Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-15 / 12. szám
Vagyonjegyes privatizálás Gazdasági és érdekvédelmi napilap SZERDA, 1992. január 15. • II. évfolyam • 12. szám • Ára 2,30 korona A Szlovák Köztársaság kormányának tanácskozása Botladozó gazdasági ösztönzés Ülést tartott tegnap Pozsonyban a Szlovák Köztársaság kormánya. A gazdasági fejlesztés ösztönzésére kidolgozott program végrehajtásáról szóló jelentés megvitatása után a testület megállapította, hogy elmaradás tapasztalható a program realizálása terén, amely azzal a veszéllyel jár, hogy a program nem teljesíti Ösztönző szerepét a nemzetgazdaság fejlesztése szempontjából. A továbbiakban a kormány jóváhagyólag tudomásul vette a parlamenti választások előkészületeivel kapcsolatos feladatok tervét, amelyet Ladislav Pittner belügyminiszter terjesztett elő. A dokumentum abban az esetben érvényes, ha az SZNT (illetve a Szövetségi Gyűlés) képviselőinek megválasztására vonatkozó jelenlegi jogszabályt nem módosítják, vagy nem adnak ki új törvényt. Ebben az esetben az SZNT (Szövetségi Gyűlés) Elnökségének legkésőbb március 18-áig ki kell hirdetnie a választások időpontját, amely a jelenlegi feltételezések szerint 1992. június 6-a és esetleg június 5-e. A tanácskozás szünetében nyilatkozva Ján Carnogursky miniszterelnök egyebek között elmondta, hogy ami a Szlovák Köztársaság állami költségvetésének felhasználását illeti, az idei év első napjaiban is tapasztalható a múlt év decemberé(Folytatás a 2. oldalon) Ján Carnogursky miniszterelnök és első helyettese, Anton Vavro (jobboldalt) a kormány ülésén (CSTK-felvétel) „Felfrissített” tudnivalók Január 12-éig az ország területén több mint 1,1 millió állampolgár regisztráltatta vagyonjegykönyvét. Egyes regisztráló helyeket naponta 800—1000 vagyonjegykönyv-tulajdonos is felkeresi. Amint azt a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának nyilatkozva Petr Moravec, a Vagyonjegyes Privatizálási Központ munkatársa elmondta, január 31- éig — amikor véget ér a regisztrálás — az összes regisztráló helynek szombaton és vasárnap is 10-től 17 óráig nyitva kellene tartania. Ezenkívül a félfogadási időt az illetékeseknek a helyi viszonyokhoz kell igazítaniuk. Petr Moravec szavai szerint a legnagyobb gondot azok a polgárok okozzák, akik valakit helyettesítenek a regisztráláskor. Mint mondta, gyakran megtörténik, hogy hiányzik a meghatalmazás közjegyzői hitelesítése. A privatizálási központ ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a nagyprivatizálási törvény értelmében a vagyonjegyes privatizálás első hullámában csak csehszlovák állampolgárok — akiknek állandó lakhelyük a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság területén van és a vagyonjegyek kiadásának időpontjában, tehát 1991. november elsején betöltötték 18. életévüket — regisztráltathatnak vagyonjegy könyvet. Moravec elmondta, a regisztrálás során olyan eset is történt, hogy az illető mindkét regisztrációs szelvényt „magával vitte” a regisztrációs helyről, így nem került be a számító(Folytatás a 2. oldalon) Elégedetlen szövetkezeti vezetők Kiküszöb(3ik-e a hibákat? „Meg kell állapítanom, hogy a múlt év végén, a transzformációs törvényhez fűzött 138 módosító javaslat megvitatásakor a szövetségi parlament kamaráinak bizottsági előadói nem álltak c helyzet magaslatán, és ez teljes mértékben megmutatkozik a törvény minőségén. Ebbe a fontos jogi normába több pontatlanság, ésszerűtlenség került” — jegyezte meg Ota Karen, a Csehszlovák Szövetkezeti Unió elnöke tegnap azon a pozsonyi sajtóértekezleten, amelyen a szlovákiai fogyasztási, ipari és lakásszövetkezetek vezetői is részt vettek. Karen hangsúlyozta, hogy a szövetkezeti unió a törvény hiányosságai ellenére — beleértve egyes rendeletek alkotmányosságának megkérdőjelezését is — támogatni fogja a nem mezőgazdasági szövetkezetek transzformációs folyamatát. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a törvény végrehajtása során felmerülő esetleges hiányosságokat a lehető legjobban kiküszöbölje. A részleges jóvátételt az unió a transzformációs törvénnyel kapcsolatos végrehajtási kormányrendelettől várja. Ota Karen szerint a törvény módosítása jelenleg nem aktuális, mivel a parlamentnek nagy figyelmet kell fordítania a köztársasági elnök javaslatainak megvitatására, és a választások is közelednek. A szövetkezeti tagok leginkább azt sérelmezik, hogy az elfogadott transzformációs törvény nem demokratikus, ellenkezik a szövetkezetek nemzetközileg elfogadott alapelveivel, valamint az érvényes csehszlovák törvényekkel, a transzformációs folyamatról szóló döntéshozatalból kirekeszti a szövetkezetnek és a szövetkezeti vagyonnak egyetlen jogos képviselőjét, a taggyűlést, illetve a küldöttek közgyűlését. Ugyanerről a transzformációs törvényről beszélt tegnapi sajtóérte(Folytatás a 2. oldalon) A jugoszláv köztársaságok és mi A névtelen telefonáló már szombaton is jelentkezett Elismerés már ma? Melléfogott a bizalmi ember Nagy a valószínűsége annak, hogy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság ma elismeri Horvátországot és Szlovéniát. Eközben az Európai Közösségek otszágainak és a közép-európai „hármak” további két tagjának (Lengyelország és Magyarország) lépéseivel összhangban fog eljárni. Mindezt tegnap közölte Egon Lánsk^, a Külügyminisztérium szóvivője. A mai nappal az EK tagállamainak a tervek szerint el kellene ismerniük azokat a jugoszláv köztársaságokat, amelyek ezt kérik, illetve amelyek teljesítik azokat a kritériumokat, amelyekről 1991. december 16-án az Európai Közösségek maastrichti csúcstalálkozóján született megállapodás. Ami a többi köztársaságot illeti, Csehszlovákia aszerint fog eljárni, hogyan lépnek azok. „Például ismeretes, hogy Szerbia a saját önállósága elismertetése helyett mindenekelőtt a csonka Jugoszlávia megőrzését helyezi előtérbe” — fűzte hozzá a külügyi szóvivő. Már január 11-én, szombaton is jelentkezett az az ismeretlen személy, aki két nappal később, január 13-án telefonon felhívta a Csehszlovák Sajtóiroda brünni szerkesztőségét, és egyebek között azt követelte, hogy Csehszlovákia szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, máskülönben a holeSovi rendőriskolából ellopott fegyvereket zsidók ellen használják fel. „A brünni rendőrség egyik tisztjével már közöltek hasonló követelést. Tájékoztattuk róla az illegd Aorfta/F/o/yfűíót/off három volt „beliigyes” pere Kind már vallott, ma Vykypélen a sor A Tábori Felsőbb Katonai Bíróságon tegnap délelőtt a vádirat felolvasásával folytatódott Frantisek Kind egykori szövetségi belügyminiszter és volt első helyettese, Alojz Lorenc, valamint Karel Vykypél, a hajdani Nemzetbiztonsági Testület II. ügyosztálya (a kémelhárítás parancsnoksága) volt parancsnoka ügyének decemberben elnapolt tárgyalása. A Szövetségi Belügyminisztérium egykori vezetőit a Büntető Törvénykönyv 158. cikkelye értelmében vezetői jogkörrel való visszaéléssel vádolják. A Pfíbrami Felsőbb Katonai Ügyészség vádirata szerint nevezettek 1988 dereka és 1989. november 17-e között — főleg a polgárok tervezett tiltakozó akcióinak idején — elrendelték, hogy az ország különböző területein őrizetbe vétel formájában „szigeteljenek el” nagyobb számú személyt, anélkül, hogy erre valamilyen törvényes alapjuk lett volna. Az akkori parancsok nyelvén mondva „a szocialistaellenes erők nemkívánatos aktivitásának paralizálásáról” volt szó. Az előre elkészített jegyzékek szerint vagy más törvényellenes formában ezzel több állampolgárt akadályoztak személyi szabadságában. Lorenc tábornokot azzal is vádolják, hogy jogtalanul küldött zúzdába olyan StB-dokumentumokat, amelyek kompromittálóak voltak az egykori Állambiztonsági Testület szempontjából. FrantiSek Kind, Alojz Lorenc és Karel Vykypél pere 1991. december 16-án kezdődött Prágában. Még az előtt, hogy a pfíbrami ügyész felolvashatta volna a vádiratot, Lorenc tábornok jogi képviselője elfogultsággal vádolta meg a bíróságot. Ehhez a véleményhez Kind és Vykypél ügyvédje is csatlakozott. Védelem szerint az ügyben életfogytig kineveli* zett bíráknak kell ítélkezniük, mivel minden más bíró annak nyomására dönt, vajon a jövőben kinevezik-e vagy nem. A védelem ilyen eljárása nyomán a tanácsvezető bíró, Jirí Bernát ezredes, a Tábori Felsőbb Katonai Bíróság elnöke bizonytalan időre elnapolta a tárgyalást. A védelem eljárásának kérdésében viszonylag gyors döntést hozott Bohumil Repik, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának alelnöke és Bernát ezredes. Repik véleménye szerint az ügyvédek tiltakozása nem vonatkozhatott a tanácsvezető bíróra, mivel Jiff Bernát 1991. január elseje után lett bíró, tehát élete fogytáig tisztségében marad, s ezért az ügy egyik „kárvallottja”, Václav Havel köztársasági elnök már nem nevezi ki. Ami a büntetőtanács többi tagját illeti, személyükről a törvényekkel össz(Folytatás a 2. oldalon) tékeseket, a körülményeket pedig vizsgáljuk” — nyilatkozta tegnap a sajtóiroda munkatársának Jan Minár, a dél-morvaországi bűnügyi rendőrség egyik alosztályának munkatársa. Arra a kérdésre, vajon mi vezette a rendőröket, hogy Szlovákiában, Nagysurányban tartsanak házkutatást, Mináf ezt válaszolta: „Szavahihető személyről van szó, akivel már (Folytatás a 2. oldalon) Atombomba-dömping fenyeget Genscher—Cheney találkozó Tegnap a német fővárosban találkozott Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter és Richard Cheney, az USA védelmi minisztere. A Szovjetunió széthullásával kapcsolatban a két miniszter különösen fontosnak tartja, hogy megakadályozzák az atomfegyverek és a gyártásukkal kapcsolatos műszaki ismeretek elterjedését más országokba. Ezért szükség van egy olyan közös kezdeményezés kidolgozására, amely megakadályozná az atomfegyverek gyártásához szükséges ismeretek kiáramlását. A német miniszter felhívta vendége figyelmét a vegyi fegyverek betiltásának fontosságára. Bonn arra törekszik, hogy a tilalom már ez év felétől lépjen érvénybe. „ Ütött az óránk?" — kérdezhetné Karel Vykypél (baloldalt) Alojz LorenctőL A felvétel a bírósági tárgyalás előtt készült (Fotó: CSTK)