Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-25 / 21. szám
1992. január 25. Szabad ÚJSÁG „A nemzetközi jogot súlyosan sérti...” ELVI ÁLLÁSPONT KÉRDÉSÉ Az első gondolat az, amely már szinte gyermekkorom óta nem hagy nyugodni, miért kell nekünk, magyaroknak és szlovákoknak, immár több emberöltő óta veszekednünk, civakodnunk? Milyen átok fogant meg rajtunk, hogy nem szűnik meg egymásra gyanakodni, áskálódni, acsarkodni, egymást szapulni és egymást gyűlölni? Mi jó származik belőle és kinek? Ehhez csatlakozik mindjárt az azon való eltűnődés is, miért vált (változott) ez a perlekedés, ez a gyűlölködő hang — elég hirtelen, 1918 után — egyoldalúvá, illetőleg miért lobbant fel vagy két éve szlovák részről még magasabbra, még mérgesebbre? Primitív Európa-ellenesség Fejcsóválva, értetlenül állunk a szlovák sajtóhadjárattal szemben, nem annyira a politikai töltésű cikkek, mint inkább az értelmiségiek— főleg történészek — írásaival szemben, amelyekben alig van „normális” hangvétel, alig található tárgyilagos közlés, hiányzik a megértésnek bármilyen nyoma, hogy akarvaakartalan egymás mellett élünk és együtt célozzuk meg az új életet, az egyesült Európában való integrálódást. Főleg ezért érthetelen a szlovák sajtónak nem egyszerűen magyarellenessége, hanem az a hangneme, amely primitívségével egyszerűen Európa-ellenes. A mi részünkről pedig évtizedekig először parancsolt, majd csak „sugallt”, de mindenképpen gerinctelen, gyáva, bambának ható hallgatás, sőt gyakran önköpködés volt a válasz. Újabban pedig, két éve is inkább csak határozatlan, bátortalan — olykor kimagyarázkodó, szinte bocsánatkérő — reagálások jelennek meg, igaz, mérgesek is, de ezek eldugva, kispéldányszámú lapocskákban (ott is inkább csak olvasólevelekben); ezek persze ritkán emelkednek a komoly, felelősségteljes „válaszadás”, „megválaszolás” szintjére, és természetesen érdemben sem állíthatók szembe a fent jelzett szlovák támadásokkal. Természetesen nem azt kívánom javasolni, hogy a támadások stílusában, az ő fegyvereikkel lőjünk vissza Nehéz — de legalábbis szokatlan — egy vitához kívülállóként hozzászólni, de talán mégsem olyan nehéz, ha „műfaja” nagyonis ismert a számomra. E vitában pedig éppen erről az utóbbiról, vagyis a műfajról van szó. Jómagam éppenséggel nem azért kívánnék hozzászólni, hogy a téma egyes konkrét részeit értékeljem, vagy vitassam — talán még magát a vita tárgyát, témáját sem kívánom érinteni — , hanem inkább elvontan egy jelenségről, hogy úgy ne mondjam, egy szomorú (már nem is új) műfajról, a szlovák-magyar történelmi polémiákról — pontosabban az egyoldalú szlovák támadásokról —jegyezném le gyötrő gondolataimat, és vázolnék benne egy elvi álláspontot is. — semmi esetre! Ez méltatlan és lealacsonyító, amellett meddő próbálkozás lenne. De látnunk kell, hogy nekünk is le kell tennünk a garast Magyarul mondva: tudnunk kell, miről van szó, tudnunk kell, mire kell felelnünk, mit és hogyan. Meg kell lennie hozzá a felkészültségünknek és össze kell hangolni önérzetünket a diplomáciai érzékkel, hogy erre sajnálatos és szégyenletes (mind a két fél részére az!) sajtóhadjáratra határozottan és méltósággal, európai módon megfeleljünk. Mert az az érzésem — és velem együtt nagyon sokunknak —, hogy ezt eddig sem a kormány, sem a pártok, sem az írószövetség, sem a történészek stb. még nem tették meg. De kötelességünk megtenni! Történelmi megfontolások Elismerem, könnyebb ezt javasolni, indokolni, mint megcselekedni. Ezért íme, néhány érvet ajánlok hozzá. Történelmi témáról lévén szó kezdjük a történelemmel. A történelemtudomány törvénye. Általánosan elfogadott tétel, hogy az eseményeket, az azokban szereplő személyeket, irányzatokat stb. mindig az adott kor idő- és térbeli körülményeinek, feltételeinek, a lehetőségek és az akadályok figyelembe vételével kell értékelni, interpretálni, tehát mindig az adott kor „szemüvegén keresztül” kell nézni. Ugyancsak elfogadott szabály, hogy a történelmi eseményeket, történelmi személyiségek tetteit nem lehet, nem szabad más korok felfogása szerint megítélni, pl. mai politikai, ideológiai mérce szerint értékelni, avagy jelenbeli politikai célkitűzések alátámasztására, igazolására felhasználni. Ha ez csak pusztán historizálás okából (l’art pour Tart) történik, az „csak” történelmietlen, tudománytalan tevékenység — amely önmagát minősíti — de ha politikai c Jogi tanácsadó D Tisztelt Szerkesztőség! 1990 augusztusában kérvényt adtam be a helyi szövetkezetbe földigényléssel kapcsolatban. Akkoriban az újság írta, hogy aki augusztus 31-ig beadja kérvényét, annak a szövetkezet köteles 15 napon belül kimérni a földet, a termés betakarítása után. Ez nálunk nem így történt. A földkimérés elhúzódott egészen 1991 márciusának végéig. Ekkor a kimérés olyan formában történt, hogy az igényelt területet két különböző helyen mérték ki (külső és belső határ) úgy, hogy a fele szántó, a fele búzával bevetett terület volt. Később derült ki, hogy a nekem kimért 6 ha valójában csak 5,6 ha volt. Ezt a kimérést (fele-fele arányban) a szövetkezet elnöke javasolta, azzal az idokkal, hogy március végén már úgy sem tudunk búzát vetni, & a szövetkezet elvégzi az aratást is, ami nem tesz majd ki túl nagy összeget. Az igazat megvallva, féltem ettől az ajánlattól, egy kezdő gazdálkodónak ugyanis minden fillérre szüksége van. Végül mégis úgy gondoltam, ha valamit kell is fizetni, biztosan marad belőle nekem is. Sajnos, a dolog nem ilyen egyszerű. Decemberben megkaptam a számlát a szövetkezettől, ami 32 109 koronára van kiállítva. Beleszámítva földadót is, amit már előzőleg kifizettem a községi hivatalnak (6720 korona). A szomszéd falu szövetkezetének az aratásért fizettem 3155 koronát (ugyanis a helyieknek mindig volt valami kifogásuk!. Ha mindezt összeadjuk, közel van 40 000 koronához. Ha mindezt kifizetem, mi marad nekem? Ugyanis a szövetkezet nemcsak a 3 ha búzavetés után számlázott munkabért, hanem a 2,6 ha szántóterület után is (szántás, műtrágyázás), amit én nem is kértem. (Valószínű, hogy műtrágyázás nem történt, ugyanis a szövetkezet bennfentesei más-más véleményen vannak ezzel kapcsolatban) Ez kb. 6000 koronát tesz ki. Jelenleg 10 ha-on gazdálkodom. 1991 nyarán, aratás után az 5,6 ha-hoz még 4,4 ha-t mértek ki. 1957-től 1974 novemberéig dolgoztam mint szövetkezeti tag, ekkor munkahelyet változtattam. A szövetkezet tehát 1974-1991-ig használta a földemet. Arra szeretnék választ kapni, hogy az 1974-91-ig terjedő Időszakra kérhetek-e a szövetkezettől haszonbért a föld használatáért Tisztelt Uram! A mezőgazdasági szövetkezetekről szóló 162/1990 Tt. számú törvény 59.P- a alapján a szövetkezet köteles volt a termés betakarítását következő 14 napon belül kiadni a földet azoknak a tagjainak, akik a kilépési szándékukat 1990. évi augusztus hó 31. napjáig bejelentették. Ön a termés betakarítását követő tizenötödik naptól kezdődően kérhet díjat a földje használatáért. Az azt megelőző időszakra nem, mert a szövetkezetek a bevitt földekre ingyenes földhasználati jogot szereztek. A bérleti díj Önnek a fentebb megjelölt időponttól addig a napig jár, amíg a szövetkezet a földet az ön birtokába adta. Ez mind csak akkor érvényes, ha az Ön tagsági viszonya az idézett törvény alapján szűnt meg. Levelének másik részére további adatok hiányában (pl. mikor szűnt meg a tagsága; miben állapodott meg a szövetkezettel; Ön milyen munkákat végzett ezeken a földterületeken) nem tudok egyértelmű választ adni. Mindenesetre azt mondhatom: senki sem igényelheti Öntől, hogy olyan munkákért fizessen, amit el sem végeztek, vagy valamit kétszer fizessen ki. Tisztelettel: Dr. LENGYEL LÁSZLÓ célzattal (lásd a kővetkező pontot!), az már súlyosabb megítélés alá esik. A nemzetközi jog kérdése. Sokan vannak azon a véleményen, hogy ma nemzetközileg biztosított kisebbségi jogok tulajdonképpen nincsenek, mert az 1919/20-as Párizs környéki békék egységes kisebbségvédelmi szerződéseit az 1946/7-es párizsi békék anyagaiból egyszerűen kihagyták. A Helsinki Alapokmány és a Párizsi (Európai) Charta pedig csak nem kötelező ajánlásokat tartalmaz. Mindazonáltal sűrűn történik hivatkozás az „általános emberi jogokra” és sokan ebben vélik bepólyázva látni a kisebbségi jogokat is. Szerintem ez amolyan „nesze semmi, fogd meg jól”. (De ha lenne is kisebbségi jogrendszer, mit érnénk vele, ha nem hajtják végre, ha nincs egy felsőbb hatalom az ellenőrzésre.) Szerintem (is) joghézag, vacuum juris van nemcsak a nemzetközi jogban, a kisebbségvédelem terén, hanem egyes államok (egyes szomszédok) nemzeti jogában is a kisebbségi jogok (és kötelességek) szabályozása tekintetében. „Birka-reflexek” El kell gondolkodni azon, hogy az 1945 után, magyar jogalkotás évtizedekre milyen hatékonyan el tudta hallgattatni a nemzetiségi, vallási vagy ha úgy tetszik, faji uszítást (olyannyira, hogy még a határokon túli magyar kisebbséget sem volt szabad emlegetni!). Ez a jogi zárlat bizonyos vonatkozásban még ma is hat, mert bár ma már bőven írunk — talán túl sokat is, meg nem válogatva — az elcsatolt magyarságról, mégis egyes vonatkozásokban még mintha meglennének a régi birkareflexek így pl. még ma is úgy teszünk sokszor, mintha nem hallanánk az ellenünk harsogó sajtókampányt, mintha nem szereznénk tudomást az ellenünk folyó minősíthetetlen tüntetésekről, vagy akár a mindennapi tűszúrásokról stb. Máshol ez pont megfordítva van. Úgy vélem — s ezzel tán nem vagyok egyedül — ez az ellenséges kampány ellenünk olyan méreteket öltött, és a mennyiségből olyan minőségbe csapott át (vagy megfordítva), hogy az a helyesen értelmezett nemzetközi jogot súlyosan sérti, mindenekelőtt annak szellemét, de meg lehet találni az ide vonatkozó paragrafusokat is. (Az egyéni és a kollektív veszélyeztetéstől a genocídium különböző válfajaiig.) E téren (is) lépnünk kell tehát. Egyesült Európa? Előre látható, hogy minden belépő állam jogrendszerének jelentős részét át kell alakítani, hozzá szükséges igazítani a Tizenkettekhez, nemcsak szuverenitásunk egy nagy részéről kell majd lemondanunk, hanem politikai rendszerünket és sok társadalmi formát stb. is meg kell változtatnunk. A nemzeti-nemzetiségi ellentétek, nézetkülönbségek nyilván nem szüntethetők meg az egyik évről a másikra, de azokat aligha lehet majd úgy manipulálni, egyoldalúan ellenünk kijátszani, ahogy azt szomszédaink ma teszik. Ez elképzelhetetlen a jövő Európájában. Mert, ha az Egyesült Európa meglesz, szilárd nagyhatalom lesz — nyilvánvalóan katonai nagyhatalom is! — és minden eszköze meglesz ahhoz, hogy térségünk nemzeteinek, nemzetiségeinek békés egymás mellett élését biztosítsa, nemcsak jogi, hanem egyéb hathatós, akár kényszerintézkedésekkel is, — nem annyira a rakoncátlankodó, hőbörgő nemzetecskék, mint inkább a Nyugat saját jól felfogott érdekében. A Tizenkettek nem holmi jótékonyságból csinálják meg az egyesült Európát és nem is csak gazdasági célokkal, hanem elsősorban (szerintem is) biztonságpolitikai okokból. A kialakult kelet-közép-európai vákuum rizikófaktora tehát nem annyira gazdasági, mint inkább biztonsági. Többször rámutattam, csak a németek ismerik jól a térséget, tehát akarva-akaratlanul főszerepet fognak kapni, akár tetszik nekünk, akár nem. (A többiek majd féken tartják őket!) Néplélektan... De van még egy érv (talán nem is az utolsó) és ez a néplélektan, pontosabban a politikai pszichológia. Csak ez az utóbbi adhat választ arra, kik, miért (és milyen céllal) csinálják ezt a gátlástalan, összehangolt, tömegekkel is manipulált propagandakampányt ellenünk? Mi az oka a fékevesztett gyűlöletnek — ami bennünk, „vesztesekben” már régen nincs meg. Nem biztosak a dolgukban? Miért? Nem elég, hogy birtokon belül vannak? Nem érzik a nagy szerzeményt elég biztonságosnak. De miért? Nem osztják a „beati possidentes” elvét? Miért „tanácsolják” a magyar kisebbségnek, hogy távozzék, mielőbb, Isten hűével? Csak nem valami Mindeerwertigkeitsgefühlv-komplexus van bennük, a többségben? Etnopszichológiai kérdések ezek... összevetve, a kifejtettek alapján nem lehet hosszú jövőt jósolni a felelőtlen uszításoknak, mocskolódásoknak, fenyegetéseknek, — és ezzel együtt a történelmi szemfényvesztéseknek, félremagyarázásoknak, handabandázásoknak sem. Sőt, még a felelősségrevonás is elképzelhető, ha Európában végre rend lesz? Dr. PALOTÁS ZOLTÁN (Hozzászólás az Esterházy Jánossal kapcsolatos vitához) FELHÍVÁS A magyar nemzetiségű állampolgárok elkobzott vagyona ügyében Az utóbbi időkben egyre többen hallunk arról, hogy magyar nemzetiségünk polgárainkat ismét diszkriminálják az elkobzott vagyon visszaadásánál. Magyar polgártársainkra nézve diszkríminatfv jellegű az összes eddig elfogadott restitúciós törvény, mivel nem rendezi egyértelműen a magyaroktól és a németektől az 1945—1948 közötti időszakban elkobzott vagyon visszaadását. A 229A991-es földtörvény 6. paragrafusának második bekezdése lehetőséget nyújt a magyaroknak elkobzott vagyonuk visszaszerzésére, ha azt az SZNT104/45 és a 64/46- os Tt. rendeletéi értelmében kobozták el 1945—1948 között. Tehát a törvény szerint a károsultak vagy jogutódaik mint jogosult személyek visszaigényelhetik az elkobzott tulajdont. Sajnos, a törvényben oly hiányosságok vannak, melyek lehetőséget adnak a hivataloknak, hogy a saját szájuk Ize szerint hozzák meg döntésüket a magyarok elkobzott vagyonának visszaadásával kapcsolatban. így adódik az a szomorú helyzet, hogy a károsultak elutasító választ kapnak a földhivataltól. A közigazgatási szervek tendenciózusan félre magyarázzák a földtörvény egyes intézkedéseit, különösen ami a jogosult személyeket illeti. Az említett törvény 4. paragrafusa kimondja: jogosult személy az aki a volt Megbízottak Testületének 26/1948-as Tt. rendelete szerint mint magyar visszakapta állampolgárságát, egyébként mint csehszlovák állampolgárt a földtörvény végrehajtása során nem veszik tekintetbe. Ez diszkrimináló, ami ellen tenni kell valamit. Nem lehet szó jogállamról ott, ahol kétfajta állampolgárt különböztetnek meg, és ott, ahol így sújtják a kisebbséget. Ha elgondolkodunk a földhivatalnak az állampolgárságnak kapcsolatos állásfoglalásán, arra kell következtetni, hogy még mindig az a Husák-rendelet van érvényben, mivel a magyarokat még mindig ennek alapján sújtják. A Szövetségi Gyűlés által elfogadott földtörvény kimondja, hogy hasonló képpen kell eljárni mindazon fizikai személyekkel, akiknek egyedi törvények alapján jött létre a konfiskáció alóli felmentési joguk. Ezt úgy alkalmazzák a földhivatalok, hogy kétféle állampolgárt különböztetnek meg: egy teljes és egy féljogú állampolgárt. Tehát a magyar nemzetiségű féljogú állampolgár, mivel annak csak 50 ha-ig van joga. Említésre méltó az a tény is, hogy ha a tulajdonát visszaigénylő magyar állampolgár a Husák-rendelet értelmében visszakapta állampolgárságát, de az erre való hivatkozás kétségessé válik a közigazgatási szervek előtt, vagy ha a magyar nemzetiségű polgár nem a Husák-rendelet értelmében kapta vissza állampolgárságát, hanem az ezt követő, tehát 1948 után, úgy a földhivatal elutasító választ ad, tehát nem veszik figyelembe a földtörvény 4-es paragrafusát. Sajnos, nem akarnak más választ ismerni, csak amit oly jól ismerünk a totalista rendszerből: nincsenek teljesítve a feltételek. Ha elgondolkodunk a földhivatalnak az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos állásfoglalásán, arra kell következtetni, hogy még mindig másodrendű állampolgárok vagyunk saját hazánkban, ahol születtünk. Ezért meg kell kérdőjelezni mindazt, ami 1945 után történt Szlovákiában. Ki kellene végre nyíltan mondani: az 1945—1948 közötti vagyonelkobzások, kitelepítések, deportálások, elítélések szomorú tényei a háború utáni CSSZSZK intézményrendszerének. Az említett akadályok miatt szükségesnek tarajuk e szomorú és szégyenletes kifosztollság, meggyalázás ügyének teljes körű feltérképezését Ahhoz, hogy komoly lépéseket tehessünk, szükséges felmérni, mennyi elkobzott magyar vagyon van az állam kezében; hány családot érint napjainkban a vissza nem adott elkobzott vagyon; hány jogosult személy tart igényt az elkobzott vagyonra, milyen és mekkora ez a vagyon. Tehát arról az elkobzott vagyontól van szó, amit még nem adtak vissza. Ha tudják, írják meg azt is, melyik SZNT-rendelel és annak melyik bekezdése-pontja értelmében történt meg az elkobzás. Továbbá: kérjük azon személyek jelenkezését is, akik koholt vádak alapján voltak elítélve, bebörtönözve az SZNT 33/45, 55/45 Tt. rendeletek értelmében 1945—1948 között. Amennyiben az említett személyek nem élnek, vagy kivégezték őket, akkor leszármazottjaik jelentkezzenek. A Magyar Néppárt felhívással fordul polgárainkhoz, hogy jelentkezzenek a fentiek alapján írásban azok a volt tulajdonosok (vagy leszármazottjaik), akiknek vagyonát az SZNT 104/45, 64/46-os TL rendeletéi, vagy az ezt követő rendeletek értelmében kobozták el 1945—1948 között. írásbeli jelentkezésüket az alábbi címen várjuk: Dikácz Imre Drulstevná 11/52 945 01 Komámo Figyeljék az ezzel kapcsolatos további felhívásainkat a Szabad UJSÁG-ban! Ennek ellenére kétjük magyar polgártársainkat, nyújtsák be kérelmüket, igényüket a törvény által meghatározott köteles személynek és a földhivatalnak még akkor is, ha nem látnak esélyt vagyonuk visszaszerzésére. Élni kell a lehetőséggel! DIKÁCZ IMRE
