Szabad Újság, 1991. december (1. évfolyam, 242-264. szám)
1991-12-04 / 244. szám
Öregségi és beteg segély-biztosítás Máshol hogy csinálják? *___________________________Szabad ÚJSÁG Ausztria: kész tervek, hiányzó pénzek Minden ötödik osztrák állampolgár 60 évnél idősebb. Négy évtized múlva már minden harmadik osztrák ehhez a korosztályhoz tartozik. A lakosság fokozódó elöregedése azonban már most óriási feladatok elé állítja az öreg- és beteggondozást: a szociális ügyek minisztériumának becslése szerint mintegy 350 ezer idős és fogyatékos ember nem képes gondozás nélkül élni. ,,A gondozásra szorultság elsősorban a nők problémája“ - hangsúlyozza Rainer Münz egyetemi docens, az Osztrák Tudományos Akadémia Demográfiai Intézetének igazgatója a témáról írott tanulmányában. Az osztrák nők átlagéletkora 76 év, míg a férfiaké 70. Felmérések szerint három rászoruló öreg közül kettő özvegy vagy egyedül él, következésképpen állandó külső támogatást igényel. Az osztrák öregotthonokban mindössze 21 ezer ágy van, ami az igényekhez mérve csepp a tengerben. A gondozásra szorultak 80 százaléka magánháztartásban él. Sok család azonban képtelen vagy nem hajlandó gondoskodni öregjeiről. így hiába nö a munkaképes lakosság szabad ideje, mind több öreg köt ki a kórházak elfekvőiben, amelyek egyáltalán nincsenek fölkészülve ilyen tömeges ellátásra. A rászorultság mértéke nemcsak a nemek között oszlik meg egyenlőtlenül, megfigyelhető foglalkozásonként is. Nyugdíjas alkalmazottak vagy hivatalnokok például sokkal ritkábban kerülnek ebbe a helyzetbe, mint a fizikai dolgozók. A legrosszabb a nehéz testi munkát végző földművesek helyzete: kétharmaduk számíthat arra, hogy hajlott korában segítségre vagy ápolsára szorul. A már ma is rendkívül nyugtalanító állapot az elöregedéssel párhuzamosan tovább romlik majd: egyes számítások szerint 2030-ra legalábbis megkétszereződik a gondozásra szorulók száma. De honnan veszi a pénzt a kormányzat mindehhez? Éppen ezen áll vagy bukik, hogy Josef Hesoun, a szociális ügyek minisztere 1992 végére meg tudja-e valósítani átfogó öreg- és beteggondozásra vonatkozó terveit. Hesoun már megküldte véleményezésre a szakértőknek a megfelelő törvénytervezetet, a megvalósításhoz szükséges pótlólagos 8-10 milliárd schillingröl is tárgyalt Ferdinand Lacina pénzügyminiszterrel, de ennek eredményét illetően csupán utalásokra szorítkozott. Egy dolog felöl azonban nem hagyott kétséget: bizonyos adók emelése vagy „szolidaritási adó“ nélkül elképzelései megvalósíthatatlanok. Hesoun gondozásisegélymodellje hét lépcsőt képzel el, amelyek 2500 schillingtől 20 ezerig terjednek. Az eddigi gyakorlattal ellentétben a gondozási segély mértéke nem a nyugdíjakhoz, hanem a fogyatékosság, rászorultság fokához igazodik majd. A Hesoun-tervezet pénzügyi nehézségei miatt az Osztrák Néppárt alternatív modellt dolgozott ki. Eszerint a gondozási segély felső határa nem lépné túl a 15 ezer schillinget. Gottfried Feuerstein, a szociális ügyek szóvivője az Osztrák Néppárt a modell fokozatos bevezetését javasolta 1992 júliusától kezdődön. A Szociáldemokrata Párt azonban nem adta áldását a „fogyókúrás“ változathoz. Ezért- ha terve 1993-ig nem valósulna meg- Hesoun kilátásba helyezte lemondását. A jelenlegi állapot szerint a szövetség és az egyes tartományok kereken évi 13 milliárd schillinget igényelnek a gondozáshoz. Ezzel azonban távolról sem merül ki minden: magánszemélyek és közintézmények sok millió schillinget áldoznak a rászorulók otthonainak építésére, vagy a szociális szolgáltatások támogatására. Az öregek és fogyatékosok gondozásának fő terhét viszont továbbra is a családok viselik. Íme egy 1991 -es kimutatás a gondozásra fordított állami pénzek megoszlásáról (milliárd schilling): Németországban is pénzkérdés Németországban már 15 éve vitatkoznak róla, de csak 1994-ben tervezik bevezetni országos méretekben az öreg- és beteggondozást. A végleges rendezés sürgető igényét elsősorban a német újraegyesülés és a nyugateurópai integráció kényszeritette ki. Ebben a tekintetben Németország ugyanis Nyugat-Európában a sor végén kullog. A „generációs szerződés“ néven emlegetett hagyomány, tudniillik, hogy minden nemzedékről az utána következő gondoskodik, a német társadalom elöregedése miatt régen érvényét veszítette. Aki ma nyugdíjhozzájárulást fizet, egyáltalán nem biztos, hogy két-három évtized múlva hasonló ellátásban részesül. A keresőképes korosztályok létszáma csökken, s így mind kevesebben lesznek, akik fizetni tudják a nyugdij-hozzájárulást. „A német asszonyok több mint fele gyermektelen, de azt elvárja, hogy férje mellett ó is kapjon nyugellátást, vagyis mások gyerekei keressék meg az ő nyugdíját is. Ezzel szemben a több gyermeket nevelők nem léphetnek fel emelt nyugdíj igényével" - magyarázza Eberhard Hamers gazdasági szakértő, aki szerint ez a rendszer „kizsákmányoló jellegű“. Jelenleg három kereső tart el egy nyugdíjast, de ez az arány 2030-ra 1:1 lesz. Elkerülhetetlen tehát a gondozási segély bevezetése, mert a rászorultság egyre tovább tart, és egyre többe kerül. Napjainkban az országban 1,65 milliógondozásra szoruló embert tartanak nyilván. Egyharmaduk otthonokban él, a többieket lakásukban gondozzák. A helyi gondozás 18-32 ezer márkába kerül, ami szociális segélyek nélkül a többség számára kifizethetetlen. Ennek ellenére mindeddig csupán minden kilencedik német kötött betegbiztosítási szerződést. A rászorulók gondozásának modelljeiről az egyes pártok és az érintett gazdasági vezetők között viták folynak. Norbert Biüm munkaügyi és szociális miniszter a betegpénztárak hatáskörébe tartozó rendszert javasol, amelyben a hozzájárulás felét a munkaadók fizetnék. A CDU heves viták után fogadta el a javaslatát, a szociáldemokraták is megbékéltek vele. Blüm elképzelése szerint minden munkavállalót családjával együtt automatikusan biztosítanának. A hozzájárulás mértéke 2 százalék lenne, a munkaadók és munkavállalók ezen osztozkodnának. A FDP viszont más modell mellett kardoskodik. A párt legutóbbi, suhli kongreszszusa megmutta, hogy e témába időzített bombát látnak a koalíció számára. Az FDP szerint mindenki saját magáért felel, a munkaadó nem fizet semmit. Minden német állampolgárnak munkába lépésekor, de legkésőbb 25. életévére életbiztosítást kell kötnie. A két modell közti harc valóban Rászorulók támogatása a nyugdíjbiztosításból 9,3 Támogatás a hivatalnokok részére 0,9 Emelt családi segély fogyatékosok részére 0,8 Támogatás háborús rokkantak és bűncselekmények áldozatai részére 0,35 A tartományok gondozásra és vaksegélyezésre adott támogatása 1,8 Összkiadás 13,15 1991. december 4. veszélyeztetheti a koalíciót. A CDU gazdasági tanácsa, mely közel áll a liberálisokhoz, kompromisszumos javaslattal próbálja áthidalni az ellentéteket. A javaslat azonban kevesek tetszését nyerte meg. Blüm előterjesztése csak az alapbiztosítást szolgálná, a bruttó jövedelem 1 százalékát érintené, és a munkaadóktól csak a hozzájárulás egyharmadának fedezését követelné meg. Franciaországban a beteggondozás nem adóköteles Franciaországban a népjóléti minisztériumhoz tartozó külön hivatal, az úgynevezett Idős Korúak Államtitkársága foglalkozik a rászorulók gondozásának problémáival. Az állam azzal támogatja a családokon belüli gondozást, hogy ennek költségei - abban az esetben is, ha kiskort gyermekről van szó - leírhatók az adóalapból. Ugyanez vonatkozik arra az esetre, ha a gondozás céljaira külön alkalmazottat vesznek igénybe. Amennyiben az alkalmazottnak óradíjat fizetnek, az állam ehhez a jövedelem mértékétől függő hozzájárulást ad. Jövedelemtől független átalány csak 80 százalékot meghaladó rokkantság esetén jár. Skandinávia új utakat keres A gondoskodás az öreg és beteg emberekről örökzöld témája a skandináviai választási harcoknak. Ezekben az időszakokban mindig felhánytorgatják az öregotthonokban uralkodó „botrányos állapotokat“, és valamennyi párt politikusai hangzatos Ígéreteket tesznek. Alig érnek véget a választások, a téma ripsz-ropsz eltűnik, mintha nem is lett volna. A probléma azonban továbbra is létezik. Egyre nő a gondozásra szorulók száma, és egyre csökken azoké, akik gondoskodni tudnak róluk. Az öregekről való gondoskodás a skandináv országokban közügy. Az idős emberek megérdemlik, hogy aktiv korukban befizetett adóik okán emberhez méltó öregkort élvezzenek. Az állam nyújtotta öregellátásnak azonban nincs privát megfelelője. Néhány országban az illetékesek új megoldásokon törik a fejüket. Figyelmet keltett az a dán kísérlet, mely az öregotthonokat a gondoskodás más formáival igyekszik kiegészíteni. Ebben figyelembe vették azoknak az idős embereknek kívánságát, akik lehetőleg minél tovább otthonukban szeretnének maradni. Ennek alternatívája az úgynevezett védett házak, ahol az idős emberek - amíg lehetséges - maguk irányítják életüket, ugyanakkor folyamatosan ügyel rájuk az állami gondozás. Az új rendszer - amely ráadásul olcsóbb a megszokott öregotthonoknál - tapasztalatai idáig kedvezőek. Az orvosok mindazonáltal nehezményezték, hogy a szeretetotthonok felszámolásával megfeledkeznek az önmagukról gondoskodni képtelen idős emberekről. (Világgazdaság) Egy kis nép nagy eredményeinek nyomában Falufejlesztés önerőből Az idén tavasszal, dél-szlovákiai kőrútjuk során találkoztam először a magyarországi Falufejlesztési Társaság tagjaival. Már a megismerkedés első órái után úgy éreztem, hogy érdemes és fontos lesz az elkövetkező időben tartani a kapcsolatot velük, hiszen terveik, céljaik nagyon sokban hasonlítanak a mi, vidéken végzett munkánkhoz, elképzeléseinkhez. A Falufejlesztési Társaság kezdetei az 1980-as évek elejére nyúlnak vissza, amikor az aprófalvak megmaradása érdekében népművelők, településtervezók találkoztak Somogy megyében. Fő tevékenységük falusi egyesületek megalakításának szorgalmazása, segítése, népfőiskolák indítása volt. 1989. július 31-én 38 alapítótaggal egyesületté szerveződött a közösség. Tevékenységük középpontjába azóta a történelmi-kulturális vagy egyéb szempontok alapján behatárolt kistájak kapcsolatrendszere, dinamikájának vizsgálata, a falu és a modernizáció gyakorlati problematikájának megfogalmazása került. A Társaság kutatási programjai között szerepelt az elmúlt évben a „Fiatalok a faluban" című, összehasonlító falukutatás négy ország falvaiban, kísérlet egy „településbarát iskola" eszméjének és gyakorlatának meghonosítására, a falugondnokság intézményének terjesztése. Az idei év nagy feladata a Társaság számára annak a dániai tanulmányútnak a megszervezése, előkészítése volt, melyre 1991 októberében került sor. A tanulmányút - melyen volt szerencsém részt venni - utolsó napján kértem meg a Falufejlesztési Társaság elnökét, KEMÉNY BERTALANT és titkárát KÖLES SÁNDORT, hogy egy rövid beszélgetés keretében szóljanak utunk eredményeiről, tapasztalataikról és a további lehetőségekről.- Miért éppen Dániára esett a választásotok a Társaság eddigi legkomolyabb kezdeményezésekor? Kemény Bertalan: Ez az ország a második világháborút megelőző időszakban a Magyarországon tevékenykedő népi írók mozgalmának köszönhetően, majd Boldizsár Iván dániai útirajza (gazdag parasztok országa) nyomán úgy került be a magyar köztudatba, mint a produktív mezőgazdaság és a népfőiskolák országa. S mivel Társaságunk ezeken a területeken igyekszik tevékenykedni, adott volt, hogy ha lehetőségünk nyílik rá, tapasztalatszerzésre ebbe a kis skandináv országba utazunk. Köles Sándor: Persze mindehhez kellett egy kis szerencse is. Egy évvel ezelőtt véletlenül találkoztunk a nálunk tartózkodó Viggo Knudsen úrral, aki a dán Efterskole Szövetség bizottsági tagja, s akivel összeismerkedve olyan jó kapcsolatunk alakult ki, hogy fő támogatóként magunk mellett tudva őt, láthattunk neki a dán tanulmányút szervezésének majd megvalósításának.- Huszonötén - a mezőgazdaságban, közigazgatásban, a kultúra területén dolgozók - vettünk részt az egyhónapos tanulmányúton. Kinek köszönhető ez a nem kevés anyagi hátteret is igénylő - most már azt hiszem, bátran elmondhatjuk - sikeres vállalkozás? Köles S.: Sok utánajárás előzte meg az egészet Magyarországon is. Végül a földművelődésügyi és a kulturális minisztérium támogatta itthonról a kezdeményezést és elnyertük a dán külügyminisztérium „Kelet- Európa demokratizálásáért" című alapítványának a támogatását is. Nagy segítséget kaptunk a már említett „mindenesünktől" Viggo Knudsentöl, a Humble Efterskole igazgatójától és Poul Aggegard úrtól, a Borris Landbrugskole igazgatójától is. Kemény B.: Nem feledkezünk meg a dán kisemberek, mindennapi kedvességéről, azoknak a farmercsaládoknak a vendégszeretetéről, akik egy héten át vendégül látták a csoport tagjait. És ott volt az a három, Dániában élő magyar ember, aki nemcsak tolmácsként segített, hanem megosztotta velünk a dán mindennapok általuk megélt számtalan apró mozzanatát is.- Hogyan foglalnátok össze röviden ennek a dániai tanulmányútnak a tapasztalatait, eredményeit? Köles S.: Én személy szerint nagyon hasznosnak és eredményesnek tartom utunkat. Hasonlóképpen vélekedtek erről a csoport tagjai is, bár sokukban egyfajta egészséges elégedetlenség élt mindvégig, mivel úgy érezték, nem sikerült megfejteniük a dán gazdaság titkát. Persze, ilyenkor úgy érzem, az elsődleges eredményt az emberek közötti kapcsolatfelvételek jelentik, melyek majd levelezés, magánlátogatás útján továbbélhetnek. Utunk szakmai eredményessége abban mutatkozhat meg, mennyire sikerül valamit adaptálni a dán mezőgazdaságban, közigazgatásban, iskolaügyben tapasztaltakból. Nyilván az egésznek a feldolgozása akkor kezdődik majd el, amikor az a rengeteg információ, amit az egy hónap folyamán kaptunk, leülepszik egy kicsit. Ékkor várjuk majd a tanulmányút résztvevőitől, hogy dolgozataikban beszámolnak dániai tapasztalataikról. Az így összegyűlt anyagot azután társaságunk szeretné egy kis füzet formájában megjelentetni magyarul, és a borrisi mezőgazdasági iskolával közösen angolul is. Nagyon jónak tartom, hogy a kiutazó csoportba bekerült hét határon túli fiatal magyar értelmiségi is. Hiszem, hogy ók és magyarországi csoporttársaik a jövőben bármikor megtalálják egymást és számíthatnak egymás segítségére. Kemény B.: Rengeteg élménnyel térek haza Dániából. A népfőiskoláról én többet és kevesebbet is gondoltam. Eléggé vegyes kép alakult ki bennem erről az intézményről. Egy kissé fáradtnak érzem a dán népfőiskolát, de pozitív elemeiből sok mindent el tudunk lesni, amit hazai viszonyaink között alkalmazhatunk, és kialakíthatunk nálunk egy komoly népfőiskolái hálózatot. Nagyon hasznos volt a találkozásunk a LÓK társasággal, mely farmerek továbbképzésével foglalkozik és kisebb tanulóközösségeket szervez. Amikor a mi közép-európai társadalmainkat és az északi dánt vizsgáltam, hasonlítottam össze, akkor jöttem rá, hogy jó lenne, ha bennünk nem egy utolérési kényszer munkálna mindig. Mert a fontos egy kölcsönhatási folyamat kialakulása lenne, hiszen nemcsak mi tanulhatunk skandináv barátainktól, hanem - s ezt ott-tartózkodásunkkor ők is többször megerősítették - őnekik is van mit tanulniuk tőlünk. Főként akkor lesz ennek nagy szerepe, ha egy európai integrációs folyamatban Kelet-Közép-Európa is érzékelhető valósággá válik. Köszönöm a beszélgetést, és a többi, a tanulmányúton résztvevő határon túli magyar nevében is a lehetőséget, hogy a számunkra felkínált nagyon kedvező feltételek mellett eljuthattunk Dániába. AMBRUS FERENC
