesapja a börtönben asztmát és májbetegséget kapott: éjsza­kákon át még télvíz idején is sok­szor a cella falát kellett vigyázál­­lásban „őriznie“. Őt 1952. február elsején besorozták katonának, holott már letöltötte katonaidejét, majd munkaszolgálatra került. Azóta sem tudta meg hivatalosan, mi volt a vétke tulajdonképpen. Az állami gazdaságban gyalog­munkás, aztán kocsis majd juhász volt. A földműves-szövetkezet alakulásakor megfenyegették, ha nem írja alá a belépési nyilatkoza­tot, rács mögé kerül. Pedig ekkor már a családnak egyetlen talpa­latnyi földje sem volt... Celleng János édesapja a bör­tönben nemcsak testben, de né­miképp lélekben is megrokkant. 69-ben halt meg, a kollektivizálás­nak lett az áldozata. (A történetet Celleng János mondta tollba.) ZOLCZER LÁSZLÓ Az üzemi, illetve vállalati szak­­szervezetek aktív vagy éppen ellenkezőleg, passzív szemlélői a munkahelyeken történő szociális és társadalmi változásoknak. Ahhoz, hogy az elismerésre méltóbb (és hasznavehetöbb), előbb említett cso­portba tartozhassanak, fel kell vértez­niük tagjaikat bizonyos ismeretekkel. A társadalmi problémák megoldása, az egyes üzemek és vállalatok elé gördülő gazdasági akadályok sikeres leküzdése ugyanis lehetetlen megfe­lelő „ellenszer“ híján. Az pedig a szakszervezetek számára az SZK Szakszervezeti Művelődési Központ­jában található. Helyszín: a diószegi kastély. Dr. Boris Vavro, az intézet igazga­tója először a művelődési központ alapvető feladatáról szól.- Elsődleges célunk az egyes szakszervezeti bizalmik és tagok továbbképzése. Mondanom sem kell, hogy az elmúlt években sokkal na­gyobb volt az érdeklődés a munkánk iránt, mint az idén. S ez szöges ellen­tétben áll igyekezetünkkel, hiszen ez évi munkatervünket az országban be­következett társadalmi és szociális változásokhoz próbáltuk igazítani. Itt említeném meg a két-háromnapos, valamint egyhetes tanfolyamok néme­lyikét: a Munka Törvénykönyve, vala­mint a jogi előírások kapcsán megtar­tott előadássorozatot, a Szociálpolitika a piacgazdaság feltételei közt, vala­mint a szakszervezetek anyagi rend­szere és a költségvetés feldolgozásá­nak formái című tanfolyamokat. Elő­adásaink voltak az adó- valamint ár­rendszerről, a költségvetésről az álla­mi vállalatokban, a részvénytársasá­gokban, valamint a magánvállalko­zásban. • Melyek voltak azok a tanfolya­mok, amelyeket az idén első ízben rendeztek, s az ön szavait igazolják, miszerint rugalmasan viszonyulnak az üzemekben, vállalatokban beállt válto­zásokhoz?- Megemlíteném a menedzserkép­ző tanfolyamot, valamint a munkanél­küliek számára rendezett másfél-, öt­­valamint tizhetes előadássorozatokat a magánvállalkozásról. A nők foglal­koztatottságáról és magánvállalkozói tevékenységükről szóló nyolcórás tan­folyamot a Nemzetközi Munkaügyi- Hé, szomszéd! - int felém János bá:- Jöjjön csak egy kicsit! - Beszúrom a hóla­pátot a sövény mellé. János bá-va! mindig érdemes elbeszélgetni. ízesen beszél és okosakat mond, egynémely politikustól elté­rően.- Képzelje, szomszéd - fogja suttogórá a hangját -, lopják az újságot!- Az újságot? - kérdem. - De hát miféle újságot? - Melyiket, melyiket? Hát a Sza­bad Újságot - mondja bosszúsan, hogy nem akarom megérteni.- De hisz ez nagyszerű! - mondom vidáman. - Ha újságot lopnak az emberek, nyilván azért, mert el akarják olvasni. Mert annyira szeretik. János bá' morcosán sodorgatja fehér bajuszát. - Igen ám - mondja -, csakhogy én is el akarom olvasni. Illetve hát, el is olvasom, mert visszahozza a bitangja. Másnap.- Becsületes tolvaj - bólintok. - Ebből következik, hogy elolvassa az újságot és nem tüzet rak vele.- Ebből következik, hogy én nem olvas­hatok friss újságot - mondja emeltebb hangon. Egy ideig elgondolkodva topogunk a hóban.- Lesse meg! - ajánlom. János bá' tető­től talpig végigmér.- Micsoda ész - mondja feddön. - Hát hisz meglestem!- Hát akkor mi a baj? Int, hogy hajoljak közelebb. A fülembe súgja.- Az öreg? - mondom csodálkozva.- Csitt! Meghallják - néz körül óvatosan.- Egyedül él. Se kutyája, se macskája. A nyugdíja kicsi. Mikor felemelték az árakat, visszamondta az újságot. Sok ilyen van. Szervezettel közösen szerveztük. Megemlíteném továbbá nyelvtanfolya­mainkat is... • Milyen érdeklődésre számítottak, s milyen volt valójában?- Az igazat megvallva az év elején hetven százalékos részvételre számí­tottunk. Sok esetben gondot okozott azonban az, hogy bár a dolgozók részéről lett is volna érdeklődés, de a ^ munkáltatójuk nem egyezett bele, hogy részt vegyenek a tanfolyamon. Ezt a kérdést a jövőben úgy szeret­nénk megoldani, hogy nem a diószegi intézetben, hanem - nagyobb számú érdeklődő esetében - a résztvevők lakhelyén tartjuk meg a kívánt tanfo­lyamot. • Említette a munkanélküliek szá­mára rendezett tanfolyamokat. Bizo­nyára foglalkozta már az átképzés gondolatával is...- Elsősorban a középfokú, valamint a főiskolai végzettséggel rendelkező munkanélküli nők számára rendeztük a számítástechnikai és modern iroda­­technikai tanfolyamot. Ennek résztve­vői vállalatoknál, magánvállalkozók­nál, kereskedelmi szervezetekben, valamint a szolgáltatásokban helyez­kedhetnek el. Intézetünk műszakilag jól felszerelt, így a négyszáz oktatási órápól álló, háromhónapos tanfolya­mon a jelentkezők elsajátítják a szá­mítástechnika gyakorlati ismereteit, a munkapszichológia, valamint többek között az angol nyelv alapjait, s mind­erről bizonyítványt is kapnak. • Milyen a visszhang a résztvevők részéről, mennyire elégedettek szol­gáltatásaikkal?- A tanfolyamok befejeztével kér­dőíveket osztunk szét a résztvevők között, hogy megismerjük vélemé­nyüket az oktatásról és az oktatókról. Általában túlságosan részletesnek ta­lálják az előadásokat vagy pedig ke­veslik a tananyagot Hozzászólásaikat természetesen respektáljuk, s meg­tesszük a szükséges változtatásokat Az elkövetkező évben szeretnénk, ha javulna kapcsolatunk az egyes alap­szervezetekkel, és ha szorosabban együttműködhetnénk velük. Csak így tudunk eleget tenni elvárásaiknak. Köszönöm a beszélgetést.- Szomszéd - mondom komolyan- honnét tud maga ilyeneket?- Kinyomoztam! - mondja büszkén. Az-.) tán nagyot sóhajt. - Szóval ez a szituáció.- Szituáció - mondom.-Az mindegy. Szóval nem szólok neki, mert tudja a fene, de röstellem. De valamit csinálni kell, mert így se jó, ahogy van. Na de én már megyek, szomszéd, mert kialszik a tüzem! Hát csak gondolkodjon el rajta, szomszéd. Úgy egy hét múlva megint söprögettük a havat, ki-ki a maga portája előtt. Odaballagtam.- Na? - kérdezem komótosan- Meg van oldva a gorbiuszi csomó!- lelkendezik.- Gordiuszi - javítom ki.- Az mindegy - legyint. - Azt találtam ki, hogy kétszer egy héten a hónom alá csa­pom az újságokat, és elballagok a... az illetőhöz. És aztán szépen elpolitizálunk. Még van óbora is - teszi hozzá álmodozva.- Szóval eldiskurálnak.- Hát. A múltkor is olvasom, fizetni kel­lesz a diákoknak, na mondom, szegény diákok, sose lesz pénze, meg aztán itt van ez a jugoszláv helyzet is, bár azt azért nem gondolnám, hogy Bushot újraválasztanák, de azért sajnálom Gorbacsovot is, sze­gényt, hisz végül is ó engedte ki a kísérletet az üvegből..-János bácsi, nekem most már...- próbálkozók erőtlenül.-Szóval azt mondja a komám, hogy amit a szövetkezetekkel csinálnak, az már disznóság, de pompás dolog, hogy Salva­dorban végre tűzszünet van annyi év után... De mit állunk itt a hóban, jöjjön fel, szomszéd, majd bent folytatjuk... TÓTH FERENC Dr. Boris Vavro, a Szlovák Köztársaság Szakszervezeti Művelődési Központjának igazgatója: Segíteni szeretnénk! SZÁZ ILDIKÓ Lopják az újságot

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents