Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-18 / 15. szám
4 M€N€DZS€RKfílfiUZ Önmagád szervezése A vezető állású emberek - valószínűleg - legnagyobb gondja az időhiány. Valamennyiért minduntalan félbe kell szakítani a munkát. Valami szinte mindig megakadályozza őket, hogy az eredeti módon intézzék dolgaikat. Pedig hát igenis van megoldás, ha úgy tetszik van recept. Fogadják meg Mark H. McCormack jótanácsait! Az írás nem csap be Bármit is szándékozom tenni, mindent leírok. Ha pedig egyszer már leírtam, akkor el is felejthetem. Tudom ugyanis, hogy a megfelelő időben, a megfelelő napon és a megfelelő helyen úgyis felbukkannak a megfelelő adatlapon. Természetesen nagyon személyes kérdés, hogy az ember miként dönt munkával töltött életének a megszervezéséről. Ismerek embereket, akik az én sárga lapjaim és kártyáim helyett zsebnaptárt használnak, meg egy jegyzetfüzetet. Ismerek aztán olyanokat is, akik ritkán terveznek előre egy hétnél hosszabb időre. Olyan emberekkel is találkoztam, akik kitűnő hatékonysággal dolgoznak, pedig csupán elintéznivalójuk listáját hordozzák magukkal, az időpontok feltüntetése nélkül. Amit mindenki elfogadhat Olyan sikeres üzletemberrel azonban még nem találkoztam, akinek ne lett volna valamilyen személyes időbeosztása. Az én két idöbeosztási módszerem csaknem korlátlanul alkalmazható. Először is, nagyon hasznos, ha a dolgokat leírjuk. Írhatjuk bárhová, akár az ing kézelőjére is, de legyen meg írásban, mert ezáltal felszabadul az agy más dolgok befogadására. Ennél is fontosabb, hogy a leírtakat általában el is végezzük, Az ügyek rögzítése írásban ugyanis bizonyos kötelezettséget is jelent. E fizikai művelettel mintha már neki is állnánk az elintézésnek, s mintegy ösztönzést is kapunk, hiszen a halogatásban mindig van valami nyomasztó, míg a jegyzetfüzetünkben a teendők kipipálása határozottan örömet szerez. Ragaszkodj az időbeosztáshoz A másik megszívlelendő tapasztalatom, hogy ajánlatos esetenként felkészülni a következő napra. Ez adja meg a szükséges lelki békét a jó alváshoz. Olyan érzetet kölcsönöz, hogy uralkodunk a dolgok felett, így mindig izgatottan várom, hogy másnap ismét munkába mehessek. Csupán azáltal, hogy megtervezem a következő napot, az az érzésem, előnyös helyzetből indulok. Hasonlóképpen járok el hosszabb időszakokra is. Megtervezem a teendőimet egy hétre, egy hónapra, két hónapra, fél évre, egy évre, két évre; sőt, vannak dolgok, amelyeket a következő öt évre ütemeztem. Minden előre eltervezett program értelmetlenné válik, ha nem ragaszkodik hozzá az ember. Az eredetileg eltervezett időbeosztás megtartását indokolja az a felismerés is, hogy valójában ritkán jön közbe olyan fontos esemény kiélezett válsághelyzet, ami miatt azonnal intézkedni kellene. A megtakarításokat tehát úgy kell kezelni, mint bármilyen más, időt igénylő kötelezettséget. Nem kell azonnal intézkedni, hanem megfelelő időpontra ütemezni: aznap délutánra, másnapra, a következő hétre - bármikorra, amikor még időt lehet szorítani. Legyen rátartásod A jó időbeosztás másik fontos vetülete az, hogy különféle teendőkre annyi időt kell szánni, amennyi azokhoz valóban kell. Sőt, valószínűleg helyesebb eleve rátartással programozni: inkább többet, mint kevesebbet. így az ember nem kerül olyan helyzetbe, hogy örökösen utol kell érnie magát, ami aztán végigkíséri az egész napi programot, és a helyzet egyre rosszabbá válik. Úgy vélem, a legtöbb ember meglehetős pontossággal meg tudja mondani, mennyi időt vesznek igénybe az egyes üzleti elfoglaltságok. Sokan hajlanak azonban arra, hogy becsapják magukat. A jó időbeosztáshoz az embernek valóban hinnie kell saját időérzékelő képességében. Ha például tudjuk egy értekezletről, hogy az minden héten legalább fél órát szokott igénybe venni, ne próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy ezúttal csak 15 percig fog tartani. Ha valahová oda kell érni 10 perc alatt, és már mindössze ez a tíz perc áll rendelkezésünkre, ne próbáljunk gyorsan még egy telefonhívást lebonyolítani, csak hogy ezt is letudjuk. A rossz időbeosztásé emberek, úgy tűnik, nem is akarják reálisan felbecsülni teendőik igazi időszükségletét. Szinte szándékosan teremtenek ellenőrizhetetlen helyzeteket. A vezetők napjuk java részét emberekkel töltik. Ezért az időbeosztás elkészítésekor célszerű azt is kalkulálni, hogy ezeknek az embereknek milyen a személyiségük és milyen a munkastílusuk. Vannak alkalmazottak, akikkel egy 15 perces telefon során 25 dolgot meg tudok beszélni. Másokkal ugyanez egy álló hétig eltartana. Az ilyen embereket valami arra készteti, hogy a legegyszerűbb megállapítások köré is hosszabb párbeszédet köritsenek. Bizonyos embereknek egyszerűen ilyen a természetük. Aligha leszünk képesek arra, hogy megváltoztassuk őket. Sokkal bölcsebb megoldás, hogy rájuk eleve több időt tervezek, vagy kevesebb témát tárgyalok meg egy-egy alkalommal. Persze minden tárgyalás előtt célszerű alaposan tisztázni önmagunkban, hogy mennyire bonyolultak a megvitatásra váró témák, és pontosan hány kérdést kell megbeszélni. A tárgyalás hossza azonban két emberi tényezőtől is függ. Attól, hogy milyen gyors a partner felfogása, illetve milyen stílusban intézi az illető üzleti ügyeit. Szokások és időbeosztások Célszerű tehát minél többet megtudni azokról az emberekről, akikkel üzleti kapcsolatba kerülünk. Szokásaik, időbeosztásuk egyaránt figyelmet érdemelnek. Én például tudom, kik azok, akik mindig 20-30 perccel később érkeznek a megbeszélt találkozóra. Ezzel eleve számolok. Eleve későbbre jelölöm be a tárgyalás időpontját, és az így felszabaduló időben még jó néhány dolgot elintézhetek. Ez sokkal hasznosabb, mint ha az ember idegeskedik, és várakozás közben abban reménykedik, hogy ezúttal talán mégis pontos lesz a várt ügyfél - foglalja össze az önmagunk szervezéseivel kapcsolatos tanácsait Mark H. McCormack. (M. M.) Szabad ÚJSÁG 1992. január 18. /pú gé. j/ass Gyula illusztrációs felvétele ^ yj.''■ 83. .w (L)EGI ÁLDÁSOK Nyugati tőke a csehszlovák légitársaságban Az EBRD is befektet A nemrégiben nyilvánosságra hozott szándéknyilatkozat értelmében egy, az Air France vezette befektetőcsoport 40 százalékos részesedést szerez a 150 millió dollárra értékelt CSA csehszlovák légitársaságban. A Reuter hírügynökség újabb jelentése szerint a befektetőcsoport három tagból áll: a francia légitársaság mellett még a szintén francia Caisse des Depots letéti bank és az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) osztozik egyenlő arányban a 60 millió dollárt kitevő részvénycsomagon. Jól értesült forrás szerint az Air France a rájutó 20 millió dollárBól csak 7 milliót fizet ki készpénzben, a többit szolgáltatások formájában rója le a CSA-nak. A Le Monde úgy tudja, hogy az Air France a csehszlovák üzlettel olyan légitársaságokat körözött le, mint a British Airways, az Austrian Airlines, a japán All Nippon Airways és a Singapore Airlines. Prágában a CSA egyik vezető tisztviselője, a szándéknyilatkozat hírét megerősítve, közölte: az üzletnek nem része az Air France-tól való repülőgépbérlés; a géppark bővítését, illetve a régi szovjet gyártmányú gépek lecserélését más úton kívánják megoldani. Flozzátette: még nem döntöttek, hogy az Airbus Industries, a Boeing, vagy a McDonnell-Douglas gépeit részesítik-e előnyben. A ŐSA jelenleg mindössze két A-310-es légibuszt üzemeltet, de májusban további négy 50 üléses turbólégcsavaros gép beszerzését tervezik; a társaság a francia-olasz gyártmányú ATR gépeket nevezte meg potenciális jelöltekként, de még egyéb piacokon is körülnéznek. (N-G) McDonnell Douglas Mennyből A McDonnell Douglas repülőgépgyár 2 milliárd dollárért eladja utasszállító gépeket előállító részlegének 40 százalékát a Taiwan Aerospace Corporationnek - jelentette be a közelmúltban a két cég. A kívülállók számára mindennapos üzletkötésnek tűnő hírre a szakértők többsége megdöbbenve kapta fel a fejét, hiszen az Egyesült Államok második, a világ harmadik legnagyobb repülőgépgyártója egy mindeddig még szakmai körökben is ismeretlen tajvani céggel áll össze. Ráadásul a Taiwan Aerospace Corporationnél (TAC) nemhogy repülőgépeket nem szereltek soha, de mindeddig egyetlen csavart sem tettek arrébb. A vevőt ugyanis alig néhány héttel ezelőtt kalapálta össze a tajpeji kormány, nyilvánvalóan az amerikai vállalat egy részének felvásárlása érdekében. Bár a 200 millió dolláros alaptőkéből - melyhez a kormány 29, a magántőke 71 százalékkal járult hozzá - nem futja a 2 milliárdos vételre, a McDonnell St. Louis-e központjában mégsem aggódnak a fizetés miatt. A pénzt ugyanis közvetett vagy közvetlen formában a szigetország kormánya adja, s ehhez nem kell különösebben megerőltetnie magát: központi bankja 76 milliárd dollárnyi valutatartalék felett őrködik. A tajvaniak 2 milliárdjára égető szüksége lenne az amerikai gyárnak. A McDonnell Douglas elnöke, John McDonnell, a cégalapító 53 éves fia, az utóbbi években elkeseredett küzdelmet folytatott a gyár felzárkóztatása érdekében, de jelentős eredményeket nem tudott felmutatni. A világ repülőpiacának 53 százalékát uraló amerikai Boeinggel való versengés már fel sem merült, a 28 százalékot adó európai Airbus konzorcium pedig határozottan tartja a világranglistán a McDonnelltől nemrég elhódított második helyet. A cég mostani sztárgépének, az MD-11-nek a kifejlesztéséa Taiwan re felvett 3 milliárd dolláros hitelből még mindig tartozik 2,7 milliárddal, összadóssága pedig 4,85 milliárd dollár. Ugyanakkor a Boeing és az Airbus hasonló, szintén fejlesztés alatt álló modelljeinek versenytársául szánt, 1997-re tervezett MD-12 további 4 milliárdot igényel. Míg a fejlett technikával és gyártási tapasztalatokkal rendelkező amerikaiaknak a készpénzre, addig a tőkebőségben lévő tajvaniaknak éppen az amerikai technológiára volt szükségük. A McDonnell az MD-12-es törzsét és szárnyait fogja a nemrég megszerzett, egyelőre gépek és személyzet nélkül üresen tátongó tajvani csarnokban gyártatni, átadva a Taiwan Aerospacenek a szükséges technológiát. St. Louisban azt is fontolgatják, hogy az orr-rész gyártását egy másik térségbeli országba telepítik, így az MD-12-nek mintegy 70 százaléka készülne az USA-n kívül. Az olcsó ázsiai munkabérnek és gyártási költségeknek köszönhetően - kalkulálnak az amerikaiak - a repülőgépek előállítási költségének egyötödét tudnák lefaragni. A kész részegységeket az Egyesült Államokban felállítandó új üzemben tervezik összeszerelni, s itt kerülnének helyükre a motorok is. A közös céget irányító igazgatótanácsban a McDonnell Douglas megtartaná magának a vezető szerepet, még azután is, hogy jövőre - a tervek szerint - további 9,9 százalékot ajánl fel egy másik távol-keleti, úgy tudni szingapúri, dél-koreai, japán vagy indonéziai cégnek, mely szintén részt venne a gyártásban. Egyes vélemények szerint a tajvaniak igazi célja az önálló repülőgépgyártás világszínvonalra emelése, s ennek csak első lépcsője a mostani akció, melynek során a szükséges technológia egy részt az éppen gyengélkedő McDonnell-től könnyedén meg tudnák szerezni. Éppen ezért vádolja a McDonnellt több kongreszszusi képviselő az amerikai technológiai előny kiárusításával és a munkahelyek exportálásával. A Douglas Aircraft Company, a McDonnell kaliforniai vállalatának igazgatója, Robert Flood, azzal védekezik, hogy a cég csak a polgári gépeket gyártó részlegbe engedi be a külföldieket, a katonai ágazatot teljesen különválasztotta, s továbbra is az Államok egyik legjelentősebb fegyvergyártója marad. Robert Hood szerint a tajvani tőkeinjekció éppenhogy 6-8 ezer új munkahelyet teremt az USA-ban, hiszen anélkül lehetetlen lenne az új típus gyártása. A délkelet-ázsiai tőkében és olcsó munkaerőben, valamint a közös gyártás eredményeképp megnyíló piacban rejlő lehetőséget persze nem a McDonnell Douglas fedezte fel elsőként: hazai vetélytársa, a Boeing már mintegy másfél évtizede együttműködik japán partnerekkel. Az Airbus is évek óta szondázza a térség országai! az A350-es szuper jumbo közös gyártása érdekében, különösen a japán Mitsubishi és Kawasaki cégeknél érdeklődik. Ugyanakkor a Taiwan Aerospace sem elégedett meg az amerikai hódítással, máris előrehaladott tárgyalásokat folytat a francia Aerispatiale és a német Messerschmitt-Bölkow- Blohm GmbH közös helikoptergyártó vállalatával, az Éurocopter SÁ-val, hogy a kínai és szingapúri cégek mellett őt is bevonják a P120-L kishelikopter gyártásába. A McDnnell-TAC-ügylet részleteinek kidolgozása még hátravan, akárcsak a két kormány jóváhagyása, mely még korántsem vehető biztosra, Bush elnök levelet kapott 20 szenátortól, melyben a frigy megakadályozására kérik, a tajvani honatyák egy része pedig nem bízik a befektetendő 2 milliárd dollár megtérülésében. A TAC elnöke, Danny Ko azonban már biztos az üzletben. Az önbizalomhiányban aligha szegény Ko az ügylet sikerét elsősorban az időzítésnek tulajdonítja: „Tíz évvel ezelőtt a McDonnell Douglas oda sem figyelt volna egy tajvani cégre, tíz év múlva pedig a Taiwan Aerospace-nek már nem lesz szüksége külföldi segítségre." (HVG)
