Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-25 / 21. szám
1992. január 25. Pcstiif Hírlap in. A SZÖVETKEZETEK VÁLLALKOZÓI LEHETŐSÉGEI I. A gondolkodást kell előbb átalakítani Nehéz esztendő lesz az idei a szövetkezetek számára. Az új törvény előírásai szerint rövidesen számba kell venniük vagyonukat, nevesíteni kell azt, s dönteni az átalakulásról. Hogy el ne felejtsük, mindeközben termelni is kellene. Az már a szakmai, majd később a parlamenti viták során nyilvánvalóvá vált, hogy még típusonként sem lehet azonos gondokról beszélni, ahány szövetkezet, annyi probléma lesz a jogszabályok értelmezésekor. Komoly változásokat, az új szövetkezési formák kialakulását mindenekelőtt a mezőgazdaságban váiják — annak ellenére, hogy az ipari termelő és a fogyasztási szövetkezetek egy részének is kedvezőbb lehet majd néhány más gazdálkodási forma. Nem mindenütt örülnek az új törvénynek, bár az érdekvédelmi szervezetek egyes vezetői már attól a ténytől is boldogok, hogy egyáltalán van új jogszabály. RÁKOS JÓZSEF A Rozmaring MGTSZ egyike a nagy hírű főváros környéki szövetkezeteknek. A köztudatban elsősorban mint kerti dísznövénytermelő él, ám — mint majd kiderül — egy téesz nem feltétlenül estik mezőgazdasági tevékenységből élhet. — Mekkora terület tartozik a Rozmaringhoz? — kérdeztem dr. Murvai László elnöktől. — Az idők folyamán óriási területet tudhattunk magunkénak, a sok összeolvadás, kiválás nyomán hét község földjei tartoztak ide. Nagyságunkat mégsem ez, hanem a sokféle tevékenység határozta meg. Melléküzemágaink többfajta ipari munkát végeztek, jelentős nyereséggel, míg a mezőgazdasági tevékenységre csak ráfizettünk—évente átlagosan 15-20 millió forintot. — Mikor hozták létre az első melléküzemágakat? — Gyakorlatilag még azelőtt, ahogy azt a jogszabályok megengedték. Amikor az üvegházainkat elkezdtük építeni, jelentős fémipari, asztalos, üveges és építő kapacitást tudtunk hasznosítani. De volt a területünkön olyan község, ahol a lakosság egy része hagyományosan járatos volt a kovácsmesterségben, ők a tóeszben is ezt folytatták. Kötelességünk volt — erkölcsileg is —, hogy a környékbeli lakosságnak munkalehetőséget biztosítsunk, így szinte rákényszerültünk másféle melléktevékenységre is. Végül a szövetkezet szerkezete úgy alakult, hogy például 1986—87- ben kétmilliárd forint volt az árbevételünk. Ebből a mezőgazdasági nem érte el a 100 milliót, a kertészet és a virágkereskedelem is hasonló nagyságrendű volt, a többi pedig az ipari tevékenységből származott. A szakcsoportokkal, átalányelszámolású részlegekkel sikerült szinten tartani magunkat. A további változásokat az átalakulási, illetve a gazdasági társaságokról szóló törvények jelentették. Ekkor is elébe mentünk a jogszabályoknak. Kft.-ket alakítottunk, de azért lehetővé tettük a kiválást is. Erre azért is szükség volt, mert a hét községre kiterjedő szövetkezet lassan irányíthatatlanná vált. A központból nem lehetett követni a jövedelmezőség csökkenését, nehezebbek lettek a gazdasági körülmények is. Az egyedüli megoldást abban láttuk, ha az adott területen dolgozókat érdekeltebbé tesszük. Erre pedig a kft.-t találtuk alkalmas formának. — Mennyire csökkent így a téesz területe, tevékenysége? — Ma már gyakorlatilag csak Pesthidegkút, Nagykovácsi és Solymár területére terjed ki a szövetkezet hatásköre. A földterület nem csökkent, mert a szétválások során az mindig nálunk maradt. Azután jött a kárpótlási törvény, majd a földeladási moratórium, tehát eladni sem tudtuk volna ingatlanjainkat. Egyébként az utóbb említett település esetében az ott élő tagok — elsősorban nyugdíjasokról van szó — a kiválás mellett döntöttek, s kérik a földtulajdont is. Amennyiben egyéni tagként válnak ki, akkor joguk lesz erre a területre — vagyonrészüknek megfelelő mértékben. Ha mint szövetkezet válnak ki, abban az esetben nem. — A korábban említett új vállalkozások milyen anyagi részt kaptak a szövetkezetből? — Földterületet nem vittünk a vállalkozásokba, csak a termelőeszközöket, gépeket, berendezéseket. A földet bérbe adtuk, s a termelés a vállalkozás kockázata volt. Sokak szerint az új törvény a szövetkezeti mozgalom sírja lesz fotó: toroczkay csaba A KÜZDELEM MÉG NEM DŐLT EL Valuták párharca A magyar valutakosár decemberben alapvetően megváltozott: míg a korábbi rendszerben a forint árfolyamának alakulását meghatározó kosárban 50 százalékban szerepelt az USA-dollár, a maradék 50 százalékon 8 konvertibilis valuta osztozott, addig az új szisztéma szerint változadan maradt a dollár részaránya, ám az említett 8 pénznem részesedését az ECU vette át. CSERMELY PÉTER A valutakosár alapján meghatározott hatósági módosítások, azaz a forintleértékelések mellett alapvetően a dollár/márka viszony alakítja a forint árfolyamát. Mivel a forintárfolyam napi meghatározása révén immár közvetlen részesei lettünk a világméretű pénzügyi küzdelmeknek, érdemes elemezni a tavalyi év „slágermérkőzését”, a német és az amerikai valuta párharcát. 1991-ben — noha nagy veszteségek árán — a márka sikerrel verte vissza a Wall Street offenzíváját. Pedig az év kedvezőtlenül indult a Bundesbank számára, hiszen az iraki háború sikeres befejezése nyomán a dollár árfolyama rohamos emelkedésnek indult. 1991 februárjától kezdve a német márka — forintban is kifejezhetően — hónapokig tartó mélyrepülésbe kezdett. Az „árfolyamolló” szárai közötti rés júliusban vált igazán kritikussá a Bundesbank számára, ekkor 1 márkát mindössze 43,158 forintra értékelt a Magyar Nemzeti Bank. (Ennél alacsonyabban még 1990 decemberében állt a német valuta: a januári 15 százalékos forintleértékelés előtt 1 márka 40,706 forintot ért.) A német és általában a nyugat-európai pénzügyi körök erőfeszítései nyomán augusztustól kezdve lassan sikerült visszaszorítani a dollárt. Ebben persze szerepet játszott az is, hogy az Öbölháború megnyerését követő eufória elülésével kiderült, hogy a dollár emelkedése mögött nem áll megfelelő háttér, sőt az amerikai gazdaság gyorsuló recessziót él át. A márka „feltámadásának” augusztusi premierjében talán az is szerepet játszik, hogy a Gorbacsov elleni puccskísérlet nyomán támadt tőzsdei pánikhangulat is visszavetette a dollár diadalmenetét... Az év végére gyakorlatilag siker koronázta a Bundesbank erőfeszítéseit. A forintra vetített adatokból kiderül, hogy a forint novemberi leértékelését figyelembe véve is javult a német valuta pozíciója amerikai vetélytársához képest. 1992 első hónapjait illetően egyelőre csak jóslásokba lehet bocsátkozni. Az mindenesetre bizonyos, hogy a Bundesbank a továbbiakban is elszántan és következetesen lép fel a márka stabilitásának védelmében. Az amerikai gazdaság recessziója viszont a jelek szerint tovább fokozódik, ráadásul George Bush félig-meddig sikertelen tokiói látogatása is inkább rontotta a dollár pozícióit. Ugyanakkor a márka esélyeit is megkérdőjelezi az a tény, hogy a keleti tartományok egyelőre úgy nyelik a pénzt, mint a Danaidák hordója... Mindent összevetve végül is elképzelhető, hogy az árfolyamolló szárai az idén visszafelé teszik meg ugyanazt az utat, amit 1991- ben leírtak. Ez ugyancsak kapóra jönne a nyugat-európai pénzügyi köröknek, hiszen a német márka pozíciója közvetlenül — illetve 1-2 százalékpont eltéréssel — befolyásolja a többi európai pénznem árfolyamának alakulását. Kompország esélyei CSERMELY PÉTER ~ Amennyiben a hazai bankrendszer képes eleget tenni az új pénzintézeti törvény követelményeinek — bár önmagában már ez is kétséges —, akkor pénzügyi köreink óriási előnnyel indulhatnak harcba a most még kaotikus, de hosszabb távon mindenképpen ígéretes kelet-európai piacokért. Az Európai Unió normáinak megfelelő bankrendszer természetessé tenné az együttműködést a Nyugattal, geopolitikai helyzetünk magától értetődően magyarázná minél több üzlet megkötését Kelettel. Magyarország rövid időn belül a térség pénzügyi központja lehetne: az Ady Endre által még keserűen emlegetett „kompország ” végre a megérkezés esélyével indulhatna el Keletet Nyugattal összekötő útjára, amelyen a történelem során annyiszor zátonyra futott. Egyelőre úgy tűnik, hogy a magyar bankszféra megragadja a lehetőséget. A Magyar Hitel Bank és az International Bank Moscow által nemrég megkötött barter számlavezetési megállapodás azt mutatja, hogy egyik legnagyobb pénzintézetünknek deklaráltan érdekében áll a térségbe irányuló export-import tevékenység támogatása. Ez az egyezmény persze még csak afféle tapogatózás, de már maga a tény is örvendetes: jelen vagyunk a régióban. S egy pozíciót mindig könnyebb kiterjeszteni, mint versenytársakkal küszködve megteremteni. A Szovjetunió romjain keletkezett utódállamok kereskedelmi jelentőségét pedig aligha lehet túlbecsülni, különösen a nyugati piacon egyelőre még szegény rokonként szereplő hazai termékek stabil elhelyezésére gondolva. Még ennél is nagyobb eredmény lenne, ha valóban létrejönne az a bankkonzorcium, amely az immár független Horvátország és hazánk közötti kereskedelmi tevékenység pénzügyi részét gondozná. Déli határainkon olyan lehetőségek nyíltak itthon csak vegetáló iparágaink számára, amelynek elszalasztása egyes vállalataink szakmai öngyilkosságával lenne egyenlő. A különválás miatt Horvátországban némelyik gazdasági ágazat egyszerűen nem létezik, s déli szomszédaink egyértelműen kinyilvánították, hogy a segítséget a talpraálláshoz — talán a földrajzi adottságok, talán a csaknem kilenc évszázados közös múlt miatt — hazánktól várják. Persze, ilyenkor gondolhatja az ember, hogy nem túl humanista dolog szomszédaink nyomorúságos helyzetéből gazdasági tőkét kovácsolni. De jusson eszünkbe, hogy a magyar gazdaság, amely eddig a keleti kereskedelemnek jóformán csak a vadhajtásaiban — a feketepiacban, a csencselésben, a mindennapos zsibvásárban—részesülhetett, most segítségnyújtás közben talán saját magán is segíthet. Hogy a komp minél gyakrabban fordulhasson... ALACSONY MINIMÁLBÉR ROMÁNIÁBAN Egyharmad: nem igazság BOTOS LÁSZLÓ, CSÍKSZEREDA Jó négynapos disputa és kulisszák mögötti tárgyalások után a minimálbérről döntött a Stofo/cm-korrnány. Az elfogadott bér a szakszervezetek javasolta 24 ezer lejes minimálbérnek úgy egyharmada. A szakszervezetek képviselőinek kissé meghökkentő kérése már kezdetben is nagy ellenállásba ütközött a kormány részéről. A 24 ezer lejes minimálbér inflációt eredményezne, ismét robbanásszerű áremelkedéseket lennének. S kezdődne minden elölről— indokolta álláspontját a kormány. A döntés előtti finisben két változat szerepelt: 8500 lej és akkor továbbra is marad a néhány termékre érvényes állami szubvenció, vagy legyen 11500 lej a minimálbér, de megszüntetik az állami szubvenciót. Maradt az előbbi. A döntést ellenezték a szabad szakszervezetek, rámutatva, hogy a lakosság jelentős rétegei nem érik el a létminimumot sem. A kormányhatározattal a januári béremelés 11,1 százalékos, és körülbelül ugyanennyi a nyugdíjak összegének emelése is (5800 lej a legalacsonyabb). Stolojan miniszterelnök felhívta a figyelmet, hogy meg kell őrizni egy bizonyos egyensúlyt az állami és magánszektor bérezése között. S hogy mire is elég egy ilyen „minimál 8500 lej”? Például 700-900 lej egy kiló „közepes minőségű” felvágott (a legjobb minőségű eléri a 2000 lejt is), a kenyér 100 lej, a kolbász 1000. Nemcsak az élelmiszerek ára szabadult így el. A Dacia személygépkocsi különböző típusai 800 ezer és egy millió lej között kaphatók. Egy színestelevízió 100-300 ezer lej, a kormány egyébként e napokban határozatot tesz közzé, amely az élelmiszerek árát szabályozza. Ideje, mert kormány ide, kormány oda, sok a visszaélés, a túlkapás a „liberalizálásban”. Előfordul, hogy a felvágott 300 lej a mezőgazdasági üzem szakboltjában, de két utcával odébb 900 lej. A szállításhoz aligha kell 600 lej kilónként.
