Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-02 / 1. szám
4 1992. január 2. Szabad ÚJSÁG Egy határváros határtalan gondjai Ipolysági Ipolyság ősrégi Ipoly menti település. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint 8559 lakosa közül 5584 magyarnak, 2863 szlováknak, 52 csehnek, 7 lengyelnek, 39 (!) romának, a többi pedig más nemzetiségűnek vallotta magát. A kis város ma soha nem tapasztalt ütemben változik, átalakul. Ipolyságon és Közös hazában... a hozzá csatolt szomszédos „szatelitközségekben". Tesmagon, Gyerken és Pereszlényben is egyre több a vállalkozó. Számuk hamarosan ezer fölé emelkedik. f-----------------------------------------------------Még meghalni sem érdemes V________________________________A szolgáltató vállalatot itt is privatizálták, feloszlott: az autójavító műhelyen és a kommunális üzemen kívül a több fontos szolgáltatást nyújtó kisüzem is megszűnt. Bezárta kapuit például a virágüzlet, a mosoda, a cipőjavító, az üvegező és képkeretező, az asztalosműhely, a kozmetikai szalon, a nói és férfi fodrászat, a bőrdíszműkészítő, a teherfuvarozó, valamint a szennyvízelszállító részleg, s a fotóműhely is. A város halottait pedig - átmenetileg- a Nagykürtösi járásból járt egy temetkezési vállalkozó eltemetni. Ó viszont túl sokat kért. A nyugdíjasok csak nehezen bírták megfizetni a szolgáltatásait.- Többen felpanaszolták akkoriban- mondta Zsolnay Ernő, Ipolyság fiatal főpolgármestere -, hogy a városban még meghalni sem érdemes! A szolgáltató vállalat feloszlása 96 embert érintett. Közülük 87 állás nélkül maradt. Majd minden ötödik iparengedélyt váltott, s immár maszekként folytatja tovább eddigi tevékenységét. A többi munkanélküli-segélyre kényszerült vagy beállt bérmunkásnak valamelyik befutott vállalkozóhoz. A város központja és hosszú főutcája egyre szépül. Az egyes épületeket megvásárló vállalkozók sorra tatarozzák a kopottas falú épületeket. Mindez persze érthető, hiszen az ügyfél nemigen nyit be egy lepusztult házban székelő irodába vagy műhelybe. Az emberek azonban egyelőre nehezen igazodnak a változásokhoz. Nemigen értik, miért nem a megszokott helyen találnak bizonyos boltokat, szolgáltatásokat. Legtöbben - s ez is jelez valamit - a cipójavítót keresik. krétakör A 24 millió nem 726 ezer A városban rengeteg a munkanélküli és sok a vállalkozó is. Ám egyeseket szó szerint csak a kényszer vitt rá a vállalkozásra. Közülük sokan - nem nehéz megjósolni- valószínűleg hamarosan csődbe jutnak, s egyre nehezebben tudjak majd biztosítani családjuk számára a megélhetést. Ez pedig akár egy eddig nem tapasztalt bűnözési hullám kezdetét is jelentheti.- Sok embert foglalkoztató üzemeink termékszerkezet-váltásra kényszerültek- szögezte le a főpolgármester -, s egyelőre keresik a helyüket a világban, a piacokon. A Piéta és a Strojstav egyaránt jelentősen csökkentette dolgozói számát. Az állás nélkül maradottaknak a város nemigen tud érdemleges munkát biztosítani. Ipolyság kasszája ugyanis majdnem teljesen üres, pedig török sem sarcolta mostanság a szebb napokat is látott vidéket! Ipolyságnak csupán a közhasznú épületek, építmények - Így például a művelődési ház, a nyugdíjasklub, a köztemető, stb.- karbantartására, illetve befejezésére 24 millió koronára lenne szüksége. Ehelyett terület- és városfejlesztésre mindössze 762 ezer korona állami támogatást kapott a város!- Emelhetnénk a maszekok adóját, sőt újabb helyi illetményekkel is terhelhetnénk őket - magyarázta továbbá Zsolnay Ernő -, de ezzel inkább ártanánk, mintsem segítenénk magunknak és a városnak. Ráadásul még jobban magunk ellen hergelnénk Csendélet a butiksoron a közvéleményt, kedvüket szegnénk a vállalkozóknak is. A Homok városrészt mielőbb rá kell teljes egészében kapcsolni a vízvezeték-hálózatra. A 762 ezer korona csupán erre elegendő. ' > Bolt volt, bolt marad »______________________> A második világégés előtt a városközpont épületei túlnyomó részben zsidó polgárok tulajdonában voltak. Most ezeket az ingatlanokat visszakövetel(het)ik a tulajdonosaik vagy leszármazottaik. Az épületekben évtizedeken át állami boltok, üzietek működtek, működnek. Az eladók attól tartanak, hogy az ismét magánkézbe jutó házak régi vagy új tulajdonosai kipenderitik őket az utcára ... Egyes vállalatok már hozzá is láttak újabb helyiségek felkutatásához. Ipolyság határváros. Óriási a rajta áthaladó járműforgalom. A személy- és a kisebb tehergépkocsikon kívül reggeltől estig kamionok hada dübörög a főúton. Ipolyság diákváros is. Szinte csoda, hogy nem kerül nap mint nap a robogó jármüvek kerekei alá valaki... Benedek Pál, a polgármesteri hivatal gazdasági osztályának vezetője elmondta, annak ellenére, hogy sok a vállalkozó, a privatizált üzemek, boltok nagy részét nem a helybéliek vásárolták fel.- Az újdonsült tulajdonosok máshol, a lakóhelyükön adóznak, a „bérmunkásokká“ váló ipolyságiak által kitermelt javakból más vidékeket gyarapítanak... A város északi részén levő élelmiszerüzletet, amely egy egész lakótelepet ellát fogyasztási cikkekkel, lévai polgár vette meg. Az autójavító műhely, ahol 60 Ipolysági meg környékbeli személy dolgozott vagy a buszpályaudvari büfé ugyancsak idegenek kezébe került. A közelmúltban éppen ezért határoztuk el, hogy bizonyos esetekben kikötjük: kizárólag helyi lakos vehet részt az árverezésen, így kerülhetett már ipolysági személy birtokába a tűzoltó laktanya. (-----------------7—[7------------------------'t Épüljön „szegénynegyed“? v._____________________________j A sűrű áremelkedések elsősorban az idős embereket érintették érzékenyen. A városban és körzetében 1008 nyugdíjas él. Ők - azt hiszem - nem tudnak igazán, szívből örülni a gomba módra szaporodó, drága csecsebecséket, ruhaneműt, játékokat árusító butikoknak, de a falatozóknak, s az egyre többe kerülő szolgáltatásoknak sem. Örülnek, ha kevéske nyugdíjukból kenyeret, tejet meg néha olcsó húsfélét (A szerző felvételei) tudnak vásárolni. A városban szénhez is nehéz hozzájutni! Sok gondot okoznak a városatyáknak a romák. Benedek Pál elkalauzolt két egymással „farkasszemet néző", cigányoklakta „hosszúház“ közös udvarába is. A megnyomorított épületek minipérónak is beillenek.- Vannak a romák között is rendesek- szögezte le sietve kísérőm -, őket nem szeretném megbántani, ám a legtöbbjük sajnos lumpen életet él. Sok a cigánybűnöző... Tönkreteszik a lakásokat, aztán jönnek újat kérni. A segélyeket, nyugdíjakat eldorbézolják. A munkanélküli-segélyt meg mintha egyenesen nekik találták volna ki! Számításaink szerint a városban mintegy 400 cigány lakik... A járási hivatal javasolta, hogy a rászorulókat szükséglakásokban helyezzük el, de az ilyen épületek helyrehozatalára, üzemeltetésére honnan vegyük a pénzt? A forgalmas (nemzetközi) főút mentén nagy a járművek, elsősorban is a kamionok okozta zaj. A rezonanciától az épületek megrepedeznek. Csak egy forgaloinelterelő körgyűrű megépítése enyhítene a belváros forgalmi gondjain. Ilyesmiről azonban- a jelenlegi gazdasági helyzetben - még álmodni sem lehet. Ján Mico rendőrfőhadnagy, parancsnokhelyettes szerint a közbiztonság javítása érdekében az őrs személyi állományának a növelésére lenne szükség! Ipolyságon 1991 május utolsó napján az egykori Hont vármegye déli részén, a jobbára azonos vagy hasonló (gazdasági) gondokkal küzdő települések bevonásával, honti-ipolymenti regionális érdekképviseleti központ alakult. Az önkéntes társulás, negyvenegynéhány községet szeretne egységbe kovácsolni. Egy biztos: a város életét irányitó polgármester és kiscsapata nincs irigylésre méltó helyzetben. ZOLCZER LÁSZLÓ A minipéró udvarán Kérdőjelek az 1992. évi költségvetés körül Az előkészítés fő dilemmái Az 1992. évi költségvetés előkészítésével összefüggésben főleg három kérdés került előtérbe. Elsősorban az, hogy milyen mértékű legygn az adókból és egyéb elvonásokból származó bevétel, illetve milyen arányt képviseljen a bruttó hazai termékből a költségvetés által újraelosztott hányad. A másik kérdés az volt, hogy milyen legyen ez a költségvetés: egyenlegtöbbletes, kiegyensúlyozott, vagy pedig egyenleghiányos? A harmadik kérdésben az adóbevételeknek az egyes költségvetési szintek közti elosztása szerepelt. I. Az újraelosztás mértéke Ami a költségvetésnek a bruttó hazai termékben képviselt arányát illeti, az az általános felfogás, hogy a központi elosztásból származó források felhasználása kevésbé hatékony, vagyis hatékonyabb a felhasználásuk ott, ahol keletkeztek. Ebből az elvből indul ki a költségvetési hányad minimalizálására irányuló törekvés. Ez az elv már az 1991. évi költségvetésben is megnyilvánult, s az előzetes felmérések szerint a valóságban mintegy 10 százalékos csökkenés következik be a költségvetés bruttó hazai termékben (Gross Domestic Product = GDP) képviselt arányában. Első pillantásra ezt kedvező változásnak lehetne tekinteni. Közismert, hogy Csehszlovákiában túlzott mértékű volt a források centralizált újraelosztása, ezért ennek mérséklése indokolt. Ilyen rövid idő alatt azonban ilyen mértékű csökkenésre nemzetközi viszonylatban csak ritkán kerül sor. Olyan jelenségek is tapasztalhatók, amelyek e fejlődés pozitív értékelését kétségbe vonják, sót elmarasztalják. A költségvetésnek a GDP-ben képviselt nagy arányát számos körülmény indokolta és indokolja. Ezek egyike az, hogy az egészségügyre, az oktatásügyre és a szociális ellátásra fordított költségeket a költségvetésből kell fedezni, s ez a helyzet a legközelebbi jövőben sem fog megváltozni. A fejlett országokban az ilyen irányú kiadásokhoz a lakosság is hozzájárul. Itt magániskolák, magánpraxist végző orvosok, valamint különböző nem állami biztosítási alapok is léteznek. A költségvetési hányad beszűkítése egyúttal azt is jelenti, hogy kevesebb pénz jut ezekre a területekre. Csehszlovákiában ezért az adóbevételek mérséklését hosszabb időre kell elosztani, amely alatt fokozatosan kifejlődenek az említett magánjellegű intézmények, s a bérszínvonal emelkedésével a lakossági jövedelmek is lehetővé teszik ezek igénybevételét. Az 1991-es évben bekövetkezett csökkenés ezért az oktatásügyben, az egészségügyben és más területeken olyan negatív következményekkel járhat, amelyek kedvezőtlen hatásait nem annyira a jelenlegi időszakban, hanem inkább a későbbi években tapasztalhatjuk. II. Az egyensúly kérdése Az 1991. évi költségvetés az adóbevételek csökkenése mellett bizonyos egyenlegtöbblet elérésére irányult. Ez az egyenlegtöbblet tulajdonképpen a restriktiv fiskális politika megnyilvánulásánál jelentette (restriktiv fiskális politika = az államkassza eszközeivel való takarékoskodás). Azonban már első pillantásra is nyilvánvaló, hogy ez a cél bizonyos ellentmondásban van az adóbevételek mérséklésével. Főleg olyan értelemben, hogy a többlet mértékének az arányában az adóterhek még kisebbek lehettek volna, vagy megfordítva, azonos adóbevételi szint mellett többet lehetett volna fordítani költségvetési kiadásokra. A költségvetés nem hoz létre új forrásokat, csupán újraelosztja a vállalatoktól és a lakosságtól elvont forrásokat. Ez azt jelenti, hogy amilyen mértékben növekszik az állam összpontosított „vásárlóereje“, olyan mértékben csökken a vállalatoké és a lakosságé. A költségvetési egyenlegtöbblet tehát azt is jelenti, hogy a kormány több forrást von el a vállalatoktól és a lakosságtól, mint amennyit oda visszaáramoltat. A költségvetési egyenlegtöbblet felhasználásának több módja lehet. Felhasználható például az esetleg korábban kibocsátott állami kötvények visszavásárlására, vagy a központi jegybankban elhelyezve a hitelalap bővítésére szolgálhat. A központi jegybank saját belátása szerint ezt a forrást a kereskedelmi bankhoz továbbíthatja, s így az hitelek formájában visszakerül a gazdasági vérkeringésbe, de már kissé megdrágulva. Mivel a központi bank nem nyereségérdekeltségű intézmény, úgy bánik ezzel a forrással, ahogy jónak látja, ebbe a fiskális politikát folytató kormányszerveknek már nincs beleszólásuk. Teljesen más helyzet azonban az, ha a többletet az esetleg bekövetkező költségvetési hiány fedezésének tekintjük. A költségvetési hiány önmagában is bonyolult kérdés, melynek megítélésében több szempont is érvényesülhet. A kétszámjegyű százalékarányban jelentkező költségvetési egyenleghiánynak komoly következményei lehetnek a gazdaság működésében, mivel a felszámolására irányuló intézkedések korlátozzák a források fejlesztési célú felhasználását. Ez egy olyan teher, amely pótlólagos ráfordítási költségeket gerjeszt, inflációt idéz elő, s korlátozza a hitelforrásokat a gazdasági szubjektumok számára. A hosszú távú beruházások szempontjából azonban a költségvetési hiány más megvilágításba is kerülhet. Felmerülhet például az a kérdés, hogy amennyiben bizonyos beruházások a jövő nemzedékek érdekeit szolgálják, miért ne vehetnének részt ezek a nemzedékek az ilyen beruházások teherviselésében? Miért kell az ilyen beruházások terhét a jelenlegi nemzedéknek viselnie? Csehszlovákiában emellett a múltban elkövetett hibák helyreigazítását is vállalni kell. A költségvetés feszitettségére való tekintettel ezért vitatható dolog, hogy célszerű-e a szükséges beruházásokat elhalasztani a rendelkezésre álló források hiánya miatt, hiszen lehetőség van az ilyen beruházások kölcsönből való fedezésére is. III. A költségvetési szintek részesedése A harmadik, s bizonyára a legbonyolultabb kérdés az, hogy milyen arányban részesedjenek az egyes költségvetési szintek az adóbevételekből és a források felhasználásából. A fejlett országokban az eszközök területi újraelosztása arra irányul, hogy a fogyasztás színvonala az egyes országrészek között kiegyenlítődjön, s ennek eredményeként az egyes országok gazdasági színvonala is közelítsen egymáshoz. Amennyiben ez sikerrel jár, úgy a területi újraelosztás mértékét is csökkenteni lehet. A költségvetési politika rendszerint a hatékonyság és az igazságosság elvének bizonyos kombinációját jelenti. Az előbbi elv szerint minél több forrást kell meghagyni azok keletkezési helyén. Az utóbbi elv értelmében pedig arról kell gondoskodni, hogy az állampolgárok számára az egész ország területén azonos feltételek alakuljanak ki a közvagyonból való részesedéshez. Az említett alapelvek érvényesülése az egyes költségvetési szintek bevételeinél is megnyilvánul. Ebből a szempontból az adókból és egyébb forrásokból származó költségvetési bevételeket saját és közös bevételekre osztjuk fel, ami azonban nem jelent csehszlovák sajátosságot. Az adott területi egység bevételi forrásai annak kiadási lehetőségeit is meghatározzák. Mivel ez az egyes területek adottságai szerint eltérő lehet, ezért a közös bevételek arra szolgálnak, hogy az egész ország területén kiegyenlítsék a közvagyonból való állampolgári részesedés feltételeit. Ezek az egyszerűnek tűnő elvek azonban a gyakorlatban nehezen érvényesülnek. Még a fejlett országokban is gyakran képezi vita tárgyát, hogy a saját és a közös bevételi forrás közül melyik legyen túlsúlyban, melyik érvényesüljön nagyobb és melyik kisebb mértékben. Az alapvető változásokat végrehajtó országokban ez a dilemma még bonyolultabbá válik. Csehszlovákiában az államjogi elrendezésről folytatott véget nem érő vita tulajdonképpen lehetetlenné teszi az említett két alapelv érvényesítésének mérlegelését. Amíg nem alakul ki világos kép a szövetség és a köztársaságok kölcsönös viszonyában, s amíg nem szűnik meg a bizonytalanság a szövetségi rendszer fennmaradásának vagy megszűnésének a kérdésében, a költségvetésre vonatkozó döntéshozatal csaknem megvalósíthatatlan feladatnak minősülhet. Számos országban gyakran változik a helyzet az egyes közigazgatási szintek jogkörét illetően, ezek kölcsönös viszonyában. Az erre vonatkozó szabályok tehát nem állandó jellegűek. Nagy-Britanniát kiveve általában a legalacsonyabb közigazgatási szintek jogköre bővül. Nálunk, Csehszlovákiában az eddigi viták során még csak fel sem merült ennek az államigazgatási szintnek a kérdése. Véra Kamenícková a Szövetségi Pénzügyminisztérium munkatársa
