Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-16 / 13. szám

12 Szabad ÚJSÁG 1992. január 16. G Hírkosár Ausztrália nyílt nemzetközi teniszbajnoksága ^ Jégkorong ) Fordított világ Egykoron szinte elképzelhetetlen volt, hogy amerikai labdarúgó angol gyepet koptasson. Manapság azonban minden lehetésges. John Harkesszal madarat le­hetne fogatni: az Egyesült Államok válogatottjának játékosa (5 millió dollár értékű szerződésről van szó) a Sheffield Wednesdayben rúgja a bőrlabdát. „Az olaszországi világbajnokságon futballozni életem jelentős eseménye volt, de Angliában szerződéshez jutni, ez minden képzeletet fölülmúl” — nyilatkozta a boldog „jenki”. „A papám skót, Dundee-ből vándorolt ki. Már az őshazában is kedvelte a futballt. Művelte is, de nem vitte sokra. Mondogatta, majd velem karriert csináltat. Amerikában?! — kérdezgették a barátai. Ő mindig igennel válaszolt. És szerencséje volt, mert a ’’boldogult amerikai profiidőkben" Pelé, Beckenbauer, Cruyff megmutatta, mi a futball. Nem volt meccs, ahová ki ne vitt volna. Járni még nem tudtam, de ott ültem a lelátón. Négyévesen aztán levitt a Keamy-ben lévő „grundra”, s ez meghatározta életemet New Jersey-ben." John Harkes tavaly 32 liga- és kupamérkőzésen játszott a Wednesday színei­ben, három gólt lőtt. Hihetetlen munkabírású középpályás, a jobbszélen tényke­dik. Remekül védekezik, s ha beindul, elverekszi magát az ellenfél alapvonaláig, ott pedig állandó a gólveszély. Újra Graf a sztár? Taróczy Balázs „bennfentes” a teniszvilág rejtelmeiben. Mindenkiről és min­denről megvan a véleménye, melyet nem titkol. Most éppen jövendölésre bocsát­kozott. Úgy véli, 1992-ben újra Steffi Graf lesz a sztár... A 22 esztendős, háromszoros wimbledoni győztes Graf — mint a DPA német hírügynökség szakírójától, Oliver Hartmanntól megtudhattuk — meglehetősen nehezen viseli el, hogy Szeles Mónika jött, látott és győzött, leszorítva őt a trónról. Ennek a kínos érzésnek már csak azért is van némi alapja, mert nyilván Graf lépten-nyomon hallja amit Taróczy is mond vele kapcsolatban: „Sokkal jobb teniszező, mint Szeles! Szelesnek óriási előnye, s ezt maximálisan ki is használja, hogy most mindenki szinte rettegve fél tőle. Ha ezt a félelmet Graf le tudja küzdeni, akkor visszahódíthatja a világelsőséget. A Graf-Günthardt duó együttműködése közel sem hasonlítható semmilyen más versenyző-edző kontak­tushoz. A német teniszcsillag egyebek között azért szakított exedzőjével, mert — bármily furcsa is — túl sokat voltak együtt. Egy ilyen együttműködés a teniszben azt jelenti, hogy edző és játékos, amikor közösen készülnek, nemcsak a pályán találkozik, hanem azon kívül is, kiteljed a pszichikai felkészítésre is. Hogy Günt­­hardt jó tréner-e, azt úgy lehet lemérni, hogy Graf az ő segítségével ismét a világranglista első helyére kerül-e” — mondta Taróczy Balázs. Most jön a harmadik? Howard Schmertz, a Millrose Games versenyigazgatója ragyog a boldog­ságtól. Véglegessé vált ugyanis, hogy a február hetediki, a New York-i Madison Square Gardenben esedékes nagyszabású fedettpályás atlétikai csúcstalálkozón rajthoz áll Jackie Joyner-Kersee... A-Szöulban távolugrásban és hétpróbában (az utóbbi számban világcsúccsal) olimpiai bajnokságot nyert atlétanő a távolugrásban indul. Schmertz szerint Joyner-Kersee van olyan jó formában, hogy egyfajta rekor­dot döntsön meg. A Millrose Játékok 85 éves történetében ugyanis még sohasem fordult elő, hogy a női távolugrásban háromszor is ugyanaz a személy nyerjen. Joyner-Kersee eddig kétszer diadalmaskodott: 1986-ban 6,69 méteres ugrással végzett az élen, majd rá két évre 6,92 méterrel állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Novácek is kiesett Már a második fordulónál tartanak a Melbourne-ben folyó Ausztrália nyílt nemzetközi teniszbajnokságán. Petr Korda után Karel Novácek is kiesett a további küzdelmekből. A nyolcadik helyen kiemelt csehszlovák teniszező négy játszmában maradt alul Wayne Ferreirával szemben. A AUSTRALIAN OPEN Az eddigi küzdel­mek legnagyobb meglepetése a svéd Lars-Anders Wahlgren szereplé­se. Az ATP-ranglis­ta 250. helyén álló teniszező a selejte­zőből került fel a „táblára”, az első for­dulóban Brad Gilbertet búcsúztatta, aki a ranglistán a 19., majd a 12. helyen ki­emelt Derrick Rostagno sem jelentett számára leküzdhetetlen akadályt. Ivan Lendl könnyedén győzött, hiszen ellen­fele, Rasheed tíz kettőshibát vétett. Az olasz Pozzi ugyancsak megizzasztotta a német Beckert, végül azonban Boris to­vábbjutott a harmadik fordulóba. Nem kedvezett a szerencse a fiatal csehszlovák Karin Habsudovának. Elő­ször a ranglistán sokkal előkelőbb he­lyen álló Gigi Femandezzel kellett meg­küzdenie, majd a második fordulóban a kilencedikként kiemelt Manuela Malee­va került az útjába. Habsudová mind­össze hat játékot nyert, így kiesett. Megkezdődtek a párosok küzdelmei. Korda Masurral az oldalán továbbju­tott, míg a Patridge, Zdraíila duó ki­esett. A várakozással ellentétben ki­egyensúlyozott küzdelmet hozott a Suk, Nijssen—Middleton, Scherman mérkő­zés, melyet végül a 8. helyen kiemelt csehszlovák, holland páros nyert meg. Eredmények — férfiak: Edberg (1)—Mezzadri 6:1, 6:2, 6:1, Becker (3)—Pozzi 7:5, 7:5, 6:2, Lendl (5)— Rasheed 6:3, 6:2,6:3, Wahlgren—Ros­tagno (12) 6:1, 7:5, 7:5, Fitzgerald—Si­­emerink 7:5, 6:1, 7:6, P. McEnroe—Ta­­rango 6:1, 4:6, 6:4,6:3, Koslowski—Ca­ne 6:2, 1:6, 7:6, 6:2, Csesznokov—Blo­om 3:6, 6:3, 6:4, 6:4, Ferreira—Nová­­éek (8) 3:6, 6:3, 7:6, 7:6, Camporese— Youl 6:3, 6:4, 7:6, Schapers—Eltingh 1:6, 6:4, 5:7, 6:1, 6:3, J. McEnroe— Cserkaszov 7:5, 3:6, 6:4, 6:3, Woodfor­­de—Clavet 6:7,6:4,6:1,3:3,7:5, Whea­ton (15)—Kulti 6:3, 5:7, 6:4, 2:6, 8:6, Zoecke—Pioline 3:6, 6:2,7:6,7:6. Nők: Novotná (6)—Alter 6:3, 6:2, Martinez (8)—Rehe 6:1, 6:2, Po—Lim­­mer 3:6, 6:4, 7:5, Huber (12)—Jaggard 6:0, 6:1, Szavcsenko—Durie 6:4, 4:6, 6:1, White—Dahlman 6:2,6:4, Stmado­­vá—Gildemeister 4:6, 6:4, 9:7, Koch­­ta—Kidovaki 6:3, 6:1, Szeles (1)—Date 6:2, 7:5, Meszhi (13)—Arendt 6:1, 6:2, A. Sanchez (4)—Testűd 6:1, 6:1, Whit­­linger—Lindqvist 6:3, 7:6, Basuki—Fi­eld 6:7, 6:3, 6:4, M. Maleeva (9)— HabSudová 6:3, 6:3, Fang Li—Stubbs 7:5, 6:2, Fairbank—Emmons 6:4, 6:2. Páros: Korda, Masur—Olhovszkij, Poljakov 6:1, 6:2, Suk, Nijssen— Middleton, Scherman 6:3, 6:7, 7:5, Kratzman, Van Rensburg—Patridge, Zdraiila 6:2, 6:1. Észak-amerikai jégkorongliga Stastny nem öregszik A világ legnehezebb jégkorongbaj­nokságának tartott NHL-ben egyre több sikert érnek el a csehszlovák hokis­­ták. Közülük a legidősebb, Peter Stastny legszebb éveire emlékeztetőén játszik. Eddig 43-szor lépett pályára, s összesen 46 pontot szerzett. Azonban a fiatalok sem vallottak szégyent, a Stanley Kupa védőjének — Pittsburgh — csapatában korongozó Jaromír Jágr két ponttal túl­szárnyalta a New Jersey csatárát. Eltiltották a New Jersey Devils szov­jet idegenlégiósát, Vjacseszlav Fetyiszo­­vot. Összesen öt mérkőzésen nem lép-A Poseidonnak jól megy „Pedig nem ez a kenyerük...” Éppen egy esztendeje annak, hogy az olimpiai és Európa-bajnok vízilab­dázóval, Kenéz Györggyel annak apropóján beszélgethettünk, hogy vajon miként boldogul, immáron edzőként Olaszországban, a szicíliai AF Pose­idon Cataniánál. Háromszázhatvanöt nappal ezelőtt a kiváló szakem­bernek nagy tervei voltak a csapattal: egyrészt az, hogy a „B” ligából feljussanak az A 2-es bajnokságba, másrészt az, hogy megnyerjék az Olasz Kupát. Nos, örvendetes hír, hogy az edzőnek nem kellett csalatkoz­nia az álmaiban. A Poseidon manapság már az A 2-es bajnokságban szerepel, mi több, az Olasz Kupa is a Catania klub vitrinjében díszeleg. Talán e két apró hírből már sejthető, az alábbiakban egy kicsit kibővül az 1991-es esztendő elején elkezdett törté­net. Kenéz György ugyanis az ünnepe­ket Magyarországon töltötte, s ha már ott járt, hát bátorság lett volna kihagyni egy beszélgetést. Egy ilyen beszélgetés pedig mi mással is kezdődhetne, mint azzal: vajon hogyan szerepel a Poseidon az A 2-es ligában? — Eddig nyolc mérkőzést játszot­tunk, ebből a nyolcból hatot megnyer­tünk, s kettőt veszítettünk el — mondta Kenéz György. — Bár, a két vereséggel végződött meccsünk közül egy, s a hat győzelmünk közül szintén egy valójában döntetlen volt. Olaszországban azonban az új szabályok szerint nincs döntetlen, ha ikszre végződik egy meccs, akkor négyméteresek döntik el, melyik csapat nyer. Egyszóval, tizenkét pontunk van ugyanúgy, mint négy másik csapatnak, így az első és az ötödik helyért vagyunk most versenyben. A bajnokság első fe­léből még hátravan három meccsünk, kettőt otthon, egyet pedig idegenben játszunk, s utána következnek a vissza­vágók. A barcelonai olimpia miatt az olaszoknál is felpörgették a bajnoksá­got, így áprilisban már be is fejeződnek a küzdelmek. — Nem nagy bölcsesség egy edzőtől Ilyet kérdezni, de milyen helyezéssel lennél elégedett a bajnokság végén? — Nehéz lenne ezt megmondani, mert az alapbajnokság befejezésével az A 1-es és az A 2-es bajnokságban sze­replő tizenkét-tizenkét csapat playoffot játszik. A Poseidonnál a feljutás után az volt a cél, hogy bennmaradjunk az A 2-es bajnokságban, s ez a terv, úgy tűnik, már megvalósult, mert kettészakadt a bajnokság, ugyanis van hat csapat, köz­tük a mienk is, amelyik akár első is le­het, s van hat csapat, amelyiknek a ki­esés ellen kell harcolnia. De nekünk most mégsem lesz könnyű dolgunk. Tudniillik a szabályok szerint márciusig a bajnokikat fedett uszodában kell ren­dezni, Szicíliában pedig nincs fedett uszoda. így elképzelhető, hogy majd két hónapig Nápolyban játsszuk a hazai meccseinket. —Magyarországon csodákat mesél­nek az olasz vízilabdáról. Élőben is olyan remek a színvonal, mint amit csak a történetekből Ismerhet az em­ber? — Az A 1-es bajnokság meccseinek többségét én is csak a televízióban lát­hatom. Az A 2 viszont óriásit fej lődött, s ez szerintem nagyrészt az idegenlégió­­sok játékának köszönhető. — A Poseidonban hány külföldi pó­lósjátszik? — Leszerződtettük Pintér Istvánt, ő a Szolnokban is nagyszerűen játszott, ám most, túlzás nélkül mondhatom, még kiválóbb teljesítményt nyújt. Aztán nálunk pólózik Apanaszenko is. Őt, gondolom, nem kell bemutatni, az egy­kori szovjet válogatott egyik legjobb já­tékosa volt, Olaszországban a nevét a legnagyobbak között emlegetik. — És milyenek a Poseidon olasz já­tékosai? — Profik. Még akkor is, ha valójában a státusuk szerint csak félprofik, mivel a többségük tanul, illetve dolgozik. A ka­pusunk, a harmincöt éves Toni Iuppa például sebészprofesszor, de van olyan játékosom, aki üzletkötő. Tehát a játé­kosok többsége nem a vízilabdából él meg, bár a teljesítménytől függően kap­nak pénzt a klubtól is. — Gondolom, így nehéz összehozni a társaságot az edzésekre. — Ugyanolyan az edzésrend, mint amilyen volt a Vasasnál, amikor otthon dolgoztam. Vagyis, hétfőn egy, kedden kettő, szerdán megint egy, csütörtökön kettő és pénteken ismét egy edzést tar­tunk. Szombaton pedig bajnokit játszik a csapat. Szóval előfordul, hogy van, aki a munkahelyéről épphogy beesik az edzésre. De jönnek, hajtanak, s ami a lényeg, eredményesen és jól is játszanak a srácok. — S merthogy jól megy a csapatnak, a klub vezetői veled is elégedettek. — Igen, ha meccset nyer a csapat, akkor elégedettek, ha rosszabbul ját­szik, akkor nem veregetik a vállamat. — Azért a szerződésedet még nem akarják felbontani?... — Három évre írtam alá, ebből már eltelt tizennyolc hónap, de a másfél év alatt ez még nem került szóba.-rt­het pályára együttese színeiben. Az ok: Fetyiszov január 2-án a Pittsburgh elleni találkozón szabálytalanul szerelte Ma­rio Lemieux-t, aki könnyebb sérülést szenvedett. Lou Lamoriello, a Devils edzője túlzottnak tartja a védő bünteté­sét, s valószínűleg fellebbezést nyújta­nak be az NHL vezetőihez. A legutóbbi forduló eredményei: New York Rangers—Buffalo Sabres 6:2, New York Islanders—Detroit Red Wings 6:2, Philadelphia Flyers—Chi­cago Black Hawks 1:1, Quebec—Cal­gary Flames 3:5, SL Louis Blues—Was­hington Capitals 1:6, Winnipeg Jets— Vancouver Canucks 2:4, Los Angeles Kings—San Jósé Sharks 3:3. Az alábbiakban közöljük a csehszlo­vák idegenlégiósok eredménylistáját. Az első oszlop a mérkőzések számát, a má­sodik a gólokat, a harmadik a gólpasszo­kat, míg a negyedik az összesített pont­számot jelenti. Sfastny (New Jersey) 43 22 26 46 Jágr (Pittsburgh) 44 21 27 48 Pivonka (Washington) 45 16 24 40 Rüíicka (Boston) 42 19 19 38 Reichel (Calgaiy) 43 14 21 35 Bondra (Washington) 41 16 16 32 Klíma (Edmonton) 36 14 12 26 Volek (Islanders) 40 5 19 24 Beránek (Edmonton) 39 9 12 21 Holík (Hartford) 36 8 11 19 Nedvéd (Vancouver) 40 5 10 15 Svoboda (Montreal) 43 5 9 14 Hrdina (Pittsburgh) 28 3 10 13 Musil (Calgary) 41 3 4 7 Ku5era (Chicago) 27 0 0 7 Kron (Vancouver) 28 2 2 4 Látal (Philadelphia) 10 1 2 3 Hrosták (Philadelphia) 5 0 1 1 Rucínsky (Edmonton) 1 0 0 0 Lanz (Chicago) 1 0 0 0 HaSek (Chicago) 5 0 0 0 Ma a 35. forduló mérkőzéseivel foly­tatódnak a küzdelmek az első osztályú jégkorongbajnokságban. A párosítás: Pardubice—Litvinov, Brno—Jihlava, Sparta—Kladno, PIzen—Trencin, Vit­­kovice—Poprad, Zlin—Kosice, Slo­van—Olomouc. Nyugati csoport 1. Plzen 34 19 6 9 126:105 44 2. Litvinov 34 18 6 10 153:121 42 3. Jihlava 34 18 2 14 117:88 38 4. Kladno 34 15 8 11 122:128 38 5. Pardubice 34 16 4 14 116:104 36 6. Sparta 34 16 3 15 131:116 35 7. Brno 34 8 3 23 107:108 19 Keleti csoport 1. Trencin 34 21 5 8 157:129 47 2 Vítkovice 34 14 6 14 137:143 34 3. Zlin 34 12 10 12 112:118 34 4. KoSice 34 14 5 15 127:120 33 5. Olomouc 34 13 4 17 124:141 30 6. Poprad 34 9 6 19 95:131 24 7. Slovan 34 7 8 19 91:123 22 Az SZNL I-ben a 31. fordulóra ke-rült sor. Eredmények: Dubnica—Kez­­marok 7:1 (3:0, 2:1, 2:0), Michalovce— Sp. N. Ves 4:3 (1:3, 0:0, 3:0), Topof­­iany—Pov. Bystrica 7:2 (2:1, 3:1, 2:0), LipL Mikulás—Preáov 3:4 (0:1, 1:2, 2:1), Nitra—ZvoJcn 13:0 (4:0, 4:0, 5:0), Marlin—B. Bystrica 2:2 (1:2, 0:0, 1:0). 1. Nitra 31 23 3 5 170:74 49 2. Martin 31 19 5 7 137:79 43 3. Sp. N. Ves 31 20 2 9 130:79 42 4. Zvolen 31 19 2 10 134:115 40 5. B. Bystrica 31 15 5 11 120:118 35 6. PreSov 31 13 6 12 113:120 32 7. Dubnica 31 12 5 14 135:136 29 8. L. Mikulás 31 12 3 16 121:125 27 9. Michalovce 31 12 3 16 125:150 27 10. Topofcany 31 10 5 16 98:116 25 11. Kezmarok 31 5 4 22 97:177 14 12 P. Bystrica 31 3 3 25 68:159 9 c Innen-onnan 1 Megszerezte idei első győzelmét a Bayern München labdarúgócsapata. A bajor együttes a franciaországi vendég­­szereplésén 3:0-ra győzött a Girondins Bordeux ellen, s ezzel feledtette az Au­­xerre elleni 3:2-es vereséget. Góllövők: Wohlfarlh, Mazinho és Effenberg. A Hinterstoderben zajló női alpesi sí Világ Kupán: 1. Merle (francia) 2:34,00,2. Compagnoni (olasz) +2,72, 3. Schneider (svájci) +3,44,4. Roffe (amerikai) +3,64. A labdarúgó Afrika Kupa eredmé­nyei: Nigéria—Kenya 2:1, Zaire—Ma­rokkó 1:1. Albertville 1992 Közeleg az Albertville-i téli olimpia... Egyelőre azonban nem tiszta a kép, ki mindenki utazhat, s ki az, akinek otthon kell maradnia. Teljes a bizonytalanság a jugoszláv sportolók téli olimpiai részvételével kap­csolatban. Szlovénia ugyanis bejelentette, hogy 36 versenyzőt kíván indítani Albert­­ville-ben. A NOB azonban még nem is­merte el a szlovén olimpiai bizottságot. Emellett a jugoszláv OB — függetlenül a szlovénektől — ugyancsak indítani kívánja saját 22 versenyzőjét... Véglegessé vált, hogy Edwin Moses nem indul Albertville-ben. A 36 éves, két­szeres olimpiai aranyérmes gátfutó bob­versenyzőként szeretett volna bekerülni az amerikai küldöttségbe. Most azonban be­jelentette: nem búja a kemény téli edzése­ket, így hát nem pályázik a részvételre... Matty Nykänennek semmi esélye, hogy részt vegyen az Albertville-i téli olimpián. Matti Pulii, a finn válogatott edzője kijelentette, hogy a finn síugró csil­laga már régen kialudt Matti elhanyagolta az edzéseket, szinte alig szerepelt a nyilvá­nosság előtt az utóbbi időben. Mára már a pohár jobban áll a kezében, mint a síbot... Csendes születésnap Muhammad Ali ötvenéves Míg önmagát sokszor a legnagyobb­nak nevezte, mások egy nem éppen hí­zelgő jelzőt akasztottak rá: nagyszájú. Abban azonban megegyeznek az ököl­vívás szakértői és szerelmesei, hogy a huszadik század második felének egyik legnagyobb bokszolója volt. Muham­mad Ali, alias Cassius Clay, aki január 17-én, azaz holnap tölti be ötvenedik életévét. Az egykor harsogó hangon nyilatko­zó világbajnok most lassan, tagoltan és halkan beszélt, amikor az AP amerikai hírügynökség szakírójának nyilatko­zott. „Sajnos, egyre inkább öregszem” — mondta Muhammad Ali. „Most elsősor­ban az egészségemért harcolok...” A világot végigverő ökölvívóóriás ugyanis kénytelen volt meghajolni egy nálánál sokkal nagyobb és erősebb hata­lom előtt. Az öklözőóriás ugyanis 1984 óta Parkinson-kórban szenved... George Foreman, az egykori nagy ve­­télytárs, aki január 22-én lesz 43 éves, azt üzente Alinak: „Azt kívánom neked, hogy a követ­kező évtizedekben légy olyan boldog, mint amilyennek pályafutásod csú­csán látszottál!”

Next

/
Thumbnails
Contents