Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)
1991-11-12 / 225. szám
1991. november 12. Rétén ösztönzik a föld visszaigénylését Az erkélyről belátni a Tavaly, a nagy szövetkezetek bomlásának beindulásakor a réteiek is úgy határoztak: elég volt a közös gazdálkodásból, elszakadnak Nagygurabtól, s csupán a boldogfaiakkal együtt próbálkoznak a jövőben. A bonyodalmaktól végképp nem mentes válást követően a Rétéi Földművesszövetkezetnek lett 1744 hektárnyi mezőgazdasági területe, amelyből 1654 hektár szántó. Van még azonkívül ötven hektárnyi szőlőjük. Ennyi, és nem több jutott a mintegy 160 szövetkezeti tagnak. Peter Madzo mérnök, növénytermesztési főágazat-vezetó elmondása szerint ez az év sem volt rosszabb - ágazata vonatkozásában mint az előzőek, amikor még közösen gazdálkodtak. Szerinte akkor és most is a közepesek közé tartoztak a Galántai járásban. Mindezt csupán bevezetésképpen hozta szóba, hogy azért valamiféle kiindulóponttal szolgáljon beszélgetésünk fő témájához: a földtulajdon-viszonyok rendezéséhez, a földvisszaigényléshez, a magángazdálkodáshoz. A dolog részletezésébe azonban eléggé lehangoltan kezd bele.- Jómagam - de minden bizonnyal mások is - sokkal-sokkal több igénylőt vártam. Vagyis talán helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy nagyobb területek visszaigénylésére számítottam. Mert mind ez ideig vagy 12 hektárt mért ki szövetkezetünk magánszemélyek részére. S azt hiszem, ez valóban kevés. Hangsúlyozni szeretném, hogy mindössze ketten művelik állandó használatban, a többiek csak ideiglenesen használják a földterületeket.- Pedig aki csak jött, hogy földet szeretne, azonnal teljesítettük is a kérését, persze, ha a szükséges és nélkülözhetetlen dokumentumokat fel tudta mutatni - kapcsolódik a beszélgetésbe Szitka Péter, a fóagronómus félfogadó nap nálunk, bárki jöhet, ha úgy gondolja, hogy belekezd a földművelésbe, de akkor is, ha az üggyel kapcsolatosan valami nem világos a számára... Ami a további problémákat illeti, elsősorban is gyakran boszszankodunk azon, hogy akiknek rendeződtek már a földügyeik, gondolnak egyet, földmérőt hívnak - s irány a határ, ahol csak úgy önállóan méricskélni kezdenek. Ezt természetesen nem engedhetjük meg nekik, hiszen a méréseket a szövetkezetnek kell irányítani és biztosítani.- Azt hiszem, önök örülnének a legjobban, ha mind gyakrabban kopogtatnának az érdeklődők...- Hát igen. Mert valóban kevés földet vettek ki eddig. Néhány nevet azért megemlítenék. Huszár Károly 64 árat, Varga József 66 árat, Savéi László 56 árat igényelt magángazdálkodásra. Többen még ennél is kisebb területeken próbálkoznak. Rété legnagyobb „farmere" Neszméri János. Egy hektár hetven áron gazdálkodik. Egyébként úgy összegezhetném, hogy a föld iránt rettenetesen gyér az érdeklődés. Ezek után természetesen a „legnagyobb rétéi farmer" portájára vitt az utam. Családi háza közvetlen közelében terül el a „birtoka“. Ha a gazda felmegy az erkélyre, teljes terjedelmében belátja az általa müveit határt.- Ez így, előnyösebb, ugye?-Hát persze - nyugtázta, miközben a már szépen zöldellő öszibúzatáblán nyugszik tekintete. - Mert egyáltalán nem mindegy, hogy meszsze vannak-e a földek. Igaz, itt is vigyázni kell a termésre, már én is ültem éjszaka lesben a kukoricásban. De azért ide nem nagyon merészkednek éjszakai látogatók, hívatlan vendégek. helyettese. - Ebben az évben eddig két alkalommal tartottunk a földtulajdonosok és -igénylők részére szakmai konzultációt, tanácskozást. Ott - jogászok közreműködésével - világosan elmagyaráztuk, hogy tulajdonképpen milyen is az egész menet, hogyan kell intézkedni.-Gondolom, mindezek ellenére azért akadtak hibásan kitöltött kérvények...-Természetesen - bólint P. Madzo. - Nem egy igénylő valójában fel sem tüntette kérvényében, miképpen kíván részese lenni az örökségnek. Tehát nem jelölte meg, haszonbér formájában, netán ki akar venni bizonyos nagyságú területet, vagy esetleg az egészet óhajtja... Szóval ilyen bonyodalom azért akadt jó néhány esetben. De mi azért vagyunk itt, hogy segítsünk. Ezt az is bizonyítja, hogy nem csupán az említett két szervezett összejövetelen szolgáltunk-szolgálunk tanácsokkal. Szinte minden nap (Fotó: -ss) A kellemesen fűtött szobában beszélgetünk tovább.- Hogyan döntötte el, hogy belekezd?- Amikor megtudtam, hogy ki lehet venni a földet, nem sokáig haboztam. Eldöntöttem, hogy a megboldogult apámtól örökölt egy hektár 70 árat teljes terjedelmében visszaigényelem. No meg az is közrejátszott döntésemben, hogy volt munkahelyemnek nem nagy jövőt jósoltak. Szóval már akkor szétesőfélben volt, azóta szét is esett teljesen... A földügyek intézésével egyáltalán nem voltak bonyodalmaim, mivel az iratok rendre megvoltak már régebben, csakis a felújításukra volt szükség. Az meg problémák nélkül megment. Kora tavasszal jöttek ki a szövetkezetből, és kimérték a területet.- Ekkora területhez azért már kell valamilyen géppark is...- Azt hiszem, viszonylag jó a gépbirtokot... Szabad ÚJSÁG (V. Gy. illusztrációs felvétele) Börzetörténet(ek) Rend(őr) a lelke mindennek? parkom. Van egy traktorom, amelyet még a volt cégemnél vásároltam. Ott kiselejtezték, s én azonnal megragadtam az alkalmat. Igaz, eléggé „lerobbant“ állapotban vettem, így sok munka volt a rendbehozatalával. Rengeteget futkostam alkatrészek után, míg végül sikerült mindent beszereznem. További gépeim: egy Kertitox permetező, egy kombinátor és egy rotációs kapa. Egy nagyobb garázst is építettem. A községi hivatal mindennemű probléma nélkül jóváhagyta az engedélyt. Nem könnyű azonban az anyagbeszerzés, legyen szó bármiről, mert sajnos, túl sok minden a hiánycikk ebben az országban. Egyébként ha további gépekre is szükségem lenne, a helyi szövetkezet szívesen áll rendelkezésemre, illetve a többi magángazdálkodó rendelkezésére is. Gondolok itt elsősorban a kombájnra. S ha netán úgy alakulnak a dolgok, jómagam is szívesen besegítek a szövetkezetben a traktorommal.- Az első maszek-évet tehát tulajdonképpen már maga mögött tudhatja. Milyen volt?-Ami a terméshozamokat illeti, őszintén megvallva jobb, mint amilyenre számítottam. Az árpa megadta az ötven mázsát, s úgy vélem, kezdetnek ez nem is rossz. Persze, most ne tessék azt gondolni, hogy hú, micsoda bevételeim lehettek. Erről szó sincs; örülni fogok, ha ezt az évet „nullával zárom“. Mert rengeteg volt ám a kiadásom. Csak a gázolajért 24 ezer koronát fizettem ki! És még hol vana vetőmag, a műtrágya, a növényvédő szerek...- Értékesítési gondjai nem voltak?- Sajnos igen. Nagyobb mennyiségben eddig nem sikerült túladni például a gabonán. Egy keveset eladtam a falubelieknek, de a többi megvan. A szövetkezetnek nem kell, mert az a sajátjával sem tud mit kezdeni... (gy most az egyik legégetőbb problémám a tárolás és raktározás biztosítása. Ezt a gondot - és természetesen a gabonafelvásárlás körüli egyéb bonyodalmakat - nemcsak az enyémhez hasonló esetekben, de nagyban is minél hamarabb orvosolni kellene.- Egyéb problémák... ?- Voltak! Például abból eredően, hogy az utóbbi évtizedekben a hazai gépipar teljes mértékben a nagyüzemi mezőgazdaságot szolgálta. Évek hosszú során nem gondoltak a háztáji termelőkre, a kis földecskéjüket, kertjüket művelőkre. A társadalmi változásokat sem követte rugalmasan az átállás, a valódi alkalmazkodás. Egyszerűen nem tudunk észhez térni. Véleményem szerint egy-két év még bizonytalanságban telik majd el, s lesz aggódnivalónk, hogy vajon mit is hoz a holnap.- Tényleg, ön mit remél?- Aggódom...- De minden bizonnyal tervez...- Igen! A parasztember ritkán adja fel. A régi regulához tartom majd magam: nagyobb területen ne vess-ültess egyfajta növényt! Inkább két-három fajtával próbálkozz. Mert ha csupán egyet termelsz, s az nem jön be, lőttek az egész évednek. De ha több fajtád van, s ha az egyik nem sikerül, kettőben még reménykedhetsz. Szóval marad továbbra is a gabona, a kukorica, igaz, mindössze saját szükségletre. Újdonságként pedig a mintegy 70 áron, korai burgonyával próbálkozom majd. Remélhetőleg annak az értékesítésével nem lesznek akkora gondok, mint most a gabonáéval.- Úgy legyen! Sok sikert! SUSLA BÉLA Egyik szombaton Pozsonyban, a ligetfalusi lóversenypályán, a bolhapiacon, nem sokkal a zárás előtt heves szócsatába keveredett két lengyel alkalmi (zug?)árus és egy közbiztonság-felügyelő ,, fekete seriff“. A hórihorgas, csupa feketében parádézó cerberus fél egy körül állt meg a szóban forgó standnál, és a lábbelit kínáló (házas?)pártól minden köntörfalazás nélkül a portéka árusítására feljogosító időszakos iparengedélyt követelte. A két megszeppent ember kézzel-lábbal, no meg ékes lengyel szóval igyekezett megmagyarázni, hogy őket a belépéskor senki sem figyelmeztette arra, hogy az árusításhoz az asztal bérleti díjának a leszurkolásán kívül még külön engedélyt is kell váltaniuk. A két lengyel egyre csak fújta a magáét. Persze a közrend őre sem engedett a huszonegyből... Percek alatt jókora tömeg verődött köréjük. Az elfuserált westernfilm-figura az első pillanattól kezdve pökhendin, szemtelenül, pimaszul beszélt,, áldozataival". Nem is kukoricázott velük sokáig. Megbírságollak benneteket, zárta le a nagyon is egyoldalúra sikeredett vitát, miközben a náci haláltáborok rettegett felvigyázóira emlékeztető pózban gumibotjával csapkodta a tenyerét... A középkorú férfi és nő azonban még ezek után sem állt kötélnek. Továbbra is csak kötötték az ebet a karóhoz. Ezt már seriffünk nem tűrhette tovább, és segítségért folyamodott. Hamarosan borostás képű, csapzott hajú, terepszínú katonai gyakorlóruhát viselő fiatalember termett mellette, pórázon tartott, borjú nagyságú dobermannal. A cipőárusok a fenevad láttán megriadtak, elhallgattak. A ,,pandúr“ gumibotjával ,,lefoglalta" a hosszú szárú, divatos női csizmákat, meg apró topánokat, és a férfi útlevelét kérte. Aztán épp csak belenézett az okmányba, s máris a mögötte álló, és szemmel láthatólag illuminált fickó kezébe nyomta. Az meg egyetlen nyegle, hanyag mozdulattal az eb pofájába dugta a könyvecskét Erre már többen zúgolódni kezdtek, a rend zord őrei azonban rájuk sem hederítettek. A középkorú lengyel férfi közben leszurkolta a 300 korona büntetést. Most aztán takarodjatok, mordultrájuk a fekete ruhás rendfenntartó, két percet kaptok arra, hogy eltűnjetekI Nos, ezt már én sem álltam, állhattam meg szó nélkül. „Lehet, hogy jogosan jár el - léptem a seriffhez közelebb nem az eljárás törvényességét vitatom, csupán az alkalmazott módszert nehezményezem. Ügyintézés közben pedig tisztességtelenül, közalkalmazotthoz, sőt emberhez is méltatlanul, viselkedett. .. “ Megfagyott a levegő egy pillanatra. Aztán a kutyás fickó eszmélt elsőként. Közelebb lépett hozzám, szemei vérben forogtak. Mielőtt megszólalt, kettőt fújt, de én már attól is majd berúgtam. „Tudja maga, hogy meglopnak ezek a szemetek minket Ausztriában?!“ - mutatott a holmijukat sebesen eltakarító párra. „Miért védi őket annyira?“ Mert ók is emberek, akartam mondani, s egy (demokratikus) jogállamban nem lehet a régi jól bevált kommunista-terrorista módszerekkel elbánni valakikkel, némi vétségért, vagy kihágásért. Ezért nem csoda, ha sokan nem szeretik a rendőrt ma sem, s nincs az uniformisnak honi tájainkon becsülete. Évtizedeken át teljhatalmú önkényúr volt, akitől mindenkinek félni, rettegni illett. Pedig szolgálniuk kellene, méghozzá becsülettel és tisztességgel, mert s önök uraim, az adófizető polgárok pénzéből kapják - nem is kevés - fizetésüket. Szóhoz sem tudtam azonban jutni, mert a borostás képű újabb szólavinát zúdított felém. „Milyen hazafi maga? Szégyent hoz ránk, becsületes szlovákokra!" Mi lesz velünk, ha nem tartunk össze?“ - kiabálta, majd lélegzetvételnyi szünetet tartott. Közben úgy látszik, kigyúltak az agyában a lámpák, „De hiszen maga nem is szlovák! Maga MAGYAR!!! Ekkorra azonban már többeknek elege volt a hózöngésból. „ Részeg disznó, tűnjön el innen!“ - kiabálta egy kezében bőrkabátot szorongató fekete hajú nő. „A régi, jól bevált módszerekkel dolgoznak“ - suttogta egy gyapjúkabátos nénike, és kereszted vetett. Seriff barátunk eközben kitartóan elnézett a fejünk felett, egy távoli, láthatatlan pontra szegezve a tekintetét. Végül megszólalt: „Nem tartozunk egymáshoz" - bökött a kutya pórázba kapaszkodó „hazafira“. „Ő a lóversenypályát üzemeltető intézmény alkalmazottja, nem felelhetek érte." Akkor egy idős, nem éppen jólöltözött asszonyka tört utat az embergyúrúben. „Egy cigány pofonvágott" - jajveszékelte. „Még most is zúg a fülem. Tartóztassa le!“ - állt meg a cowboyfigura előtt, és egy pár méterrel arréb ácsorgó fiúra mutatott. No, a mi emberünknek sem kellett több! Néhány lépéssel a srácnál termett, inggalléron ragadta és közeli illemhely falához penderítette. „Arccal a fal felé - pattogott -, kezeket fel!" Lábait szétrúgta, s gyors, gyakorlott mozdulatokkal megmotozta. Utána - egy újabb „seriffel" kiegészülve - autóba vágták és elhajtottak. Krimibe illő jelenet volt... Mint kiderült, a fiú nem cigány volt, hanem bolgár. Petárdát vásárolt, amely felrobbant a tenyerében. Ennek a „szele“ legyintette meg a fel jelentős öregasszonyt. Szóval ébren ügyelünk a rendre és a törvényességre. Éppen csak úgy tűnik - nem mindig a megfelelő módon és a megfelelő helyen... ZOLCZER LÁSZLÓ
